2. rész

                                    

                                          
- Most mit tegyünk?! - esett pánikba a fiatal ápoló. 
                          
- Először is nyugodj meg. Másodszor, szólj a biztonságiaknak, hogy zárják le a ki és bejáratokat. Aztán riassz minél több embert, hogy hamar megtaláljuk Miát. 
                          
- És hogy hozzuk vissza?
                          
- Ti? Sehogy. Ha meg is találjátok, az első, hogy értesítetek engem. 
                          
- Mégis hogy?
                          
- Ezzel itt - emelte fel a mindig az oldalára erősített gyorshívóját. - Bennem sem bízik meg. Több, mint egy hónap volt mire sikerült kicsikarnom belőle bármiféle érzelmet. Hidd el nekem, hogy nem tudnátok visszavinni a szobájába.
                          
- És maga hogy akarja rávenni, hogy visszamenjen? Mert gondolom nem úgy, hogy szépen megkéri - Aggodalmát viccelődéssel próbálta palástolni, és terve valamelyest be is vált, mikor a férfi elmosolyodott, kissé nyugodtabb lett. 
                          
- Nem, valóban nem. De ha nem hallgat rám, még mindig fennáll az az opció, hogy visszacipelem. Nem szokásos pszichiáter megoldás, de most beérjük ezzel - kacsintott a nővérre.
                          
A lány megfeledkezve magáról és helyzetről fülig vörösödött ettől az ártatlan kis gesztustól. Az orvos viszont nem figyelt rá, jobbra-balra nézelődött, és gondolatban már a folyosókat rótta, aztán észbe kapott és újra a nővér felé fordult.
                          
- Még valami, ha valaki megtalálta, és én is oda értem, szeretném ha kettesben hagynátok vele.
                          
- Miért?
                          
- Mert mint említettem, bennem sem bízik meg. Nem akarom még ennél jobban is megrémíteni, elég ha én ott leszek.
                          
- Rendben - egyezett bele végül. 
                          
A következő pillanatban múlva a nővér elindult, és a megbeszéltek szerint riasztott mindenkit és megkezdődött a hajsza az intézményben. Rick mielőtt nekiindult volna, a zsebébe süllyesztett egy kis ampullás nyugtatót és egy injekciós tűt, bár reménykedett benne, hogy nem lesz rá szükség, mégsem akarta, hogy felkészületlenül érje, ha Mia ellenállásba lendül. 
                          
Egy óra elteltével az a nővér talált rá Miára, akivel az orvos kitalálta a stratégiát. A lány, a kórház legszűkebb folyosóján húzta meg magát. Zsákutca volt, ezt a helyet inkább lomtárnak használták, itt voltak a takarítószerek és eszközök valamint sok hordágy, így a lány bekuporodott a sarokba, próbált megbújni a sok lom között és igyekezett megszűnni létezni.
De ahogy a nővér befordult a sötét folyosóra, Mia felpattant és kétségbeesetten nézett a lehetséges menekülési útvonalak után, de hamar rá kellett döbbennie, hogy az egyetlen kiutat az előtte álló ápoló torlaszolja el. Végső elkeseredésében leguggolt és kezeivel védelmezően átfogta a fejét, mintha ezzel minden katasztrófát megúszhatna. 
                          
- Mia, nem akarlak bántani - nyugtatgatta a lányt, bár teljesen eredménytelenül. Szemeit végig rajta tartotta úgy nyúlt zsebébe a kis csipogóért.
                          
A gomb lenyomása után pár perccel, már hallani lehetett Rick lépteit a hosszú folyosó másik végéről.
                          
- Hol van? - kérdezte mikor megérkezett.
                          
A nő csak bemutatott a sötét zsákutcába, majd a korábban megbeszéltekhez tartva magát, még egy pillantást vetett a sarokban kuporgó lány felé, majd magára hagyta őket, és reménykedett benne, hogy az orvos valóban meg tudja oldani, ezt a szokatlan helyzetet. 
                          
Rick mindenekelőtt felkészült, az ampullába szúrta a tűt és felszívta a nyugtató oldatot a fecskendőbe, majd az eszközt visszanyomta a zsebébe, ezt követően pedig megindult a lány felé, aki már nem is tudta volna kisebbre összehúzni magát, pedig látványosan erőlködött ezen tervének kivitelezésében.
Mikor a férfi elé ért, hátra söpörte fehér köpenyét és féltérdre ereszkedett.