14. fejezet - Van, amiről jobb nem beszélni

                                    

                                          
"Meglepően könnyen siklik egy apró penge, ha elég éles. 
                          
 
                          
Csak figyelte, ahogy kibuggyan a vér a sebből. A sebből, amit már nagyon régen szeretett volna ejteni azon az emberen. 
                          
Talán senkit nem utált még ennyire. 
                          
Mindig is gyűlölte ezt a szót. Utálat. Nem konkrét kifejezés. Csak ködösen írja körbe a fogalmat, amit egy ember érezhet egy másik után. 
                          
A legintenzívebb érzés, ami csak létezhet, és az emberiségnek még csak nem is sikerült ennyi ezer éve alatt megfelelő szót találnia rá. Az érzés, ami mindenhol ott van.
                          
Van, ahol dühöngve, lávaként folyik szét mindenkiben. Ahol tud, utat tör, csakhogy valamiféle módon a másik tudomására hozza, mennyire taszítja a vele szemben álló. 
                          
Van, ahol csak csendesen lappang, méregfogait belemélyesztve a csendbe, ami a gondolat gyorsaságával fecskendezi be magát mindenhova, még oda is, ahol nincs út számára. 
                          
 
                          
Ő a csendes, méla undorral küzdött gyerekkora óta. 
                          
Mióta elhagyta.
                          
Mióta úgy döntött, hogy nem kíván részt venni az életében, sokkal inkább elmegy, hátra hagyja, és új életet kezd. 
                          
Egyedül döntött. Meg sem kérdezte. 
                          
 
                          
Egyszerűen csak elment.
                          
Akkor még talán nem is hagyott nagy űrt.
                          
De ahogy az univerzum is, a lelkén a lyuk is tágult az évek múlásával. 
                          
 
                          
És eljött az este, amikor ezt a lyukat végre betömheti. 
                          
Kitölti a világ legősibb anyagával, az alkotóelemmel, ami nélkül a Föld nem létezhetne: vízzel.
                          
Némi hemoglobinnal fűszerezett vízzel. 
                          
 
                          
Tényleg bámulatos egy dolog a gyilkolás."
                          

                          

                          

                          
***
                          

                          

                          

                          
- Hogy van a kedvenc lakótársam? - dugta be a fejét a kórtermem ajtaján Ben. Mosolyogva tornáztam fel magam az ágyon, ő pedig mellém telepedett. Tegnap már kivették az infúzióm, a karomon még mindig egy óriási kötés éktelenkedett, és fájt is. A bőr szörnyen fájdalmasan nő. Erről elfelejtettek szólni. 
                          
- Sokkal jobban. Amit csak még szebbé tesz a tény, hogy értem jöttél, és végre hazaviszel!
                          
- Nekem sem volt könnyű... Két hétig mirelit pizzán és porból tákolt spagettin éltem, mert senki nem főzött  rám tisztességesen - fájdalmasan fintorgott, aztán segített felkelni. A combomon is hasonló kötés tekergőzött, mint utóbb kiderült, 13 késszúrás gyógyulását segítette. A hámozókés pengéjének hossza szerencsére csak néhány centi, így csontot nem roncsolt a dolog. De ettől függetlenül még ezt is felírhattam a borzalmas fájdalmak listájára. Óvatosan huppantam le az ágyról, és Benre támaszkodva a szekrényemhez bucskáztunk.