Ugrás a tartalomhoz

Tavaszpont

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Nap látszólagos éves útja a Tavaszpont jelölésével

A tavaszpont az égboltnak egy nevezetes fiktív pontja: az égi egyenlítő és az ekliptika két metszéspontja közül az, ahol a Nap éves látszólagos mozgása során a déli félgömbről az északira lép. Napjának tradicionálisan március 21-ét tekintjük, pontos időpontját a csillagászati évkönyvek közlik.[1] Ekkor van a Föld északi féltekéjén a tavaszi nap-éj egyenlőség, ami egyben a csillagászati tavasz kezdete (az északi félteke évszakai szerint, a déli félgömbön ekkor az őszi napéjegyenlőség van). Egyezményes jele a kosszarv, mivel több mint 2000 évvel ezelőtt – és a nyugati asztrológia szerint ma is – ekkor lép a Nap a Kos jegyébe. Csillagászatilag napjainkban a Halak jegyében van ilyenkor a Nap.

A tavaszpont a II. egyenlítői és az ekliptikai koordináta-rendszerek kezdőpontja. Ugyanakkor az I. egyenlítői koordináta-rendszerrel is kapcsolatban van. A csillagidő egyik egysége, a csillagnap akkor kezdődik, amikor a tavaszpont delel, így a pillanatnyi helyi csillagidő nem más, mint a tavaszpont óraszöge.

A tavaszpont a precesszió hatására nagyon lassan végigvándorol az ekliptikán az óramutató járásával megegyező (retrográd) irányban, évente 50,3"-et téve meg. Körülbelül a 27. században ér át a Vízöntőbe.

A tavaszpont a kultúrtörténetben

[szerkesztés]

A tavaszpont meghatározása nagyon fontos volt a múltban, ugyanis ezzel lehetett ellenőrizni a naptárak pontosságát. A julián naptár pontatlanságát legjobban a tavaszpont elmozdulása mutatta (vagyis az, hogy a tavaszpont nem március 21-ére esett), és emiatt vált szükségessé a Gergely-naptár megalkotása és bevezetése, amire 1582-ben került sor.

A New Age mozgalom önmeghatározásában is annak van jelentősége, hogy napjainkban a tavaszpont a Halak csillagjegyből a Vízöntő csillagjegybe kerül.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A Gergely-naptár szabályából következően a tavaszi nap-éj egyenlőség 2100-ig naptárilag egyre korábbi időpontban következik be. Világidő szerint 2007-ben március 21-ére esett, 2008 és 2043 között minden évben március 20-án lesz, 2044-től 2100-ig felváltva 19 és 20-án következik be úgy, hogy egyre gyakrabban a korábbi naptári napon. 2102-ben lesz legközelebb újra 21-én Vernal Equinox, 1788 - 2211 Archiválva 2014. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Tavaszpont
A Wikimédia Commons tartalmaz Tavaszpont témájú médiaállományokat.