Bűn és bűnhődés

                                    

                                          
Egy hét telt el Albrecht és Friedrich beszélgetése óta. Azalatt semmi különös nem történt a két fiú között. Mindkettő természetesen viselkedett.
Bár azóta sokat nem kommunikáltak..
Viszont Albrecht egyre többször tűnt el az éj leple alatt. Amikor nem jött álom a szemére, ellenőrizte, hogy mindenki alszik-e beleértve Friedricht is és titokban kiosont.
Friedrich már nem igazán számolta a napokat, annyira felesleges volt számára az egész, ha itt van ha otthon van az élete ugyanúgy egy pokol.
Igyekezett továbbra is jól teljesíteni amiből csak tudott, legfőképp sportokból. 
A dolgok ellenére, órakon mindig segített Albrechtnek a fegyver előkészítésében és az olyan feladatokban amelyek nehezebben mentek a fiúnak. Albrecht is engedte, hogy Friedrich órákon róla másoljon mert tudta, hogy nem erőssége a tudományok.
Azonban Albrecht ahányszor csak odanyújtotta a feladatot neki, azonnal elkapta a tekintetét róla.
Mintha bűn lenne, ha valakire ránéz..
Friedrich ezt észre is vette és valóban nagyon rosszul esett neki, hogy azért bűnteti mert őszinte volt vele.
Nem volt mit tegyen, nagyon szerette a fiút és nagyon szeretett vele lenni. A sport órákon, gyakorlat közben mindig figyelte őt ahogyan a megerőltető feladatok alatt egy kósza hajtincs szökik az arcába és ahogy azt mindig mit sem törődve elsepri. Ahogy képes minden feladatnál a maximumot kihozni, a sok rossz ellenére amit kap. A tanárok, az apja vézna gyereknek tartotta őt, és a sportok terén csak a gúnyolódást hallhatta mindegyiktől egész életében. 
Friedrichnek azonban pontosan az tetszett, hogy nem volt egy kigyúrt és népszerű fiú hanem csendes volt és rendkívülien intelligens. Az eredményei irodalomból mindig kitűnőek voltak és ez lenyűgöző volt Friedrich számára. Úgy szerette ahogy van, a magányos lelkét, a reménytelenséggel tündöklő szemeit amelyekbe ha belenézet azonnal el is veszett.
*
Friedrich éppen felszálni készült, a többiek már a köteleket elengedve szaladtak a hatalmas légi jármű után. Sikeresen felszált, a fiú szó szerint repült és ez élvezettel töltötte el. Szabad volt odafent, azt kívánta bárcsak sose kellene lejönnie onnan, minden olyan nyugodtnak és békésnek tűnt odafentről. A legnagyobb meglepetésére Albrecht hangját vélte feldedezni odalentről és a fiún látható volt, hogy iszonyatosan boldog. Ez akkora erőt adott Friedrichnek, hogy képes lett volna magától is repülni ha nagyon akar.
A leszállás után hosszas kínok között visszahúzták a járművet, majd elindultak a vacsorára. 
A vacsora alatt azonban két szék üresen hevert.
Albrecht nem volt ott. 
Friedrich rettegett attól, hogy a fiú mekkora bűntetést fog kapni a késés miatt. Sorban végignézett a székeken, hogy kiderítse ki a másik aki nem jelent meg.
Siegfried is hiányzott..
Egy kis idő elteltével mégis megjelent a helyszínen és gyorsan az asztalhoz futott. Ami viszont különös volt az az, hogy senki nem szólta meg. Mivel az apja az igazgató, valószínűleg ezért nézték el a késését..
- Te meg hol voltál? - kérdezte Christoph. 
- Az igazgatóval. - mondta Albrecht.
Az igazgatóval? Miért nem szólította az apjának a nyilvánosság előtt? Friedrich tudta, hogy valamivel felkavarhatta ismét az az ember, mert Albrecht nyugtalan volt.
- És Siegfrieddel mi van? - kérdezte Tjaden.
- Megint bevizelt, ezért bűntetést kapott.
- Kitalálom! Justus? - kérdezte Hefe. 
- Igen. - mondta Albrecht.
- Teljesen megszállottja lett Siegfriednek. Szerintem szándékosan figyeli, hogy mikor hibázik.. - mondta Christoph.
- Az biztos, én mondom Justus egy igazi őrült.. -mondta Hefe.