17. fejezet - Kakaódélután Csipkerózsival

                                    

                                          
- Egy tetves süteményt sem tudok megsütni! - üvöltöttem mérgesen, és a sütőrácsra dobtam a tepsit, benne a félig kész specialitásommal, a háromszoros élvezettel.
                          
 - Minden oké? - lépett mellém Ben.
                          
 - Nincs,semmi nincs rendben. A fele nyers.
                          
 - Szar a sütőnk - vont vállat, és visszabattyogott a laptopjához.
                          
 - Remek... - mormoltam az orrom alatt, és új stratégián agyaltam, hogy megmentsem a sütit.
                          

                          
Nem igazán tudtam, hogy mit visz az ember egy hétvégére, amikor két majdnem idegen gyerekre vigyáz egy emberrel, akit a világon mindennél többre tart.
                          
Bepánikoltam, így folyamatos skype összeköttetésben a nagymamámmal nekiálltam sütni, ugyanis szerinte egy tálca sütemény a legjobb megoldás minden kínos pillanatban. És most még ez is elúszott... 
                          
Még sosem fordult elő ilyesmi velem. Anyu mindig azt mondta, ha riporter nem is leszek, még elmehetek cukrásznak, vagy szakácsnak. Otthon csak én vagyok a helyi Jamie Oliver, aki a semmiből is nyolcfogásos vacsorát rittyent, és sosem használ receptet. Erre most tessék. Nyers a sütim fele.
                          

                          
 - Semmi vész, Jávor. Csak vágd körbe, és tedd vissza a félkész felét... - nyogtatóan dorombolva mormoltam magamnak minden mozdulatot, hátha attól könnyebb lesz.
                          

                          
 - Hát... Mit akarsz, egész jó! -  vette el a tálcáról azt a szeletet Ben, amit éppen akkor tettem rá.
                          
 - Hé! Ne edd meg az összeset!
                          
 - Ó, pardon, Mr. Cumberbatch éhen halna nélküle - biggyesztette le csúfondárosan a száját, és egyszerre betömött még egyet, csak, hogy nyomatékosítsa szavait.
                          
 - Ki a konyhából - ráztam nevetve a fejem, aztán tettem neki egy tányérra, hogy hétvégén is legyen, ami emlékezteti rám. A többit hatalmas gonddal illesztettem egy tálcára, aztán rápattintottam a fedőt, mind a hűtőbe tettem, és mint aki jól végezte dolgát elvonultam fürdeni. 
                          

                          
  
                          
*
                          
" - De ez így csúnya... - húztam vissza a lábam a takaró alá.
                          
 - Neked van a legszebb lábfejed a világon, ha feltörte a cipő, ha nem - mondta határozottan Benedict, és megsimogatta a takaró alatt az elmíltett testrészem.
                          
 - Mi lesz, ha mindenki rájön?
                          
 - Mindenki rájött, Vivi... Egész este mással se foglalkoztam, csak a vörösbe öltözött igazi Sherlockkal... 
                          
 - Gondolod, hogy jó ötlet? - kicsit elkomorult az arca. - Úgy értem, mi van, ha azt hozzák ki belőle, hogy csak azért lehetek a BBC-nél, mert Benedict Cumberbatch megdöntött.
                          
 - Néha meglep, mennyi butaságot tudsz összehordani...
                          
 - És ha csak azért kedvelsz, mert olyan vagyok, mint Holmes? - egy pillanatig kikerekedett szemekkel nézett rám, aztán kibukott belőle a nevetés.
                          
 - Szerinted én Sherlock Holmesszal akarok együtt lenni? Jesszussom, Vivi... Amilyen gyönyörű és okos vagy, annyira önbizalom hiányos is...
                          
 - Nem hibztathatsz érte - ráztam a fejem komolyan. - Te egy tehetséges színész vagy, és a nők bálványa. Elbújhatok mögötted.