Ugrás a tartalomhoz

The Works

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Tear It Up szócikkből átirányítva)
Ez a szócikk a Queen-albumról szól. Hasonló címmel lásd még: Works (egyértelműsítő lap).
Queen
The Works
nagylemez
Megjelent1984. február 27.
Felvételek1983. augusztus – 1984. január
StílusRock
Nyelvangol
Hossz37:28
KiadóEMI, Capitol
ProducerQueen, Reinhold Mack
Queen-kronológia
Hot Space
(1982)		The Works
(1984)		A Kind of Magic
(1986)
Kislemezek az albumról
  1. Radio Ga Ga
    Megjelent: 1984. január 23.
  2. I Want to Break Free
    Megjelent: 1984. április 22.
  3. It’s a Hard Life
    Megjelent: 1984. július 16.
  4. Hammer to Fall
    Megjelent: 1984. szeptember 10.
Sablon • Wikidata • Segítség

A The Works a brit Queen rockegyüttes tizenegyedik stúdióalbuma. 1984. február 27-én jelent meg, a producerei az együttes tagjai és Reinhold Mack voltak. Az együttest kiábrándította az 1982-es Hot Space albumuk sikertelensége, ezért úgy döntöttek, hogy az azon hallható funk és diszkó kísérletezést elhagyva egy kemény, klasszikus rock albumot készítenek. Az album egy részét Los Angelesben, a másikat Münchenben vették fel, mert akkoriban az adóterhek miatt kevesebbet dolgoztak Angliában. A közös munka még a szokásosnál is nehezebben ment, eleve feszültek voltak a teljesítménykényszer miatt, és rengeteget veszekedtek a dalszerzésen, valamint a hangzáson.

A dalaik hangszerelése leegyszerűsödött, még slágeresebb lett, és egyre többet támaszkodtak a modern szintetizátorok képességére, első alkalommal pedig külsős zenészt is alkalmaztak, Fred Mandel zongoristát. Ezzel párhuzamosan a dalszövegeik jelentősen komolyra sikeredtek: nem egy dal emberi és társadalmi problémákat boncolgat, mint a hidegháború, az öngyilkosság, vagy a harmadik világbeli éhezés.

Négy sikeres kislemez jelent meg róla: az együttes utolsó nemzetközi slágere, a „Radio Ga Ga”, a botrányos videóklipjéről elhíresült „I Want to Break Free”, az „It’s a Hard Life”, és a „Hammer to Fall”. Mindegyik bekerült a Top 20-ba Angliában. A lemezt vegyesen fogadták a kritikusok, de a legtöbben üdvözölték a dalok komoly mondanivalóját, és a visszatérést a klasszikus rockhoz. Ennek ellenére Amerikában nem lett sikeresebb, mint a Hot Space, ezért az 1984-es, és az azt követő koncertturnék során ott már nem léptek fel. Az együttest annyira elkeserítette a kudarc, hogy a feloszlásukat fontolgatták.

Háttér

[szerkesztés]

Az 1982-es Hot Space albumuk – bár jó kritikák fogadták[1] – kereskedelmileg kudarcnak minősült, Angliában is rosszabbul teljesített, mint az azt megelőző albumaik, Amerikában pedig egyenesen bukásnak számított, csak a 23. helyet érte el az albumlistán.[2] Az együttes rajongóit váratlanul érte az album új stílusa, a funk és diszkó előtérbe kerülése a klasszikus rock helyett, és sokan elfordultak tőlük.[3]

Részben a sikertelenség miatt, részben azért, mert már több mint tíz éve folyamatosan együtt voltak, 1983 elején úgy döntöttek, hogy rövid szünetet tartanak a közös munkában. Ez idő alatt mindenki a saját dolgaival foglalkozott, rengeteg szabadidőt kaptak, egyes tagok pedig a szólóterveiken dolgozhattak. Mercury Giorgio Moroder producerrel a Metropolis című német filmklasszikus újrafeldolgozásához készített két betétdalt. May jó ismerőseivel, Eddie Van Halen gitárossal, Phil Chen basszusgitárossal, Fred Mandel billentyűssel és Alan Gratzer dobossal egy blues-rock EP-t adtak ki közösen, ez volt a minimális figyelmet keltő Star Fleet Project.[4]

1982 végére lejártak az együttes lemezszerződései. Megújították a szerződésüket az EMI-vel, de mert nem voltak elégedettek a Hot Space amerikai kiadásának kezelésével, elhagyták az Elektra kiadót (1 millió dollár vigaszdíjat fizettek), és a Capitolhoz szerződtek.[5] Még 1983-ban Mercury több látogatást tett Michael Jacksonnál, és jó barátság alakult ki közöttük. Három közös dalt kezdtek el írni együtt, de a különböző időbeosztásaik miatt ezeket nem tudták befejezni. A „There Must Be More to Life Than This” végül Mercury 1985-ös szólóalbumára került, a „State of Shock” pedig a Jackson 5 1984-es visszatérő albumára, a Victory-ra. Utóbbi dalhoz Jackson új duett partnert talált, Mick Jaggert.[6]

Felvételek

[szerkesztés]

Deacon és Mercury 1983 júliusának közepén találkozott Tony Richardson rendezővel Montrealban,[7] és megegyeztek, hogy az együttes megírja a zenéjét a rendező készülő The Hotel New Hampshire című filmjéhez. Így 1983 augusztusában az együttes és Reinhold Mack producer a Los Angeles-i Record Plant Studiosba vonultak, és a stúdióba vittek egy-egy példányt a film alapjául szolgáló könyvből, abból próbálva ihletet meríteni.[6] Ez volt az első alkalom, hogy egy amerikai stúdióban dolgoztak. Azt remélték, hogy Los Angeles atmoszférája frissítő erővel hat rájuk, amelynek segítségével talán újra visszaszerezhetik az Amerikában addigra jócskán megkopott népszerűségüket. Nyolc hétig dolgoztak ott,[6] és ahogy készült az anyag, egyre úgy tűnt, nem sikerül olyan zenét írniuk, ami szerintük illene a filmhez, ezért komolyan fontolgatták, hogy két külön lemezt csinálnak: egy filmzeneit, és egy hagyományosat. Amikor Richardson meghallgatta az elkészült terveket, bár tetszett neki, mégis inkább úgy döntött, hogy olcsóbb megoldásként klasszikus zenét használ a filmhez. Az eset arra mégis jó volt, hogy az egymástól eltávolodott tagokat újra egy stúdióba hozza össze, ahol eldöntötték, hogy elkezdenek dolgozni egy új albumon. Mercury nem hagyta kárba veszni a „Keep Passing the Open Windows”-t, és félretette az albumhoz.[8] Az együttes tagjai hosszú időre berendezkedtek Los Angeles-ben, házat vettek, ahol könnyebben találkozhattak a szeretteikkel. Ezek után kézenfekvő volt, hogy ugyanott, a Record Plantben vegyék fel a következő albumukat.[9]

Mercuryt kivéve a tagok családostul éltek Los Angelesben, így valamelyest visszafogottabb életet éltek, és 1983 szeptemberében a Mercury harminchetedik születésnapját ünneplő parti is szerényebb volt. Mercury aktív éjszakai életet élt Los Angelesben is, gyakran látogatta a melegbárokat, és ez gyakran befolyásolta az üléseket.[10] Nyolc hét után áttelepültek a müncheni Musicland Studiosba.[11] Bár az egymástól távol töltött tizennyolc hónap sokat segített, amikor újra együtt voltak a stúdióban, a feszültség ismét óriásira nőtt. A stúdiómunka azelőtt is mindig rengeteg konfliktussal járt, sokat vitatkoztak a dalok minőségén, a szerzőségen és a zenei megoldásokon, az 1980-as The Game albumtól kezdve azonban még tovább nőtt a feszültség. „A Jazz, a The Game és a The Works felvételei során utáltuk egymást” – mondta May. „Néhány alkalommal elhagytam az együttest – tudod, csak egy napra. Elmegyek, és nem jövök vissza! – kiáltottam. Mindannyian így éreztünk.”[12] Egy alkalommal például, amikor az együttes bement a stúdióba, Deacon basszusgitárján egy cetlit találtak, amelyre ez volt írva: „elmentem Balira”.[13] Taylor így emlékezett vissza később: „Azokban a müncheni napokban minden a vodka ködébe veszett... Teljesen összezavarodtak az ember érzései; és próbáltam a stúdión kívüli életemet rendbe tenni."[14] Mack általában jól kezelte a konfliktushelyzeteket, de később viccesen meg is jegyezte: „Volt egy sztriptízbár a stúdió utcájában. John Deaconnal gyakran mentünk oda, ha egy kis békére és csendre vágytunk.”[13] Peter Hince, az együttes roadja szerint a legtöbbször Mercury vette a kezébe a vezetést, rákényszerítve az akaratát a többiekre.[14]

A „Radio Ga Ga” és „Machnies” dalokat Taylor szintetizátoros kísérletezése ihlette, és később úgy nyilatkozott, hogy ezek a dalok úgy készültek, hogy pár napra bezárkózott egy szintetizátorral egy szobába. A „Radio Ga Ga” eredetileg „Radio Ca Ca” címen futott, és Taylor eredeti demója nagyon különbözött a végső változattól. Amikor elment síszabadságra, megengedte Mercurynak, hogy a saját belátása szerint fejlessze a dalt. Mivel a „ca ca” kifejezés több nyelven ürüléket jelent, vagy arra asszociál (így magyarul is), attól féltek, hogy a rádióadók esetleg nem fogják játszani emiatt, ezért megváltoztatták a címét. Mercury így nyilatkozott később Taylor alkotói folyamatáról: „minden alkalommal, amikor a Queen kijön egy albummal, felveszünk egy tucatnyi dalt, és azok közül kiválasztjuk a legjobbakat. Ha én írok öt dalt, azok közül mind jobb, mint Roger egy dala. Akkor azt mondjuk, hogy nem kell az az egy dala. Roger megír három vagy négy dalt, és amennyire én meg tudom ítélni, egyik sem elég jó.” Ezek után Mercury biztatta, és segítette Taylort, hogy egy igazán nagy slágert írjon, ez lett a „Radio Ga Ga”.[15]

Bár azelőtt sosem alkalmaztak külsős zenészt a felvételeken, ezúttal a Hot Space turné során megismert kanadai Fred Mandel zongorázott a dalok többségében. Deacon a maga szerezte „I Want to Break Free”-be hagyományos gitárszóló helyett szintetizátorszólót akart, ami kisebb nézeteltérést okozott az együttesen belül, érzékenyen érintette Mayt, az együttes gitárosát, ezért Mandel akkor készítette el a szólót, amikor az együttes ebédelt.[16] A lemez utolsó dala, az „Is This the World We Created..?” a legutolsó pillanatban készült el. „Végignéztük az összes számot a lemezen, és úgy gondoltuk, még hiányzik róla egy igazi ballada” – mondta Mercury. „Brian kézbe vett egy akusztikus gitárt, leültem mellé, és együtt összeraktuk.” Azelőtt képtelenségnek tartották, hogy a csapat két bármely tagjai közösen meg tud írni egy dalt, mert a dolog veszekedésbe fulladt volna. Mercury és May viszont két nap alatt megírták a dalt, előrevetítve a későbbi időket, amikor már egyre többet dolgoztak együtt a dalokon.[17]

Kompozíció

[szerkesztés]
  • A „Radio Ga Ga” Taylor első sikeres slágere volt. A zenéjét szintetizátorokkal és dobgépekkel komponálták, az éneket a refrénben néhol Roland VP-330 Vocoderrel torzították.[18] A szöveg a videóklipek előtérbe kerüléséről, ezzel párhuzamosan a rádió háttérbe szorulásáról panaszkodik.[14]
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A Hot Space sikertelen diszkó és funk próbálkozási után az együttes ezen az albumon visszatért a klasszikus rock hangzáshoz.[19][20] Ahogy Tayor mondta: „az »Another One Bites the Dust« vitt rá minket az új irányra, de túl messzire mentünk el. Az együttesen belül most mindenki egyetért ebben [az új irányvonalban].”[15] A hangszerelés általánosságban leegyszerűsödött, csökkent a zongora és a gitár szerepe, előtérbe kerültek a szintetizátorok, amelyekkel egyszerűbb volt komplett hangszereléseket, dobháttereket megalkotni. A zenéjük meglehetősen slágeres lett, jobban, mint azelőtt addig bármelyik albumon (a lemez kilenc dalából hét kislemez A vagy B oldalára került).[21] Az együttes mind a négy tagja önálló dalszerző volt. Rendszerint magukban dolgozták ki az ötleteiket, majd egy bizonyos fázisban többiek elé terjesztették, akik változtatásokat javasoltak. Mivel mindannyiuknak sokat jelentett a szerzőség kérdése, megegyeztek abban, hogy azt jelölik a dal szerzőjének, aki a szövegét írta.[22]

A lemez első dala a „Radio Ga Ga”. Alapvetően Taylor szerzeménye, de Mercury is rengeteget hozzátett a végeredményhez, sokat dolgozott rajta, hogy slágeresebb legyen, nagy siker lehessen. Az alapját szintetizátorok adják, ugyanakkor May gitárjátéka is jelen van benne.[15] A szövege a rádió fénykoráról szól; Taylort részben gyermekkori emlékei ihlették, amikor éjszaka titokban a Radio Luxemburgot hallgatta, részben pedig a korabeli videóklipek: :„Azután írtam a »Radio Ga Ga«-t, hogy egy csomó MTV klipet néztem végig Amerikában, és úgy találtam, hogy sokkal több figyelem irányul egy zenekar vizuális imázsára, mint a zenéjére.”[14] A „You gave them all those old time stars/Through wars of worlds – invaded by mars” sora utalása Orson Welles 1938-as rádiós hoaxára, amikor olyan életszerűen adták elő a H. G. Wells Világok harca című könyvéből készült rádiójátékot, hogy a hallgatók azt hitték, hogy valós híreket kapnak, és pánikba estek.[23] May „Tear It Up”-ja az együttes múltját idéző energikus, gitárközpontú rockdal. Akkoriban, mikor az együttes hangzását annyira meghatározták a szintetizátorok, May örömmel alkotott ilyen dalokat, mint mondta: „olyan vagyok, mint egy gyerek gitárral, imádom a vastag, zajos hangját.”[12] Az „It’s a Hard Life” erőteljes zongoraballada, a bevezetőjében Ruggero Leoncavallo Bajazzók című operájának Vesti La Giubba áriáját idézik fel. A megírása során Mercury a nyilatkozatai szerint szorosan együtt dolgozott Mayjel, utóbbi elmondása szerint csak abban segített, hogy Mercury minél több ötletet ki tudjon hozni magából.[16] A rockabilly-szerű „Man on the Prowl” ugyancsak Mercury szerzeménye, amelyben Mandel zongorázott (mert Mercury szerint jobb zongorista volt nála), May pedig Fender Telecasteren gitározott.[24]

A második oldal a „Machines (or ’Back to Humans’)” című dallal nyit, amelynek mind szövege, mind zenéje középpontjában a gép-ember ellentét áll. May és Taylor közös kompozíciója utóbbi „Radio Ga Ga” című dalából kiindulva vált később külön projektté, és az egyik oldalról Fairlight CMI szintetizátorral alkotott zenével, és Vocoderrel torzított énekkel a robotlét előnyeit írja le, a másik oldalról hagyományos akusztikus hangszerekkel és gitárokkal, hagyományos énekkel ecsetelik az emberek ellenérzését a technika térhódításával szemben.[25][20] Jellegzetes basszusszólam kíséri Deacon slágeres pop-rock dalát, az „I Want to Break Free”-t. Bár a basszusgitárost a női egyenjogúsági mozgalmak ihlették megírásában, sokan mégis meleghimnusznak értelmezik félre.[26] A sodró lendületű „Keep Passing the Open Windows” a The Hotel New Hampshire filmhez készült eredetileg, a címben szereplő kifejezés, és az optimista üzenet a könyveredetiből származik: hagyd a nyitott ablakokat (ne ugorj ki rajtuk).[5][14] A kemény, gitárközpontú „Hammer to Fall”-ban May szövegét a gyermekkori hidegháborús emlékei ihlették: „az életről és a halálról szól, és hogy tudatában kell lenni annak, hogy a halál az élet része. Egy szimbólum arra, hogy a Grim Reaper teszi a dolgát. […] az utolsó versszak? Ez nagyon személyes jellegű dolog – a gombafelhő réme abszolút valóságosan része volt a gyermekkoromnak… folyamatosan azt hallottuk, hogy meg fog történni, és el kell rejtőznünk valahol, ha a négyperces figyelmeztetés érkezik.”[27] A lassú, akusztikus „Is This the World We Created..?” May és Mercury közös szerzeménye a harmadik világ problémáiról. A dalban csak ének és akusztikus gitár hallható.[28]

Megjelenés

[szerkesztés]
Az együttes az „I Want to Break Free” botrányos videóklipjében, jobbról balra: Roger Taylor, John Deacon és Freddie Mercury (mögötte Brian May)

1984. január 23-án az album vezető kislemezeként megjelent a „Radio Ga Ga”. Ez volt az együttes utolsó nagy nemzetközi slágere, 19 országban volt listavezető, Angliában a második, Amerikában a tizenhatodik helyet érte el a slágerlistán.[29] További három dal jelent meg róla kislemezen az év folyamán: az „I Want to Break Free”, az „It’s a Hard Life” és a „Hammer to Fall”. Az „I Want to Break Free” filmjében az együttes tagjai egy szappanoperát parodizálva női ruhákba öltöztek, ami nagy felháborodást váltott ki Amerika konzervatív régióiban. A botrányt sokan összefüggésbe hozzák az együttes amerikai népszerűségének elvesztésével.[30] 1984 augusztusától indult meg a lemezt reklámozó koncertturné. A színpad látványát a „Radio Ga Ga” klipjéhez hasonlóan a Metropolis című filmből vett elemekkel díszítették. Okulva a Hot Space bukásából, a koncertekre az együttes keményebb dalaiból készültek, megerősítve, hogy megmaradtak rockzenekarnak. Az ottani népszerűségük lecsökkenése miatt nem koncerteztek Amerikában.[31]

1984 februárjában megjelent maga az album is – Amerikában már a Capitol Records kiadásában. A borítóján az együttest ábrázoló kép volt látható, amelyet még Los Angelesben készített el George Hurrell, a híres hollywoodi fotós.[32] A lemez azonnal nemzetközi siker lett, Európa nagy részén bekerült a legjobb öt közé, Angliában pedig rögtön a második helyen kezdett, majd később hónapokig benne volt a legjobb tízben. Amerikában viszont csalódást okozott az erősnek ígérkező lemez, csak a huszonharmadik helyet érte el a listán. Még abban az évben Amerikában 500 ezer feletti eladással aranylemez, Angliában pedig 300 ezer feletti eladással platinalemez lett.[33][34] A Nielsen SoundScan felmérései szerint az 1991 és 2006 közötti időszakban Amerikában 100 ezer példányt vásároltak belőle.[35] 1984. május 14-én az együttes lemezei közül elsőként kiadták CD formátumban is.[36] 1991. november 26-án az új amerikai kiadóvállalatuk, a Hollywood Records – az együttes többi stúdióalbuma mellett – újra kiadta a lemezt.[37]

Kritikai fogadtatás

[szerkesztés]
Kritikák
Forrás Értékelés
Rolling Stone 3/5 (1984)[38]
Sounds 3/5 (1984)[39]
USA Today (vegyes) (1984)[40]
Entertainment Weekly C– (1991)[41]
Classic Rock 2/5 (2001)[42]
RS Album Guide 2/5 (2004)[43]
AllMusic 2.5/5[19]

Az album a megjelenése idején javarészt pozitív kritikákat kapott, a legtöbb kritikus üdvözölte a visszatérést a nyers hard rockhoz, és gyakran megemlítették, hogy a daloknak komoly mondanivalójuk van. A Sounds kritikusa a lehetséges öt csillagról háromra értékelte: „Minden van rajta: társadalmi elmélkedés a »Machines«-ben, Freddie szokott balladája az »Is This the World We Created..?«-ben és még egy jó kis metál is Brian Maytől a »Hammer to Fall«-ban.” A kritikus a végszavában unalmasnak, de unalmasan jónak nevezte a lemezt.[39] A Rolling Stone hasonlóan három csillagra értékelte, és főleg a keményebb dalokat dicsérte: „A The Works a hard rock királyi ünnepsége az unalmas metál utóíz nélkül; ebből kiderül, milyen lehet a 80-as évek Led Zeppelin II-je.”[38] A Record Mirror kritikája rámutatott arra, hogy a kiváló rockdalok mellett vannak gyengébb, a biztonságos középutat választó darabok is: „Az energikus és magabiztos »Tear It Up« a lázas, nyers gitárjátékával legyőzte a kikapcsolódást biztosító, nem sok kihívást nyújtó »Radio Ga Ga«-t. Újabb ékkő került a koronára.”[44] A People Weekly kritikusa jól fogadta a lemezt, ő is a keményebb dalokat dicsérte, és végszavában kijelentette, hogy az album elég jó ahhoz, hogy feledtesse az együttes nem túl sikeres diszkó korszakát.[45]

A visszatekintő kritikákban maga az album kevesebb elismerést kap, főleg a sikeres kislemezei miatt szokták emlegetni. Az Entertainment Weekly 1991-es írásában egy kevésbé jelentős Queen-albumnak nevezte, amely csak azért méltó említésre, mert rajta van az extravagáns „I Want to Break Free”.[41] Az AllMusic kritikusa ugyancsak fagyosan írt róla, két és fél csillagra értékelte a lehetséges ötből. A kritikus szerint a dalszerzés terén ugyan fejlődött az együttes, de hangzásában nem éri el az előző albumok szintjét – még a sokat kritizált Hot Space-ét sem. Mindazonáltal az író úgy vélte, hogy egy megfelelő amerikai turnéval az ottani listák élére is felkerülhetett volna.[19] Visszatekintő írásában a Rolling Stone magazin említésre méltatlannak tartotta az albumot, mint az együttes zenéjében éppen beköszöntő nosztalgia és önismétlés első bizonyítékát.[43]

Ezzel szemben a brit Classic Rock magazin 2017-ben így jellemezte az albumot, amikor összeállították az 1980-as évek legjobb albumainak listáját (The Real 100 Greatest Albums Of The 80s): „A »The Works« nem csak a legjobb lemezük volt a ’80-as években, hanem előkészítette a terepet a Live Aidhez és egész karrierjük felélesztéséhez is”. Az album a lista 30. helyét foglalta el.[46]

Lemezbemutató turné

[szerkesztés]
Bővebben: The Works Tour

Hiába jelent meg a The Works album 1984 februárjának végén, a világ körüli lemezbemutató turné csak fél évvel később, augusztusban indult el. A turné 1984. augusztus 24-étől 1985. május 15-éig tartott. Összesen 47 koncertet adtak, ennek közel felét Európában, de felléptek a Dél-afrikai Köztársaságban, a Rock in Rio fesztiválon Brazíliában, valamint játszottak Ausztráliában, Új-Zélandon és Japánban is.[47] A Dél-Afrikában adott koncertek miatt rengeteg támadás érte a Queent. Az ENSZ ugyanis kulturális bojkottot hirdetett a dél-afrikai apartheid rezsim ellen, ami mellé a brit zenészszakszervezet is odaállt. Ennek ellenére a zenekar úgy döntött, hogy fellépnek a Las Vegas mintájára felépített dél-afrikai kaszinóvárosban, Sun Cityben. 1985 januárjában a Rock in Rio fesztivál egyik főzenekara volt a Queen, amelyről Live in Rio címmel koncertvideót is kiadtak.[48]

Az album dalai

[szerkesztés]
Első oldal
  CímSzerző(k) Hossz
1. Radio Ga GaRoger Taylor 5:49
2. Tear It UpBrian May 3:28
3. It’s a Hard LifeFreddie Mercury 4:08
4. Man on the ProwlMercury 3:28
Második oldal
  CímSzerző(k) Hossz
5. Machines (or 'Back to Humans')May, Taylor 5:10
6. I Want to Break FreeJohn Deacon 3:20
7. Keep Passing the Open WindowsMercury 5:21
8. Hammer to FallMay 4:28
9. Is This the World We Created..?Mercury, May 2:13
Bónusz trackek az 1991-es Hollywood Records kiadáson
  CímSzerző(k) Hossz
1. I Go CrazyMay 3:42
2. Radio Ga Ga (extended mix)Taylor 6:50
3. I Want to Break Free (extended mix)Mercury 7:19
Bónusz lemez a 2011-es Universal Records kiadáshoz
  Cím Hossz
1. I Go Crazy (B-oldal)  
2. I Want to Break Free (Single Remix)  
3. Hammer to Fall (Headbanger’s Mix)  
4. Is This the World We Created…? (Live in Rio, 1985. január)  
5. It's a Hard Life (Live in Rio, 1985. január)  
6. Thank God It’s Christmas (Non-Album Single)  
Bónusz videók a 2011-es iTunes Deluxe Edition kiadáshoz
  Cím Hossz
7. Tear It Up (Live at Wembley Stadium, London – 1986. július 11.)  
8. I Want to Break Free (Live in Rio, 1985. január)  
9. Radio Ga Ga (Promo Video, 1984)  

Közreműködők

[szerkesztés]

Jacky Gunn[37] és Georg Purvis[49] alapján.

Queen
Közreműködő zenészek
  • Fred Mandel – szintetizátor, zongora
  • Reinhold Mack – szintetizátor
Produkció
  • Queen – producer, borítóterv
  • Reinhold Mack – producer, hangmérnök
  • Mike Beiriger – hangmérnök
  • George Hurrell – fényképezés

Helyezések és eladások

[szerkesztés]

Helyezések

Ország Helyezés
Brit albumlista[50] 2
Amerika Billboard 200[51] 23
Ausztriai albumlista[52] 2
Belga albumlista[52] 87
Francia albumlista[53] 14
Holland albumlista[52] 1
Japán albumlista[54] 7
Kanada RPM Top 100[55] 22
Német albumlista[52] 3
Norvég albumlista[52] 2
Svájci albumlista[52] 3
Svéd albumlista[52] 3
Új-Zélandi albumlista[52] 9

Eladási minősítések

Ország Eladási minősítés Megjegyzés Eladás
Anglia (BPI)[33] platina 300 000
Amerika (RIAA)[34] arany 1984-ben 500 000
Amerika (SoundScan)[35] 1991 és 2006 között 100 000
Ausztria (IFPI Austria)[56] platina 20 000
Hollandia (NVPI)[57] arany 25 000
Kanada (Music Canada)[58] platina 1984-ben 100 000
Németország (BVMI)[59] platina 500 000
Svájc (IFPI Svájc)[60] platina 30 000

Kislemezek

Év Kislemez GBR
[61] 		AUT
[62] 		BEL
[62] 		FRA
[63] 		GER
[62] 		IRE
[64] 		NLD
[62] 		NOR
[62] 		SWI
[62] 		SWE
[62] 		USA
[51]
1984 Radio Ga Ga / I Go Crazy 2 2 1 28 2 1 2 2 3 1 16
1984 I Want to Break Free / Machines (or 'Back to Humans') 3 1 1 14 4 2 1 — 2 — 45
1984 It’s a Hard Life / Is This the World We Created..? 6 21 31 — 26 2 20 — — — 72
1984 Hammer to Fall / Tear It Up 13 — — — — 10 — — — — —

Kiadás

[szerkesztés]
Ország Megjelenés dátuma Kiadó Formátum Katalógusszám
Amerika 1984. február 28. Capitol LP, magnókazetta ST-12322 (LP)
4XT-12322 (kazetta)
Anglia 1984. február 27. EMI EMC 24 0014 1 (LP)
TC-EMC 24 0014 4 (kazetta)
Amerika 1991. november 26. Hollywood CD, magnókazetta HR-61233-2 (CD)
HR-61233-4 (kazetta)
Anglia 1986. december EMI CD CDP 7 46016 2
Anglia 1994 Parlophone CDPCSD 136
Anglia 2011 Island 277 176 6

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 155–156. o.
  2. ↑ (1982. július) „The Sky Abowe, The Mud Below”. Billboard, 4. o. 
  3. ↑ Blake 2010, 268. o.
  4. ↑ Blake 2010, 274–276. o.
  5. ↑ a b Gunn–Jenkins 1992, 166. o.
  6. ↑ a b c Blake 2010, 277. o.
  7. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 165. o.
  8. ↑ Blake 2010, 277–278. o.
  9. ↑ Freestone–Evans 2006, 73. o.
  10. ↑ Blake 2010, 281–282. o.
  11. ↑ Sutcliffe 2010, 178. o.
  12. ↑ a b Purvis 2007, 59. o.
  13. ↑ a b Blake 2010, 282. o.
  14. ↑ a b c d e Sutcliffe 2010, 180. o.
  15. ↑ a b c Blake 2010, 278. o.
  16. ↑ a b Blake 2010, 280. o.
  17. ↑ Brooks–Lupton 2009, 82. o.
  18. ↑ O'Casey, Matt. (2011. november 28). Days Of Our Lives [DVD]. Eagle Rock Entertainment.
  19. ↑ a b c Prato, Greg: Queen: The Works. www.allmusic.com. (angolul) AllMusic (Hozzáférés: 2013. május 17.)
  20. ↑ a b Blake 2010, 279. o.
  21. ↑ Purvis 2007, 59–61. o.
  22. ↑ Sutcliffe 2010, 26. o.
  23. ↑ Avery, Todd. Radio Modernism: Literature, Ethics, and the BBC, 1922-1938. Burlington: Ashgate Publishing Limited, 137. o. (2006). ISBN 978-0754655176 
  24. ↑ Blake 2010, 279–280. o.
  25. ↑ Purvis 2007, 205. o.
  26. ↑ Purvis 2007, 174. o.
  27. ↑ May ,Brian: Hammer to Fall and Keep Yourself Alive. brianmay.com (angolul) (2004. szeptember 24.) (Hozzáférés: 2013. április 26.) arch
  28. ↑ Purvis 2007, 183. o.
  29. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 171, 171. o.
  30. ↑ Blake 2010, 285–286. o.
  31. ↑ Blake 2010, 287–288. o.
  32. ↑ Freestone–Evans 2006, 119–120. o.
  33. ↑ a b Certified Awards – Search by parameters. www.bpi.co.uk. (angolul) BPI (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  34. ↑ a b Gold & Platinum – Searchable Database. www.riaa.com. (angolul) RIAA (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  35. ↑ a b UKMix - Queen Sales Thread. ukmix.org (angolul) (Hozzáférés: 2013. május 17.) arch
  36. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 173. o.
  37. ↑ a b Gunn–Jenkins 1992, 272. o.
  38. ↑ a b Puterbaugh, Parke (1984. április). „The Works”. Rolling Stone (419). [2012. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 5.) 
  39. ↑ a b Robertson, Sandy (1984. február). „Fred or alive”. Sounds, 26. o. 
  40. ↑ Sachs, Lloyd (1984. március 26.). „'The Works' – Heartfelt, hard-pop basics”. USA Today. 
  41. ↑ a b Farber, Jim (1991. február 15.). „We Will Reissue You”. Entertainment Weekly. [2009. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 25.) 
  42. ↑ Robson, Andy (2001. december). „Jewels in the crown”. Classic Rock. [2008. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 26.) 
  43. ↑ a b Coleman, Mark – Scoppa, Bud – Weingarten, Christopher R.: Queen Album Guide. rollingstone.com (angolul) (2010. április 11.) (Hozzáférés: 2013. május 17.)
  44. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 170. o.
  45. ↑ (1984. május) „The Works”. People Weekly. 
  46. ↑ The Real 100 Greatest Albums Of The 80s. Classic Rock Magazine. [2017. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 26.)
  47. ↑ The Works Tour, 1984. Queen Concerts. (Hozzáférés: 2018. november 24.)
  48. ↑ David Bret. Borotvaélen – Freddie Mercury története. Pannon Lapok Társasága (2001). ISBN 9630085445 
  49. ↑ Purvis 2007, 58. o.
  50. ↑ Artist Chart History – Queen. www.officialcharts.com. (angolul) The Official Charts Company (Hozzáférés: 2013. április 26.)
  51. ↑ a b Queen: Charts & Awards. AllMusic. (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  52. ↑ a b c d e f g h Queen – The Works. www.ultratop.be. (angolul) Ultratop (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  53. ↑ Le Détail des Albums de chaque Artiste. infodisc.fr (franciául) (Hozzáférés: 2013. április 26.) arch
  54. ↑ クイーンのCDアルバムランキング "Queen Album discography". www.oricon.co.jp. (japánul) Oricon (Hozzáférés: 2013. április 26.)
  55. ↑ (1984. április 7.) „RPM 100 Top Albums”. RPM 40 (5). [2012. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 17.) 
  56. ↑ Gold & Platin. www.ifpi.at. (németül) IFPI Austria (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  57. ↑ Goud/Platina. www.nvpi.nl. (hollandul) NVPI (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  58. ↑ CRIA Certification Results. www.musiccanada.com. (angolul) Music Canada (Hozzáférés: 2013. április 20.)[halott link]
  59. ↑ Bundesverband Musikindustrie: Gold/Platin-Datenbank. musikindustrie.de (németül) (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  60. ↑ Die Ofizielle Sweizer Hitparade – Awards. swisscharts.com (németül) (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  61. ↑ UK Top40 Hit Database. everyhit.com (angolul) (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  62. ↑ a b c d e f g Queen – Singles Discography. www.ultratop.be. (angolul) Ultratop (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  63. ↑ Tous les Albums de chaque Artiste. infodisc.fr (franciául) (Hozzáférés: 2013. április 25.) arch
  64. ↑ Irish Singles Chart. irishcharts.ie (angolul) (Hozzáférés: 2013. április 25.)

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=The_Works&oldid=26898276”