A számba tartom őt. Nem tudom, hogy mit fog csinálni. Újra el fog fordulni? Egy pillanatra mindketten megdermedünk a mester és a szexuális szolga pózában. Lehet, hogy soha nem fog viszont szeretni? A szerelmem örökre reménytelen és viszonzatlan marad? Ekkor tesz valamit. Ez egy öntudatlan, apró dolog, és talán nem jelent semmit bárki másnak, de ez egy hatalmas dolog számomra.
Megsimogatja a hajamat.
Csak egyszer.
De ez nekem elég. Törődik velem. Talán csak egy kicsit, de törődik.
Nagyanyám azt szokta mondani, akárkinek, még a legkeményebb bűnözőnek is van egy sebezhető pont a szívében. Talán, de csak talán, lehetek ennek az embernek a szívében az a sebezhető pont.
Felteszem a lábaimat az asztalra, guggoló helyzetbe kerülök. Pórusaimból szex árad, melleimet végig húzom a testén, míg merev mellbimbóim súrolják az arcát, és egy fejjel fölé magasodok. Kezeim a kemény mellkasának támasztom, arcunk veszélyesen közel van egymáshoz, csak a kölcsönös bizalmatlanság vasból öntött akadálya választ el minket. Szemei annyira ragyogó azúr kékek és mereven néznek az enyémbe.
Elbátortalanít. Gyönyörű. Azon tűnődöm, hogy mit lát.
Lázasan, a tenyereim közé veszem az arcát, és számat az övéhez nyomom. Egy régóta visszatartott nyögés szökik ki ajkaim közül.
Csókolozunk. Csók? Nem, kinyítja a száját, nyelveink összegabalyodnak, szorosan kapaszkodunk egymásba, és kibaszottul szomjasan. Olyan mélyen, mintha sivatagi nomádok lennénk, akik hetekig utaztak, hogy találjanak hideg vizet a földben. Zamatos. Lédús. Ő is az.
Elárasztjuk egymás érzékeit és a helyiség eltűnik. A világ megszűnik forogni. Nyers vágy áramlik keresztül testem minden sejtjén. Ez őrület. Ez megszállotság. Visszavonhatatlanul és vitathatatlanul egybeolvadunk. Az idő máshogy telik ebben az állapotunkban. Végül felemelem a fejem és zihálva a szemébe nézek. Hihetetlenül kitágultak.
A lélegzetem akadozik.
- Hallottad már a skorpió történetét, aki megkérte a békát, hogy segítse át a folyón? - kérdezi, hangja halk és furcsa.
Bámulok a kristályos szemeibe. Kifürkészhetetlen kristályvilágok. Mesésen szép, de zord a szén alapú teremtményekhez. Lassan megrázom a fejem, és érzem, hogy hajtincseim meztelen vállaimat súrolják.
- A béka azt mondja: ,,Nem. Megcsíphetsz, amikor félúton vagyunk a folyón, és meg fogok halni." A skorpió azt válaszolja: ,,Ha megcsíplek én is meg fogok halni." Ennek volt értelme, és a béka így szólt: ,,Rendben. Mássz a hátamra, és átviszlek." Félúton a folyón, a skorpió megcsípte a békát. A béka felkiáltott haldokló fájdalmában. ,,Te hülye skorpió, most mind a ketten meg fogunk halni. Miért csináltad?"
És a skorpió válaszolt: „Mit vártál, egy skorpió vagyok. Én ezt teszem."
Úgy érzem, hogy egyfajta hátborzongató nyugalom járja át az egész testem, talán még a lelkemet is. Nem tudja, hogy már túl késő visszafordulni.
- A békának meg kellett volna tanulnia repülni. A levegőbe kellett volna áthelyezni a harcot, ahol a skorpió össze van zavarodva - suttogom, és az állkapcsom megfeszül.
Szomorúan elmosolyodik.
- Jó maffia főnök vált volna belőled - mondja.
- Voltaképpen az örtletet Olgától kaptam - válaszolom.
- Visszavonom. Túl őszinte vagy hozzá.
- Mondtam, hogy részem a hazugság. Kérdezd anyámat - mondom lazán.
- Én bűnöző és gyilkos vagyok, Dahlia.
- Nehéz megfékezni, tudom - mondom halkan - de nem lehetetlen.
Mozdulatlanul áll, olyan feszült és robbanásra kész, mint egy teljesen kifeszített katapult.
- Nem akarlak megtörni.
- Ne aggódj. Hajlani fogok.
Felemel engem az asztalról. Cobjaimat a csípője köré fonom, az ágyhoz visz és ráfektet. Fekszem a hátamon, és nézem, hogy leveszi a ruháját, és közben arra gondolok, hogy az enyém vagy. Te még nem tudod, de az enyém vagy. Mert a miénk, nem egy majom-szerelem. Ez tiszta és gyönyörű. Egy nap majd rájön, hogy az állatias szex számomra nem elég.
Lefekszik mellém.
- Az enyém vagy, Dahlia. Minden egyes porcikád - állítja önző módon.
- Hogy mondhatsz ilyet, ha azt tervezed, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva túl adsz rajtam?
- Nem adok túl rajtad, rybka.
Félre hajítom a késztetést, hogy vigyorogjak, mint egy idióta. Kinyitom a számat, hogy válaszoljak, de ráteszi az ujját az ajkamra.
- Ne beszélj - mondja, és tekintete annyira elhagyatott, hogy megrémülök tőle. Mi elől bujkál ez az ember? Miért szenved így?
Némán bámulok fel rá. Azt mondja, ne tovább, és végül szorosan ölelő karjai közt elalszom.
