☆
Minden érintés felért egy-egy plusz életévvel. Az, ahogy egymást simogatják különböző helyeken, egy olyan érzést keltett fel bennük, amely minden egyes alkalommal új nekik.
Szerelem.
A csókjuk most forróbb az eddigieknél, talán erősebb ettől a kapcsolatuk. Az érintésük lyukat éget a másik bőrébe, a libabőr elterül testükön. Minho végre leveti pólóját, Hyunjinét egyaránt.
- Mhpf... - az idősebb a nyakába csókol, egyre lejjebb térve, míg keze kajánul kandikál nadrágja rejtekébe, ezzel körbe fogva a már erekt állapotban lévő tagját.
Egy mobil viszont megszólalt.
- Mi a...
- Shh... - tért föl Minho, kikapcsolva a telefont. Meg sem nézte ki az - Ne foglalkozz ezzel. Csak mi vagyunk, hm? - simított arcára, utána egy heves csókba hívva. Ismét lejjebb tért, pillangócsókjai nyálas foltokat hagytak a másik bőrén, míg ágyékához nem ért, ahol a kisebb nadrágja már egy sátrat alkotott. A textilen keresztül hintett rá csókokat.
- B-baszkih... - a látvány túl tüzes volt ahhoz, hogy Hyunjin végignézze; szemeit felkarjával takarta el - A-ah... hah...
De a telefon újra csörgött.
Mostanra már Hyunjin kapcsolta ki, alig engedte el Minhot ágyékától, ki már a másik farkával munkálkodott. Feje fel-le mozgott egy kiválasztott tempóban, mellyel majdhogynem húzta szerencsétlen fiú agyát.
De megint megszólalt.
Minho idegesen engedte ki szájából Hyunjint hatalmas cuppanást hallatva, s fújtatva nézett mobiljára. Kicsit megijedt, amiért egy olyan személy volt telefonja kijelzőjén, aki a találatok utolsó helyén szerepelne.
- Baj van? - lihegett Hyunjin.
- Öhm... e-ezt fel kell vennem. - mászott le az ágyról - Bocs. - az ajtóról egy köntöst vett le, majd magára fel, és a szobájából nyíló erkélyre ment - Heeseung?
- Hyung, öhm... t-tudnánk beszélni? Személyesen...
- Mikor? Miről?
- Történetesen most... és... mondjuk nálatok? Tegnap jöttem haza.
- M-most? De—
- Ha nálad van Hyunjin... öhm... nézd, én nem köplek be. De most nagyon kéne beszélnünk. Komolyan mondom. Fontos. - sóhajtgat. Bátyja érzi, hogy Heeseung lassan már a sírás szélén áll. Megesik rajt a szíve.
- Baszki... - hajtotta hátra fejét - Jó. Jó, gyere majd. Kopogj. Szia. - s letette. Még egy kis ideig a korlátra támaszkodva vett mélyebbnél mélyebb levegőket, hogy lenyugodjon. Fél, hogy miről fognak beszélni. És mi van akkor, ha Heeseungot előre léptette apjuk? Nyakát mostmár előre döntötte.
- Hé, minden oké? - simított vállára a fiatal.
- Jin, öhm... ami azt illeti... Heeseung most hívott, hogy átjön... valami... fontosról akarna beszélni velem, úgyhogy... ma... ma nem tudjuk folyatni.
- És... hazamenjek?
- Ja, ne! Nem, nem kell. Nem zavarod, tud rólad és nem köp, csak... kicsit félek mi lesz... - fordul lassan hátra. A szemkontaktust kerüli, valami miatt zavarban van. Talán még sosem mutatta a gyengébb oldalát. Még Ő is meglepődik néha saját magán, hogy ennyire nyitott Hyunjin miatt.
- De biztos nem lenne egyszerűbb nélkülem? - enyhült meg.
- Nem. Veled csak erősebb vagyok.
Ez a négy szó Hyunjin szívét teljesen megőrjítette. Bármennyire is feszült a helyzet, az ilyen mondatoktól mindig ő érzi magát a legboldogabb embernek.
- Rendben. - mosolyodott el.
Egymás szemeit, olykor száját nézve közeledtek. Ajkaik találkozása volt nekik a mámor, a szerelem, s a pillangók egyszerre keltek életre gyomrukban. A lassan haladó érzelmekkel teli csókjaikat viszont a csengő zavarta meg, így egy emberként váltak el egymástól.
- Faszom... - sóhajt Minho, majd Hyunjinra sem hederítve tér be a házba.
——
Zavartan ülnek egymással szemben mind a hárman — miután Minho megparancsolta Hyunjinnak, hogy maradjon mellette —, és érezhető volt a levegőben a feszültség.
- Nos... khm... - Heeseung megtörte a csendet. A kanapé egy kicsit megnyikorgott mikor pozíciót váltott, és idegesen kereste a szuggerálásra alkalmas pontot. Az igazság, hogy sok éve nem járt már bátyja házában, így teljesen olyan, mint egy idegen környezet. Soonie legalább mellette szuszog, biztonságot üzenve -
Em-emlékszel... amikor mesélted, hogy miket találtál apa gépén?
- Amikor nem akartad elhinni, hogy fiatal emberekkel fekszik le az irodájában? - emelte fel gyanakvóan szemöldökét, direkt mindent kimondva. Párja álla majdnem a földet súrolta.
- Igen. - bólintott.
- Megtaláltad...? - kérdezte óvatosan.
Hyunjin csak nézett, nem mert megszólalni. Minho apja most...?
- Én... - alig tudott valamit is kinyögni öccse, szemei egyből fátylasak lettek - Igen... - bólogatott hevesen tenyereibe temetve kezeit. Minho sosem akarta, hogy öccse megtalálja azt a mappát. Mindig is a lehető legjobban óvta őt anno, néha még az iroda közelébe sem engedte a fiatalabbat.
Hyunjin szúrós szemekkel figyelte Minhot, aki még mindig mozdulatlan volt. A legidősebb végre megmozdult, és megkerülve a dohányzóasztalt, szorosan magához ölelte Heeseungot - Semmi baj...
- M-Minho... o-ott volt... ott... Istenem... In-Inari is ott volt...
- A feleséged?! - vált el hamar, és öccse mostanra vörös szemeibe tekintett.
- Igen... - hangja elhalt volt, a sokk miatt alig bírt beszélni - Nagyon régi videó volt... - szipogott - És... és én... megkérdeztem, és... tagadta, és... és utána meg... nagyon nagyon sírt, aztán... el-elküldött... - bújt vissza bátyja vállába - Nem tudom most mi történik, Min, én nagyon nem vagyok jól ez miatt! Én úgy undorodom apától... - kiáltotta.
Sejtelmesen összenézett Hyunjinnal, aki még mindig sokkosan nézte a történteket.
- Ezért jöttél haza tegnap? - kérdezte Minho.
- Igen. - bólogatott - És egyre jobban csak az van a fejemben, hogy mi van, ha nem is az én gyerekem várja?!
- Jaj, ilyen meg se forduljon a fejedbe! - tolta el - Inari nagyon is szeret Téged, nem tenne ilyet! Gimnázium óta vagytok együtt, szerinted azért, mert apával akarna lefeküdni? Mikori a videó?
- Öhm... ne-nem tudom, úgy... kilenc hónapos...
- És Inari hány hónapos?
- Hét... jó, de most... nem is ezen van a hangsúly, hanem... hanem az-azon, hogy... hogy... jaj, istenem... - a gondolatok tömkelege árasztotta el Heeseungot, a stressz lassan felemészti a testét. Nem tudja meddig bírja tovább - Esik szét ez a kurva házasság, Minho... - törülgeti idegesen könnyeit.
- Légy türelmes, rendben? - simít vállára - Minden menthető. Inarinak idő kell amíg megnyílik. Egy ilyet nem egyszerű bevallani. - mosolyodott el.
Hyunjin egy kicsit meghatódott barátját látván. Mintha nem is ő lenne. Minho mikor aggódik, mintha egy tök másik ember szerepét játszaná el. Igazábóp mindig is egy ilyen emberre vágyott. Akit ugyan megkapott, de ahhoz baromi sok mindent kellett átélnie. De egyre jobban azt érzi, hogy talán megérte. Mind.
☆
