10. Észrevetlen érzés

                                    

                                          
Sziasztok! Hoztam egy részt ami kicsit hosszabb az eddigieknél, remélem tetszeni fog. Jó olvasást és további szép napot mindenkinek! ❤️
                          
Csak egymással szemben álltunk arra várva hogy a másik kezdjen. 
                          
-Mire vársz tapsra?! 
                          
-És maga? 
                          
-Tch.. csak kezd már, ugyanis én nem érek rá egész nap veletek foglalkozni! - „Hát jó, ahogy akarja." 
                          
Neki indultam és arra gondoltam hogy szemből támadok rá, akkor biztos hogy ütni fog. Nos igen, így is lett ugyanis a kezét lendítette mikor leguggoltam és hirtelen felállva elkaptam a karját, amit megfogva át dobtam a hátam mögé, de nem esett el hanem a lábát hamar letette ezzel támasztva meg magát. Egy gyomrosra húzta a térdét de egy hajszálon múlott hogy arrébb mentem, azonban nem állt meg, már épp kigáncsolt volna, mire oldalba vágtam, amitől egy kicsit hátrébb ment tőlem. Újra neki futottam szemből és szerintem az előző trükkömre várt így nem lendítette a karját, azonban hirtelen balra léptem, így mögé kerülve  ismét bele ütöttem az oldalába, viszont most erősebben. Hát így folytatódott ez az adok kapok. Már mindkettőnknek voltak zúzódásai és izzadság a homlokán. Azt el kell ismernem nem hiába a hadnagyom a „világ legerősebbje" az biztos. Most ő kezdeményezett és szemből támadt, én azonban jobb lábamat jobban kicsúsztatva arra forogtam, hiszen arra a sejtésre jutottam „mi van ha az én trükkömet akarja használni?" azonban a férfi gyorsabban reagált és oldalra nyúlva leterített a földre, viszont .." esküszöm"..észrevétlenül belekapaszkodtam és rám esett. Most vettem észre hogy milyen férfias arcvonásai vannak, na meg milyen szép szeme. Az öklömet hirtelen kinyitottam, így ruháját elengedve. Zavarban voltam. Felállt majd én is. Amikor körbe néztem, akkor láttam hogy mindenki minket nézett. 
                          
-Te jössz! - mutatott a térdelő barátomra.  Nos hát.. alig bírtam oda nézni, szegényt annyiszor a földnek kente, már nézni is fájdalmas volt. Azonban mint ha megszállta volna a Szent lélek, egyre jobban belejött és már több ütést, rúgást elkerült. 
                          
-TCH! Első és ötödik? Biztosak vagytok ebben? Szerintem elírták az eredményt!  Szánalmasak vagytok! - csak farkas szemet néztem vele. Engem nem érdekelt hogy mit mond, mert tudom hogy csak provokálni és motiválni akar minket. 
                          
-Hát akkor.. annyi a dolgunk hogy erősebbek leszünk. - Húztam egy mosolyt. Kíváncsi vagyok hogy most mit gondol. „Miért mire számított? Őrjöngeni fogunk és neki rontunk vagy mi?" 
                          
-Tch! - „Már nem azért de nem igazán van bő szókincse". Elment be az épületbe. 
                          
-Megyünk ebédelni? - próbáltam terelni a figyelmet és kicsit feldobni az én csalódott barátom, aki bólintott. Útközbe csatlakoztak hozzánk a többiek is. A levest megmelegítettük és kimertük. 
                          
-A hadnagy nem szokott veletek enni? 
                          
-Ritka alkalmak egyike.- Kaptam a választ. 
                          
-Egyébként jók voltatok!  Haru az a trükk az elején... 
                          
-De nem volt semmi, elég sokáig bírtad. 
                          
-Tényleg jók vagytok! 
                          
-Köszönjük. - Innentől nem igazán beszéltem sokat, hanem arra gondoltam "ha most viszek neki ebédet, akkor mit gondolna rólam? Tapadós vagyok?" De valahogy amikor ránézek arra az érzelem mentes arcára, nem akarom látni. Én is ilyen voltam, amíg nem találkoztam a mostani barátaimmal. Felálltam, egy tányérba mertem a tegnapi levesből, vettem el kenyeret és felmentem. Az ismerős barna ajtó előtt megálltam és bekopogtam. 
                          
-Ki vagy? Mit akarsz?-Ismét ugyan ez a kérdés. 
                          
-Haru vagyok. Csak ebédet hoztam. - Ismét vártam, de most többet mint a múltkor, viszont eszem ágában sem volt elindulni. Bele telt egy kis időbe, de kinyitotta. Én csak küldtem egy mosolyt. Megint csak nézett, én megint zavarban éreztem magam és kínosan, végül elvette. - Jó étvágyat! - Bementem a szobámba elővettem a táblacsokim és levittem ahol a többiek még ott voltak. - Ki szereti a csokit? - egyből felkapták a fejüket és ez a „Miről beszélsz?"  tekintettel néztek rám, de ekkor én előkaptam a piros csomagolású édességet. 
                          
-Ez.. ez honnan van? - kérdezte Gunther miközben nyelt egy nagyot. 
                          
-Én..már nem is emlékszem mikor ettem utoljára.- Mondta elképedve Petra. 
                          
-Én nem is ettem. - nevetett fel Oulo. 
                          
-Én sem. - emelte fel picit a kezét Eld. 
                          
-Csatlakozom. -Jelentette ki Eren. Én elkezdtem kibontani és középre tettem. 
                          
-Vegyetek. 
                          
-Biztos? 
                          
-Persze. - mindenki belenyúlt és tört le egy darabot. A maradék pici darab az enyém lett. 
                          
-Ez nagyon.. édes. 
                          
-Hühhmm. Nagyon finom. 
                          
-Mint ha az istenek ételét enném.- erre felnevettem és a többiek is csatlakoztak. 
                          
-Hogy sikerült hozzá jutnod? 
                          
-A találkozási pontnál volt egy árus és ott árult. De feketén, így egy kicsit.. talán.. megijesztettem és fél áron adta. Na de, én most megyek a lovakhoz és viszek nekik a tegnap beígért jutalmukból. - A szekrényekből elővettem 2 sárgarépát és kimentem.