Transznisztria

Transznisztria
Népesség
Népszámlálás szerint	ismeretlen
A Wikimédia Commons tartalmaz Transznisztria témájú médiaállományokat.

Transznisztria (Dnyeszteren túli terület, oroszul: Приднестровье, ukránul: Придністров'я) név három területet jelöl:

• De jure az autonóm régió, amelyet hivatalosan adminisztrációs-területi egységeknek neveztek el, a Moldovai Köztársaság részét képező Dnyeszter bal partján, a Dnyesztertől keletre (több dubasszári körzethez tartozó község is e régió engedelmességét választotta).
• De facto, az önjelölt szeparatista állam, hivatalos nevén Dnyeszter Menti Köztársaság (NMR), amely a Moldovai Köztársaság területének azt a részét ellenőrzi, a Dnyesztertől keletre (bal part), kivéve a Dubasari kerület néhány községét. amely a moldovai kormány engedelmességét választotta, de hat másik községgel és a Dnyesztertől nyugatra fekvő Tighina községgel (jobb part): ezért az UATSN és az RMN területe nem teljesen egyezik; Ezen országot az ENSZ-tagállamok közt csak Oroszország ismeri el, de három de facto ország is elismeri: Abházia, Hegyi-Karabah és Dél-Oszétia.
• Történelmileg a Románia által a második világháború idején, 1941 és 1944 között elfoglalt ukrán régiót hivatalosan a Dnyeszteren túli kormánynak nevezték el, amely a Bug és a Dnyeszter folyók között helyezkedik el, és amely magában foglalta Podólia és Edisan történelmi régióinak egy részét.^[forrás?]

Transznisztria térképe a történelem során

A középkor

A középkor elején a keleti szlávok a románokat (beleértve a moldávokat is) „volohi”-nak nevezték. 1150 körül az orosz krónikák említik a Bolohovenik valószínűleg szláv-román népét, míg egy lvivi ikon szerint létezett egy „voloh”, „valah” vajda Ioan de Onut, Hotin közelében. Nikolai Karamzin orosz történész 1892-ben az Orosz Birodalom történetének negyedik kötetében azt írta, hogy a Bolohov város, amelyet a krónikás Nesztor krónikája említ, a Podóliai kormányzóságban volt, Kijev és Halics között.

1587-ben V. Péter moldvai fejedelem herceg elküldte az edisani török pasaságba (amely magában foglalta a Dnyeszteren túli terület középső-déli részét is), több mint 15 000 napszámost (salahori), ebből 3000-et a Dnyeper torkolatának északi végén található Oceac fellegvár felállításához (amelyik elágazásába ömlik bele a Bug folyó). E munkások közül sokan Edisanban (a jövőbeni Dnyeszterentúli területen) maradtak. Mihai Viteazul követelte III. Zsigmond lengyel királlyal az 1600 márciusában Brassóban, lefolytatott tárgyalásaiban, hogy ismerjék el uralmát a „Dnyeszteren túli Odzsák” felett.

A 17. században, 1681 -ben Dnyeszterentúli terület egy része Moldova ura, Gheorghe Duca fennhatósága alá került. Az itteni vásárokat ezután úgy szervezték meg mint a moldvai városokat: soltészek és polgárok vezették. A moldvai uralkodók uralma 1713-ig tartott, amelyet az általuk kibocsátott számlák és tisztségeik feltételei bizonyítottak. A legfontosabb központok a következők voltak: Movilă – épült Movilai Jeremiás moldvai fejedelem alatt a Cantacuzinók birtokán, aztán Luntraşi, ma Dubăsari – épült a moldvaiak nagy hajói (dubase) számára épített híd közelében, aztán, Silimbria, lampol, Jaruga, Raşcău, Vasilcău.

A szovjet időszak

A Dnyesztertől keletre eső területek etnikai térképe a 19. század második felében

A Szovjetunió létrehozása (1922. december 30.) után, 1924. október 12-én a szovjet kormány a Dnyeszter folyótól keletre fekvő területeken létrehozta a Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot (RASSM) az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságon belül. A főváros a ma Ukrajnában fekvő Balta volt. Az Moldovai ASzSzK határait úgy húzták meg, hogy a lakosság mindössze 30% -a legyen moldvai. 1929 -ben a fővárost Tiraszpolba költöztették.

Románia egy részét, Besszarábiát a Szovjetunió megszállta 1940-ben (a náci Németország beleegyezésével), az 1939-es német-szovjet megnemtámadási egyezményhez, a Molotov–Ribbentrop-paktumhoz csatolt titkos melléklet szerint. Ez a függelék az úgynevezett „vasfüggöny” előfeltétele volt. 1940. augusztus 2-án a szovjet kormány kihirdette a Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaságot, melynek fővárosa Chișinău (oroszul Кишинёв). Így Besszarábia nagy részének összevonásával a 6 besszarábiai kerületet/rajont összecsatolta a Moldvai SzSzK 14 kerületével, míg a terület többi része visszatért az ukrán SzSzK fennhatósága alá. Nikoláj Feodorovics Bugai orosz történész munkái szerint a következő évben több mint 35 000 besszarábiai vagy transznisztriai moldovánt deportáltak a Gulagra, miközben a nem moldován lakosság egy része, a kommunista meggyőződésűek (akik már korábban is megnyilvánultak eképpen a Tatarbunar-i felkelés során, rablásokba és mészárlásokba keveredtek a moldovánok kárára.

1941 júniusában német és román csapatok megtámadták a Szovjetuniót . A náci Németországgal egyetértésben (lásd Tighinai szerződés), Románia vette át a Dnyeszter és a Bug (ukránul a „Pivdennij Buh”-ot) közötti terület igazgatását, az észak ukrajnai Bar-tól (ma Ukrajna), a Fekete -tengerig, délen, amelyet Románia igazgatott „Transnistria” néven azzal a szándékkal, hogy összegyűjti ide az összes bukovinai és besszarábiai zsidót azzal a szándékkal, hogy "csökkentse számukat" (lásd a "A terület megtisztítása" és a Transznisztria román közigazgatás alatt (1941-1944)).

Ez a helyzet 1944 augusztusáig maradt érvényben, amikor a szovjet csapatok visszatértek Transznisztriába és Besszarábiába (Kelet-Moldovába).

Az 1947-es párizsi békeszerződés Besszarábiát, Észak -Bukovinát és Transznisztriát a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (a Szovjetuniónak) ítélte, és a szovjet közigazgatási felosztás és a területek orosz elnevezése ismét hivatalossá vált.

A Dnyeszter és a Bug közötti terület nagy része, amelyet a román hatóságok a második világháborúban "Dnyeszteren túli" -nak neveztek,ma Ukrajnához tartozik. A szovjet hatóságok csak egy kis sávot vontak be a Dnyeszter mentén a Moldovai SZSZK-ba, amely a Szovjetunió felbomlása során (1991. augusztus-december) a Moldovai Köztársaság részévé vált, amely az MSzSzK jogutúdja, de Transznisztria a Szovjetunió része maradt és megszüntetése után Oroszország része lett.

A szeparatista köztársaság

A Dnyeszteren túli térkép a szakadár hatóságok által 2004-ben szervezett népszámlálás szerint

A fő okok ami miatt a Moldovai Köztársaság keleti régiójában a szakadár mozgalom vezetőit ellenállásra, közte katonai ellenállásra késztette, a Moldova Köztársaság törvényes hatóságai ellen a következők voltak:

1. Területi-jogállási: az ország alkotmányos hatóságaival való konfliktus fő célja az volt, hogy elfoglalja a Moldovai Köztársaság területének egy részét annak érdekében, hogy megteremtse a feltételeket a szakadár államalakulat kvázi független státuszának az eléréséhez;

1. Geopolitikai: a politikai nyomásgyakorlás platformjának megteremtése annak érdekében, hogy Moldova Oroszország befolyási körében maradjon, megakadályozva a feltételezett uniót Romániával, e célból a moldovai-ukrán határon lévő orosz sziget létrehozását;
2. Kulturális -nyelvi: a kisebbség – oroszul beszélők – elégedetlensége a román nyelv államnyelvként való bevezetésével szemben és az új helyzethez való alkalmazkodás szükségességével kapcsolatban,amit szubjektíven a társadalmi státusz elvesztéseként érzékeltek;
3. Társadalmi-gazdasági: a hatalom és a gazdasági erőforrások újraelosztásának veszélye a Dnyeszteren túli régióban;
4. Szociális és ideológiai: a szovjet típusú vezetőréteg/nómenklatúra ellenállása a demokratizálódási folyamatokkal szemben és a régió régi rendszerben való státuszának megőrzésére tett kísérleteikkel;
5. Népi-népességi: a Dnyeszter bal partján elhelyezkedő nagy ipari vállalkozások munkásságának mozgósítására és a Moldovai Köztársaság törvényes hatóságaival folytatott harcba való szállásra való hajlam, amely általában a Szovjetunió szláv köztársaságaiból azelőttről származó munkaerő-elvándorlás eredményeként jött létre.

1990 -ben a moldovai többség Moldovában a románt hivatalos nyelvnek nyilvánította. a Dnyeszteren túli terület egy részén, különösen Tiraspol városában a moldovai lakosság százalékos aránya alacsonyabb, orosz szakadár mozgalom fejlődött ki, amely 1990 szeptember 2-án kihirdette a Dnyeszteri Moldovai Köztársaság-ot és az orosz csapatok támogatásával fegyveres erőiknek sikerült 1992 -ben átvenni az irányítást a Moldovai Köztársaság Dnyeszteren túli térségének legnagyobb részén, valamint a besszarábiai Tighina város térségeben.

Az 1992-es háborúban több mint 1000 ember halt meg és mintegy 1500 sérült meg.

A megállapodás aláírása után az oroszok úgy döntöttek, hogy több ezer katonát hagynak a térségben a szeparatista köztársaság fenntartása érdekében, így a moldovai kormánynak már nincs hatalma a Dnyeszteren túli régió felett, kivéve a Dubasari körzet 6 faluját.

Bár 1994-ben Moldovával megállapodást írtak alá, amely az orosz csapatok Dnyeszteren túli kivonásáról rendelkezett, azt az Orosz Duma nem ratifikálta, és nem követte semmilyen kivonulás.

2006. szeptember 17-én a Dnyeszteren túli szakadár hatóságok népszavazást tartottak Transznisztria jövőbeli sorsáról, ami azt mutatta, hogy a nagy többség támogatta a Moldovától való függetlenséget, és a csatlakozást az Orosz Föderációhoz.^[forrás?] Ennek a népszavazásnak az eredményeit azonban nem ismerte el a nemzetközi közösség.^[forrás?]

A volt moldovai RASS és a mai Dnyeszteren túli terület, a de jure UATSN és de facto MRI között

Transznisztriát a Moldovai Köztársaság, akár a nemzetközi közösség nagy része, a Moldovai Köztársaság autonóm régiójaként ismeri el (az úgynevezett „a Dnyeszter bal partján fekvő adminisztratív-területi egységnek” : UATSN), de a terület de facto kijelentette függetlenségét („Dnyesztermenti Moldvai Köztársaság” néven), a fővárosa Tiraspol. Ez provokálta ki a Dnyeszteren túli konfliktus kirobbanását . A régióban túlnyomórészt szláv, orosz nyelvű lakosság él.

A kisinyovi parlament 2005. július 22 -én elfogadta a "Dnyeszter bal partján található helységek jogállásának alapvető rendelkezéseiről szóló törvényt" . A vitatott "Juscsenko -terv" által előírt törvényjavaslat előírja, hogy a Dnyeszteren túli országból különleges autonóm területi egység lesz (ATU), a Moldovai Köztársaság összetételében, hasonló státusszal, mint Gagauzia . A Transznisztria képviselő -testülete a Legfelsőbb Tanács lesz, amely elfogadja a helyi törvényeket és normatív aktusokat, valamint a „Transznisztria alaptörvényét”, amely nem lehet ellentétes a Moldovai Köztársaság alkotmányával .

Az igazságszolgáltatást bírák és bűnüldöző szervek gyakorolják, amelyek a moldovai bíróságok és bűnüldöző szervek rendszerének részei.

A törvény előírja, hogy a Transznisztriának saját szimbólumai vannak, amelyeket a Moldovai Köztársaság jelképeivel együtt alkalmaznak. A Dnyeszteren túli terület hivatalos nyelvei a "moldovai", az ukrán és az orosz . A Dnyeszteren túli államnak joga van a Moldovai Köztársaság jogszabályai által előírt módon kialakítani és fenntartani a külkapcsolatokat a gazdasági, műszaki-tudományos és humanitárius területeken.

A törvény szerint a Dnyeszteren túli régió demilitarizálására és demokratizálására vonatkozó feltételek teljesítése után tárgyalások folynak a Dnyeszteren túli különleges jogállásáról szóló szerves törvény közös kidolgozásáról, amely az egyik utolsó lépéseket a Dnyeszteren túli vita jogi rendezésében.

Népességváltozás
Év	Népesség	Vált. (%)
2004	555 347	—
2014	475 665	−14,3%
Referințe:

Alapadatok

A fő demográfiai mutatók 2013-ra:

• Születési arány: 825 (9,5 / 1000 lakos)
• Halálozás: 6,867 (13,5 / 1000 lakos)
• Természetes szaporodás: -2,042

Az 1989-es népszámlálás

A régió lakossága az 1989 -es népszámláláskor 546 000 fő volt (kivéve Tighina városát és más, a Dnyeszteren túli szakadárok által ellenőrzött besszarábiai helységeket). A térség gazdasági és politikai helyzetének következtében a 2004 -es népszámlálás alapján, amelyet Tiraspol -i a szeparatista hatóságok végeztek ,lakossága 150 ezer fővel csökkent ( Tighina térségét is beleértve) .

Structura etnică a Transnistriei

  Moldoveni (32,04%)

  Ruși (30,37%)

  Ucraineni (28,82%)

  Bulgari (2,50%)

  Găgăuzi (0,74%)

  Belaruși (0,69%)

  Germani (0,37%)

  Polonezi (0,32%)

  Celelalte etnii (4,15%)

A 2004-es népszámlálás

Etnikai szerkezet

A régió lakossága a 2004-es népszámláláskor 555 347 lakos volt (beleértve Tighina önkormányzatát):

Etnikai csoport	Népesség	% az összesből *
moldáv	177 635	31,99%
román	253	0,05%
orosz	168 678	30,37%
ukrán	160 069	28,82%
bolgár	13 858	2,50%
gagauz	4096	0,74%
belorusz	3811	0,69%
német	2 071	0,37%
lengyel	1791	0,32%
zsidó	1259	0,23%
Cigány	507	0,09%
Más /nem nyilatkozott	21,752	3,91%

Területi-közigazgatási szervezet

A Dnyeszter Menti Köztársaság közigazgatási térképe.

Közigazgatási szempontból a Dnyeszteren túli kerületek 5 részre oszlanak, ezek:

• Camenca (Каменка vagy Kamenka),
• Dubăsari (Дубоссарь vagy Dubossar),
• Grigoriopol ( Григориополь vagy Grigoriopol),
• Rîbnița (Рыбница vagy Rîbnița),
• Slobozia (Слободзея vagy Slobodzeia).

és egy önkormányzat:

• Tiraspol ( Тирасполь sau Tiraspol ')

valamint 69 községgel és 68 faluval is rendelkezik.

A területek a közigazgatási-területi egység a Dnyszter bal partján a Dnyeszter de jure és de facto „Dnyeszter Moldovai Köztársaság” nem teljesen fedik át egymást, mert hat település a Dnyesztertől keletre ( Cocieri, Molovata Nouă, corjovai, Cosnita, pirita és Doroțcaia) a chișinaui kormány irányítása alatt áll, míg a tiraspoli szeparatista hatóságok ellenőrzik Tighina (Bender) önkormányzatát (beleértve Proteagailovca falut), valamint a Dnyesztertől nyugatra fekvő Gisca és Chiscani községeket; Dubasari kerülete tehát két egységre oszlik, az egyik törvényesen, a másik szeparatista.

A régió exportját gyakorlatilag 3 iparág uralja: fémek és fémáruk, energiatermékek és könnyűipari termékek, amelyek együttesen a teljes export kb. 80%-t adják .

Ezeket viszont csak néhány nagyvállalat állítja elő. Így a fém- és fémáruipart nagyrészt a Ribnita -i Moldovai Kohászati Üzem képviseli, amely a régió összes exportbevételének mintegy harmadát biztosítja.

Az energiaipart főként a Cuciurgan-i Hőerőmű, a könnyűipart pedig kis számú ruházati, lábbeli- és egyéb textilgyártásra szakosodott vállalkozás képviseli.

Az EU-ba irányuló export fő lebonyolítója Románia, amely a régió az EU felé orientált exportjának mintegy felét veszi fel. További fontos közösségi kereskedelmi partnerei Olaszország és Németország . Így a régió EU -ba irányuló exportjának mintegy 87% -a e három piacra irányul.

Oktatás

A Dnyeszteren túli felsőoktatási intézmények:

• Dnyeszteren túli Állami Egyetem;
• A Dnyeszteren túli Állami Egyetem Tighina ága;
• A Dnyeszteren túli Állami Egyetem rűbnicai fióktelepe;
• A Moszkvai Gazdasági és Jogi Akadémia Tiraspol -i ága;
• Az „M. Kutuzov ” Jogi Intézet Tiraspolban;
• "AG Rubinștein" Felső Zeneművészeti Főiskola;
• A „T. G Sevcsenko ” Katonai Védelmi Intézet.

Képgaléria

• 
  Moldovai RASS (arany színű) (1924–39), az Ukrán Szovjetunió autonóm szovjet köztársasága, más néven Dnyeszteren túli.
• 
  1941. augusztus 19. és 1944. január 29. között Románia ideiglenes igazgatás alatt tartotta a régiót a Dnyesztertől (Nyugat) Bugig (Kelet) és a Niomji folyótól (Észak) a Fekete -tengerig (Dél), amely szintén ezt a nevet viselte Dnyeszteren.
• 
  Román postai bélyegek 1941 végéről Dnyeszteren.
• 
  Transznisztria a regionális geopolitikai rendszerben Oroszország, a FÁK, az ukrán oroszbarátok és moldovák, másrészről az Európa-párti ukránok, moldovai románok, az Európai Unió és a NATO között.
• 
  A szeparatista régió zászlaja

Külső linkek

• A románok aránya a Dnyeszteren túli helységekben az 1989 -es népszámlálás szerint
• Transznisztria – az „ország”, amely nem létezett, 2010. november 14, Razvan Pascu, Fedezze fel – Utazás

További bibliográfia

• Román Polgárigazgatás Dnyeszteren, Olivian Verenca, Universitas Kiadó, 1993
• A Dnyeszteren túli románok története: szervezetük, kultúrájuk és áldozatuk, Ioan Silviu Nistor, Eminescu Kiadó, 1995