45.rész

                                    

                                          
Jeon Jeongguk
Az emberek úgy néznek rám, mint a véres rongyra, miközben végig megyek a folyosón. Nyilván, mivel fogalmuk sincs, mi állt a verekedés mögött biztos úgy gondolják, hogy én vagyok az agresszív állat. Egyébként meg pont leszarom. Mingyu tudja, mi történt és teljes vállszélességgel támogat. A balhé után ketten maradtunk. A többiek vagy nem akarnak közeledni felénk vagy Sehun és Hongjoong parancsára maradnak távol tőlünk. 
Mindegy, jobb is így. Kétszínű köcsögök nélkül. Egyikük se fog hiányozni, Mingyuval pedig mindig is simán elökörködtünk ketten. Nem kell hozzá egy csapat.
- Azért én is megkönnyebbültem, hogy nem rúgtak ki. Akkor unalmamban hajthattam volna év végéig a csajokat.
- Ezt úgy mondtad, mintha nem élvezted volna.
- Na jó, de nélküled nem ugyanolyan- vallja be, mire felnevetek és játékosan a karjába boxolok. Őszintén, én is örülök, hogy itt maradhattam. Bár Jiminnel megbeszéltük, hogyha kirúgnak, átmegyek hozzájuk, azért így érettségi előtt váltani nem lett volna szerencsés, főleg az én esetemben. Még itt se biztos, hogy átmegyek majd, egy környezet váltás pedig csak rontotta volna az esélyeimet. Jiminnel pedig egyébként is gyakran találkozunk és tudom, hogy a barátja nem bírja a képem. Úgyhogy most minden jó úgy, ahogy van.
Délután viszont nincs bandázás, anya és még apa is megtiltotta, ezért azonnal haza kell vennem az irányt. Furcsa, mert ezért a büntetésért régen a földhöz vágtam volna magam, most pedig aprócska semmiségnek érzem. Mármint igazán nem halok bele. 
Otthon bedobok egy szendvicset, aztán felmegyek a szobámba és átöltözöm az edzős cuccaimba. Azt azért bánom, hogy nem mehetek edzőterembe, mert ott már van egy jól bevált edzéstervem és ismerősökkel vagyok, viszont itthon is van pár gépem a biztonság kedvéért. Na jó, igazából a bátyám gépei, amiket nagylelkűen rám hagyott, mikor elköltözött, de a lényeg az, hogy ez ilyenkor tökéletesen megfelel a célnak és a büntetésem alatt sem punnyadok el. 
Haverok híján zenét hallgatok, hogy ne legyen olyan monoton az egész, az egyik gyakorlatom közben viszont a zene leáll.
- Mi a fasz?- kelek fel azonnal és a telefonomhoz sétálok. Oh! Jimin hív. Ez mindjárt más. - Szia, csibe! Hogy vagy?
- Sz-szia! Én... Itt állok az ajtó előtt, bemehetek?- kérdezi bizonytalanul, mintha elküldeném. Pedig eszem ágában sincs.
- Persze, máris lent vagyok!- felelem és otthagyva csapot-papot az ajtóhoz sietek, hogy beengedjem a kedvesemet. Mikor viszont meglátom Jimin vörös szemeit a földbe gyökereznek a lábaim.
- Jimin... Mi történt?
Ahelyett, hogy válaszolna, belép és szorosan átölel. Pedig folyik rólam a víz, és mégcsak egy póló sincs rajtam. Valami nagyon nincs rendben. Kurvára remélem, hogy nem piszkálták a suliban, mert azt nem hagyhatom annyiban. 
- Igazad volt. Anyának tényleg van valakije- motyogja a vállamba, mire egyszerre megkönnyebbülök. Ezek szerint semmi komoly. Mármint fogalmam sincs, mert Jimin láthatóan nincs jól. Muszáj kihúznom belőle, miért éli meg ilyen nehezen ezt a helyzetet. Hiszen örülnie kéne, hogy az anyukája talált valaki mást, akivel boldog lehet és újra lehet egy apafigura az életében, nem? 
- És? Nem szimpatikus a pasi?- kíváncsiskodom, Jimin pedig rázni kezdi a fejét. 
- Nem, nem az! Azt hiszi, átveheti apa helyét. Anya pedig... annyi hülyeséget hordott össze. Azt mondta, muszáj továbblépnie, és hogy az a férfi csodálatos! Teljesen kimosta az agyát! Nem bírtam otthon maradni- magyarázza felindultan, míg én csak lesek. Jimin nagyon furcsán fogja fel ezt az egészet. Bár nem is ismeri a férfit, azonnal megtagadja és nem képes elfogadni, hogy az anyukája mással is olyan boldog lehet, mint az apukájával anélkül, hogy elfelejtené. Mert nem hiszem, hogy ez történt. De Seulgi nem azt érdemli, hogy élete hátralevő részében özvegy életet éljen és én biztos vagyok benne, hogy a férfi, akivel megismerkedett egy jó ember.