XXIX.

                                    

                                          

Abban maradtunk Petivel, hogy ezúttal én húzom meg magam nála. Nem füllőtt különösebben a fogam hozzá, mivel sejtettem, hogy a nyár első hakniai számára is erősek lesznek... bulizás szempontjából. 
Persze egyből megszólaltak bennem a vészjelzők, hogy figyelmeztessem, még csak most kezdődik a hétvége és a szezon is, ne vigye túlzásba, amúgyis fáradt és elég nagy a hajtás... aztán képzeletben legyintettem, mert nem akartam én lenni az "asszony aki otthonról nyafog".
 Így gondosan bekészítve számára egy alkohol-lebontást gyorsító vitaminkoktélt cammogtam el aludni. És ahogy sejtettem, kedvesem éjszaka nagy puffanásokkal jelezte, hogy megérkezett. Bár valamennyire visszabóbiskoltam, egy idő után mégis furcsa volt, hogy nem jött még be mellém...
- Te mit csinálsz még? - botorkáltam ki a nappaliba és lehuppantam mellé a kanapéra. Fejem ölébe hajtottam és ásítottam egyet.
- Hát csak úgy üldögélek... gondolkozok... dolgokon - bár hallani lehetett, hogy megnézte egy-két pohár fenekét, azt is kivettem hangsúlyából, hogy próbál komoly lenni. Felültem, beletúrtam a hajába. Jólesően elmosolyodott és fejével követte a kezem mozgását:
- És milyen dolgokon?
- Hát úgy mindenen cicám - közelebb húzott és lábaim az ölébe vonta.
- Mi az amin Marics Péter éjnek évadján, félrészegen agyal? - morcosan felvonta egyik szemöldökét.
- Szerinted én sosem szoktam agyalni?
- Pontosan tudom, hogy de - kuncogtam - de szerintem nem ez a legalkalmasabb időpont. Mindenesetre, nincs kedved beavatni?
Tőle nem megszokott komolysággal meredt maga elé. Na jó, picit hunyorgott is a félhomályban, de nem csak a világosság hiánya, hanem valószínűleg az alkohol befolyása miatt is.
- Csak azon, hogy milyen gyorsan telik az idő... Érted, tegnap még csak a YouTube videók, ma meg arénák... - aztán rám emelte bágyadt tekintetét - tegnap még vőlegényed van, ma meg már... itt vársz rám éjszaka.
- Hová akarsz kilyukadni? - összepréseltem ajkaim. Hirtelen elfogott az érzés, hogy most akar hazaküldeni és kidobni. A gondolatba beleremegett a gyomrom, viszont nem értettem akkor miért simogatja még mindig a lábamat.
- Te nem akarsz valahová kilyukadni? - meglepődtem a visszakérdezésen és a teljes határozottságon a hangjában. Próbáltam valamit leolvasni az arcáról, de nem sikerült. Végül csak sóhajtottam egyet és a mellkasára hajtottam a fejem:
- Azon kívül, hogy mennyire örülök, hogy ma meg holnap meg utána itt alszom, vagy otthon vagy akárhol, de veled... vagy igazából nélküled de tudom, hogy utána veled... Nem, azt hiszem nem - először lemondóan sóhajtott de aztán csókot lehelt az ajkaimra. Picit fintorogtam a cigarettával keveredett sör ízén, de mégis elmosolyodtam:
- Fúj, de nyálas vagy Pécsi! -  azért még egy csókot cuppantott a számra.
- Néha - rántottam meg a vállam egy halvány mosollyal.
Bár az éjszaka idilli összebújással végződött, ezt a reggelről nem mondhattam el. Mire felébredtem Peti már nem volt mellettem. Meglepetten fedeztem fel, hogy kint ül a teraszon és a hamutartóból ítélve már nem az első cigijét szívja. Láthatóan nagyon a gondolataiba merült miközben egy dobozos Colát szürcsölgetett.
- Hát te miért nem alszol? Ma este is buli lesz, nem? - ültem le az üres székre.
- Ja, de - kapta rám a tekintetét miközben kifújta a füstöt. Furcsa tekintettel nézte a szürkés gomolyagot, majd hirtelen elhessegette. Végül morcos arckifejezéssel nyomta el a csupán félig elszívott cigarettát. Sóhajtva felállt és az ajtó felé vette az irányt, rám sem nézve. Egyből gombóc lett a torkomban... tudtam, hogy valami nem oké.