XXXV.

                                    

                                          

Kivételesen most a fejezet elején köszönök be :)
Szóóóval... először is köszi a türelmet. Picit át kellett írjam a dolgokat, mivel megszavaztátok a folytatást, íííígy - dobpergés - LESZ FOLYTATÁS!
Hogy mikor azt sajnos még nem tudom, kell egy kis szünet, amíg átgondolom merre is szeretném tovább vinni Anna életét ☺️ Ötletem van ezer, már csak szurkoljatok, hogy szépen össze tudjam fésülni!
Addig is ha még nem olvastátok, akkor a másik kis irományom szeretettel ajánlom "A görög nap jobban éget" címmel. Ott nagyon pörgetem a dolgokat 🥰
Kösziii, hogy eddig is velem tartottatok és remélem nem felejtitek el a kis történetem, amíg pihen!
Puszi: R.

- Máté? - nyitottam be a tárgyalóba. Egyáltalán nem azt a kesze-kusza hajú, vadóc srácot láttam, akit akkor, amikor a Tiktok promókat forgattuk. A srác vidáman csillogó szemekkel fordult felém és tisztelettudóan felállt. Haja most is be volt állítva, de sokkal visszafogottabban, mint legutóbb és a mindenféle láncos-fűzős-flitteres, feltűnő ruhák helyett egy egyszerű fehér póló és egy fekete kosaras nadrág volt rajta, egy fehér AirForceszal.
 
 - De jó, hogy nem azt mondtad, hogy Blitz - nevette el magát, aztán azonnal védekezni kezdett. - Mármint félre ne értsd, imádom az előadói nevem. Csak ha valakivel úgy össze leszek nőve, mint veled nem örülnék, ha így szólítana... 
 
 - Pécsi Anna - nyújtottam jobbom, figyelmen kívül hagyva a magyarázkodását. - Én leszek a menedzsered.
 
 - Tudom - vakargatta meg a fejét félszegen - Emlékszem rád, de azt hittem te nem egyedül dolgozol.
 
 Kezemmel jeleztem, hogy üljünk le. Ezúttal a kistárgyalóban voltunk, ahol nagy puha fotelekben beszélgethettünk. Élveztem ahogy belesüppedek a kék, plüssanyagba és keresztbevetettem a lábaim. Elővettem a jegyzeteim, de igazából csak azért, hogy komolyabbnak tűnjek... pontosan tudtam miről akarok beszélgetni a fiúval. Idegesen forgattam a bokám és pár másodpercig bézs színű topánkámat bámultam.
 
 - Nos... ez minden bizonnyal már megváltozott - erőltettem magamra egy mosolyt, mert nem akartam beavatni, hogy ő az első önálló ügyfelem. Tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül, de... nem szerettem volna, ha esetleg felhasználja ellenem. - Szóval... a nyár kemény lesz. Első körben arra kértelek, hogy írj egy listát olyan programokról, amiket fixnek érzel jelenleg. Meglátjuk, meg tudjuk-e tartani, már most 1-2 dátum biztosan kiesik, így le kell mondanod...
 
 - Lemondani? Nem az lenne a lényeg, hogy az én programjaimhoz igazítod az újakat? 
 
 Megemeltem szemöldököm a számonkérésére:
 - De. Csinálhatjuk úgyis. Ha neked fontosabb, hogy a haverjaiddal - futattam végig a tollam a kinyomtatott e-mailen - motoros találkozóra menj Kunmadarasra, egy fesztivál fellépés helyett... lelked rajta - emeltem fel kezeim. - De akkor javaslom, hogy keress másik ügynökséget, mert a mi talentjeink általában szorgalmasan dolgoznak - vontam meg a vállam és felálltam. Kezem után kapott miközben felpattant. Megfogta csuklóm és megállított:
 
 - Húha, elég komoly csaj vagy - ajkát féloldalas mosolyra húzta. Kellemetlenkedve az ajkamba haraptam, mert úgy éreztem a kelletténél túl közel áll hozzám. Valószínűleg, ő is így gondolta, mert egyszerre léptünk egyet-egyet hátra.
 
 - Figyelj, Máté... Én meg fogok tenni mindent a sikered érdekében. De ez lemondásokkal jár. Eldöntheted, hogy mit szeretnél... Menetelni az elején még teljes gőzerővel és akkor később már részben... ismétlem csak részben - emeltem fel mutatóujjam - hátradőlhetsz. Vagy maradhatunk a langyos vízben. De én ennél sokkal nagyobb kihívásra vágyom, szóval ebben az esetben, azonnal elő is terjeszteném a vezetőségnek, hogy más egyengesse az utadat.
 
 - Mindig ilyen határozott vagy Anna? - bár halkan tette fel a kérdést, úgy vizslatta közben az arcom, hogy zavarba jöttem. De uralkodtam az érzelmeimen, mert még mindig elő kellett adnom a leghatározottabb énem.
 
 - Az attól függ miről van szó - igazítottam meg a copfom. - Nyár közepe van, tele van minden lehetőségekkel... de csak akkor ha jól pörgeted a lapokat. Én pedig jó vagyok benne és nem tűröm, hogy az ügyfelem valami világvégi kandúr grill-party miatt mondjon le ezekről... de a szabadakarat szent. Ha nem, akkor nem... A döntés a te kezedben van.
 
 Széles mosolyra húzta ajkait és szórakozottan füttyentett egyet:
 - Csináljuk! - vigyorodott el és felém nyújtotta a kezét, hogy megpecsételjük a munkakapcsolatot.
 
 
 
 	És valóban jól ment. Máté személyisége rettenetesen eladható volt. Valamiért az emberek vevők voltak a valamelyest szexista poénjaira és zabálták a néha tirpák stílusát... de a színfalak mögött egyébként egy nagyon laza és csupaszív srác volt. Igaza volt Vikinek, tényleg könnyű volt vele dolgozni. Néha a sarkamra kellett, hogy álljak és helyrerakjam egy kicsit. Ő ezen mindig jót mulatott, de meg is lepte. Tényleg jól ment a közös munka, sőt szerintem kifejezetten jó párost alkottunk.
 	Eléggé sikerült telepakolnom neki a nyarat és örültem, mert sok helyszínre sikerült a Valmarral egy napra időzíteni a jelenését. Nem mindig, de számottevően sokszor. Egyébként a srác a zenekarral is nagyon jól kijött, így sokszor megjelent akár egy-egy koncert alatt vagy után is. 
 	Az mondjuk elég éles kontraszt volt számomra, hogy míg Peti és Milán mindig megpróbálták saját magukat a lehető legőszintébben felvállalni, Máténak "Blitz" volt egy afféle negatív alteregó. Művészneve is innen származott, mindig azt mondta, hogyha zenél akkor ő a mindent elsöprő villám és pontosan olyan sebességgel is csap le, mint ahogy egy viharban megjelenik az említett fénycsóva. Ez számomra picit ijesztő is volt, mert tényleg elég hirtelen tudott átváltani... de különösebb gondot nem okozott közöttünk, bár a fiúkkal való kapcsolatomhoz képest teljesen más volt a mi működési metódusunk. Ezt mondjuk nem bántam, mert végre mindent a saját módszereimmel kezelhettem és nem kellett Attila számomra néha logikátlan protokollját követnem. Minden ment, mint a karikacsapás... egészen augusztus végéig,
 
 	Épp a szokásos kávém szürcsölve pörgettem az instagramot. Vigyorogva nyugtáztam, hogy a srác új dala amit éjszaka droppolt, már most hozza az elvárt számokat. Dúdolásztam magamban a dalt és rettentő elégedett voltam. Ekkor azonban ajtócsapódást hallotam, majd lábdobogást és Peti jelent meg. Szigorú tekintettel állt meg előttem és keresztbefonta karját mellkasa előtt. Letettem a bögrém és aggódva néztem rá:
 
 - Minden rendben, Kincsem? - elképzelni nem tudtam miért, de egyből leesett, hogy rám haragszik. Bíztam benne, hogy a becézgetés, amit annyira keveset hall a számból, talán megenyhíti.
 
 - Te amúgy végighallgattad ezt a számot? - tette fel a kérdést megemelve a telefonját.
 
 - Persze. Tök büszke vagyok, hogy végre nem csak kurvákról énekel - forgattam meg a szemem. - Miért?
 
 - Anna, ne nézz légyszíves hülyének - zavartan pislogtam. 
 
 - Miért mi a baj? - aggódva kezdtem rákeresni a számra a youtubeon. - Copyzta valakiről, vagy mi történt? 
 
 Ötletem sem volt. Peti szemei villámokat szórtak és folyamatosan alsó ajkát tépdelte fogaival. Egy pár másodpercig csak álltuk egymás pillantását, míg végül felém biccentett:
 - Mi van köztetek?
 
 Szinte azonnal elnevettem magam és mélyen beszívtam a levegőt. Kérdőn nézett rám, pedig én azt hittem először, hogy csak viccel. Majd nevetésem felváltotta a felháborodás.
 
 Nem hittem a fülemnek. Nem is értettem, hogy megint miért vádol bármivel is, mikor minden lépésemről beszámolok... ellenben ugye róla ez nem mondható el. Én őszintén nem is vártam mást, de természetesen nagyon nehéz egy felkapott srác barátnőjének lenni... rengeteg buli, rengeteg ismeretlen lány, rengeteg rajongó.... És mégis én vagyok az aki meg van vádolva.
 
 - Ugye most hülyéskedsz? - ennyit tudtam kipréselni magamból.
 
 - Nem, kurvára nem hülyéskedem. Én is írtam már dalt lányhoz... ez pedig valakinek szól. És nem nehéz annyira kitalálni, kinek... - felém nyújtotta a telefonját, amin már gondosan elő volt készítve a Spotify lyrics. Egy pillanatra rá emeltem a tekintetetem - Olvasd fel!
 
 - Peti, ne légy nevetséges, kérlek... - kezdtem masszírozni homlokom. Még mindig nem értettem, hogy jutottunk el oda, hogy már megint én vagyok a hűtlen...
 
 - Olvasd fel - ismételte meg magát - Hangosan. Hallani akarom, ahogy felolvasod....
 
 Sóhajtottam és unottan kezdtem bele:
 Te ott voltál mikor eltévedtem,
 az álmomat terelgetted, de én mást éreztem. 
 Minden üzenet, minden hívás mögött, 
 Azt hittem, talán egyszer majd te is így gondolod.
 Csak néztem ahogy dolgozol, éjjel-nappal,
 De a szívem jobban zakatolt minden pillanattal...
 Bébi, te nem látsz mást csak egy előadót, aki követi a tervet,
 De én láttam benned mindent, mi a szívemben valamit megremegtet...
 
 - Meddig olvassam még? Szokásos szerelmes vergődés... És?
 
 - Olvasd tovább!
 
 De ez viszonzatlan szerelem, én látlak de te nem,
 Te csak dolgozol, én meg beléd szerettem csendesen.
 Neked csak egy munka vagyok, nekem több ez,
 De a szívem már nem fér bele a béredbe...
 Néha azt hiszem, talán elég egy jel,
 Egy mosoly, egy szó, hogy lásd, mit érhetnénk el...
 Te mindig csak a feladatot figyeled babám, 
 Engem nem látsz és ez a legnagyobb akadály...
 
 - Ne basszál fel, hogy nem dereng semmi! "Te csak dolgozol"? "Feladat"? "Előadó aki követi a tervet"? - számolgatta ujjain. Csendesen összeharaptam az ajkam.
 
 - Én... - újra a képernyőt kezdtem pásztázni. Igaza volt... A lehető legőszintébb tekintettel próbáltam ránézni - Nekem ez eddig nem tűnt fel... 
 
 - Ezzel csak az a baj Anna, hogy kurvára nem hiszem el - vigyorogni kezdett, de a megszokott pimasz játékosság helyett, a szeme egyáltalán nem mosolygott.
 
 Belesajdúlt a szívem a keserűségbe amit mimikáján láttam. Közelebb léptem és óvatosan felkarjára simítottam a tenyerem:
 
 - Kincsem... esküszöm neked, hogy fogalmam se volt róla. Egyszerűen semmi mást nem hallottam az egészből, csak hogy egy szerelmes dal, aminek kellemes dallama van és vélhetően nagyot fog futni. Főleg egy olyan előadótól aki a legtöbb megnyilvánulásában nem annyira tűnik úgy, mintha tisztelné a nőket... pedig tudom, hogy jó srác - erre felhorkantott.
 
 - Azt sejtettem, hogy tudod...
 
 - Ezt meg hogy értsem? - párat pislogtam rá. Ő most komolyan azt gondolja, hogy bármi közöm van Mátéhoz? 
 
 - Ismerjük a forgatókönyvet mindketten - csendben vártam a folytatást. Egy ideig hezitált és csak némán néztünk egymással farkasszemet. - Tudod... melókáztok együtt, összemelegedtek, összejöttök. Úgy néz ki ez valami bevált stiló nálad.
 
 - Hogy mit mondasz? - úgy éreztem, mintha hiába hallanám szavait, az elmém egyszerűen nem akarta befogadni azok tartalmát.
 
 - Jól hallottad. Azt mondtam, hogy ugyanazt a kört futod le, mint velem - még mindig határozottan nézett a szemembe.
 
 - Peti, te teljesen hülye vagy? - szaladt ki a számon. Ajkaim elnyíltak és tüdőm megtöltöttem levegővel. Nem akartam hallgatni a vádaskodását és közben meg mégis magyarázatot vártam. - Elárulnád, hogy mégis mikor lenne időm bárkivel összemelegedni amikor minden energiám lekötötte, hogy az immáron saját ügyfelem feladatait lehetőleg úgy igazítsam, hogy A verzióban: ne ütközzön a tieiddel, hogy ott lehessek veled vagy B verzióban: ha ütközik, akkor legalább vagy ugyanott vagy nagyon közel legyen jelenése, ahol TE vagy... nos, pont azért, hogy ugyanúgy ott lehessek veled. Ezenfelül, ha ne adj isten ez nem sikerülne, akkor pedig azonnal rohanok haza, hogy elpakoljam a kicseszett cuccaidat amit össze-vissza hagysz a lakásban, hogy mire hazaérsz... Na, kitalálod? Ne ezzel kelljen foglalkozzak, hanem ott lehessek veled! - hadartam és mondandóm végére máris éreztem a gombócot a torkomban. 
 
 Nem akartam előtte elsírni magam, mert féltem, hogy valamiféle érzelmi terrornak tekinti majd. Összeszorult a szívem, amiért azt nézte ki belőlem, hogy megismétlem ami vele történt... mintha az előéletem erre adott volna okot. Holott semmi más vágyam nem volt, csak hogy jó partnere legyek mind a munkában, mind a kapcsolatunkban.
 
  Hosszan beszívta a levegőt és hanyagul eldobta magát a kanapén. Érzelemmentesen felvonta egyik szemöldökét és csendesen ennyit mondott:
 - A kicseszett cuccaimat úgy hagyom szét a LAKÁSOMBAN - nyomta meg a szót - ahogy nekem tetszik.
 
 Ettől végképp felment a pumpa. Annyira tudtam, hogy ez lesz. Annyira tudtam, hogy nem kellene ideköltöznöm és, hogy szükségünk lenne privátszférára. Csak azt gondoltam, ha most nem működne az együttélés, akkor mégis mit várunk a jövőtől? Akkor miért menne jobban? Erre nem elég, hogy vádaskodik - már nem először a kapcsolatunk alatt -,de még azt is semmibevesszi, hogy mennyi mindent csinálok itthon... vagyis ezek szerint nekem ez nem is az otthonom, mert csak egy vendég vagyok. Egy vendég aki rendet tart, főz és mos rá. Szép.
 
 - Te felfogod egyáltalán, hogy miket mondasz nekem? - kérdeztem és összefontam mellkasom előtt a karjaim.
 
 - Ácsi, azért nehogy még neked álljon feljebb. Te mit szólnál, ha valaki rólam írna egy ilyen érzelgős szart?
 
 - Peti... naponta több száz lány ír hozzád dalt, verset, fest le vagy tudja a fene... - fakadtam ki - és tudod mit szólok hozzá? Örülök, hogy szeretnek!
 
 - Azért a rajongók kibaszottul más kategóriába esnek, mintha szerelmet vall valaki - állt fel ő is.
 
 - Jaaa, értem - bólintottam szarkasztikusan - Szóval nekem kuss a nevem, hiába hordták már el különböző csajok a fél szekrényedet a sok koncert utáni pólódobálás miatt... de ha valaki az irántam érzett plátói szerelméről ír egy kurva dalt, akkor én ugye már azonnal megcsallak? Már, ha egyáltalán hozzám írta.
 
 - Jaj, hagyjuk már - megforgatta a szemét. - Fejezd be ezt a baszottul átlátszó dumát, hogy "jaj semmi sem tűnt fel" - nyávogott, mintha engem utánozna, pedig pontosan tudta, hogy ezzel még jobban ki fog hozni a sodromból  - Pontosan tudom, hogy egy-egy dropp előtt minket is mennyit faggattál a dalokról, meg a miértekről. Majd pont akkor nem teszed ezt meg, mikor önálló ügyfeled van meg előléptetnek - vonta fel szemöldökét. - Nem tűnik túl valósnak a dolog.
 
 - De Peti, baszki... veletek teljesen más volt a kapcsolatom - hangomban már a kétségbeesés zengett. Komolyan nem érti milyen hülye összefüggéseket sikerült megtalálnia? - Blitznek rohadtul nem érdekelnek sem a számai sem a tartalom se semmi. Legyen eladható a többi meg nem érdekel.
 
 - Oké - lépett egyet közelebb - Azt már huszonhatszor elmondtad, hogy Blitz egy szemét... de amikor azt mondod "Máté" mindig másképp beszélsz róla. Máté jó fej, Máté kedves, Máté előzékeny, Máté udvarias, Máté emlékezett a névnapodra... Máté így Máté úgy.
 
 - Könyörgöm... persze, mert vele töltöm a mindennapjaim. Ez a munkám. Amikor ti voltatok a prioritás, rólatok beszéltem ennyit... az istenit már - emeltem fel én is a hangom.
 
 - És látod mi lett? - megint egy keserű kacaj hagyta el ajkait - Ide is cuccoltál a lakásomba.
 
 - Oké - túrtam a hajamba és igyekeztem némi higgadtságot erőltetni magamra - Nem tartozom neked magyarázattal, mert nem tettem semmit. Másrészt nem idecuccoltam, hanem közös megegyezés alapján összeköltöztünk... Harmadrészt meg akkor verd a segged a földhöz a lakásodban - oké, ez a higgadtság téma nem sikerült.
 
 - Jaj, ne csinàld már a hisztit, légyszíves - olyan gondterhelten húzta össze szemeit, mintha nem ő kezdte volna az egész vitát. Felvontam a szemöldököm.
- Én ne csináljam a hisztit? Peti, mióta felkeltél egy normális mondatod nem volt hozzám. Kijöttél, meggyanúsítottál és azóta is csak nyomod a hülyeségeidet.
- Semmilyen hülyeséget nem nyomok, baszki! Egyszerűen csak tudni akarom, ha valaki más is fűzögeti a nőmet!
- ÉRTSD MÁR MEG, HOGY SENKI NEM FŰZÖGET SENKIT - ciki, nem ciki nem csak, hogy ordítottam, de mérgemben még toppantottam is egyet lábammal.
Hosszú és fájdalmas másodpercekig csak néztünk egymás szemébe. Barnái ezúttal neki is csak üvegesen meredtek rám. Annyi minden járt a fejemben, annyi mindent akartam mondani de mégsem jöttek a szavak. Éreztem, ahogy legördül az első könnycsepp az arcomon, aztán a második és onnantól kezdve megállíthatatlanul az összes többi. Nem szipogtam, nem hüppögtem... csak hangtalanul sírtam.
Valami eltört ettől a vitától. Valami, aminek nem szabadott volna. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy bárcsak visszaforgathatnám az időt, de furcsamód mégis azonnal rájöttem, hogy igazából nem akarom. Nem akarok visszafelé haladni, csak és kizárólag előre.
Végignéztem Peti arcán. A szabadság amit adott mostmár semmisnek tűnt. A bohókás srác aki kiszabadított az aranyketrecből most be akart zárni egy másikba... de én már nem voltam hajlandó ketrecben élni... már tudtam milyen az és nem voltam hajlandó újra megtenni. 

 Most ellágyult hanggal lépett mellém és óvatosan végigsimított arcomon:
 - Bébi, én... én elhiszem, hogy nincs köztetek semmi... 
Őszintén szólva nem tudtam eldönteni, hogy komolyan ezt gondolta, vagy csak azért lágyult el, mert elsírtam magam. Bólogatni kezdtem és tenyeremmel elmaszatoltam pár sós cseppecskét az arcomon:
 
 - Azt nagyon jól teszed... ha már másodjára is megvádoltál azzal, hogy félremegyek. Bízol te bennem egyáltalán? 
 
 Keserűen elmosolyodott és megforgatta a szemét:
 - Ne kezdjük már előlről, mikor épp most békültünk volna ki... 
 
 - Bízol bennem egyáltalán? - ismételtem meg a kérdést határozottan.
 
 - Nyilván! De nem tudhatom ez a hirtelen semmiből feltűnő majom mit hoz ki belőled.
Némán bólintottam... van egy mondás "minden ami a DE előtt hangzik el lényegtelen". Ezzel alapvetően sosem értettem egyet, de ebben a pillanatban nagyon is. Még egy kicsit kémleltem az arcát és igyekeztem emlékeztetni magam, hogy mennyire szeretem ezt a srácot. Teljes szívvel. Most ez mégis kevés volt. Magamat is szeretnem kell. A kalitka után bilincset éreztem a kezemen... talán még rosszabb is volt, hiszen Márkot legalább tudatalatt már valamennyire lezártam... és most itt álltam, szemben a szerelmemmel és mégis menekülnöm kellett...
- Peti... én - visszanyeltem egy újabb adag könnyet, hogy határozottabbnak tűnjek - én elköltözöm.