A könyvek szétszóródva helyezkedtek el az ágyán. Bárhogy is próbált fókuszálni a tanulásra, egyszerűen nem ment bele a fejébe. Az ajtója nyitódott, s kellemes csalódásként érte, hogy apja, anyja, vagy öccse helyett legjobb barátja, San lépett be.
- Te meg?
- Szia. - biccentett - Anyud beengedett. Mit csinálsz? - ült le az ágyára - Stréberkedsz?
- Muszáj. Különben a bőrömből ágyelő lesz, a fejemet meg kitömik és a falra akasztják. Pontosabban csak apám. - sóhajt szemet forgatva - Tegnap hazahoztam japánból egy négyest, és tök kiakadt az a fasz.
- Ne stresszelj rá. - ránt vállain.
- Ezt könnyű mondani. - vette ki könyvét az öléből - Te nem mész egyetemre.
- Mivel suli után kinyírom magam. - nevetett fel.
- Jaj, ne viccelj ilyenekkel!
- Hidd el, hogy nem viccelek.
- Hülye vagy. Komolyan. Ha meghalsz, én is.
- Hagyjuk. - dörmögte - Figyelj, lehetek őszinte?
- Mikor nem vagy az? Ki vele, kit akarsz megint megdöngetni a haverjaim közül? - dünnyögte, s kezébe vette telefonját - Vagy az öcsémet akarod? Hetero, és—
Minden megállt. Az idő, a levegő, s Minho szíve dobogása. Arcát erősen fogta San, miközben ajkait érzékien a másikéihoz nyomta. Minho még a telefont is kiejtette kezei közül.
Mi a fasz...? Ez tényleg megtörténik...?
Egy perc néma csend után elváltak egymástól. Az idősebb szemei még mindig elvoltak nyílva, kidülledtek s félő volt, kiesnek.
- Ööö... - húzta vissza kezeit a magasabb - Ez... ez miatt jöttem. - nyelt egy nagyot.
Minho még mindig szótlan volt. Képtelen volt mit mondani.
- Nem muszáj beszélned, csak... - húzódott vissza lassan teljesen - Tudd.
- Hogy...? - maga sem tudta hogy szólalt meg, szimplán csak kicsúszott.
- Hogy... szeretlek.
Fura volt, hogy most ő kelt fel. Sosem tesz ilyet. Feje iszonyatosan zúgott, pedig nem volt beteg.
Miután Heeseung hazament, a két fiú békésen pótolhatta a félig abbahagyott dolgukat, így nem volt meglepő, hogy csupa meztelen volt Minho. Teste verejtékben úszott a huzattal együtt, és még most is előfordultak verejtékek a homlokán.
Oldalra nézve szerelme békésen aludt. A hideg időjárás ellenére csak ágyéka volt betakarva, minden más kilátszott. Kis mosoly csillant meg a férfi arcán, ahogy visszagondolt az este történtekre.
Ruhákat vett fel magára, és egy pulóver kíséretével az ágya mellett elhelyezkedő erkélyajtót célozta meg, hogy kimenjen levegőzni. Az óra hajnal kettőt mutatott, és szerencsére egy értesítése sem volt. Kőkemény négy óra múlva kelhet ismét a munka miatt. De jó lesz...
A rácsos erkélykorláton a rég látott Dori kúszott be. Mikor is ment ez el?
- Hát te? Pasizni voltál? - guggolt le hozzá. Egy flörtölős nyávogást kapott válaszul, s ujjai körül csak tekergett a szürke nőstény - Ha teherbe esel kiraklak a házamból.
A macska kinyitotta szemeit, a hold fénye gyönyörűen tündökölt tág pupillájában. Az ajtóhoz sétált bejutásért esedezve, amit a gazdája ki is nyitott neki. Az erkélyajtóban már Soonie is fellelhető volt, ahogy a csapat legfiatalabb tagja végre visszatért. Még puszit is adott neki.
- Fiú vagy lány? Nézd meg van e fasza. - kortyolt energiaitalába San.
- Te hülye vagy. - morgott oda neki, s közben a macska hasát simogatta, aki a fiú karjaiban helyezkedett el - Egyébként meg fiú.
- Legyen a neve Zeus.
- Az kutyanév. Ennek a tüneménynek egy gyönyörűséges név kell. - gügyögött a macska arcába, aki már dorombolni kezdett a sok simitől.
- Te tényleg meleg vagy. - nézett vissza az útra.
- Hmm... háromszor feküdtem le veled. Olyan hangosan még apám sem üvöltötte a nevem. - gondolkodott el játékosan.
- Ha megpróbálsz zavarba hozni, még a házad közelébe sem fogok menni.
- Azt próbáld meg. - sandított felé. Visszanézett a vörös kiscicára, s egyből kipattant valami a fejéből - Legyen Sun. Sunny.
- Az tudod mit jelent?
- Hold, nem?
- Az a 'Moon', te gyökér. - nevetett fel - A 'Sun' az a Nap. A 'sunny' pedig napos. Legyen Soonie. Az koreais. Kell a fasznak angol nevű macska!
- A kiscicámról beszélsz!
- Hihetetlen vagy. - forgatta fejét nevetve.
- Most meg kell, hogy csókolj.
- Most?!
- Most, aha. - mosolyodott el, miközben megállt. Papucsában már kezdett fázni, nem volt sem bundás, sem fedett - Legyél a barátom, San.
- Hülye vagy?! - emelte fel ingerülten a hangját, de ő is megállt.
- Nem. Szerelmet vallottál pár hete. Utasítsam el? - emelte fel szemöldökét, egyre közelebb sétálva.
- Elmondtam Minho, ha zavarba hozol, csődöt mondhatsz a barátságunknak! - morgott makacsul.
- Mi már nem vagyunk barátok. Te is tudod jól. És felesleges tagadni. - vészesen közel volt hozzá. Alakja eltakarta a fiú arcát, de a felettük lévő lámpa még ép világítást adott rájuk - Csak legyél a barátom. Te és Én, ketten a világ ellen. Mit szólsz? - mosolyodott el, s bezárta az idegesítő távot.
Holnap november. Kimenjen a temetőbe? De mit szólna hozzá Hyunjin?
- Jól vagy? - szólalt meg Hyunjin, álmatag hangján - Nem fázol?
- Ja, igen jól vagyok. Csak felkeltem. - sóhajtott, s felé fordult.
Kezét arcára helyezte - Teljesen hideg vagy. Menjünk be.
- Hideg vagyok, mert hideg van. - kuncogott - De muszáj volt kijönnöm. Gondolkodtam egy kicsit, és muszáj volt kiürítenem a fejem.
- Mert mi a baj?
Egy ideig még gondolkodik. Áll még a kérdés. Kimenjen? Megérdemelné, nem? De akkor is a pasija volt, és nem lenne szép dolog. Egyáltalán miért jut még mindig eszébe?
- Minho?
Az a nap tönkretette őt.
2017. Június 15. 1:23
Kicsim💗
»Szeretlek.
Te
»Én is Téged❤️
»Nem tudsz aludni?
Kicsim💗
»Örökké szeretlek.
Te
»Én is téged😆
»Baj van?
Kicsim💗
»hangüzenetet küldött.
"- Remélem... - szipog - tisztában vagy, hogy az életem egészét a szereteted töltötte be. De ahj... nem mondom, hogy felesleges volt, inkább... úgy érzem, hogy elpazaroltál megannyi érzelmed rám. Pedig... én mindvégig üres voltam. - kuncog szomorúan. Aztán megint szipog - Tudod, én már menthetetlen vagyok, Minho. Menthetetlen. Képtelen vagyok szeretni. Érezni. Még csak nem is sírok. Jó... most igen. - nevetett fel - Szeretném megköszönni neked. Mindent. Ezt az egy hónapot. Ez a hónap egy álom volt. Jegyezd fel jól a naptáradba: május tizenöt! És sose felejtsd el. Szeretlek."
Te
»San?
»Hahó?
[kézbesítve]
*hívás indítása vele: Kicsim💗*
*a hívás sikertelen*
Te
»San??
»Hahó!!!!
»Minden oké?
»Kérlek válaszolj Kicsim, nagyon aggódom!
»Légy szíves, Sannie, írj!
[az üzenet elküldése sikertelen]
- Bassza meg... - hirtelen kelt ki az ágyából, még meg is émelygett. A nagy dorbézolásra édesanyja is felkelt, és kidülledt szemekkel figyelte, ahogy fia az ajtóban cipőt és kabátot vesz.
- Te meg hová mész?
- Anyu, baj van Sannal! Baj van vele! Valami történt, Úristen! - s itt tört el a mécses. Hangja megremegett, könnyei átszakították könnycsatornáját.
- Mi? Baj?
- Vigyél el hozzá, kérlek anyu! Kérlek! Könyörgöm, úgy aggódom érte! Szerintem bántotta magát vagy valami, kérlek! - kiabálta teli erőből.
- Mi ez a kurva nagy zsivaj?! - morogta apja is.
- Minho, nyugodj meg Kicsim. - fogott fia vállaira - Mondd el mi történt! És ne pánikolj, rendben? - simított arcára.
- Nem! Nem, vigyél el hozzá! Kurvára nem ér ez rá! - mostanra toporzékolt.
Az apja csak bámult, nem értette a szituációt. Aztán... - Hova kell vinni?
Minho levegője bent rekedt, ahogy apja sietve rohant le a lépcsőn. Még zoknit és normális ruhát sem vett, de belebújt cipőjébe.
Baromira hálás volt egyszer az életbe apjának. Ott, azon a napon. San iskolájának utolsó napján.
- Minden rendben? - fogta csokorba arcát - Miért sírsz?
- Figyelj... nagyon nagyon csúnya és nagy szívességet szeretnék tőled kérni, Kincsem. - szipogott.
- Mit?
- El... holnap el tudnál jönni velem San sírjához?
☆