Úgy terveztem, hogy este újra megkeresem, hogy mégiscsak hagyjak neki egy kis teret. Én pedig addig elviszem Bamot sétálni. Sportos szettbe öltözöm, hogy kényelmesen sétafikálhassak akár órákat is, Bam ezt pedig örömmel látja. Tudja, hogy mindig így nézek ki, ha sétálni viszem. Mondhat anya bármit, de az egyik legjobb döntés volt befogadni. Egy menhelyről hoztuk még a bátyámmal, amikor egész kicsi volt. Együtt neveltük fel, amíg el nem költözött Japánba, és itt nem hagyta velem. Azt mondta, nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki és talán igaza volt. Mármint tudom, hogy neki is nehéz volt egyedül egy idegen országban, de ő sokkal jobban tudja ezt kezelni, mint én. Nekem kellett Bam, amikor rám tört a hiánya. Azóta csak két havonta látogat haza hozzánk, de ha lehet ilyet mondani, megszoktam. Muszáj volt. 
Miközben a cipőmet húzom valaki megkocogtatja a vállam, mire előre felkészülve a végzetemre veszek egy mély levegőt. Ez anya lesz. 
Megfordulva azonban kellemesen csalódok apám látványában, aki hasonlóan öltözött fel, mint én. 
- Csatlakozhatok?- kérdezi, mintha visszautasítanám a társaságát. 
- Persze! Azt hittem, ma is dolgozol- jegyzem meg, mivel ma még a nyomát se láttam a házban. 
- Azt hittem, másnaposan fetrengsz az ágyadban- mondja, viszont anyával ellentétben ő ezzel csak poénkodik. Azt se bánta volna, ha ezt tettem volna, mert ő tudja, hogy a fiatalság arra van, hogy éljünk és kipróbáljunk dolgokat. 
- Nem ittam annyit. És egy barátomnál aludtam- tudatom vele is, nehogy lemaradjon. Ez sokszor előfordul a munkája miatt, ezért kifejezetten örülök, hogy most csatlakozott hozzánk. Tempósan sétálunk, hogy tartsuk Bammal a tempót, aki szintén boldogan csóválja a farkát, hogy friss levegőn van és szaglászni tudja a villanyoszlopok tövét. 
- Melyiknél? 
- Jiminnek hívják. Anya egyik barátnőjének a fia. 
- Hallottam már róla. Anyád sokat fecsegett rólatok. De tényleg ilyen jól kijöttök? 
- Igen, nagyon jól. Én se gondoltam volna, de jobban megértjük egymást, mint más haverommal, akivel évek óta ismerjük egymást. 
- Sose késő. 
Hát igen. Kíváncsi vagyok, vajon mit szólna hozzá, ha elmondanám neki, hogy Jimint nem csak mint barátomat szeretem. Vajon előítéletes lenne? Gondot okoznék neki ezzel? Fogalmam sincs, de azt hiszem, ezt jobb, ha máskor derítem ki. Nem akarom az első adandó alkalommal rázúdítani ezt, amikor ideje van rám. 
- Kivéve, ha igen. 
- Az életed utolsó percében megismerni valakit elég valószínűtlen, úgyhogy nem, sose késő. 
- Hűha, micsoda filozófia! Ehhez nem vagyok elég másnapos- mondom, mire felnevet és inkább nem fáraszt ilyesmi hülyeségekkel. - Egyébként hogy megy a munka? 
- Jól megy a szekér, mint mindig. Csak egyre nagyobb emelkedőn kell hajtani. Fárasztó. 
- Nem veszel ki pár nap szabadságot? 
- Gondolkodtam rajta. Jó lenne pár napot lazítani- mondja egy fáradt sóhajt hallatva. Sajnálom, hogy ennyire kivan már. Munkahelyet kellene váltania a boldogsága érdekében, de nem tudom, mennyire találná ezt jó ötletnek. Inkább fel se hozom. 
- Nekem is- teszem hozzá, mire felhorkant. 
- Hát nem is tudom. A tanulmányi eredményeid... 
- Szuperek! Valljuk be hozzám képest szárnyalnak. 
Lehetnék én stabil egyes is, de ehelyett hozom a közepes szintet. Nekem ez tökéletesen elég mondjuk. Anya az, akinek ez böki a csőrét. 
- Végülis ez is igaz. De tudod, hogy anyád már teljesen ki van? 
- Tudom. 
Egy kicsit már élvezem is látni, hogyan töri magát, hogy tanuljak rendesen. A bátyámmal könnyebb dolga volt, de engem mint mondtam, nem törhet be. A saját sorsom kovácsa vagyok. És tudom, hogy anya is csak jólétet akar ezzel biztosítani nekem a jövőben, de nekem ez nem minden. Olyan életet akarok élni, amire majd büszke lehetek és nem olyat, amit egyáltalán nem is élveztem, mert más valaki elképzelése szerint éltem le. 
Apával egész délután sétálgatunk, kibeszélve mindent, amit eddig nem sikerült, így Bam is elégedett lehet. Hazaérve azonnal le is veti magát a helyére, mégcsak játszani sem akar, ami ritka. 
Apa pedig egy vacsorával lepi meg anyát ezen az estén, úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy egyedül maradok. Vagy ki tudja. Mindenesetre örülök, hogy anyáék együtt töltik az estét, mert igazán megérdemlik. És mert így anélkül hívhatom ide Jimint, hogy lebuknánk. 
A szobámba érve írok is neki, hogy van-e kedve feljönni hozzám. Mivel én már többször is voltam nála, így most rajta lenne a sor és most itt a tökéletes alkalom. 
Biztos vagyok benne, hogy tetszene neki Bam. Ahogy észrevettem, szereti az állatokat. 
A válasza gyorsan megérkezik és egy határozott igen. 
Jimin
Viszont fogalmam sincs, hol laksz
Teszi hozzá, mire ostobaságomban homlokon csapom magam. Hát persze, hogy nem tudja! Már honnan is tudhatná? De ez ne legyen akadály. 
Jungkook
Elmegyek érted. A motor okés?
Jimin
Igen, csak megint a szomszéd elé állj vele légyszi!
Jungkook
Anyukáddal nem lesz baj?
Jimin
Nem, el van a saját dolgával. Jöhetsz nyugodtan ;)
***
Úgyhogy megszöktetem őt otthonról. Mielőtt viszont belépnénk a házba, hátra pillantok, hogy figyelmeztessem:
- Ne ijedj meg, jó? 
- Miért? Nagy a kupi?- kérdez vissza még vakon, mire nem felelek, csak kinyitom az ajtót. Látom, hogy meglepődik a rend láttán és össze is van zavarodva, ahogy viszont becsukom az ajtót, feltűnik Bam. 
-Ó! Jézusom, mekkora kutya!- döbben meg édesen, de egyáltalán nem látszik ijedtnek. Bátran gyújtja Bam felé kis kezecskéjét, hogy megszaglássza, aki miután megbizonyosodott róla, hogy Jimin ártalmatlan a tenyerébe dönti a buksiját. - De aranyos! Nem is mondtad, hogy van kutyád! 
- Meglepetésnek szántam. Jó nagy dög, ugye? 
- De nagyon cuki!- mondja nagy fejét simogatva, amit Bam csukott szemekkel élvez. Most egy kicsit irigy is vagyok rá. - Pont olyan, mint a gazdája!- pillant rám, mire elnevetem magam. Jimin megtanult flörtölni. 
- Gyere, körbevezetlek- nyújtom felé a kezem, amit mindenféle hezitálás nélkül el is fogad. - Ez itt az előszoba, a nappali, mögötte a konyha- darálom le gyorsan és az emelet felé húzom. - Fürdőszoba, mosókonyha, és az én szobám- nyitom ki az ajtót és be is húzom. Direkt kitakarítottam, hogy mire jön rend és tisztaság legyen. Megérte, mert úgy látom, elégedett. 
- Pont erre számítottam- mondja, ahogy körbe néz. Minden falamon lévő képen végignéz, mígnem tekintete megakad a saját portréján, az ablakom mellett. 
- Az új csecsebecsém. Mondtam, hogy olyan helyre teszem, hogy láthassam este is. 
-Hú! Határozottan jobb helye van nálad- csodálkozik el, mire legszívesebben rávágnám, hogy ő is jobb helyen van nálam. Ne is menjen haza soha. De visszafogom magam. 
- Szerintem is. Feldobja a szobát, csakúgy, mint te. 
Na hát, mégsem bírtam ki.
Szavaimra édes pír költözik az arcára és egy zavart mosoly. Ó, mindjárt megzabálom. De tényleg. Komoly veszélyben van. 
Anélkül nyúlok el érte, hogy észre sem veszem, csak megtörténik. Megszeppenten pillant fel rám, amit látva egyszerre akarom összepuszilgatni az arcát és leigázni. Furcsa. 
- Ezt a sok bókot félek, sose fogom megszokni- motyogja a nyakamba karolva.
- Nem is kell, csak élvezd őket. 
- Imádom, hogy ilyen romantikus vagy- mondja, mielőtt csókért hajolna hozzám. Olyan finoman mozgatja ajkait, hogy teljesen elolvadok tőle. Kíváncsi vagyok, egy felfokozott helyzetben is ilyen megfontolt lenne-e. Hamarosan kiderítem. 
- Ezt hozod ki belőlem- vallom meg őszintén, hisz valóban azóta vagyok ilyen reménytelenül romantikus, mióta komolyodni kezdtek köztünk a dolgok. A többi dologról pedig inkább szót sem ejtek. Nem mondom el neki, hogy milyen mocskos fantáziákat szövögettem róla és hogy pár perc alatt a határaimra tud kergetni, ha elképzelem dús ajkai közt a farkammal. 
Erre újabb csókot lop tőlem, ezzel szintén húzva az agyam, amiről talán neki fogalma sincs. A tudat, hogy egyedül vagyunk és mindketten szeretjük egymást teljesen megőrjít. Annyi mindent mutatnék neki... 
Köszi, hogy elolvastad! ❤️❤️❤️