Ugrás a tartalomhoz

Varlam Tyihonovics Salamov

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Varlam Tyihonovics Salamov
1929: az első letartóztatáskor
1929: az első letartóztatáskor
Élete
Született1907. június 18.
Vologda, Orosz Birodalom
Elhunyt1982. január 17. (74 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Sírhelykuncevói temető
Nemzetiségzürjén
SzüleiTikhon Shalamov
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)
Első műveОгнивоTűzkő«) (1961)
Fontosabb műveiKolima. Elbeszélések (Szabad Tér – Európa, 1989)
Varlam Tyihonovics Salamov aláírása
Varlam Tyihonovics Salamov aláírása
Varlam Tyihonovics Salamov weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Varlam Tyihonovics Salamov témájú médiaállományokat.

Varlam Tyihonovics Salamov (Варлам Тихонович Шаламов), (Vologda, 1907. június 18.Moszkva, 1982. január 17.) komi (zürjén) származású orosz író.

Élete

[szerkesztés]

Apja ortodox pap, anyja művészeteket kedvelő háziasszony volt. Tanulmányait szülővárosában kezdte. 1924-ben Szetunyba (ma Moszkva része) költözött, ahol 2 évig egy bőrgyárban dolgozott cserzőként. Ezután jelentkezett a Moszkvai Állami Egyetem jogi karára. 1929. február 19-én a Lenin végrendelete néven ismert irat terjesztéséért letartóztatták és három évre börtönbe zárták, amit az Északi-Urálban, a viserai munkatáborban kellett letöltenie. 1931-ben a lágerek túlzsúfoltsága miatti amnesztia után szabadult. Ottani élményeiből írta Visera, Antiregény című művét.

1932-ben visszatért Moszkvába. Ettől kezdve különböző moszkvai lapoknak írt újságcikkeket, és néhány elbeszélése is megjelent. 1937 januárjában újra letartóztatták, ezúttal „ellenséges, trockista tevékenységért” kapott öt évet, és a Kolima vidékére vitték. 1942-ben újra elítélték, ezúttal tíz évre, „szovjetellenes tevékenység” miatt, miszerint Ivan Bunyin Nobel-díjas emigráns írót orosz klasszikusnak nevezte. 1943-ban Salamov végelgyengüléssel rabkórházba került.

1946-ban felcsertanfolyamra került, ami valamelyest enyhített sorsán. 1951-ben szabadult. A Kalinyini területen élt, mivel politikai fogoly nagyvárosban nem telepedhetett le.

1956-ban rehabilitálták, ám még két évig felcserként kellett dolgoznia. Utána Moszkvában élt. Versei megjelentek a Junoszty, a Znamja és a Moszkva című folyóiratokban. Gyakran találkozott Nagyezsda Mandelstam írónővel, Oszip Mandelstam özvegyével, Szolzsenyicinnel, sűrűn vendégeskedett a francia nyelv professzoránál, Vera Kljujevánál. Levelezett Borisz Paszternakkal.

1961-ben jelent meg első verseskötete: Огниво (Tűzszerszám). Megírt egy verseskötetet (Kolimai füzetek, 19371956), és megírta a Kolimai történetek első ciklusát (később még hatot, melyeket 1973-ban fejezett be). Ezek 1978-ban, Londonban jelenhettek csak meg. A Szovjetunióban 19881990-ben adták ki. Verseiben is megjelenik a sztálini lágerek rettenete, de a fővárost, Moszkvát is megénekelte. (Moszkva felhői, 1972.) 1979-ben az Írószövetség öregek otthonába került, – Moszkva külvárosában, – Tusinóban. 1982 telén őrültnek nyilváníttatva egy fürdőköpenyben kivitték, hogy pszichiátriára szállítsák; a mínusz húszfokos hidegben egy fűtetlen mentőautóban tartották órákon át, ahol tüdőgyulladást kapott. Két hét múlva meghalt.

Emlékezete

[szerkesztés]

Az írót, aki összesen huszonnyolc évet töltött szovjet kényszermunkatáborokban – irodalmi értelemben – sokan a Gulag-irodalom Szolzsenyicinnél is jelentősebb szerzőjének tartják.

  • Maga Szolzsenyicin így jellemezte:
„Salamov lágertapasztalata keserűbb és hosszantartóbb volt az enyémnél. Tisztelettel ismerem el, hogy nem nekem, hanem éppen neki jutott osztályrészül, hogy megérintsék az elállatiasodásnak és a reményvesztettségnek azok a mélységei, amelyek felé a lágerélet lehúzott bennünket.”[1]
„Olvasván Salamov »Kolimai elbeszélések« című könyvét, megállapítottam, hogy ez hihetetlen! Ez egy zseniális író! Mégpedig nem azért válik azzá, amit leírt a regényében, hanem azért, amiért érzéseket tudott ránk hagyni, azt hiszem, hogy ez a leginkább minősíti őt. Sokan, akik elolvasták a könyvet elcsodálkoztak, hogy ennyi szörnyűség átélése után Salamov hogyan tudta megtisztítani érzéseit. Az író elmeséli a szenvedéseit és a kompromisszumok nélküli igazságos harcát, melyet kénytelen volt saját fegyverével vívni; ez úgy gondolom, arra kötelez bennünket, hogy meghajoljunk ez előtt az ember előtt, aki megjárta a poklok-poklát.”

Vologdában, Salamov szülőházában 2001-ben emlékmúzeum nyílt.[2]

Művei magyarul

[szerkesztés]
  • Kolima. Elbeszélések a sztálini lágerekből; vál., szerk., bev. Gereben Ágnes, ford. Gereben Ágnes et al.; Szabad Tér–Európa, Bp., 1989
  • Szentencia. Válogatott elbeszélések; ford. Soproni András, vál., szerk., utószó Goretity József; Európa, Bp., 2005
  • A tejkonzerv, Griska Logun szerszáma, Cherry Brandy

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. https://hu.scribd.com/doc/195564851/Varlam-Salamov-Kolima-pdf
  2. Archivált másolat. [2018. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 21.)

Külső hivatkozások

[szerkesztés]