45.

                                    

                                          
Kora reggel volt, Hyunjin egy gőzrengetegből sétált ki, miután lezuhanyozott. Még ezelőtt mérte meg Minho lázát, kinek feljebb ment harmincnyolcról harminckilenc kettőre. Még mindig a lóbőrt húzta, nyakig betakarózott. Hyunjin becsukta a lehúzott redőnyű ablakot, s mostmár ki volt cserélődve a levegő. 
Nagyot sóhajtva ül be autójába, útra készen haza. Egész úton a tegnapra tud csak gondolni. Sok rossznak jó a vége, és a minap például ilyen volt. Oda az altatóknak, de helyette több bizalmat szerzett, és adott Minhonak. Hihetetlen, hogy most látja csak be mennyire szerelmes. 
A házához leparkol, ahol már állnak. Ismerős az autó. 
Értetlenül néz a kocsira, de ahogy közeledik, a szélvédőn túl mozgást érzékel. Egy másik szélvédő mögött. Kiszáll az autóból, s egyenesen oda sétál. 
Oda sétál Felix autójához. 
Kiszállnak belőle. Egy kék hajkorona jelenik meg, tulajdonosa egy szeplős rég látott fiú. 
- Yongbok?! - értetlenkedik. 
- Szia... - mosolyodik el. 
Nem. Nem nem nem, Hyunjin ezt nem hitte el. Sehogy nem volt képes elhinni. Álmodik? Pofozzák meg! Ne, inkább ne. 
Sokáig álltak egymással szemben. Hyunjin megtört, majd egyből közelebb galoppolt a fiatalabbhoz, s szorosan magához húzta. 
- Jézusom... ez te vagy. Itt vagy. - suttogta Hyunjin. Nyakába hajtotta kobakját, beszippantotta a fiatalabb erős férfiillatát. 
- Persze! - kuncogott a kisebb. 
Majd elsírta magát. Pontosabban; elsírták magukat. 
- Kék-kék lett a-a hajad... - dadogta sírva a magasabb. Hirtelen semmit sem tudott mondani. 
- Neked meg... - szipogott - Lett autód. - nevetett - Annyi mesélnivalóm van... - sóhajtott, majd elvált. 
- Gyere be. - biccentett a ház felé. 
——
 - Jézusom...
Túl sok információ szivárgott Hyunjin agyába; elképesztő mi történt náluk. S habár elmesélte mát korábban telefonba, így most mégis másabb volt hallani. 
- De szerencsére anyu jobban van. - szinte hallották, amint a hatalmas téglák Felix válláról földet érnek - Na de most mesélj te. Hősszerelmes. - somolyog. 
- Hát... nem is tudom. Talán minden rendben velünk. 
- Talán?
- Yongbok, ööö... veszekedtünk párszor, meg most baj is van a családjával, de... nem, tényleg nem tudom hányadán állunk. - sóhajt - Szeretem, de néha kicsinál. Kurva sok dolog történt, aminek csak pár részét mondtam el. 
- Mi?
- Nézd... - helyezkedik, kávéját és cigarettáját leteszi a kisasztalra, felkönyököl a háttámlára, s felé fordul - Az orvos javasolt altatókat. - nem javasolt, ő kérte - be is váltottam. 
- Igen, ezt tudom, mert... részegen felhívtál a semmiből! - pislogat - Mit nem mondasz el nekem? Kezdek aggódni. 
- Nem- öhm... nem az volt az utolsó alkalom. - dadogva, s szakadozottan mondta, teljesen fél - Azt hittem, az lesz. Miután... Minhoval összevesztünk, vagyis... elbaszottan lefeküdtem vele, ittam. Sokat. - visszaemlékezve könnyezni kezd - Khm... én... szóval nem voltam észnél, és... aludni akartam, csak nem tudtam, szóval... kikentem vissza a konyhába. Teljesen kikészültem, el is felejtettem miért mentem, aztán... - nagy levegőt vesz - Megvágtam magam. Többször is. Tudtam, hogy fáj, hogy érzem, hogy baj lesz. De... szedtem be Ashwaraxot, és... és én... én utána kórházban voltam. Pszichológushoz küldtek, jézusom, olyan nehéz volt! - eltört a mécses, s habár nem a szemeibe mondta, érezte, hogy barátja mennyire feszült, hogy mindjárt szétrobban az idegtől.