Destan élete legjobb éveit éli a számára oly kedves középiskolájában. A lányok döglenek utána, az egész iskolában piadesztálra van emelve és hatalmas népszerűségnek örvend. Mígnem egy rossz végkimenetelű affér eredményeként az apja kiveszi őt szeretett iskolájából, és beíratja az általa annyira gyűlőlt közeli melegeknek fenntartott iskolába. És ekkor realizálnia kell, hogy egyedül kell szembenéznie a továbbiakkal. Pontosabban a legjobb barátjával az oldalán, aki eddig mindig ott volt neki, ha kellett. Ugyanakkor ez most egy komolyabb megpróbáltatás volt annál, mint hogy csak egy egyszerű csínyből próbálják magukat kibeszélni. Ez a helyzet sokkal rosszabb annál. Utálta a melegeket, utálta az iskolát és utálta, hogy a régi élete egy szempillantás alatt omlott össze. Legalábbis egészen addig így gondolta, míg valaki meg nem változtatta az életét gyökerestűl. "- Barátok már úgysem lehetünk - húztam el számat. - Egyáltalán tudod, hogy ő mit érez irántad? - Megcsókolt. Én a barátaimat biztosan nem csókolnám meg semmi pénzért. - Ez fájt - csettegett Finn, amire én elmosolyodtam. El se tudja hinni, hogy mennyire hiányzott. - Viszont attól még tényleg ne csináld ezt vele. Te sem tudod őt elengedni, kötődsz hozzá, és ezzel a viselkedéseddel csak mindkettőtöknek több gondot okozol. Te éppen nem elengeded őt, hanem eltaszítod. Ez nem egészséges. - Nem kötődök hozzá! - morrantam fel. - Dehogynem, Destan. És ezzel semmi gond nincs, hiszen nagyon jó barátod és sokat segítettetek egymásnak, amikor kellett. Csak gondold át. Biztosan ő is össze van zavarodva. Beszéljetek - kérte. - Kell még egy kis idő - fújtam ki a levegőt szaggatottan."