Ugrás a tartalomhoz

Sziráky Judith

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sziráky Judit
Élete
Születési névKolbenheyer Irén
Született1904. szeptember 16.
Felsővisó
Elhunyt1992. június 2. (87 évesen)
Budapest
Házastársa
GyermekeiKarsai Lucia
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza
KitüntetéseiVilág Igaza díj (Magyarország, 2022. január 24.)

Sziráky Judith, asszonyneve: Hárs Lászlóné (Felsővisó, 1904. szeptember 16.Budapest, 1992. június 2.) József Attila-díjas magyar író.

Élete

[szerkesztés]

Apja erdőmérnök volt. 1947-ben ment feleségül Hárs László költőhöz.

Gimnáziumi tanulmányai befejezése után a Zeneakadémiára járt, első irodalmi sikerei után azonban zenei tanulmányait félbehagyta.

Irodalmi pályáját versekkel és novellákkal kezdte. Első novelláit még a Nyugat közölte; kötetbe gyűjtött elbeszélései 1936-ban jelentek meg, majd 1945 után nyolc kötetet adott ki, köztük több nagy sikerű ifjúsági regényt és mesekönyvet is. Hófúvás címmel 1960-ban színdarabja jelent meg. Hajnali madár című elbeszélését 1974-ben a Művészeti Tanács novellapályázatán díjjal jutalmazták. Számos olasz és német nyelvű ifjúsági regényt is magyarra fordított (Gianni Rodari: Hagymácska története, Jácint úrfi a füllentők birodalmában, Torta az égen, Halló, itt apu mesél!, Karin Michaëlis(wd): Bibi, Bibi és az összeesküvők, Vera Ferra-Mikura(wd): Tizenkettő: nem egy tucat!, Elsa Morante: Katerina csodálatos kalandjai, Boy Lornsen(wd): Mit üzen Abakusz?).

Elbeszéléseiben szülőföldje, a Máramarosi-havasok világa jelenik meg gazdag színekkel ábrázolva, másik központi témája a régi úri világ szétbomlása, az „úri” és a „nem úri” ellentéte.

Munkásságát 1973-ban József Attila-díjjal, 1984-ben[1] pedig Déry Tibor-jutalommal és a Munka Érdemrend arany fokozatával ismerték el.

Főbb művei

[szerkesztés]
  • Tisztességes János (1954)
  • A csillagvadász (mese, 1955)
  • Hófúvás (1960)
  • Ketten a híd alatt (1963)
  • Hajnali madár (1972)
  • Fenyőmadár (1976)
  • Az Álmatlan Király (mesejáték, 1978)
  • Zárójelentés (1986)
  • Az asszony és a folyó; Szépirodalmi, Bp., 1988

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Egyes forrásokban (pl. a Kortárs magyar írók 1945–1997-ben vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum adattárában) 1983 szerepel a Déry Tibor-jutalom kapcsán, azonban ez a díj 1984-ben jött létre, és az 1984-es díjazottak közt a sajtóban fel is sorolják Sziráky Judith nevét: Délmagyarország, Élet és Irodalom, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Magyar Szó, Népszabadság.