Litánia (Stefan George)
Mély szomorúság
árnya sötétít,
Bús palotádba
lépek, Uram...!
Hosszú utam volt,
lankad a testem.
Kong a fiók mind,
telve a kín.
Szomjú a nyelvem,
vágyik a borra,
vad viadal volt,
béna karom.
Nyújts nyugodalmat
tétova lábnak.
Éhes inyemnek
törd kenyered!
A pihegésem
álom után sír.
Csak tenyerem van,
lázas a száj...
Enyhe hüsöddel
oltsd ki a lángot,
irtsd a reményt is,
küldd el a fényt!
Még a szivemben
tűz lobog egyre
s mélyen, a mélyén
vár a sikoly...
Öld meg a vágyat,
zárd be sebem már.
Vedd a szerelmem
s üdvödet add!