Ugrás a tartalomhoz

Ukrajna a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ukrajna
Adatok
Műsorsugárzó
Nemzeti válogatónemzeti döntő (2006–)
Részvételek és eredmények
Részvételek19
Első részvétel2006
Legjobb eredmény1. (2012)
Legrosszabb eredményutolsó (2010)
RendezésekKijev 2007
Kijev 2013
Összpontszám 2003 óta1870 (5.)
Külső hivatkozások
HonlapUkrajna profilja a junioreurovision.tv-n
SablonWikidataSegítség

Ukrajna tizennyolc alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az ukrán műsorsugárzó a Szuszpilne, amely 1993 óta tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2006-ban csatlakozott a versenyhez.

Ukrajna egy alkalommal aratott győzelmet (2012).

Története

[szerkesztés]

Évről évre

[szerkesztés]
A 2009-es verseny helyszíne

Ukrajna a 2006-os Junior Eurovíziós Dalfesztiválon vett részt először. Első részvételükön kilencedikek lettek, majd a következő évben is. 2008-ban érték el addigi legjobb helyezésüket, ami a második hely volt. 2009-ben pályáztak a verseny megrendezésének jogáért. Az EBU végül Ukrajnának adta a jogot, így a Kijevi Sportpalota adott otthont a gyerek versenynek.[1] Érdekesség, hogy ugyanebben a helyszínben rendezték meg a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztivált is.

Eddigi legrosszabb eredményüket 2010-ben szerezték meg, ami az utolsó helyet jelenti. 2011-ben tizenegyedikként zárták a versenyt. A következő évben Anasztaszija Petrik Nebo című dalának sikerült túlszárnyalni a 2008-as második helyezésüket. A versenyt 138 ponttal sikerült megnyernie az énekesnőnek, ezzel megszerezte Ukrajna első és eddigi egyetlen győzelmét a gyermek dalversenyen.[2] A következő évben ismét Kijevben rendezték a dalversenyt.[3] Érdekesség, hogy Ukrajna az egyedüli olyan ország amelyik ugyanannyi alkalommal rendezte mind a felnőtt és gyerek versenyt, emellett mindegyik eurovíziós eseményt, amelynek Ukrajna volt a házigazdája, az ország fővárosában tartottak. A hazai pályán Szofija Taraszova csupán 9 ponttal kevesebbet kapott, mint a győztes Málta, így Ukrajna ismét dobogós helyezést ért el. 2014-ben ismét a legjobb tíz között zártak, szám szerint hatodik helyen. 2015-ben pedig tizenegyedikként, 2016-ban pedig tizennegyedikként végeztek. 2017-ben hetedik helyezettek lettek. 2018-ban debütálásuk óta első alkalommal nem vettek volna részt az állami műsorsugárzó pénzügyi problémái miatt,[4] később a szervezők bejelentették, az ország mégis versenyben marad.[5] Ebben az évben újra a legjobbak között végeztek, negyedikek lettek. A következő évben viszont nem sikerült újabb jó eredményt elérni, tizenötödikek lettek.

2020-ban ismét a legjobb tízben végeztek, pontosan hatodik helyen zárták a versenyt, ahogy a következő évben is. 2022-ben kilencedikek, 2023-ban ötödikek, 2024-ben pedig harmadikak lettek.

Nyelvhasználat

[szerkesztés]

Ukrajna eddigi tizenkilenc versenydala közül hat ukrán nyelvű, tizenhárom pedig ukrán és angol kevert nyelvű volt.

Nemzeti döntő

[szerkesztés]

Ukrajna nemzeti döntőjének nincsen külön elnevezése, de az ország debütálása óta minden alkalommal nemzeti döntő segítségével választották ki indulójukat.

A legelső nemzeti döntőt 2006-ban rendezték, amikor tizenkét dal közül választották ki az ország dalát. A következő évben a létszám tizenkettőre, majd 2009-ben tizenötre emelkedett, míg 2010-ben eggyel kevesebb, mindössze tizennégy induló versenyzett Ukrajna képviseléséért. 2011-ben húsz, a következő években pedig huszonegy induló közül választottak. Érdekesség, hogy 2013-ban négyes holtverseny lett az első helyen. 2014-ben tizennyolcan, 2015-ben tizennégyen, 2016-ban tizenketten, 2017-ben tizen vettek részt a műsorban. 2018 és 2020 között nem rendeztek televízióban közvetített döntőt, helyette egy erre a célra létrehozott online felületen lehet szavazni az indulókra. 2021-től visszatért a televízióban sugárzott döntő.

Résztvevők

[szerkesztés]
Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
2006 Nazar Slyusarchuk Khlopchyk Rock 'n' Roll Rock ’n’ Roll fiú 9. 58
2007 Ilona Halytska Urok hlamuru A csillogás leckéje 9. 56
2008 Viktoria Petryk Matrosy Matrózok 2. 135
2009 Andranik Alexanyan Try topoli, try surmy Három nyárfa, három trombita 5. 89
2010 Yuliya Gurska Miy litak A repülőm 14. 28
2011 Kristall Evropa Európa 11. 42
2012 Anastasiya Petrik Nebo Égbolt 1. 138
2013 Sofia Tarasova We Are One Egyek vagyunk 2. 121
2014 Sympho-Nick Spring Will Come Eljön a tavasz 6. 74
2015 Anna Trincher Pochny z sebe Magaddal kezdd! 11. 38
2016 Sofia Rol Planet Craves for Love A bolygó szeretetre vágyik 14. 30
2017 Anastasiya Baginska Don’t Stop Ne állj meg 7. 147
2018 Darina Krasnovetska Say Love Mondd, hogy szeretet 4. 182
2019 Sophia Ivanko The Spirit of Music A zene lelke 15. 59
2020 Oleksandr Balabanov Vidkryvai (Open Up) Nyitott (Nyílj meg) 6. 106
2021 Ellen Usenko Vazhil (Leverage) Befolyás 6. 125
2022 Zlata Dziunka Nezlamna (Unbreakable) Törhetetlen 9. 111
2023 Anastasia Dymyd Kvitka Virág 5. 128
2024 Artem Kotenko Hear Me Now Hallgass meg most 3. 203

Szavazástörténet

[szerkesztés]

2006–2023

[szerkesztés]

Ukrajna a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.  Grúzia 133
2.  Örményország 133
3.  Fehéroroszország 89
4.  Oroszország 88
5.  Málta 76
6.  Hollandia 48
7.  Lengyelország 44
8.  Ausztrália 39
9.  Spanyolország 39
10.  Észak-Macedónia 39

Ukrajna a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.  Grúzia 117
2.  Fehéroroszország 92
3.  Oroszország 82
4.  Örményország 75
5.  Lengyelország 64
6.  Málta 61
7.  Észak-Macedónia 58
8.  Hollandia 58
9.  Szerbia 42
10.  Spanyolország 37

Ukrajna még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Görögország, Montenegró és Wales

Ukrajna még sosem kapott pontot a döntőben a következő országtól: Lettország

Rendezések

[szerkesztés]
A 2013-as verseny műsorvezetői.
Év Város Helyszín Műsorvezetők Résztvevők
2009  Ukrajna, Kijev Kijevi Sportpalota Ani Lorak, Timur Miroshnychenko, Dmytro Borodin (Green Roomban) 13
2013 Palace Ukraine Timur Miroshnychenko, Zlata Ognevich 12

Háttér

[szerkesztés]
Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő
2005 belga Hasselt Timur Miroshnychenko Nem vettek részt
2006 román Bukarest Assol
2007 holland Rotterdam
2008 ciprusi Limassol Marietta
2009 ukrán Kijev Mariya Orlova
2010 fehérorosz Minszk Timur Miroshnychenko Elizabeth Arfush
2011 örmény Jereván Amanda Koenig
2012 holland Amszterdam Kristall
2013 ukrán Kijev Tetiana Terekhova Elizabeth Arfush
2014 máltai Marsa Timur Miroshnychenko Szofija Taraszova
2015 bolgár Szófia Sofia Kutsenko
2016 máltai Valletta Anna Trincser
2017 grúz Tbiliszi Szofija Rol
2018 fehérorosz Minszk Anasztaszija Bahinszka
2019 lengyel Gliwice Darina Krasnovetska
2020 lengyel Varsó Sophia Ivanko
2021 francia Párizs Victor Diachenko Oleksandr Balabanov
2022 örmény Jereván Timur Miroshnychenko Mykola Oliinyk
2023 francia Nizza Zlata Dziunka
2024 spanyol Madrid Anastasia Dymyd

Galéria

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  1. Ukraine to host Junior 2009! (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2008. június 6.
  2. Ukraine wins the 10th Junior Eurovision Song Contest (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2012. december 1.
  3. Ukraine to host Junior 2013 (brit angol nyelven). junioreurovision.tv, 2013. február 7.
  4. Ukraine: Withdraws from Junior Eurovision (angol nyelven). eurovoix.com, 2018. július 2.
  5. Surprise! Ukraine joins as 20th country for Minsk 2018 (angol nyelven). junioreurovision.tv, 2018. augusztus 2.

További információk

[szerkesztés]