- Te is rájöttél igaz? Azért volt nálad a tükör. - Minél tovább nézte a lányt, annál tovább nőtt benne a harag a tettes ellen. Aztán visszament a klubhelyiségbe.
Legkésőbb délután hat órakor minden tanuló visszatér a ház klubhelyiségébe. Ezután senki nem hagyhatja el a hálókörletet. A tanítási órákra csak tanári kísérettel mehetnek. A mellékhelyiséget is csak tanári felügyelet mellett használhatják. További rendelkezésig felfüggesztjük a kviddicsedzéseket és mérkőzéseket. A tervezett esti programok elmaradnak. - Tammy az utolsó szavakra kapta fel a fejét, és rögtön talákozott is a tekintete a házvezető tanáráéval. - Ennyi lenne.
Este Harry és Ron tervet kovácsoltak.
- Ne hívjuk Tammyt is?
- Teljesen összezuhant, és szerintem fél is. Most nem lenne jó neki.
Másnapra mindenki tudott arról, hogy Hagridot letartóztatták, Dumbledoret pedig elküldte az iskola felügyelő bizottsága. Ez egyedül Draco Malfoy tetszését nyerte el, aki szörnyű stílusával mindenkit elmart maga mellől, de mivel csak az érdekelte hogy Tammy végig hallgassa, ez a legkevésbé sem érdekelte. Ez történt a máskor csendes bájitaltanon is.
- Mindig sejtettem, hogy végül apám fog megszabadítani minket Dumbledore-tól. - Malfoy azt a fáradtságot sem vette, hogy lehalkítsa a hangját. - Mondtam már nektek, hogy szerintem a Roxfortnak még soha nem volt ilyen rossz igazgatója, mint Dumbledore. Talán most egy normális varázsló veszi át a helyét. Olyasvalaki, aki nem akarja bezárni a Titkok Kamráját. McGalagony nem sokáig marad igazgató, ő csak helyettesít...
- Ideadnád a pitypangot? - Kérdezte fel sem nézve az üstjükből Tammy, de Draco meg sem hallotta.
Piton elsétált Harry mellett, de megjegyzés nélkül hagyta Hermione üres helyét és üstjét.
- Professzor úr - szólt fennhangon Malfoy. - A professzor úr miért nem jelentkezik az igazgatói állásra?
- Lassan a testtel, Malfoy - csóválta fejét Piton, de nem tudott elfojtani egy halvány mosolyt. - A felügyelőbizottság csupán felfüggesztette Dumbledore professzort. Bízhatunk benne, hogy nemsokára újból köztünk
lesz.- Ezzel a lány elé lebegtette a kért növényt, amit a szőke addig keresett. Amaz csak hálásan biccentett.
- Hát persze - bólogatott Malfoy alattomos vigyorral. - Szerintem apám támogatná a professzor urat, ha jelentkezne az állásra. Majd megmondom neki, hogy a professzor úr a legjobb tanár az iskolában...
Piton mosolyogva indult tovább az asztalok között. Szerencsére nem vette észre Seamus Finnigant, aki úgy tett, mintha belehányna az üstjébe.
- Csodálom, hogy a sárvérűek még mindig nem takarodtak el a suliból -folytatta Malfoy. - Öt galleont teszek rá, hogy a következő meghal. Kár, hogy nem Granger volt az...- Mind hálát adtak az égnek, hogy épp akkor szólalt meg a kicsöngő, mert Ron és Tammy egyszerre pattantak fel a helyükről. Egyedül Piton volt az, aki észrevette a lány reakcióját.
A következő órák nyugodtan teltek, csak az SVK volt szokás szerint egyedi:
Lockhart berobogott a terembe, magára vonva a diákok csodálkozó pillantásait. Ezekben a napokban minden más tanár komorabb volt a szokásosnál, Lockhart ellenben csak úgy sugárzott a jókedvtől.
- Ejnye, fiúk-lányok - rikkantotta széles mosollyal -, mért vágtok ilyen savanyú képet?- A diákok megrökönyödött pillantásokat váltottak, de egyikük sem felelt.
- Hát még mindig nem értitek? - folytatta Lockhart lassan és tagoltan, mintha féleszűekhez beszélne. - Elmúlt a veszély! A tettest letartóztatták.
- Ki mondta? - kérdezte fennhangon Dean Thomas.
- Édes fiam, a mágiaügyi miniszter nem vitte volna magával Hagridot, ha nem lenne száz százalékig biztos benne, hogy ő a bűnös.- Lockhart ezt olyan hangon jelentette ki, mintha azt magyarázná, hogy egy meg egy az kettő.
- Dehogynem - szólt Ron, még Deannél is hangosabban.
- Szerénytelenség nélkül állíthatom - felelte Lockhart önelégülten -, hogy egy icipicit többet tudok Hagrid letartóztatásának körülményeiről, mint te.
Ron már nyitotta a száját, hogy vitába szálljon a tanárral, de Harry egy rúgással jobb belátásra bírta.
- Hagrid soha nem bántana senkit. - Tammy ezt olyan nemes egyszerűséggel mondta, mint aki az időjárásról beszél, Lockhart pedig előszer az év során, nem beszélt tovább arról, amiről akart.
Három nappal az első vizsga előtt McGalagony professzor újabb bejelentést tett a reggelinél.
- Jó hírem van - szólt. Szavait néma csend helyett örömujjongás fogadta.
- Dumbledore visszajön! - rikkantották többen is.
- Elkapták Mardekár utódját! - sipította egy lány a hollóhátasok asztalánál.
- Újra kviddicsezhetünk! - ujjongott Wood.- Mikor elcsitult a hangzavar, McGalagony folytatta:
- Bimba professzor tájékoztatott, hogy a mandragórák végre megértek a feldolgozásra. Ma este életre keltjük a kővé dermesztett áldozatokat. Minden bizonnyal lesz köztük olyan, aki be tud számolni róla, hogy ki vagy mi támadta meg. Joggal reménykedhetünk benne, hogy ez a szörnyű év a tettes leleplezésével ér véget.- A sokaság ismét ujjongásba tört ki, de Tammy ha lehet, még jobban elkomorult. Az áldozatok nem fognak semmi használhatót mondani. Ezzel csak azt érik el, hogy az utódot lépésre kényszerítik. Drasztikus lépésre.
A mágiatörténet szinte üdítő volt, tekintve, hogy mivel egy szellem tartotta, őt hidegen hagyták az anyagi világ történései. A kicsengetés helyett azonban McGalagony mágikusan felerősített hangja zengte be az iskolát.
- Minden tanuló haladéktalanul térjen vissza a hálókörletébe! A tanárokat a tanári szobában várom. Kérem, igyekezzenek!
Erős késztetést érzett, hogy belopózzon a tanári szobába, de ha valakit, őt biztosan észrevennék. Így nem tehetett mást, mint várt a hírekre.
Alig fél óra telt el, mikor a zilált Lockhart megjelent a klubhelyiségben.
- Miss Potter! Hol van Miss Potter?
- Itt vagyok, mi történt?
- Jöjjön gyorsan, nincs sok időnk. - Tammy egy választ sem tudott kihúzni a nyilvánvalóan pánikban lévő férfiból. Hamarosan elhagyták a kastélyt, majd a birtokot is. Egy erdő szélén álltak meg, és Lockhart idegesen tekintgetett a fák közé.
- Mit keresünk itt? - Kérdezte Tammy.
- Úgy volt, hogy itt lesz. Hogy eljön.
- Kicsoda?
- Tudja, miért élek a varázslók között?
- Nem.
- Az Apám volt az egyik őr azok közül, akik a maga anyját őrizték. Száműzték, mikor az anyja megszökött. Az apám beiratott a Roxfortba, de sosem volt tehetségem, szinte semmihez. Kivéve ahhoz, hogy mindenki kedveljen. Meg az emléktörlő bűbájokhoz. De mindig az volt a célom, hogy visszatérjek a társaimhoz. Ahova tartozom. És ebben maga fog segíteni. - Tammy botladozva hátrálni kezdett, majd mikor Lockhart befejezte a monológját, elrohant. A fák jó menedéket jelentettek, de így is hátra-hátra nézett, hogy lássa, milyen messze van tőle a kiabáló Lockhart. Egy ilyen alkalommal telibe nekifutott valaminek, és el is esett volna, ha a valami nem kapja el a karját és a derekát. Ő megkapaszkodott az első dologban amiben tudott, és kellett neki néhány másodperc, hogy realizálja, egy váll és egy tarkó van a kezei alatt. Az erős karokhoz pedig, amik stabilan tartották egy rendkívül jóképű, és nagyon mogorva arc tartozott.
A férfi hajdanán fekete, viseletes ruhákat viselt, a haja pedig ugyanolyan ezüstös volt, mint Tammyé. Lockhart beérte őt, és most lihegve támaszkodott egy fának.
- Elvégezted a feladatod, visszatérhetsz a klánodhoz. - A férfinek sárga szemei voltak, és a hangja mély, és reszelős volt, miközben egy pillanatra sem vette le a lányról a szemét.
Lockhart még javában hálálkodott, mikor Tammy ellépett az idegen elől, és a pálcáját a hajából kihúzva hátrálni kezdett.
- Nem tudom mi ez az őrültség, de én most visszamegyek a kastélyba.
- Velem jössz.
- Kizárt.
- Ezt nem te döntöd el.
- Nos, kettőnk közül nekem van fegyverem, szóval... - Tammy egy átkot küldött a másik felé, aki a kezét kinyújtva egy tűzfalat emelt maga elé, ami elnyelte a színes varázslatot. - Ez nehezíti a helyzetemet.- Lockhart eközben kihátrált a fák közül. Ketten maradtak. Egy ló prüszkölt egyet, ami eddig a háttérben állt.
- Ha menekülni próbálsz, megakadályozom. - A férfi karba font kézzel nekidőlt egy tölgy törzsének, és végigmérte a lányt.
- Ne bámulj.
- Miért ne?
- Mert zavaró.
- Az is, ha több mint tíz évig kutatsz valaki után, aki az igaz szerelmed.
- De hát eddig nem is láttál, már hogy lehetnék én az igaz szerelmed? - Érezte, hogy elvörösödik a sárga macskaszemek súlya alatt.
- Úgy, hogy a Sors egy dög.
- Igyekszem ezt nem sértésnek venni. - Tammy húzta az időt, és egy alkalmasnak vélt pillanatban rohanni kezdett. Alig tett azonban pár lépést, fájdalom hasított a tarkójába, és elnyelte a sötétség.
Meglepően kényelmesen ült. Neki volt döntve valaminek ami biztonságot sugárzott, és egy köpeny takarta be. Enyhén emelkedett és süllyedt. Az egyetlen zavaró dolog, a kötél volt a csuklóján, és a bokáján. Erős késztetést érzett arra, hogy a másik oldalára fordulva tovább aludjon, de két erős kar tartotta két oldalt stabilan. Egy pillanat...
Hirtelen nyitotta ki a szemét, és az első amit meglátott, egy széles mellkas volt.
- Mi a...
- Elájultál.
- Mert leütöttél! - Próbált kikecmeregni a karok közül, de észrevette, hogy egy lovon ül.
- Ez egy ló.
- Hűséges társam.
- De... Már vannak kocsik.
- Hercegnő, ön a modern kor szülötte. De olykor a hagyományos dolgok a jobbak. Nyolcvan év múlva megérti.
A következő pihenőnél a harcos eloldozta őt.
- Meddig voltam kiütve?
- Néhány órát. Kezdtem aggódni.
- Bocs, de nem emlékszem a nevedre.
- Mert nem mondtam. - A férfi egy köpenyt dobott a lánynak. - Ez melegen tart, amíg utazunk. - Amit eddig Tammy takarónak használt, most visszavette, és magára csatolta. - A nevem pedig Rhasan.
Az első éjszaka a férfi semmit sem aludt, így a lány nem tudott megszökni. Másnap egy fél óráig könyörgött a fehér hajúnak, hogy legalább annyi időre hagyja magára amíg lefürdik, és Rhasan csak akkor egyezett bele, amikor a lány megfenyegette, hogy ő lesz a legpocsékabb útitárs a föld kerekén.
Valójában egészen megkedvelte a mogorva, szarkasztikus vélát. Látta a szemében, hogy tényleg ő számára az igaz szerelem, amitől viszont csak még rosszabbul érezte magát.
- Egy idióta vagyok. - Mondta egyik alkalommal. Két napja utaztak. - Már tegnap rá kellett volna jönnöm, hogy nem tudok elszökni. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, előbb halnék szomjan, minthogy kiérnék az erdőből.
- Nem halnál szomjan. Felfalna valami vadállat.
Aznap este egy tisztáson vertek tábort. Rhasan fél szemét a lányon tartotta, aki a tűzifát hozta, enyhén morcosan. Az ágak folyamatosan szurkálták.
Egyszer csak a lány egy éles kiáltás kíséretében elesett, az ágak pedig szétszóródtak körülötte.
- Áu! - Tammy a bokájához kapott, a haja függönyként keretezte az arcát. - Rhasan segíts! - A harcos rögtön mellette termett.
- Mi a baj?
- A bokám. - Sziszegte. - Azt hiszem kificamodott.
- Hadd lássam. - Gyengéden lefejtette a mardekáros ujjait, és óvatosan a kezébe véve szemlélte meg a végtagot.
- Nem látok semmi... - A vörös fény hátralökte őt, és a harcos ájultan terült el a földön. Tammy az egyik ágat tartotta a kezében, ami visszaalakult varázspálcává, aztán felpattant, és leporolta magát.
Sóbálvány átkot szórt Rhasanra, és magához térítette.
- Nagyon, nagyon sajnálom! - Túrt a hajába bűntudatosan. - Biztosan jót akarsz, de eszem ágában sincs valami erdei hercegnőnek lenni. És az emberrablás se valami okés. Néhány óra múlva majd újra tudsz mozogni, de légyszi ne kövess! Azért hiányozni fogsz. - Ezzel a köpenyét összehúzva magán rohanni kezdett.
Négy napja volt úton. A vize, és az étele elfogyott. Fázott. És egyetlen oka volt annak, hogy tudta merre menjen: valami, a köldöke tájékán, mintha folyamatosan húzta volna, és egyre erősebb lett az idő múlásával. Az ágak kiszakították a ruháit, és felkarcolták a bőrét. A sebek gyorsan begyógyultak, de a bőrére száradt vér lekaparása túlságosan fájdalmas volt ahhoz, hogy folyton azzal foglalkozzon. Félig ájultan, botladozva, valószínűleg magas lázzal, kiszáradva vánszorgott. A bokája azóta vagy tényleg kificamodott, vagy megrándult. Arra kapta fel a fejét, hogy a fák ritkulnak körülötte. Az elmúlt napokban ez hiú reménnyel járt, általában egy kisebb tisztás kíséretében, ezúttal azonban, mikor felnézett, a Roxfort magasodott előtte.
Mire Harry és Ron feljöttek a Titkok Kamrájából, a mardekárosok már az összes tanárt értesítették az eltűnt Potter lányról. Mikor pedig Dumbledore megtudta hogy a festmények nem látták sehol, Hagrid megerősítette hogy a birtokon sincs, és Harryék elmondták hogy a kamrában sem volt, Lockhart sem tudott információval szolgálni. Azt még ugyan jelezték a varázslatok, hogy a lány elhagyta a birtokot, de azt is, hogy nem tért vissza. A környéken sem látta senki, és az igazgató kételkedett benne, hogy a lány elég ügyes már ahhoz, hogy ennyire leplezni tudja magát. Így tehát fogalma sem volt róla, hol lehet Tamara.
Ez a kérdés foglalkoztatta a diákokat is. Ő volt mardekár utódja, és a szörny halálával menekülni kényszerült? Az, hogy Dumbledore kirúgta nem tűnt valószínűnek, mert hamarosan a minisztériumból is érkeztek aurorok, hogy ők is beszálljanak a keresésbe. Az évzáró napjára a leglehetetlenebb teóriák keringtek, de még mindig nem tudtak semmit. Harry minden alkalommal, ha meglátott egy tanárt érdeklődött, de minden alkommal falba ütközött.
A mandragórák felélesztették a kővé dermesztett áldozatokat, így szinte felhőtlen örömmel ülték meg a lakomát.
Tammy szédülve, el-el esve sietett a kapu felé. A gyomrában szinte már elviselhetetlenségig fokozódott a húzás. Mikor a Nagyteremhez ért, az érzés megszűnt. A pálcájával nyitotta ki az ajtót, és gyakorlatilag beesett a helyiségbe.
- Myrtle mosdója... Baziliszkusz. - Nyögte ki, majd ájultan esett össze.
-*-
A látogatói a gyengélkedőn jó híreket kaptak. Kiszáradt, kihűlt, és szinte a végletekig hajszolva magát kimerült, de néhány nap pihenés után rendbe jön.
A Dursley család levélben értesült róla, hogy a lány pár nappal később érkezik. Ez örömükre szolgált.
Dumbledore összefoglalta az elmúlt néhány nap eseményeit a lánynak.
- Harry szerint voltak arra utaló jelek, hogy nem Tom Denem volt az egyetlen utód. Mondja csak Miss Potter-erősen megnyomta az utolsó szót- van valami, amit esetleg el akar nekem mondani?
A lány hosszan hallgatott, és akaratlanul is megerősítette a mentális védelmét.
- Na és Ön? Nem akar nekem elmondani valamit?