03. Alaposan elfolyik

                                    

                                          
Álmosan, szemét dörzsölgetve botladozott a sötétben. Vállával erősen nekiütközött az ajtófélfának, de sikerült visszanyelnie a szitkozódást.
                          
Az előszobában már kénytelen volt lámpát kapcsolni. Kitárta az ajtót, s nyomban megcsapta őt a hűvös levegő. Csak egy elvékonyodott pamutpólót és egy alsónadrágot viselt. Pár pillanat alatt egész testén végigszaladt a libabőr. Amikor az éjszakai vendég belépett a lakásába, kulcsra zárta az ajtót és szoros ölelésébe vonta a fiatal férfit.
                          
Feri egész testében remegett, ám nem pusztán a fagypont alatti hőmérséklet miatt.
                          
– Mi történt? – suttogta Boka néhány perccel később, és két tenyere közé fogta Feri jéghideg arcát.
                          
– Rémálmom volt.
                          
Nem kérdezett többet, egyszerűen homlokon csókolta az egykori vörösinges vezért, aki most görnyedten állt előtte kisírt szemmel, összetörve. Rövidre vágott, barna hajában hideg cseppekké olvadtak a hópelyhek.
                          
Levette Feriről a vastag télikabátot, segített kilépnie bakancsából és gyengéden a fürdőszoba felé vezette.
                          
– Menj, zuhanyozz le jó meleg vízben. A szekrény felső polcán találsz tiszta törölközőt.
                          
Feri egyik pillanatról a másikra összecsuklott a fürdőszoba kemény járólapján; Boka későn kapott utána.
                          
– Feri? – szólongatta mellette térdelve, de ő az alkarjára támaszkodva csak nézett meredten maga elé. Egyre jobban kapkodta a levegőt. – Feri! Figyelj rám. Figyelj a hangomra.
                          
A férfi egész testében remegett. Boka abban sem volt biztos, felfogja-e szavai értelmét, de azért beszélt hozzá kitartóan, a tőle telhető legnyugodtabb hangszínen.
                          
– Ideértél, már itt vagy nálam. Nem vagy egyedül. – Azt nem akarta mondani, hogy minden rendbejön, mert pontosan tudta, mennyire nem lesz rendben többé semmi, mert Nemecsek nem fog varázsütésre feltámadni, nem érintheti már meg puha, szőke tincseit, nem láthatja nagy, kék szemét csillogni, nem fog többé boldogan mosolyogni rá.
                          
A vörösingesek csapata feloszlott, a Pál utcai fiúk elhidegültek egymástól, ők meg itt maradtak, mint a háromnapos, kiszáradt kenyércsücskök. Nem kellettek senkinek.
                          
Visszapislogta a könnyeit, és igyekezett lecsendesíteni fájdalmasan dübörgő a szívét, ami minden jel szerint ki akart ugrani bordái védelméből. Vére nyugtalanul, észveszejtő sebességgel lüktetett ereiben. Mélyeket lélegzett, be, ki, egyszer, kétszer, háromszor. Így próbálta visszaerőszakolni magát a látszólagos nyugalomba, mielőtt ő is a padlón köt ki a rázúduló emlékektől, a gyásztól és a bűntudattól.
                          
– Feri, én itt vagyok neked. Tudom, min mész keresztül, megértem, miért vagy önmagad árnyéka, tudom, milyen érzés rémálmokra riadni az éjszaka közepén. – Eddig csukott szemmel beszélt, most viszont Feri tekintetét kereste. – Kérlek szépen, kelj fel a padlóról. Segítek, jó? – nyújtotta felé a kezét.
                          
– Jó – érkezett a válasz, de lehet, hogy Feri meg sem szólalt, csak Boka annyira reménykedett igenlő válaszban, hogy odaképzelte magának.
                          
Aztán amikor Feri kinyújtotta felé a kezét és felemelte a fejét, összefonódott a pillantásuk. Elkínzott, őszintétlen mosolyt kapott, mégis hálás volt érte.
                          
Lassan felkeltek a hideg kőről. Ferinek mérhetetlen erőfeszítésébe került talpon maradni.
                          
– Egyedül nem fog menni.
                          
– Segítek – biztosította.
                          
Feri esetlenül, remegő kézzel vette le magáról a ruhadarabokat. Nadrágjának övcsatját Boka kapcsolta ki.
                          
– Van a jobb oldali falon egy kapaszkodó – mondta, miközben Feri belépett a zuhanykabinba. – Fogd meg. Úgy. Kerítek neked valami ruhát, amiben alhatsz, jó? – Bólintás volt a válasz. – Rögtön jövök.
                          
Mire visszaért, már folyt a víz Feri magas, napbarnított testére. Tisztán látta lábát az üvegen át.
                          
Meg kellett volna nyugodnia, valamiért mégis megszólalt benne a riasztó. És hirtelen bevillant: miért látja tisztán Feri lábát? Hol marad a pára? Hol marad a fülledt levegő, amely minden zuhanyzás egyenes következménye kicsi, ablaktalan fürdőszobájában?
                          
Elhúzta a kabin ajtaját és elborzadt, amikor a jéghideg vízcseppek ráfröccsentek. A csaphoz nyúlt, és azonnal melegebbre állította.
                          
– Mit művelsz? Meleg víz kell neked, vagy legalább langyos. – Feri hátára simította tenyerét. A bőre sima volt, és ijesztően hideg. – Teljesen átfagytál.
                          
– Nemecseknek nem volt választása – motyogta.
                          
– Tessék? – kérdezett vissza. A zubogó víz elnyomta a halk hangot.
                          
– Nemecseknek nem volt választása! – kiáltotta Feri, és szabad kezének öklével a csempére ütött. Boka érintése eltűnt a hátáról. – Van fogalmad róla, mennyire hideg márciusban annak a rohadt tónak a vize? – folytatta valamivel visszafogottabb hangerővel. – Én meg beleküldtem. Miattam lett beteg.
                          
– Előtte is köhögött már.
                          
Feri a teljesen átázott ruhájú Bokára nézett és lemondóan köpte:
                          
– Még jobb, akkor én csak a halálos ítéletét írtam alá.
                          
– Nem így értettem – rebegte.
                          
– Tudom, basszus, tudom! – Feri elzárta a vizet és a fejéhez kapott. – Húzd vissza az ajtót. Eláztatom az egész fürdőt.
                          
– Szerintem azon már túl vagyunk – jegyezte meg, és már fél lábbal kint volt a kabinból, amikor Feri a felkarjánál fogva visszahúzta. Kérdőn nézett rá.
                          
– Úgyis csöpög rólad a víz. Vedd le a pólót, zuhanyozz le rendesen. A te kedvedért ezúttal engedek meleg vizet is, rendben?
                          
Boka sóhajtott. Túlságosan fáradtnak érezte magát az ellenkezéshez, ráadásul a gyomra is megkordult. Szörnyen éhes volt, de bármit küzdött le a torkán, mindig visszajött.
                          
Lerángatta magáról a ragaszkodóvá vált pólót és alsót, és miután bekente magát tusfürdővel, Feri hol rá, hol saját magára irányította a zuhanyrózsát. Kellemesen meleg víz ölelte körbe őket, és hosszú percek múltán végre egyikük sem fázott.
                          
Hagyták, hogy a vízsugarak lemossák róluk valós vagy valósnak vélt bűneiket, és látták, amint bűneik eggyé válnak a vízzel.
                          
Boka elzárta a csapot.
                          
Megbabonázva figyelték, ahogyan a víz az utolsó cseppig eltűnik a lefolyóban.