Szerkesztővita:Andreas P 15
Új téma nyitásaHa kérdésed van, keress nyugodtan a vitalapomon! Üdvözlettel: Vépi vita 2016. április 25., 06:47 (CEST)
fontenoyi
[szerkesztés]Üdv, átneveztem, egybeírandó. – Pagony foxhole 2016. május 25., 01:08 (CEST)
Kedves Pagony,
én úgy tudom, hogy minden esetben kötőjelet kell kitenni, ha olyan idegen eredetű szóhoz teszünk ragot, melynek utolsó betűje nem egyezik a magyar kiejtéssel. A neten rákeresve is több találat van így erre az írásmódra (813 vs 260 - ráadásul a 260-ban a legelső találat is "fontenoy-i"). Bár nem tudom az utóbbi időben hogyan változtak a helyesírási szabályok. Üdv András
Szia, az Osiris Helyesírás, amit a Wikipédián iránymutatónak tekintünk, ezt írja: "ha az -i képző egyelemű, y-ra végződő idegen helységnévhez járul, s az y nem szokatlan, bonyolult betűkapcsolat utolsó betűje, a képzőt kötőjel nélkül kapcsoljuk a névhez". Az y ejtéséről nem szól a szabály. – Pagony foxhole 2016. május 25., 12:03 (CEST)
Az Osiris Helyesírásról még nem hallottam, de véleményem szerint a francia nyelv bizonyos végződései a magyarban kifejezetten bonyolultak, ezért szerintem indokolt a kötőjel használata. Nem beszélem a franciát, de szerintem mivel itt az "y" kiejtése azért "á"-nak felel meg a magyarban, mert előtte "o" betű szerepel, ez már elég bonyolult betűkapcsolatnak (diftongusnak) minősíthető, hogy a fenti kitételnek megfeleljen.
Amúgy nem vagyok híve a kötőjelek gyakori használatának, csak az általam ismert szabályt igyekeztem követni. Még ha ránézésre zavaró is a kötőjel, arra mindenesetre utal, hogy itt az eredeti francia kiejtést kell alkalmazni.
- Az ok mindegy, az lenne tényező, ha az -oy-t ejtenénk á-nak, de nem ez a helyzet. Az OH-hoz ajánlott olvasmány: [1]. – Pagony foxhole 2016. május 25., 14:53 (CEST)
Szia! Nem akarom visszavonni a szerkesztésedet. Eltérően az enwikitől, a számokba nem teszünk pontot, valamint négy számjegyig egybe írjuk (max. 9999). Kérlek javítsad ki. Üdv. Tambo vita 2016. június 1., 08:14 (CEST)
Úgy látom valaki már megtette. Amikor én még kissrác voltam úgy tanították, hogy kétezertől tesszük ki a pontot. Lehet az évszámok miatt volt így, de közben már átléptük 2000-et. Lehet ezért változtatták meg a szabályt?
Mindenesetre köszönöm az értesítést.
Sahaji csata
[szerkesztés]Szia! A sahaji csata szócikk már bővebb formában létezik, inkább azt lenne érdemes tovább bővíteni. Üdv, nyiffi 2016. június 10., 11:29 (CEST)
Dátumok írása
[szerkesztés]Szia! Minden elismerésem az új szócikkek létrehozásában mutatott kapacitásod előtt. Egy dologra szeretnélek megkérni: a dátumokat így írjad: 1848. március 15-én (tehát az évszám után pont – persze csak akkor, ha nem 1848 márciusában –, a kötőjel után pedig nem kell az ik, azaz nem 15-ikén). Köszönöm, – Vépi vita 2016. június 13., 14:52 (CEST)
Egy másik kérés is eszembe jutott: ha ugyanazt a szócikket véletlenül 2 különböző címmel is létrehozod, minél hamarabb kérd az egyik törlését, másképp mindkettő elkezd fejlődni (mások is bővítik), s mind nehezebb összedolgozni őket, hogy az egyik aztán törlésre kerülhessen. (Ezt történt a fentebb említett Sahaji csata cikkel, illetve most a Prágai csata (1742) – Prága ostroma (1742) szócikkpárral (itt az ...ostroma megy törlésre). Köszönöm, – Vépi vita 2016. június 13., 15:42 (CEST)
Szia Vépi,
köszönöm a figyelmeztetést. Én őszintén szólva nem szeretem a magyar helyesírásban azt, hogy az évszám után ki kell tenni a pontot. Számomra kifejezetten zavaró és remélem hamarosan olyan irányban fog változni a helyesírási szabályzat, hogy erre már ne legyen szükség. De addig is igyekszem a jelenlegi szabályokat követni.
Ha újra gondom akadna a címmel akkor jelzem majd neked előre. Gondolom te át tudod írni.
Szép napot! András
Action of 14 June 1742
[szerkesztés]Szia! Rossz a cikk címe, nem lett lefordítva. A dátumok helyesírásánál a fenti tanácsot kérlek, vedd figyelembe. Mivel friss a szócikk és nem akarok szerkesztési ütközéseket, nem javítok bele. Köszönöm, hogy ezeket kijavítod! Üdv, nyiffi 2016. június 15., 10:19 (CEST)
Szia Nyiffi, a dátumokat átírtam a kérésnek megfelelően. Ha az "ik" nem kell az jó, de az évszám utáni ponttól a falra mászok... A csatának nem én adtam ezt a címet, nem tudom hogyan kell átírni. Úgy látom Campo Santo sincs a címben lefordítva angolból.Ha meg tudod oldani vagy el tudod mondani hogyan kell akkor tedd meg légy szíves. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Andreas P 15 (vitalap | szerkesztései)
Lehetne ez a cím: Saint-Tropez-i tengeri ütközet? – Vépi vita 2016. június 16., 12:18 (CEST)
Igen, szerintem az megfelel. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Andreas P 15 (vitalap | szerkesztései)
Rendben. Máskor légy szíves írd alá a vitalapi üzeneteidet a kék ceruza gombbal (fent balról a 4.). Köszönöm, – Vépi vita 2016. június 16., 12:26 (CEST)
Megvan, igyekszem. – Andreas P 15 vita 2016. június 16., 12:32 (CEST)
- Szia! A dátumok helyesírását illetően én is falra mászok sok dologtól, de a jelenleg érvényben lévő szabályzat alapján kell a Wikipédiába írni nekem és neked is. Ettől sajnos nincs eltérés. Ha ismered a szóban forgó szabályt, szeretnélek megkérni rá, hogy alkalmazd is minden esetben. Természetesen, ha változnak a helyesírási szabályok, át lehet írni mindent, de addig is a jelenlegi szabályokat kell használnunk. A további fordításaidnál érdemes megnézni, hogy magyar források miként említik a csatákat, vagy ha a szócikk engedi, lefordítani az angol szócikk címét. A kocsmafalon is szívesen segítenek ezügyben, ha bizonytalan vagy, de angol szócikkcím csak lefordíthatatlan dolgok esetén szokott előfordulni, például tulajdonneveknél. Üdv, nyiffi 2016. június 16., 13:11 (CEST)
Igyekszem ebben is. Az utóbbi két csatának nem én adtam a nevet, így szerepelt már a felsorolásban előzőleg. Átírni nem tudom hogyan kell az ilyet, ezért kértem is ezt tegye meg valaki aki jogosult hozzá. Amiben bizonytalan vagyok annak utánanézek a neten, hátha találok rá szakszerű kifejezést.
– Andreas P 15 vita 2016. június 16., 14:39 (CEST)
Rossz cím
[szerkesztés]Szia Andreas P 15!
A Battle of Campo Santo szócikked címe nincs lefordítva, át kéne nevezni.
Csujaírj 2016. június 15., 16:04 (CEST)
Átnevezem én, csak nem értem, miért Campo Santo angolul és Camposanto minden más nyelven. Sőt, a település szócikke még az angol wikiben is egybe van írva, csak a csatánál írják külön. Szóval: mehet a Camposantói csata? – Vépi vita 2016. június 15., 17:14 (CEST)
Mehet.Csujaírj 2016. június 15., 17:19 (CEST)
bassignanai csata
[szerkesztés]Nem tudom, miért tetted fel a bassignanói csata cikket ezzel a rontott címmel is, de töröltem. – Pagony foxhole 2016. június 30., 18:48 (CEST)
Szia Pagony,
utólag vettem észre, hogy rossz néven szerepelt a kis ablakban. Ezért ott átírtam, de akkor meg nem fedte már azt amit feltöltöttem. Azt nem tudom, hogyan kell átnevezni azt amit már feltöltöttem, ezért egyszerűen átmásoltam a javított címszó alá. Köszi a törlést.
Kérdés: Sok oldalnál látom, hogy az infoboxokban angol nyelven szerepelnek bizonyos információk. Pl. önéletrajzoknál a kitüntetések vagy helyek nevei. Ezeket ki lehetne küszöbölni? Nagyon zavaró.
Üdv– Andreas P 15 vita 2016. június 30., 21:59 (CEST)
Gratulálok!
[szerkesztés]Gratulálok, hogy lefordítottad az összes osztrák örökösödési háborús csatát!
Csujaírj 2016. július 3., 16:11 (CEST)
Köszönöm szépen a gratulációt. Az angol Wikipédiát elnézve még lenne mivel kiegészíteni.
Üdv – Andreas P 15 vita 2016. július 3., 18:23 (CEST)
Jütland vs Skagerrak
[szerkesztés]Üdv. Nem tudom, honnan veszed, hogy a skagerraki csata honosabb vagy ismertebb lenne a jütlandi csatánál. Itt egy Rubicon cikk, ami épp az ellenkezőjére utal. Először legyél szíves forrást adni arra, hogy az általad preferált cím akár csak gyakoribb lenne (én nem tudok róla, és a házi könyvtáram minden könyvében jütlandi csata van). Másodszor pedig ha egy ilyen szubjektív indokokra épülő átnevezést szeretnél megejteni, azt jó lenne először legalább felvetni a nyelvi kocsmafalon. Nem biztos, hogy lesz rá érdeklődő, de azért mégis... – LApankuš 2016. július 14., 17:54 (CEST)
Szia LA,
először is köszönöm a reagálásodat. Előre bocsátom, hogy nem vagyok a tengeri hadviselés nagy szakértője, csak egy-két könyvet illetve cikket olvastam a témában. Így az is lehet, tévedek és jobb lett volna vitára bocsátani előzőleg a dolgot mielőtt átnevezem a szócikket.
Viszont amennyire én tudom, az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia a császári Németország oldalán harcolt szövetségben az antant hatalmakkal szemben, így a terminológiában az ő kifejezéseiket vettük át mi is. Ezért már a korabeli újságok is skagerraki csata néven említették az eseményt. "A Tenger" című újság 1917-es 7. száma például az Adrián zajló harccselekményekről ezzel a címmel jelent meg: "Skagerrak az Adrián".
Nem gondolom, hogy a háború után a megnevezésen változtattak volna, legalábbis 1945-ig nem.
Ha volt is ilyen változtatás (Skagerrak helyett Jütland), akkor valószínűleg a 90' utáni időszak azt csak erősíthette, révén az angolszász terminológiákat a nyelv minden területén erőltetik. Mindenesetre így is található magyar nyelvű cikk, mely a csata Skagerrak utáni elnevezésére utal. Egy 2004-es külföldön megjelent írás kritikáját szintén ezzel a címmel jelentettek meg (Bánsági Andor: Skagerrak az Adrián, in: Hajózástörténeti Közlemények).
Nem állítom, hogy a skagerraki csata elnevezés ismertebb vagy gyakoribb lenne a jütlandi csata megnevezésnél. De a kérdésben nem is ez a döntő. Lehet a nagyvilágban a Bratislava ismertebb és gyakoribb megjelölés Pozsonyra, de nekem attól még Pozsony marad, mint ahogy a nándorfehérvári csatát sem keresztelem át belgrádi csatára utólag.
((Ebben a Rubiconos cikkben ahogy nézem nem csak ennek a csatának a nevét írták helytelenül, de legalább a Pommernt helyesen sorhajóként jelöli. Ha jobban utánajársz akkor ezen a portálon is találsz olyan cikket, ahol a Skagerrakhoz kötik a csatát.))
– Andreas P 15 vita 2016. július 14., 21:34 (CEST)
- Helló Andreas P 15! Átneveztem a Császári Haditengerészet cikked a formálisabbra. Most futottam át az egyik allapod. Remélem nem akarsz egy teljesen új skagerraki csata cikket írni a korábbi jütlandi csata cikkünk helyett, vagy mellett!? Célszerűbb lenne a kettőt összefésülnöd valahogy, bár tetemes melót tettél a saját allapodba, nem kéne azt sem veszni hagyni. Szóval olyan nemnagyon van itt a wikin (megengedve) hogy egy azonos témában két cikk legyen. Olyan lehet és ez a minimum, hogy a bevezetőben kifejti a cikkíró, hogy egyik-másik cikkcím-elnevezés melyik országi terminusban hogy honosodott meg és miért, jelen esetben a jütlandi és skagerraki szóhasználat. Ne két cikk legyen, hanem egy. Úgy írod át, ahogy tetszik (és a forrásaid alátámasztják), szerintem ebben nem lesz vita. --Gyantusz vita 2016. szeptember 4., 22:36 (CEST)
Szia Gyantusz,
tőlem maradhatott volna simán Császári Haditengerészet, de a változtatásod megértem, elvégre nem ez volt az egyetlen ilyen elnevezésű haditengerészet. Nem akarok új skagerraki csata lapot, ezzel szeretném frissíteni a már létezőt. Volt benne egy hónap melóm valóban, aztán rá kellett jöjjek, hogy az angol és német Wikipédia sem feltétlenül teljes objektivitással ír az eseményekről, na meg az én tudásom is elég hiányos még, ezért egy ideig jegelem még a frissítést és jobban körbejárom előtte a témát.
Szerintem jobb (illő) lenne általánosan a magyarban eredetileg meghonosodott szakkifejezéseket alkalmazni. Mint látod a különböző terminusokat feltüntetem én is. Méltatlan lenne skagerraki helyett módszeresen jütlandi/jutlandi vagy doggerbanki helyett Dogger Bank-i ütközetet írni/ejteni, mikor abban az időben a magyar tengerészek is az előbbi formában használták. Nekem ez a véleményem.
– Andreas P 15 vita 2016. szeptember 5., 09:18 (CEST)
- Helló! Ööömm... persze, jogos a felvetésed. A doggerbanki dolgot én mai helyesírási problémának gondolom. Ha akkoriban kisbetűvel egybe írák, <ref></ref> közé be lehet súvasztani egy megjegyzést, magyarázatot egészen nyugodtan. Hogy mi most az új helyesírási kötelem, meg nem mondom, hiszen van új, 12. (akadémiai) helyesírási szabályzatunk... :-/ Nagyon sokat rágódtak a nyelvászek rajta, pár változatot láttam én is, igyekszem egy ideig elkerülni az ilyen problémákat. A szakkifejezések használata egyenesen „kötelező”, ez adja egy cikk minőségét, no meg az objektivitás, részletesség, sokszori átfogalmazás. A többi nyelvi wiki sem tökéletes, mindet (fiatal)emberek/hölgyek írják, írták, vannak hiányosságok. Legyen a mottó a „jobb mint volt”. A cikket jegeld nyugodtan, de saját (rossz) tapasztalatom az, hogy fél-egy év alatt azért vasald ki simára, mert utána elfelejtkezel róla. Sajnos a cikkek elnevezési rendszerét jól kialakítani nem egyszerű, sokféle ismeret és előtörténeti ismeret kell hozzájuk, de azért igyekszünk a konszenzusra (én legalább is). Hadtudományi kérdésekben keresd nyugodtan a hadtudományi műhely vitalapját. Gyéren látogatott manapság, de van. Kellemes szerkesztést! --Gyantusz vita 2016. szeptember 6., 12:27 (CEST)
Re: Kép beillesztése
[szerkesztés]Szia, sajnos nem tudok segíteni: képekkel nem foglalkozom. – Vépi vita 2016. július 22., 06:44 (CEST)
Kár. Kihez fordulhatok a kérdésben esetleg meg tudnád mondani? Amennyiben fordítok egy szöveget, akkor annak a jegyzeteit is fel lehet tüntetnem (úgy, hogy magam nem is olvastam a forrást), vagy csak annyit adhatok meg hogy melyik oldalakról vettem az infót "Fordításként" megjelölve?
– Andreas P 15 vita 2016. július 22., 15:00 (CEST)
Kihez fordulhatsz a kép miatt: nem hiszem, hogy annyira súlyos lenne a probléma, hogy a műszaki falra vigyed. Inkább nézd meg, kik szerkesztették még a cikkeidet (tehát érdekli őket a téma), s közülük esetleg ki szerkesztett máshol képeket. A fordításról olvasd el ezt a szakaszt: Források feltüntetése más nyelvű Wikipédia-szócikk fordításakor innen: Wikipédia:Tüntesd_fel_forrásaidat!#Forr.C3.A1sok_felt.C3.BCntet.C3.A9se_m.C3.A1s_nyelv.C5.B1_Wikip.C3.A9dia-sz.C3.B3cikk_ford.C3.ADt.C3.A1sakor. Azaz elég szigorú: előbb ellenőrizni kellene az idegen nyelvű forrásokat, aztán pedig átvenni (feltüntetni). Ha csak a a Fordítás szakaszt adod meg, annyi, mintha nem lenne forrásolva. – Vépi vita 2016. július 23., 07:51 (CEST)
Megerősített szerkesztői jog
[szerkesztés]Szia! A WP:BÜRÜ-re érkezett kérés alapján megkaptad a megerősített szerkesztői jogot. Jó szerkesztést! Üdv, nyiffi 2016. augusztus 3., 19:09 (CEST)
- Szia Nyiffi,
- köszönöm a megtiszteltetést. Én mondjuk nem bánom soha, ha átnézik a tevékenységemet, de azért köszönöm a bizalmat is. Régen tettem fel már új tartalmat, de ez nem jelenti azt, hogy nem lennék aktív. Most egy elég hosszú szerkesztésen (fordításon) ügyködöm épp. Remélem jövő héten már fel tudom tölteni.
Szia! Én kértem a számodra a megerősített szerkesztői jogot, mert a szerkesztéseid nagyon jók. A témában érdeklődők fogják olvasni a cikkeidet ezután is, tehát lesznek rá visszajelzések. Üdv, Nl vita 2016. augusztus 5., 12:35 (CEST)
- Nem tudom mi ennek a menete, mindenesetre köszönöm a "közbenjárást" az érdekemben. Azt azért nem lehetne mondani, hogy tolonganának az olvasók a fordításaimért, de ha havonta 5-6 is van egyre-egyre már az is azt jelenti, hogy nem volt hiába.
Dogger Bank-i csata
[szerkesztés]Üdv, ez a helyes alak, át-visszaneveztem. – Pagony foxhole 2016. augusztus 24., 14:30 (CEST)
Szia Pagony,
azt hiszem ismét vitába kell szálljak veled. Érdekes módon múltkor te voltál a kötőjel ellen, én mellette. Most fordított a helyzet. :)
A vitalapon leírtam az indoklásomat. Konkrétan még nem kerestem forrást, ami a "Doggerbanki csata" elnevezést támasztaná alá, de mivel más haditengerészeti forrásban is "Doggerbank" szerepel ezért azt gondolom ez csak idő kérdése lesz. A kötőjelről hamarabb meg fogunk tudni egyezni amennyiben vetsz egy pillantást a vitalapom tetejére.
Üdv
– Andreas P 15 vita 2016. augusztus 24., 14:41 (CEST)
[2]. Az egyszerűség kedvéért: New York-i. – Pagony foxhole 2016. augusztus 24., 15:01 (CEST)
A "Doggerbank" ez esetben egybeírandó, így ez a szabály itt nem játszik szerepet. Az esemény helyes megjelölése meglátásom szerint "doggerbanki csata". Mint említettem nem áll rendelkezésemre forrás ami ezt konkrétan alátámasztaná, de bizonyosra veszem, hogy a korabeli szakirodalom ezzel a névvel illette miután más vonatkozásban már találkoztam ezzel az írásmóddal ebből a korból.
Mindenesetre a szabály érdekes, nem voltam vele teljesen tisztában, ezért köszönöm a linkelését. A "fontenoy-i csata" például pont ez alapján kap kötőjelet.
– Andreas P 15 vita 2016. augusztus 24., 15:34 (CEST)
Sajnos nagyon nem érted te a nyelvtani és helyesírási szabályszerűségeket. Nem, a fontenoy-i pont nem ezért kapott kötőjelet. A "Doggerbank" írása nem váltakozik esetenként, minden esetben egyféleképpen írandó, így: Dogger Bank. Innen aztán már csak egy ugrás a New York-i. – Pagony foxhole 2016. augusztus 24., 15:50 (CEST)
Itt nem nyelvtani szabályokról van szó. Ha a magyar nyelvet vesszük alapul akkor a földrajzi megjelölés Dogger-pad. A terület ugyanis egy tenger borította homokpad. A Wikipédiában láttam még az angol írásmód szerepel, igazából nem tudom miért. Nyilvánvaló, hogy át kellene írni és érdemes lenne zárójelben megadni az angol - illetve német - megnevezését is. A korabeli magyar szakirodalom az ütközet megnevezését a német terminológiából vette át ("Gefecht auf der Doggerbank") és az évtizedeken keresztül használatban is volt. Ez alapján a "doggerbanki ütközet" avagy "doggerbanki tengeri ütközet" még pontosabb megjelölés mint a "doggerbanki csata".
Ami a "fontenoy-i csata" helyesírását illeti idézném a linkben elküldött szabályból:
- 217. Bizonyos esetekben kötőjellel kapcsoljuk a toldalékokat és az összetételi utótagokat az idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez.
- a) Ha az idegen írásmód szerint írt közszó vagy tulajdonnév végén hangérték nélküli (ún. néma) betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli, akkor a magyar toldalékokat mindig kötőjellel fűzzük a szó testéhez, például: guillotine-t, monsieur-nek; Glasgow-ban, Loire-on, Montesquieu-nek, Montreux-ig, Peugeot-t, Rousseau-val, Voltaire-é. (...)
– Andreas P 15 vita 2016. augusztus 24., 17:14 (CEST)
Pontosan. És hogy jön ez a Dogger Bankhez? Amit a Fontenoy esetében nem tudtam, az az, mint franciások felvilágosítottak, hogy az -oy együtt képezi az utolsó hangot, tehát a magyarban szokatlan betűegyüttes. A Dogger Banknek ehhez az égvilágon semmi köze, arra a fent citált pont érvényes. A többi rizsa. Nem arról vitatkozunk, hogyan lenne helyesebb (Dogger-pad stb.), hanem arról, hogy amíg Dogger Bank alakot használunk (és ezt használsz), addig hogyan járul hozzá az -i képző. Úgy, ahogy a fenti szabály előírja. – Pagony foxhole 2016. augusztus 24., 17:22 (CEST)
1. A fentiekből kiderül, hogyan került szóba.
2. Ami a Dogger-padot illeti, ez a magyarban létező és használatos kifejezés. Erre számos példát lehet találni a keresőprogramokkal, az ELTE egyik szótárában is így szerepel. Az Európai Bizottság 2012. november 26-án kiadott sajtóközleményében kétszer is ebben az alakban fordul elő (1. oldal utolsó bekezdés).
3. Ha valaha is angolul fogok társalgást folytatni a témában vagy írásban megemlíteni ezt a földrajzi területet vagy a hozzá fűződő történelmi eseményeket, akkor feltétlenül a "Dogger Bank" formában fogom használni. Amíg azonban magyarul van szó a világháborús eseményekről, addig a "doggerbanki csata" vagy helyesebben talán "doggerbanki ütközet" formában használom. Teszem ezt azért, mert a korabeli magyar újságokban is egybeírva jelentek meg közlések és a szakirodalomba is ebben a formában került be. A példa kedvéért: Délmagyarország, Szeged, 1916. február 16-ai szám, 3. oldal első hasáb alja.
Egy másik lehetőség a földrajzi név lefordítása lehet és az eseményt "Dogger-padi ütközet" névvel illetni. Hasonló formában szakfolyóiratban is lehet találkozni vele (Haditechnika, 2013/2. szám, 2. oldal).
Amúgy az angolszász újságok között is lehet találni olyat, mely a Doggerbankot egybeírva tálal itt lezajlott harci eseményeket. Példa erre a "The Cairo Herald" amerikai újság 1916. február 12-ei számának címlapján a hatodik hasáb teteje.
Én ezek alapján a változtatásokat indokoltnak találom.
– Andreas P 15 vita 2016. augusztus 25., 01:13 (CEST)
Re: Egyeztetés
[szerkesztés]Szia, Andreas!
Örülök, hogy mást is érdekel a téma. Az elkövetkezendő időszakban a 20. századi német történelemmel kapcsolatos cikkeket tervezek létrehozni, így kezdtem bele ebbe a cikkbe is. Nem tervezek továbbiakat, tehát nyugodtan írhatod bármelyiket.
Érdemes lehet csatlakozni a Hadihajó munkacsoporthoz is. DVTKstadion 2016. október 23., 14:04 (CEST)
Ez lehet jó ötlet. Látom te benne vagy már. Nálad esetleg lehet jelentkezni? Nem tudom mi ennek a folyamata.
– Andreas vita 2016. október 23., 19:25 (CEST)
Hadihajó munkacsoport
[szerkesztés]Szia, felírtalak! Esetleg lenne kedved csatlakozni az első világháború műhelyhez is? Üdvözlettel, Történelem pWas gibt's Neues? 2016. október 25., 16:58 (CEST)
- Egyenlőre külön nem terveztem, hogy más átfogó témát felöleljek az első világháborúból, de természetesen felírhatsz oda is. Többnyire amúgy német és angol wikiből fordítok, hozzáolvasok pár neten elérhető forrást ha szükségesnek látom.
- Ich bin was neues ;)
Mostanában nincs nagyon megbeszélve akcióterv a hadihajó munkacsoportban, úgy hogy nyugodtan válasszál olyan cikk-témákat, amelyek érdekelnek téged (magam részéről a monarchia tengeralattjáróinak a cikkeit kezdtem el idén megírni). A cikkeidhez amúgy csak gratulálni tudok. –
U.I.: Az első világháború műhelybe is felírtalak! – Történelem pWas gibt's Neues? 2016. október 31., 17:39 (CET)
- Rendben, köszönöm - a gratulációt is. Az első világháború műhelyben azért feltüntetem mely témában tervezek ügyködni a közeljövőben.
SMS Seydlitz
[szerkesztés]Az SMS Seydlitz cikked láttam és csak gratulálni tudok. Ha a jegyzethivatkozások sablonba lesznek téve, akkor nagyon jó eséllyel kiemelt cikk lehet belőle. Bátorítanálak, hogy még egy pici munka után jelöld annak. Andrew69. 2016. október 27., 13:02 (CEST)
- Köszönöm a gratulációt, örülök, hogy a cikk elnyerte a tetszésedet. A kiemelés folyamatával nem vagyok tisztában, én egy kissé idegenkedem attól, hogy a saját cikkemet jelöltessem kiemeltnek. Ráadásul ez egy majdhogynem szó szerinti fordítás, hasonlóan a legtöbb általam szerkesztett eddigi szócikkhez, sőt itt csak egy nyelvet vettem figyelembe, nem is néztem hozzá mást. A skagerraki csata utolsó óráiban leírt történések számomra kicsit sántítanak, annak még utána fogok nézni szerintem, hogy pont úgy volt-e ahogy angol Wikin olvastam a Seydlitznél. Pár érdekes információt találtam máshol is, amiket ha hitelesnek találok akkor később még beleszőhetek.
- Ha már a cikkeimet kellene értékelnem, akkor pl. az SMS Friedrich der Große (1911) csatahajóról feltöltött fordításom is volt ilyen jó hasonló terjedelemben és remélem a többi soron következő is megüti mind ezt a szintet. Szóval szerintem egyiket kiemelni, a többit meg úgy hagyni méltánytalan lenne, mint ahogy az se lenne korrekt, ha ez alapján az összes kiemeltté lenne megtéve mint a vietnami Wikin ahogy láttam a hadihajóknál:)
- Amit talán valamiképpen saját munkaként kiemelhetnék az az Altmark-incidens leírásán végzett szerkesztésem lenne. A korábbi leírás egy meglehetősen egyszerű - ám széles körben elterjedt - propagandaanyag átvétele volt, nekem viszont van egy könyvem, ami hosszasan taglalja az ügyet a németek szempontjából is, és ezt a forrást feldolgozva bővítettem a cikket. Ha valamelyik szerkesztésemet különösen ajánlhatnám mások figyelmébe, akkor talán ez lenne az.
- A jegyzethivatkozásokat még nem tudom hogyan kell sablonba rendezni, de majd akkor utánanézek. Köszi a jó tanácsot!
Mind nagyon szép cikkek. Az SMS Friedrich der Große (1911) jegyzetei, már sablonban is vannak, talán a ref és refhely sablonnal még mutatnának is forrásra. (Lásd pl. Nagy Vilmos) Viszont látom a fordításaidnál nem tünteted fel az oldid számot (Sablon:Tipp-oldid) az fontos lenne, hogy lehessen tudni mikori cikket fordítottál. Az Altmark-incidens az szerintem már most mehetne Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre a másik kettő meg javítás után kiemelésre. A jelölés sem nagy dolog le van írva az érintett oldalakon. Gondold meg és jelöld őket, mert jók és neked is jót fog tenni, ha mások ránéznek és segítik a munkádat. Üdv és ha segítség kell, kérlek szólj. Andrew69. 2016. október 31., 13:07 (CET)
Látom tanácstalan vagy jelölöm jó cikknek az Altmark-incidenst. Kérlek vedd fel figyelőlistádra a Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre/Altmark-incidens munkalapot, ha esetleg választ kell adni valamire, akkor te is lásd az észrevételeket. Andrew69. 2016. november 7., 17:20 (CET)
- Köszönöm a jelölést. Utánanéztem, mit takar a "kiemelt" szócikk megjelölés. Nyilván tartalmi szempontból a Seydlitz is megfelel a kritériumoknak, bár pár technikai kifejezést lehet nem kellően fordítottam.
- Épp tegnap hallottam egy érdekes információt Norvégia második világháborús szerepéről. Utánagugliztam, és azt hiszem ezt még bele kellene gyúrnom: [3]. A 1939 novemberi brit-norvég megállapodás lehet az egész témának a kulcsa.
- Most a Moltkét fordítom, pár nap alatt megleszek vele és utána hozzáolvasom ezt is az Altmark-incidenshez.
- → Azaz inkább akkor az Altmark-incidenst egészítem ki előbb, ha már várólistán van legyen azon a prioritás. Felvettem a figyelőlistára a jelölő oldalt.
Köszönöm és szerintem belejössz majd. Nem áltatlak lesz kritika is meg fikázás is (ebből valószínűleg több is). Azért bízom benne, hogy új erőt is kapsz, mert a Wikipédia nem az egyének diadala, hanem sok pici puzzle, melyet pakolgatunk, sokszor ki tudja milyen irányba. Andrew69. 2016. november 7., 20:30 (CET)
- Indulhat a banzai. Szerintem kiemelésednek kell jönnie. Andrew69. 2016. november 14., 23:15 (CET)
- Eddig még csak hárman jeleztek vissza pozitívan. Ennyi is elég?
- Átolvastam az angol-norvég egyezményt, de nem találtam benne olyat, amit itt meg lehetne említeni. A Weserübungnál ellenben hasznos lehet. Közben már a Moltke is megvan, most a Derfflingert gyűröm. Néhány kisebb hibát mindig találok bennük, de ha gondolod jelölheted őket szintén, legalábbis azokat amik angolon is minősítve vannak. Pár szakkifejezésben nem vagyok biztos, de talán az is belefér, ha nem a szakszó szerepel itt-ott. Ha a csatacirkálók meglesznek, akkor lassan rá kell térjek magukra a csatákra hogy még idén meglegyen a Skagerrak.
- Szerintem elég lehet, mert jó a cikk. Andrew69. 2016. november 15., 00:08 (CET)
Okés. Jó lenne lassan majd kiemelést is kezdeményezni. Mehetne elsőnek az SMS Friedrich der Große (1911) csak meg kellene csinálni a jegyzethivatkozásokat, hogy mutassanak az adott forrásra. Andrew69. 2016. november 25., 17:52 (CET)
- Rendben, bár nem tudom azt hogyan lehet helyre tenni. Ott még azt a kódot alkalmaztam, melyet az angol Wikiből vettem át. Most, hogy vetettem rá egy pillantást egyből láttam benne egy sor javítanivalót.
- Láttam a Magdeburg még nincs besorolva a vitalapján. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy ez a hajó döntően befolyásol(hat)ta a háború menetét a roncsáról az antant kezébe került kódkönyvek révén. Erről csaknem minden szócikk megemlékezik angol és német Wikin. Viszont van olyan forrás, ahol azt írják a kódkönyvek révén semmi új információhoz nem jutottak az oroszok/angolok, mivel a kódkönyvekre már a háború előtt szert tettek a titkosszolgálatok, a fontosabb iratokat pedig a németek elégették még mielőtt az oroszok zsákmányul ejtették volna hajóroncsot. Azt hiszem ennek jobban utána kellene járni.
- Akárhogy is, e háttér miatt a fontossági besorolása magasabb lehetne, mint egy átlag könnyűcirkálóé.
Hajónevek
[szerkesztés]Én is úgy gondolom, a hajók nevét úgy kellene feltüntetni ahogy az üzemeltető nemzet nyelvének megfelelő nyelvű wikipédiában van. Tehát a német hajókét a német, a brit és az amerikai hajók nevét az angol nyelvűről átírni, stb. a zárójeles részek fordításával. A régi nevek úgyis megmaradnak redirnek. Ez azonban nehéz ügy lesz, minden bizonnyal lesznek ellenállók. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a többi wikipédián több segítség van pl. egyértelműsítő lapok formájában, ez a magyarról nagyon hiányzik. Egyébként nem vagyok „hajós” sem, ezért ezeket a dolgokat nektek kellene megbeszélni, akik írják a szócikkeket. Üdvözlettel: – SepulturaP's.box 2016. november 16., 08:22 (CET)
- Utólag vettem észre, hogy a a hajó már szerepelt a magyar Wikin és te oda linkelted. Mondjuk szerencsésebb lett volna azt átírni, de majd a műhelyben szóba hozom a kérdést. Egyértelműsítő lapokat még nem tudom hogyan kell kreálni, de majd fordítok arra is figyelmet.
Térképhiba
[szerkesztés]Szia! Az általad jelzett hiba nem is igazi hiba. Arról van szó, hogy a térkép miatt megnyúlt az infobox, és a te monitorodon már nem fér mellé a táblázat, emiatt a böngésződ az infobox alá rakja. Nálam jól jelenik meg.
Amit tehetsz: kisebb képet raksz be az infoboxba, így rövidebb lesz az infobox, vagy pedig a táblázatod fölé több szöveget írsz, hogy a táblázat továbbra is az infobox alatt kezdődjön. Feldobhatod a cikkedet néhány képpel a commonsból vagy a meglévő szakaszok sorrendjét megváltoztatod.
Remélem sikerül megfelelő megoldást találnod! :) – B.Zsolt vita 2016. november 17., 22:26 (CET)
- Eredetileg sem az infobox alatt kezdődött a táblázat. A felső része 3-4 sorral feljebb volt, mint az infobox alja. Na de már rájöttem mi volt a gond: nyomtam egy (Ctrl -)-t és a kisebb nézetben már jól illeszti a kettőt. Most már ezt is tudom :)
Jó szócikk státusz
[szerkesztés]Kedves Andreas P 15!
Az Altmark-incidens jó szócikk lett, melyhez szívből gratulálok és .. Csak Így Tovább! Andrew69. 2016. november 25., 18:51 (CET)
- Köszi a gratulációt, az előbb épp ezért írtam ám, csak elég bénán :)
- Idén az Északi-tenger harci eseményeit szeretném lefordítani/bővíteni Skagerrakig. Ehhez minél többet szeretnék olvasni a témában (Scheer, Churchill, Hipper, Tirpitz stb. - ami a neten elérhető), ezért valamivel kevesebbet fogok addig posztolni.
- Akela indított kocsmafalon egy vitát: Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)#Dogger Bank-i, doggerbanki. Ha van véleményed megoszthatod velünk.
Megcsináltam a linkeket és jelöltem az SMS Friedrich der Große (1911) cikket kiemelésre. Andrew69. 2016. november 29., 19:29 (CET)
- Köszi. Ebből már azt is látom hogyan kell csinálni ezt a linkelést - legalábbis azt hiszem. A napokban átnézem még akkor, kis hibákat mindig találok utólag.
Ünnepek
[szerkesztés]Köszönöm szépen, viszont kívánom Neked is!
– Andreas vita 2016. december 26., 20:06 (CET)
Balholm
[szerkesztés]Azzal szócikkel én is próbálkoztam gépi fordítással, de csak addig jutottam el, hogy egy kis sziget neve volt, amely más használatban maradt fenn. A Google-térképen is van egy Balestrand község részét képező Balholmen településrész (?), talán ez lehetett kikötő vagy önálló település. Nincs mese, norvégul kell tanulnom! – SepulturaP's.box 2016. december 30., 08:48 (CET)
Kiemelés
[szerkesztés]Andreas P 15 BUÉK! Egész jó évkezdés, hiszen kiemelt lett az SMS Friedrich der Große (1911). Remélem a következő kiemelésben, már tanú lehetek és nem kell segítség. Csak Így Tovább! Örülök, hogy együtt sikerre vittük a cikket. Baráti üdv. Andrew69. 2017. január 1., 19:59 (CET)
- Boldog Új Évet neked is! Láttam a kiemelést és köszönöm a jelölést és a támogatást. Tanú úgy lehetsz ha nem te jelölöd?
- – Andreas vita 2017. január 2., 07:53 (CET)
Én is gratulálni szeretnék a cikked kiemelésének alkalmából. Bár mostanában eléggé rendszertelenül tudok foglalkozni a Wikipédiával, de igyekszem folyamatosan nyomon követni a te-és az első világháború műhely további tagjainak munkásságát és örömmel tapasztalom, hogy nagyon szép cikkekkel gazdagítottad a világháború haditengerészettel kapcsolatos cikkeit. Remélem nincs ellenedre, hogy előléptettelek a műhely örökös főparancsnokától megörökölt szerkesztői tabellán és adományoztam számodra egy Mária Terézia-rendet is, mely a műhely kitüntetése a témában írott kiemelt szócikkekért. További kitartó munkát kívánok egész évre! Baráti üdvözlettel, Történelem pWas gibt's Neues? 2017. január 2., 18:57 (CET)
- Igen tanú úgy lehetek, ha nem jelölöm és gratulálok az újabb rendhez is. Andrew69. 2017. január 2., 22:10 (CET)
Köszönöm a jókívánságokat, viszont nektek is! Elég komolynak hangzik ez a kitüntetés, őszintén szólva az ilyen valóban is létező érdemrendek után nem neveznék el itt kitüntetést, na de ti tudjátok. Lehet csak én vagyok túl régimódi. Esetleg Wiktória-Pédia-rend nincs? :) Igyekszem majd, ahogy tudok. Remélem hetente 1-2 hajó történetét fel tudom tölteni. Közben lehet írok angol és német Wikire is, szóval ez azért nem biztos. A skagerraki csata leírását kicsit feldobtam az év végén, ha már május 31-ről lecsúsztam. Azt majd még bővíteni fogom idővel, mert azt töltöttem fel belőle ameddig eljutottam. Utánaolvastam az elsődleges források egy részének, a hivatkozásokat is majd ahol lehet onnan tenném be a lábjegyzetbe.
A világháborús műhely toborzóplakátján a briteket szólítják fegyverbe, akik épp az ellenségeink voltak. (Pont az az ember aki a skagerraki csata előtt telepített aknazáron veszett oda pár nappal később.)
Esetleg ezt nem lehetne egy magyar toborzóplakáttal lecserélni? Akkor ki is tenném a műhelytagságomat a szerkesztőlapomra. Előre is köszi!
BÚÉK!
– Andreas vita 2017. január 2., 22:54 (CET)
- A Kitcheneres plakát azért lett szerintem régebben a "műhelyünk logója", mert ez az egyik legismertebb első világháborús jelkép, szimbólum, de persze megértem az esetleges ellenérzéseidet. Pótlólag karácsonyi ajándékként négy választási lehetőséget tudok felajánlani a commons kínálatából :
Ez a felhasználó az első világháború műhely tagja. |
Ez a felhasználó az első világháború műhely tagja. |
Ez a felhasználó az első világháború műhely tagja. |
Ez a felhasználó az első világháború műhely tagja. |
Történelem pWas gibt's Neues? 2017. január 3., 00:21 (CET)
Haha. A harmadik azt hiszem pont jó lesz. Bearanyozta a napomat lefekvés előtt, mint egy jó hideg sör :)
Azért a Kitchenereset illene lecserélni. Van választék bőven ahogy látom.– Andreas vita 2017. január 3., 00:47 (CET)
Térképek
[szerkesztés]Olvastad a kocsmafal egyében? 2017. január 19-én 17 órakor a KSH könyvtárában, (1024 Budapest, Keleti Károly utca 5.) előadást tartunk a Wikipédiáról, a Wikipédiában található térképekről és a Wikipédia társ projektjéről az OpenStreetMap-ról, „A Wikipédia és a térképek” címmel. Minden érdeklődőt szeretettel vár Báthory Péter és Texaner. Andrew69. 2017. január 7., 10:38 (CET)
- Most hogy jelezted ránéztem. A helyszín nekem túl messze van. Ha felveszitek az előadást akkor youtube-on megnézem szívesen.
- – Andreas vita 2017. január 9., 13:04 (CET)
Év szócikke/2016 verseny
[szerkesztés]Az év szócikke 2016 | ||
A 2016-os Az év szócikke versenyen az SMS Friedrich der Große (1911) című szócikked a Műszaki és alkalmazott tudományok kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2017. március 30., 23:05 (CEST) |
Gratulálok, nagyon szép munka volt! Gg. Any vita 2017. március 31., 13:39 (CEST)
- Köszönöm a gratulációt, igazából csak egy fordítás volt, mint a cikkeim többsége. Én köszönöm annak aki jelölte az év szócikke megmérettetésre és azoknak akik szavaztak rá.– Andreas vita 2017. március 31., 15:39 (CEST)
Gratulálok én is! – Történelem pWas gibt's Neues? 2017. március 31., 17:52 (CEST)
Gratula. Andrew69. 2017. április 5., 00:00 (CEST)
Re:Forrásbeszerzés
[szerkesztés]Bocs a késői reagálásért, de nem nagyon van időm mostanában. Ha jól látom itt van csak regisztrálni kell. Próbálj rá én addig nem mentem el. Andrew69. 2017. április 5., 12:34 (CEST)
- Nem gond, örülök, hogy azért még megvagy :) Ezt az oldalt láttam már, most regisztráltam is, de így is csak ezt a kritikát lehet olvasni. Amellett, hogy tényleg kellenének az itteni infók még azért lett volna sürgető a dolog, mert a német Wikin vitába keveredtem az egyik adminisztrátorral (?) a szócikket illetően. Ott szigorúan veszik, hogy csak tudományos (akadémiai) források alapján lehet szerkeszteni, Lochner pedig nem tartozik közéjük és a leírásában néhol elfogult vagy nem említ meg bizonyos dolgokat. Ezért újból hozzáláttam a cikknek új forrásokat keresve és így bukkantam rá erre a műre. Sok mindenben erősíti Lochner leírását, más helyütt viszont rávilágít a hiányosságaira.
- Ez a barátságos admin meg szépen nekiállt belőle szerkeszteni a szöveget a forrás alapján. A cél nem az lett volna, hogy én írjam meg az egészet, de ha már annyi időt szántam rá, akkor igazán figyelembe vehetnék azt amire jutottam. Az illető meg elég sok pontatlanságot ír bele - szándékosan. Szóval be akartam volna fejezni hamar, hogy egy kész szócikkem legyen és egyben fel tudjam tenni. De úgy döntöttem hagyom, hadd bénázzon és majd a végén kijavítom, ha már nem tudom beszerezni a hiányzó oldalakat. (Ahogy ír lehet, hogy csak általános iskolás az illető.)
- Mindenesetre most a magyar szócikket fejlesztem fel az új források alapján (főként Haarr és Doherty). Remélem a héten fel tudom tenni. Ahol nincs meg Haarr leírása ott átmenetileg meghagyom Lochner leírását, ami az adott szakaszban részletesebb lehet, mint Haarré - de talán elfogultabb is.
- Kérdés:A jelenlegi leírás "Jó szócikk" besorolást kapott, aminek az új forrásaim alapján kétséges lehet. Ha nagy mértékben bővítem a témát akkor azt el fogja veszíteni - vagy átmenetileg vissza lehetne vonni? Ha a hiányzó 2-3 oldallal Haarrtól tudnám pótolni, akkor mehetne "Kiemelt szócikk" jelölésre is.
- A téma sajátos problémája az, hogy viszonylag jelentős irodalma van, de érdekes módon ezek leírásaiban nagy eltérések mutatkoznak. Ha figyelmesen olvassa az ember őket, akkor ki lehet szűrni, hogy melyik író hol téved, miből von le (sugall) rossz következtetéseket. Egész megdöbbentő módon elég sok brit propagandaanyag van több a közelmúltban megjelent tudományos folyóirat cikkében is, melyek egy-két hasznos információt tartalmaznak, de maga a cikk egészében olyannyira gyenge minőségű, hogy ettől nem szívesen tüntetném fel a felhasznált irodalmak listájában. Dau kapitány könyve megjelent anno magyarul is. Nyilvánvalóan ez is sok propagandaanyagot tartalmaz, de kitűnő forrás lehet a cikkhez. – Andreas vita 2017. április 5., 13:45 (CEST)
- Szia Andreas! Véletlenül láttam, hogy Haar könyve kellene neked. Nekem bejárásom van az ELTE központi könyvtárában, ha gondolod, akkor megpróbálok a héten utánanézni, ott esetleg lehet belőle egy példány. – Történelem pWas gibt's Neues? 2017. április 17., 10:35 (CEST)
- Szia P, megnéztem jó pár magyar egyetem e-könyvtárát, de nem találtam sehol. Ha arra jársz és beugranál azt azért megköszönném. Lehet meg van az ott mégis. – Andreas vita 2017. április 17., 11:24 (CEST)
Jó szócikk
[szerkesztés]Kellemes Húsvéti Ünnepeketǃ Nyugodtan bővítheted nem kell új eljárást kezdeményezni. Ha esetleg úgy érzed eléri a kiemelt szintet, akkor oda majd továbbléphet a cikk. Andrew69. 2017. április 17., 09:49 (CEST)
Barnstar
[szerkesztés]A Német Császári Haditengerészet hőse | ||
Szeretném megköszönni neked az első világháború műhelyben végzett eddigi munkásságodat és azt a rengeteg időt, melyet az utóbbi időben a Kaiserliche Marine hajóegységeire és az északi-tengeri hadszíntér eseményeinek dokumentálására fordítottál. Fogadd szeretettel ezt a kitüntetést. További sok sikert és lankadatlan kitartást kívánok neked!– Történelem pWas gibt's Neues? 2017. június 4., 13:19 (CEST) |
- Köszönöm az elismerést. Ügyködöm újabb szócikkeken továbbra is, de előbb kettő korábbit próbálok még felfejleszteni néhány fontos kiegészítéssel, pontosítással. Neked is hasonlókat P!
- – Andreas vita 2017. június 4., 13:29 (CEST)
Gorch Fock
[szerkesztés]Kedves Andreas,
igazad van, de az egyértelműsítő lap egészben a Gorch Fock című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Ott Gorch Fock (Schiff, 19xx) használnak.
Max von O vita 2017. június 5., 21:48 (CEST)
- Valóban így van. Érdekes megoldás a német Wikin, eddig nem tűnt fel. Ha magyarban majd simán évszámmal szerepelnének a hajók az nem lenne gond?
- – Andreas vita 2017. június 5., 21:52 (CEST)
- Szerintem az egyik ilyen jó mint a másik. Az egész ízles kérdése. Max von O vita 2017. június 5., 22:10 (CEST)
Torpedóválaszfal
[szerkesztés]Átneveztem, itt találod: Torpedóválaszfal. – Pagony foxhole 2017. július 28., 00:02 (CEST)
- Hezitáltam rajta melyik írásmóddal posztoljam a cikket: torpedó válaszfal, torpedó-válaszfal avagy torpedóválaszfal néven. Különböző írásokban mindegyik szerepel és nekem is egybeírva volt a szimpatikusabb, de a gugli csak 8 találatot hozott rá, míg a másik kettőre 1490 az érték. Amúgy te mi alapján gondolod, hogy ez a helyes írásmód? – Andreas vita 2017. július 28., 00:15 (CEST)
- Én nem gondolom, hanem tudom. Az egybeírást, különírást, kötőjelezést helyesírási szabályok határozzák meg. Erre az esetre ez vonatkozik. – Pagony foxhole 2017. július 28., 01:33 (CEST)
- Sokszor jó ha az ember biztos magában. Ám akkor a torpedóvetőcsőt egybe kell írni vagy külön (torpedóvető cső)? – Andreas vita 2017. július 29., 11:03 (CEST)
- Itt a torpedóvető nem főnév, hanem igenév, ráadásul maga is összetett szó, ezért a csövet különírjuk. – Pagony foxhole 2017. július 29., 11:14 (CEST)
- Sokszor jó ha az ember biztos magában. Ám akkor a torpedóvetőcsőt egybe kell írni vagy külön (torpedóvető cső)? – Andreas vita 2017. július 29., 11:03 (CEST)
- Én nem gondolom, hanem tudom. Az egybeírást, különírást, kötőjelezést helyesírási szabályok határozzák meg. Erre az esetre ez vonatkozik. – Pagony foxhole 2017. július 28., 01:33 (CEST)
Égtájak
[szerkesztés]Szia! Most javítom sorban ezt a sok hajót és csatát. Az összes kéttagú égtáj (északkelet, délnyugat stb.) egy szóba írandó, nincs bennük kötőjel. A dél-délkelet már kötőjeles, de csak egy helyen. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2017. augusztus 6., 14:21 (CEST)
- Szia, láttam az ügyködést, köszi. Nem tudom miért maradt meg bennem helytelenül, mindenesetre köszi a javításokat! Majd igyekszem jobban ügyelni rá a jövőben. – Andreas vita 2017. augusztus 6., 14:35 (CEST)
Törhetetlen szóköz
[szerkesztés]Ez csupán egy ksiebb esztétikai javítás. Ha nagyon precíz akarsz lenni, berakhatod te magad is, de majdhogynem felesleges, hiszen a botok idővel úgy is pótolják majd. És hogy mi az értelme? Leírod azt például, hogy 100 km, és pont a sor végére kerül ez, akkor elég hülyén néz ki, hogy egy ilyen egybe tartozó adat két sorba kerül. Másik gyakoribb alkalmazása a nagy számok szóközzel való tagolásánál van, pl.: 100 000 000. – B.Zsolt vita 2017. november 24., 21:23 (CET)
- Akkor elég hasznos dolog. Köszönöm szépen a tájékoztatást. Végül is azt jelenti, ami a nevében is benne van :) Viszont akkor nem fárasztom magam vele külön - ha egyszer nem muszáj. – Andreas vita 2017. november 24., 21:43 (CET)
Szia!
"Sablon:CoordinateMap" - hibás, nem vetted észre? misibacsi*üzenet 2017. december 1., 17:46 (CET)
- Szia Misibácsi,
- de igen, látom hogy nem működik, de mivel nem tudom hogyan kell az ilyet összeeszkábálni, ezért így bent szoktam hagyni, mert valaki szemfüles - mint amilyen például Te - úgyis észreveszi és ha ért is hozzá, akkor hozzáigazítja a koordinátákat a megfelelő térképhez. De ha majd érteni fogom, hogyan kell az ilyet csinálni, akkor magam is megteszem, csak korábban ahogy próbálgattam nem jött össze. – Andreas vita 2017. december 1., 18:19 (CET)
Nem értek hozzá, egyelőre töröltem. misibacsi*üzenet 2017. december 1., 20:20 (CET)
- Rendben,semmi gond. Valaki majd beilleszti szokásos módon Grönland domborzati térképét és a piros pontot a helyszínnel. Ha nem az sem gond, mert egy másikon ott lévő képen amúgy is elég egyértelműen jelölve van. Mindenesetre köszönöm, hogy figyelemmel kíséred a szócikket. – Andreas vita 2017. december 1., 20:29 (CET)
Re:Év szócikke verseny
[szerkesztés]Szia Andreas P 15! Nagyon jó, hogy szóltál a vitalapomon. Jelöltem a cikkeid, de egyébként ezt magad is megteheted, sőt úgy jó a verseny, ha esetleg tudsz további érdemes cikkeket, akkor jelöld bátran azokat is! (Január 14-én éjfélig lehet jelölni bárkinek.) Andrew69. 2018. január 9., 16:32 (CET)
- Rendben. Az Altmark-incidenst is jelöltetem, mert elég sokat bővítettem rajta tavaly és igazából jó szócikk csak ezáltal lett. Bár lenne még mit csiszolni rajta... – Andreas vita 2018. január 9., 17:02 (CET)
- Jó ötlet. Andrew69. 2018. január 9., 17:38 (CET)
Az év szócikke/2017 verseny eredménye
[szerkesztés]Az év szócikke 2017 | ||
A 2017-es Az év szócikke versenyen a Skót-felföld című szócikked a Földrajz kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2018. február 28., 22:04 (CET) |
Az év szócikke 2017 | ||
A 2017-es Az év szócikke versenyen a Bismarck-osztály című szócikked a Műszaki és alkalmazott tudományok kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2018. február 28., 22:08 (CET) |
Az év szócikke 2017 | ||
A 2017-es Az év szócikke versenyen az ARA San Juan című szócikked a Jelenkori közéleti témák kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2018. február 28., 22:16 (CET) |
Szívből gratulálok ezekhez a remek helyezésekhez. Kidolgozott, alapos munkák, büszkék lehetsz rájuk. Gg. AnyÜzenet 2018. március 3., 21:29 (CET)
Gratulálok! – Történelem pWas gibt's Neues? 2018. március 3., 22:29 (CET)
- Köszönöm a gratulációkat és örülök, hogy tetszettek a szerkesztéseim. Bár az igazat megvallva én csak egytől vártam volna dobogót, az pedig csak egyetlen szavazatot kapott. "Történelem" témában elég érdekes jelöltek végeznek az élen (idén is, tavaly is). Na de sebaj. Erre a problémára majd felhívom a figyelmet másutt. @Gg. Any: Van egy újabb kis hajóm, ő az: SMS Panther. De nem ám összekeveritek utána az osztrák-magyar torpedócirkálóval. :) – Andreas vita 2018. március 3., 23:43 (CET)
Kicsit elbizonytalanodtam... Nem értem, amit írtál. A Történelem kategóriában Te 2. helyen végeztél... Nem csak egy szavazatot kaptál... A Bismarck (csatahajó)-t nem Te készítetted? Én, ahogy a Megjegyzésben írtam is, mikor leadtam a szavazatomat, borzasztó nehéz kategória volt. Egyszerűen lehetetlenség volt választani. Én 8 első helyet adtam volna szívem szerint (így utólag ez már 9):
• Albán Fejedelemség (1913–1925)
• Altmark-incidens
• Apollónia (Illíria)
• Bismarck (csatahajó)
• Hollandia történelme
• Vicksburgi hadjárat
• Vörös Hadsereg Frakció
• Vukovári csata
• Weimari köztársaság
A maradék meg 2. helyezett.
A két új csatahajó ismét hibátlan remekmű. Gratulálok! Gg. AnyÜzenet 2018. március 4., 20:50 (CET)
- Hát egyrészt az ágyúnaszád nem csatahajó, mint ahogy az aviso/könnyűcirkáló (kiscirkáló) sem az - másrészt meg Történelem témában nem értem el helyezést. :(( – Andreas vita 2018. március 4., 21:27 (CET)
Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global survey
[szerkesztés]Hello! The Wikimedia Foundation is asking for your feedback in a survey. We want to know how well we are supporting your work on and off wiki, and how we can change or improve things in the future. The opinions you share will directly affect the current and future work of the Wikimedia Foundation. You have been randomly selected to take this survey as we would like to hear from your Wikimedia community. The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes.
You can find more information about this survey on the project page and see how your feedback helps the Wikimedia Foundation support editors like you. This survey is hosted by a third-party service and governed by this privacy statement (in English). Please visit our frequently asked questions page to find more information about this survey. If you need additional help, or if you wish to opt-out of future communications about this survey, send an email through the EmailUser feature to WMF Surveys to remove you from the list.
Thank you!
Reminder: Share your feedback in this Wikimedia survey
[szerkesztés]Every response for this survey can help the Wikimedia Foundation improve your experience on the Wikimedia projects. So far, we have heard from just 29% of Wikimedia contributors. The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes to be completed. Take the survey now.
If you have already taken the survey, we are sorry you've received this reminder. We have design the survey to make it impossible to identify which users have taken the survey, so we have to send reminders to everyone. If you wish to opt-out of the next reminder or any other survey, send an email through EmailUser feature to WMF Surveys. You can also send any questions you have to this user email. Learn more about this survey on the project page. This survey is hosted by a third-party service and governed by this Wikimedia Foundation privacy statement. Thanks!
Your feedback matters: Final reminder to take the global Wikimedia survey
[szerkesztés]Hello! This is a final reminder that the Wikimedia Foundation survey will close on 23 April, 2018 (07:00 UTC). The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes. Take the survey now.
If you already took the survey - thank you! We will not bother you again. We have designed the survey to make it impossible to identify which users have taken the survey, so we have to send reminders to everyone. To opt-out of future surveys, send an email through EmailUser feature to WMF Surveys. You can also send any questions you have to this user email. Learn more about this survey on the project page. This survey is hosted by a third-party service and governed by this Wikimedia Foundation privacy statement.
A magyar történelmi műhely újraindítása
[szerkesztés]Szia! Érdekelne a véleményed a fentiekkel kapcsolatban itt. Üdvözlettel, – Frommer Fórum 2018. július 6., 14:21 (CEST)
Ostasiengeschwader
[szerkesztés]- Szia Sepultura,
- láttam a mai szerkesztésedet az Ostasiengeschwader szócikkében. Úgy gondolom, hogy az Ostasiatische Schiffstation az eredeti alakban, "Schiffsstation" helyesírással a megfelelő, ezen felül nem hajókülönítményt jelent, hanem egyértelműen magára a bázisra utal. Ez azt hiszem a szövegkörnyezetből is egyértelműen kiderül, hiszen előbb szert tettek rá és a hajók csak azután érkeztek ide. Ezért fordítom Kelet-Ázsiai (ázsiai?) Hajóállomásnak. A sanghaji városrésznek a korabeli neve lehet Wasang és ha így van, akkor a szövegben nem kellene átírni, csak ennek megfelelően linkelni Wusongra (az angol nyelvű lapra akár). Egy két hibát ejtettél a szerkesztéseknél. Ezekre ügyelj légyszíves. Üdv.: – Andreas vita 2018. július 28., 11:42 (CEST)
Sziaǃ Ha szerinted ez az állomás egy bázis volt 1869-ben, akkor csak annyi szükséges, hogy megnevezd a helyét. A német eredeti szerint a station-t kezdetben egy hajó alkotta, tehát nem egy kikötő lehetett. Másrészt. A Consuls and the Institutions of Global Capitalism, 1783–1914 c. könyv 78. oldalán pl. ez vanː „Berlin did, howewer estabilish a naval squadron called the Ostasiatischen Schiffstation (East Asian Squadron), although this lacked a permanent naval base in the area.” Szerény az angol tudásom, de ezt a mondatot jól megértem. A squadron és a lacked szavakat is. Remélem lesz egy kis időm és folytatjuk. Üdv. – SepulturaP's.box 2018. július 28., 12:51 (CEST)
- Nem egy konkrét bázisról van itt szó valóban, mert az volt több is. A környező nagyhatalmak infrastruktúráját vették igénybe a hajók ellátásához és karbantartásához (pl.: Nagaszaki). A hajóállomás talán nem a megfelelő kifejezés ide, a „Kelet-ázsiai Állomáshely” helyesebb megfogalmazásnak tűnik. Az általad idézett könyvet nem ismerem. Számomra a mondat nem tűnik logikusnak, mert azt sugallja, hogy a Station egyenlő lenne a Squadronnal. Ez nyilván nem így van. Azonban ha figyelmesen olvasod, akkor azt azért kiveheted, hogy az idézett mondat sem azt mondja, a németeknek nem volt bázisuk, hanem azt, hogy nem volt tartós bázisuk. (A vitalapodra írt kezdő bejegyzésemet átmásoltam ide felülre. Ha már itt kívánod levezetni a diskurzust,akkor legyen egyben az egész.) – Andreas vita 2018. július 28., 15:36 (CEST)
Még a Wusungra van idő. Eredetileg Shanghai-Wusung volt, amit te rejtélyes módon Sanghaj-Wasang-ra írtál át. Ilyenkor már ember legyen a talpán aki vissza tudja keresni hol lehet Wasang. Mivel Wusong alakban még megtalálható, bátorkodtam ezt használni. – SepulturaP's.box 2018. július 28., 13:27 (CEST)
- A szócikket jómagam hoztam létre és ehhez főként a német nyelvű Wikipédia vonatkozó szócikkét használtam fel. Ott Wasang néven szerepelt és már akkor is így adtam meg. Át nem írtam semmit. Úgy látom pont te vagy aki módosított rajta valamit :) – Andreas vita 2018. július 28., 15:36 (CEST)
Nagyon elmés. Tehát olyan állomáshely amit nem is ők hoztak létre, hanem már megvolt sok országban. Az angol nyelvű szakíró tévedett, de te nem. A német wikipédián Am 21. Juli wird es in Rabaul nach China zurückgerufen, wegen eines Unruheherds im Raum Shanghai-Wusung und an der Bahnlinie Nanking-Tientsin. a Wasangot és buheráltam meg Wusungra, hogy téged lejárathassalak. A magyar helyesírás szabályait „Ezért fordítom Kelet-Ázsiai (ázsiai?) Hajóállomásnak.” meg ne kérdőjelezgessed meg, hanem tanuldǃ Mindenre nekem sincs időm. SepulturaP's.box 2018. július 29., 15:21 (CEST)
- Az Ostasiatische Schiffsstationnál a német szócikkben ez szerepel: "Eine ständige deutsche Marinepräsenz in Ostasien wurde 1869 durch Schaffung der „Ostasiatischen Schiffsstation“ begründet, die zunächst nur mit einem Schiff, der Korvette SMS Medusa, besetzt wurde." Számomra ebből az jön le, hogy egy adott térségben felmerült az igény német hadihajók állomásoztatására (stationieren), hogy az ország érdekeit védelmezze. Az adott térségbe hadihajó(ka)t küldtek ki a feladat ellátására (die Station wurde besetzt), ez a kötelék lett maga a hajóraj (Geschwader). Ezért azt lehet mondani, hogy az Ostasiengeschwader megkerülte Dél-Amerikát, de azt már nem, hogy az Ostasiatische Schiffsstation tette volna ugyanezt. Azt hiszem ez így érthető lenne az általad idézett angol nyelvű szöveg szerzőjének is.
- A Wusungban úgy tűnik, hogy igazad van. A német szócikkben is valóban így szerepel és csak az én Word-dokumentumomban szerepel Wasangként, pirossal kiemelve. Lehet gyorsan fordítottam le a szakaszt és rosszul írtam le a városnevet, amit aztán utólag nem értettem és ezért bejelöltem pirossal. Aztán meg nem jártam utána miért is szerepel így. Mivel „Wasang” keresőszóra nem talál semmit a gugli, ezért másra nem tudok gondolni. Az előző válaszom kissé elhamarkodott volt. Mea culpa.
- Ami engem illett, a hajóraj nevét én is kis „á”-betűvel írtam volna, de a (minőséginek tekinthető) szakirodalomban gyakrabban találkoztam a nagybetűs írásmóddal. Pl.:
- Az előbbi írás a Hadtörténelmi Közleményekben jelent meg 2014-ben, az utóbbi a Hajózástörténeti Közleményekben 2007-ben – mindkettőnél következetesen Kelet-Ázsiai Hajóraj szerepel. Én ezeket a munkákat inkább tekintem vonatkoztatási pontnak, mint a nekem szimpatikusabb írásmódot vagy a Wikipédia szerkesztőcsapatának véleményét. Ettől nyilván még fel lehet vetni a dolgot a nyelvi kocsmafalon, a német Wikin meg el lehet vitatkozni, hogy az akkor most Schiffs-Station, Schiffsstation vagy esetleg éppen Schiffstation. Aztán ha nagyon nagy lesz az egyetértés az általad támogatott alakokban, akkor tőlem szerepelhet úgy is.
- A kékítéseket illetve a hibákra való figyelem felhívását (Wusung, illetve a Station esetében, mely utóbbi Hajóállomás helyett inkább Állomáshely lesz) köszönöm. – Andreas vita 2018. július 29., 18:48 (CEST)
„Az év szócikke 2018” verseny
[szerkesztés]Szia, Andreas P 15!
A 2018-as év folyamán megírtad a kókusz-szigeteki csata, a második marokkói válság, a tengeralattjáró-háború, jelentősen bővítetted a Coronel-foki csata, az SMS Szent István és az Alpok szócikket.
Ezt egyfelől köszönjük, másfelől értesítünk arról, hogy ezeket a szócikkeket a Wikipédia közössége jelölte a 2018-as „Az év szócikke” versenyen.
A szavazás hétfőn, január 21-én 0:00 órakor indul és a Wikipédia szerkesztői 2019. március 3-án éjfélig adhatják le voksukat az általuk legjobbnak ítélt szócikkekre több kategóriában is. Arra kérünk, vegyél te is részt a szavazásban, ismerd meg a 2018-as Wikipédia-termés legjavát, szavazatoddal erősítsd meg szerkesztőtársaid munkáját, megjelenéseddel buzdíts másokat is a közös munka értékelésében való részvételre, így végső soron mások is jobban megismerhetik a te hozzájárulásodat. (Arra felhívjuk azonban a figyelmedet, hogy a kiírás szellemében az általad indított vagy jelentősen bővített szócikkekre szavazni nem etikus.)
Hétfőtől várunk a lapon!
Pasztilla 2019. január 18., 20:11 (CET)
- Szia, Andreas P 15! Van a Wikipédiának egy szeglete, ahol tizenkét kategóriányi szócikk néz szomorúan maga elé és sír bánatosan. Alig várják, hogy a versenyből hátra lévő tíz napban szavazz rájuk. Pasztilla 2019. február 21., 20:37 (CET)
- Szia @Pasztilla. Nyomon követem a "verseny" alakulását, de sajnos csak némelyikbe olvasgattam bele. A saját kis projektemmel sem tudok olyan ütemben haladni, mint azt szeretném. Sok jó, terjedelmes szócikk van a kiírásban. Elég sok szavazót sikerült amúgy mobilizálnod, ami becsülendő dolog. Talán annyi észrevételem lenne, hogy jövőre pár kategóriával lehetne több a kiírásban. A "Műszaki tudományok és technológia" kategóriában elég sok minden benne van. Ebből talán ki lehetne vonni "Űrkutatás és csillagászat", "Haditechnika" (mert ebből mindig van rengeteg szócikk) vagy éppen "Számítástechnika" névvel kategóriákat. Örülök, hogy a Szent István csatahajó ilyen jól szerepel a szavazáson, de kicsit furának hat, mikor olyan szócikkeket szorít maga mögé, mint a Objektumorientált programozás, a Porsche 968 vagy épp a Körkötőgép. A ma és a közelmúlt alkalmazott technológiái kaphatnának egy (vagy több) külön kategóriát. Üdv: – Andreas vita 2019. február 27., 09:21 (CET)
Moncsun csoport
[szerkesztés]Szia! Köszönöm az olvasását és az észrevételt. Bevallom, fejből már nem tudom, mire gondoltam, de megpróbálok utánanézni. Ha véletlenül rábukkannál valamire, kérlek, írd bele. Dudva vitalap 2019. február 10., 14:20 (CET)
Az év szócikke 2018 verseny második díj
[szerkesztés]Az év szócikke 2018 | ||
A 2018-as Az év szócikke versenyen az Alpok című szócikked a Földrajz kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálunk! Pasztilla és Dodi123 vita 2019. március 4., 11:42 (CET) |
Az év szócikke 2018 | ||
A 2018-as Az év szócikke versenyen az SMS Szent István című szócikked a Műszaki tudományok és technológia kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálunk! Pasztilla és Dodi123 vita 2019. március 4., 11:48 (CET) |
- Szia @Dodi123,
- köszönöm az értesítést. Örülök, hogy tetszést arattak az általam szerkesztett/fordított szócikkek - azok is, melyek helyezést épp nem értek el, de Pasztilla volt olyan kedves és jelölte őket a kiírásra és kaptak néhány szavazatot. Gratulálok a sikeres szervezéshez és lebonyolításhoz! Üdv: – Andreas vita 2019. március 4., 16:41 (CET)
A Nyílt-tengeri Flotta Scapa Flow-i önelsüllyesztése
[szerkesztés]Szia! Láttam, hogy kikerült a kezdőlapra. Gratulálok, szép munka, szerintem simán jelölhetnéd jó szócikknek. Minimum. Beleolvastam már, de mindenképp el fogom az egészet, érdekes tudnivaló. Gerry89 vita 2019. június 21., 10:28 (CEST)
- Szia @Gerry89:,
- a jelölésekkel annyira nem foglalkozom mert elég macerás dolgok, bár valóban van valami értelmük mert legalább lesz esélyük a kezdőlapra kerülni valamikor. A német és az angol Wikipédia anyagát boronáltam össze, kiegészítve pár internetes forrással illetve főként Ludwig von Reuter tengernagy pdf-ként letölthető könyvével. (sajnos 6 oldal kimaradt a scannelés során) A szócikk nincs 100%-ig kiforrva, nehéz volt az alfejezeteknek nevet adni és a tartalmukat elválasztani egymástól, pár érdekes infót is majd bele lehet még szőni. A történet mindenesetre nagyon szomorú és ugyanakkor érdekes is. Remélem tetszeni fog. – Andreas vita 2019. június 21., 14:15 (CEST)
Közeleg „Az év szócikke 2019” verseny
[szerkesztés]Szia, Andreas P 15!
A 2019-es év folyamán megírtad A Nyílt-tengeri Flotta Scapa Flow-i önelsüllyesztése és a Csata a Rufiji-deltában szócikket, jelentősen bővítetted a Falklandi csata, a Gneisenau (csatacirkáló), a Korlátlan tengeralattjáró-háború, a La Plata-i csata, a Scharnhorst osztály (1936), az SMS Emden (1908), az SMS Königsberg (1905), az SMS Scharnhorst és a Versailles-i békeszerződés szócikket.
Ezt egyfelől köszönjük, másfelől értesítünk arról, hogy ezeket a szócikkeket a Wikipédia közössége jelölte a 2019-es „Az év szócikke” versenyen.
A szavazás hétfőn, január 20-án 0:00 órakor indul és a Wikipédia szerkesztői 2020. március 2-án éjfélig adhatják le voksukat az általuk legjobbnak ítélt szócikkekre több kategóriában is. Arra kérünk, vegyél te is részt a szavazásban, ismerd meg a 2019-es Wikipédia-termés legjavát, szavazatoddal erősítsd meg szerkesztőtársaid munkáját, megjelenéseddel buzdíts másokat is a közös munka értékelésében való részvételre, így végső soron mások is jobban megismerhetik a te hozzájárulásodat. (Arra felhívjuk azonban a figyelmedet, hogy a kiírás szellemében az általad indított vagy jelentősen bővített szócikkekre szavazni nem etikus.)
Hétfőtől várunk a lapon!
Pasztilla 2020. január 19., 17:57 (CET)
A 2019-es Év szócikke verseny
[szerkesztés]Az év szócikke 2019 | ||
A 2019-es Az év szócikke versenyen a Falklandi csata című szócikked a 20. századi történelem kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálunk! Pasztilla és Dodi123 vita 2020. március 3., 10:45 (CET) |
Az év szócikke 2019 | ||
A 2019-es Az év szócikke versenyen a Versailles-i békeszerződés című szócikked a 20. századi történelem kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálunk! Pasztilla és Dodi123 vita 2020. március 3., 10:45 (CET) |
@Dodi123: Köszönöm az értesítést és a kiírás megszervezését. Örülök, hogy pár cikkem kimondottan elnyerte egyesek tetszését. De ha már csak a kiírás okán vették páran a fáradságot, hogy elolvassanak néhányat, már az is siker. Üdv.: – Andreas vita 2020. március 6., 09:24 (CET)
Kiemelésre jelölés: Coronel-foki csata
[szerkesztés]Szia! Most az egyetemi távoktatásra való átállás miatt kicsit több időm jutott olvasgatni és végignyálaztam ismételten néhány cikkedet, mondhatom, nagyon jó munkák. Bátorkodtam kiemelésre jelölni a Coronel-foki csata c. munkádat, úgyis ráfér a vonatkozó portálra, hogy újabb cikkeket is kiemelt helyre tehessek rá. Üdv, – Történelem pWas gibt's Neues? 2020. március 22., 20:47 (CET)
- Köszönöm a jelölést. Elnézve a kezdőlap néhány vezető cikkét az utóbbi hónapokban felmerült bennem, hogy érdemes lenne pár cikkemet kiemelésre jelölnöm. Coronelre gondoltam én is, ennek talán a végén lehetne még írni a brit belpolitikai harcairól, következményeiről. A forrásokat és hozzászólásokat olvasgatva elég eltérő vélemények olvashatók a témában, pl. mennyire volt a két hajóraj egyenértékűnek tekinthető. Szerintem erre az az igazi válasz, hogy Londonban az admiralitásnál páran úgy vélték (de legalábbis egyvalaki), hogy a brit hajók számára nincs legyőzhetetlen ellenfél. Ezt a cikk konkrétan nem közli, de azért aki figyelmesen olvassa az úgyis rájön. Most a német segédcirkálókkal kapcsolatos szócikkeken ügyködöm, de majd a napokban átfutom a Coronelt is és ami kimaradt volna azt igyekszem pótolni. – Andreas vita 2020. március 22., 22:10 (CET)
- Ha őszinte akarok lenni akkor kb. minden cikked minőségét tekintve minimum a jó szócikk minőségét megüti , és többet abszolút kiemelt minőségűnek érzek, csak azért nem erőltettem eddig annyira a dolgot, mert emlékeim szerint nem vagy oda a kiemelési eljárásokkal való hercehurcáért (ha rosszul emlékszem utólag is elnézésedet kérem). Például a Falklandi csata c. cikked szerintem Coronelhez hasonlóan simán megüti a mércét, bár nekem a "Rövid leírás" szakasz megléte kicsit furcsa, fölöslegesnek hat egy kicsit.– Történelem pWas gibt's Neues? 2020. március 24., 15:44 (CET)
- Köszönöm, igyekszem átfogóan körbejárni a témákat. Ahogy olvastam a kiemelésre jelölt cikkeknél már mindent rendesen sablonozni kellene, ami sok időt igényel, én meg inkább a szerkesztem a szócikkeket, mint ezzel vesződjek. Persze lehet nem bonyolult dolog a sablonosítás sem, csak lassan ragad rám. A falklandi csata elég hosszú szócikk lett, ezért gondoltam, hogy aki négy mondatnál többet akar tudni róla, de mégsem akar több tucat oldalnyi szöveget végigolvasni, annak legyen egy köztes terjedelem is. Bár az is lehet, aki nem figyel a tagolásra annak zavaró lehet. – Andreas vita 2020. március 24., 23:06 (CET)
- Ha őszinte akarok lenni akkor kb. minden cikked minőségét tekintve minimum a jó szócikk minőségét megüti , és többet abszolút kiemelt minőségűnek érzek, csak azért nem erőltettem eddig annyira a dolgot, mert emlékeim szerint nem vagy oda a kiemelési eljárásokkal való hercehurcáért (ha rosszul emlékszem utólag is elnézésedet kérem). Például a Falklandi csata c. cikked szerintem Coronelhez hasonlóan simán megüti a mércét, bár nekem a "Rövid leírás" szakasz megléte kicsit furcsa, fölöslegesnek hat egy kicsit.– Történelem pWas gibt's Neues? 2020. március 24., 15:44 (CET)
@Történelem p: A kiemeléssel nem volt anyi nyűg, mint gondoltam, bár egyes forráshelyeket utólag kikeresni elég hosszadalmas tud lenni. Itt egy kicsit könnyelmű voltam a szerkesztés folyamán, ezért Vince kifogása jogos volt. Hamarosan átnézem a Falklandi csatát is, és ha a források rendben vannak akkor jelölöm már én magam a cikket. Számos hadihajó cikke alapból jelölhető lenne, melyeket az angol és a német szócikkekből állítottam össze és már valamelyik nyelven eleve kiemelt volt. Hasznos ha ezek a cikkek átesnek az "eljáráson" és megkapják ezt a státuszt. – Andreas vita 2020. április 24., 19:41 (CEST)
- @Andreas P 15:: Nem volt annyi nyűg, mivel simán megüti a kiemelt mércét, nincs mit tagadni, és ezt a szerkesztőtársak is mind elismerték. Gratulálok! – Történelem pWas gibt's Neues? 2020. április 24., 20:44 (CEST)
SMS Wolf (1913)
[szerkesztés]Szia! Az Építése és felfegyverzése szakaszban javítottam a tűzveszetési rendeszerén-t tűzvesztési rendszerén-re. De egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy volt ilyen. Nézz rá legyél szíves. Gg. AnyÜzenet 2020. április 27., 10:03 (CEST)
- Szia @Gg. Any. Köszönöm, hogy még mindig olvasgatod a cikkeimet és kijavítod azt a rengeteg hibát, elgépelést amit elkövetek. Ezúttal is nagyon jó érzékkel vetted észre, hogy egy egybetűs elgépelésről van szó, azonban nem a "z" utáni, hanem az az előtti betű szerepelt helytelenül. A kifejezés az ágyúk célzását és tüzük összehangolását takarja. A cikket kicsit korán posztoltam, mert nem olvastam el hozzá visszaemlékezéseket. Írt egy könyvet Nerger fregattkapitány (S. M. S. Wolf) és egyet a két pilóta (Wölfchen), illetve az egyik brit fogoly is. Ezeket elolvasom és ha érdekes és érdemleges dolgot találok bennük, akkor belefűzöm a leírásba. Ez egy kicsit dob az amúgy száraz enciklopédikus formán. Nerger könyvének épp a felénél vagyok most. – Andreas vita 2020. április 27., 15:04 (CEST)
Mi köszönjük ezeket az igényesen írott, nehéz és fontos témájú szócikkeket, mellyel rendületlenül gazdagítod a Wikipédiát és annak olvasóit. Csodálatraméltó tudásod, érdeklődésed, lelkesedésed. További nagyon jó szerkesztést kívánok! Gg. AnyÜzenet 2020. április 27., 15:19 (CEST)
Falklandi csata kiemelés
[szerkesztés]Szia! Nem hoztad létre a munkalapot. (Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Falklandi csata) Plusz nem kell várólista, van hely. – Gerry89 vita 2020. május 8., 18:50 (CEST)
- Köszi az infót. Megcsinálom. – Andreas vita 2020. május 8., 20:51 (CEST)
nyílt tengeri
[szerkesztés]Kedves Andreasǃ Már egyszer szóba került, hogy a nyílt tenger nem egy földrajzi név, ezért a Nyílt-tengeri Flottát kötőjel nélkül kellene írni. Most ilyen jelzést kaptam a vitalapomra https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkesztővita:Sepultura :@Pagony:tól, így megkérdezem a véleményedet, változtassunk, vagy van olyan szabály, forrás ami miatt ne tegyük. – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. június 23., 16:38 (CEST)
Itt A magyar helyesírás szabályai 190. pontja, abban is a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert az irányadó, vagyis: Nyílt Tengeri Flotta. – Pagony foxhole 2020. június 23., 17:20 (CEST)
- Sziasztok. Én is ingadoztam anno három verzió között, de végül e mellett döntöttem, ami lehet nem a legjobb döntés volt. (Talán a Fekete-tengeri Flotta vagy a Kelet-ázsiai Hajóraj mintájára írtam így, amik ugye konkrét földrajzi nevek és az itt nem lenne megfelelő.) Ezért is sokszor Hochseeflotte alakban írom, miután egyszer már közöltem a magyar megnevezést. Mai magyar írásokban szerepel "Nyílttengeri Flotta" alakban több szerzőnél és ez talán helyesebb. Guglizva találni olyat amúgy is, hogy "partközeli és nyílttengeri élővilág" vagy "nyílttengeri olajfúrótornyok". Ha ezek nyelvtanilag helyes alakok, akkor szerintem egybe írva, kötőjel nélkül és nagy betűkkel a helyes. – Andreas vita 2020. június 23., 23:06 (CEST)
A nyílt tengeri semmilyen helyzetben nem írandó egybe (OH). Helyesírási kérdésekben az OH és az akadémiai szótárak az irányadók, nem a google. – Pagony foxhole 2020. június 24., 00:23 (CEST)
- Ez egy erős szempont. Egy másik erős szempont az, hogy sok szakmabeli írás viszont egybeírva kezeli. A Pagony által ajánlott alak csupa nagybetűvel (Nyílt Tengeri Flotta) sehol nem található meg (éppúgy mint a mostani alak se nagyon, csak ahogy látom sok helyen átvették) Nemrég volt egy vita a Jupiter egyik holdjának írásmódjával kapcsolatban, ahol a döntés az OH ajánlásának felülírása lett - a szakma kívánságát kielégítve. Van egy cikk A német flotta a kezdetektől 1905-ig címmel. A végén köszönetet mond a szerző Prof. Dr. Fischer Ferencnek a lektorálásért. A cikkben a "Nyílttengeri Flotta" alak szerepel. A magam részéről ezt tartanám irányadónak ha már változtatni kell. (Mondjuk a cikkben vannak olyan alakok amelyeket nem tartok helyesnek, mint pl. a nagycirkáló különírása vagy a "Helgoland-szigetét" kötőjellel való írása.) A hajóosztályok kötőjellel való írása viszont megint olyan dolog, ami a szakterülethez tartozik és emiatt követendő példának tartok. – Andreas vita 2020. június 24., 08:15 (CEST)
- @Pagony:, @Sepultura: E fontos kérdéshez visszatérve az megállapítható, hogy lényegében egy új alakot hoztam létre, ami nem helyénvaló. Szerintem a szakmai művekben használt alakra kellene átnevezni, ami egybe írja a két tagot: Nyílttengeri Flotta. Lehet, hogy ez helyesírásilag szintén nem helyes, ellenben a Nyílt Tengeri Flotta alak, amit ajánlatok, nem igazán van használatban (és kisbetűkkel írják). Ebben az esetben meg lehetne tenni azt, hogy egy lábjegyzet megmagyarázza a döntés okát. Vélemények? – Andreas vita 2020. augusztus 20., 22:32 (CEST)
- A helyesírási szabályok alapján Nyílt Tengeri Flotta és csak nagybetűkkel, vagy Hochseeflotte. Van több más példa is ha szakirodalmat veszünk elő pl. https://hu.wikipedia.org/wiki/Németh_István_(történész) http://www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/nemeth_istvan_a_nemet_flotta_az_elso_vilaghaboruban_a_csaszari_haditengereszet_tundoklese_es_bukasa/1/1/0 Ha marad ahogy van, nekem úgy is megfelel, mert olyan is előfordulhat, hogy én járok tévúton. Üdv. – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. augusztus 22., 13:42 (CEST)
- A cikket nem ismerem, de ezek a rövid Rubiconos összefoglalók elég sok helyesírási hibákat tartalmaznak és sok olyan megállapítás van bennük, ami nem állja meg a helyét vagy legalábbis kétesek. Ez az összefoglaló nem szervezetként kezeli a német haditengerészetet és flottát, így kisbetűvel írja őket, ellenben a britet idegen névvel szerepelteti és nagybetűvel írja. Ez a link így nem igazán lenne megfelelő hivatkozás.
- Amúgy ha a „nyílt tengeri” külön van írva, akkor a „mélytengeri” miért nem? – Andreas vita 2020. augusztus 22., 16:55 (CEST)
- A helyesírási szabályok alapján Nyílt Tengeri Flotta és csak nagybetűkkel, vagy Hochseeflotte. Van több más példa is ha szakirodalmat veszünk elő pl. https://hu.wikipedia.org/wiki/Németh_István_(történész) http://www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/nemeth_istvan_a_nemet_flotta_az_elso_vilaghaboruban_a_csaszari_haditengereszet_tundoklese_es_bukasa/1/1/0 Ha marad ahogy van, nekem úgy is megfelel, mert olyan is előfordulhat, hogy én járok tévúton. Üdv. – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. augusztus 22., 13:42 (CEST)
Alpok
[szerkesztés]Szia.
Beírnám az Alpok főbb részeit. Ezek a nevek megfelelőek szerinted? :
- a Nyugati-Alpok a Földközi-tenger partjánál kezdődik és az Aosta-völgy-Mont Blanc vonalig húzódik:
- Tengeri-Alpok , Cotti-Alpok , Provence-i Alpok , Provence-i Alpokalja , Dauphiné-Alpok , Dauphiné elő-Alpok , Savoyai-Előalpok , Graji-Alpok ;
- a Középső-Alpok innentől kezdődően a Brenner-hágóig:
- Pennini-Alpok , Lepontini-Alpok , Rétiai-Alpok , Berni-Alpok , Glarni-Alpok , a Svájci elő-Alpok , Bajor-Alpok , Lombard-Alpok
- a Keleti-Alpok pedig a Brennertől Szlovéniáig tart:
- Nori-Alpok ??, Dolomitok , Karni-Alpok , Júliai-Alpok , Karavankák , Salzburgi-Alpok , Osztrák-Alpok , Stájer Elő-Alpok, Trienti Elő-Alpok , Karszt
Forrás még nincs. Az olasz wikiről átvéve. – M. V. ✉ 2020. július 12., 15:43 (CEST)
- Itt érdemes azért vigyázni, mert a különböző szervezetek különböző beosztásokat használnak. Az olasz Wikiben az olasz-francia hármas beosztást hozzák, ami mondjuk egyes vélemények szerint zagyvaság. Valaki itt be is írta korábban a magyar szócikkbe is :)
- Az a kifejezés például, hogy „Osztrák-Alpok” elég problémás. Nálunk szerintem mindenki az Alpok ausztriai hegyeire gondol, és beleérti a Stájer-Alpokat is. Ha megnézed, a szócikk az olaszon kívül csak a portugál és a cseh Wikiben szerepel. Hasonló a helyzet a Venét-Alpokkal. Csak 13 nyelven létezik a cikk, németül és magyarul pl. nem.
- Ami az elnevezéseket illeti:
- Provence-i Alpokalja helyett Provence-i-Elő-Alpok lenne; Dauphiné-Elő-Alpok, Svájci-Elő-Alpok, Nóri-Alpok; Trienti-Alpok esetleg Tridenti-Alpok vagy Tridenti-Elő-Alpok (régebbi leírások alapján, ahol Tridenti Alpesek néven említik).
- A Karszt besorolásánál a vonatkozó olasz szócikk is megjegyzi, hogy vannak olyan vélemények, melyek szerint a Dinári-hegységhez kell sorolni. Szerintem a kettes felosztást érdemesebb lenne szem előtt tartani, ha már valamelyik szerepel, esetleg mind a kettőt említeni részletesen. Avagy a problematikának egy külön szócikket áldozni, hogy az átlag felhasználó ne zavarodjon össze. Az elnevezéseknél pedig szakemberek véleményét kikérni, mert az improvizálásból bonyodalmaink lehetnek.– Andreas vita 2020. július 12., 16:58 (CEST)
We sent you an e-mail
[szerkesztés]Hello Andreas P 15,
Really sorry for the inconvenience. This is a gentle note to request that you check your email. We sent you a message titled "The Community Insights survey is coming!". If you have questions, email [email protected].
You can see my explanation here.
MediaWiki message delivery vita 2020. szeptember 25., 20:52 (CEST)
Katéter
[szerkesztés]Szia! Jó lenne több forrás a szócikkre. Üdv – Xia Üzenő 2020. november 16., 14:15 (CET)
- Szia Xia. A szócikket a német változatból fordítottam le, mert láttam fent volt a kért szócikkek között. Nem vagyok ott a szakterületen, de mindenre sikerült megtalálnom a magyar kifejezést egyet kivéve, amit benne hagytam zárójelben a szövegben. Sajnos a német cikknél sem adtak meg több forrást, így én sem adhatok meg többet. Sok benne a szóismétlés ("használják" ill. "alkalmazzák"), de a németben is "benutzen" ill. "anwenden" van mindenütt. Az ilyen nekem is kellemetlen, talán táblázatban sorolni őket jobb megoldás lenne. – Andreas vita 2020. november 16., 23:57 (CET)
Próbalapon alkalmazott "kategória"
[szerkesztés]Szia!
Utólagos engedelmeddel inaktiváltam a próbalapodra beszúrt kategóriát azzal, hogy a "kategória" szó elé egy kettőspontot szúrtam be. Ha készen lesz a cikk, a kettőspontot csak ki kell törölni.
A kategóriák alkalmazása ugyanis automatikusan berakja a lapot a megadott kategóriába. Próbalap esetén (ami értelemszerűen félkész szöveget tartalmaz), ez nem lehet cél. misibacsi*üzenet 2020. november 22., 20:33 (CET)
- Köszi. Erről nem tudtam. – Andreas vita 2020. november 22., 20:40 (CET)
- Igen, azt hiszem, ez sehol nincs így leírva, ez a kategóriák egyik "rejtett" következménye. Nekem is egyszer így szólt valaki, amikor próbalapra kategóriát szúrtam be. Ha az adott kategória valakinek a Figyelőlistáján van, akkor észreveheti a beszúrást, nekem is így tűnt fel. misibacsi*üzenet 2020. november 22., 20:50 (CET)
- Beszúrtam a kategóriák alkalmazásáról szóló útmutatóba. misibacsi*üzenet 2020. november 22., 21:03 (CET)
- Igen, azt hiszem, ez sehol nincs így leírva, ez a kategóriák egyik "rejtett" következménye. Nekem is egyszer így szólt valaki, amikor próbalapra kategóriát szúrtam be. Ha az adott kategória valakinek a Figyelőlistáján van, akkor észreveheti a beszúrást, nekem is így tűnt fel. misibacsi*üzenet 2020. november 22., 20:50 (CET)
Falkland-szigeteki
[szerkesztés]Szia, indokoltam a szerkesztési összefoglalóban, a falkland-szigeteki forma helytelen, különösen a kezdőlapon vigyázzunk erre. Földrajzi nevek esetében a köznévként nem értelmezhető elemek -i képzővel is nagybetűsek maradnak: felső-Tisza-vidéki, Falkland-szigeteki, Fülöp-szigeteki. Pasztilla 2020. december 10., 08:00 (CET)
- Elfelejtettem belinkelni: AkH.12 175. Pasztilla 2020. december 10., 08:04 (CET)
- Érdekes szabály, nem tudtam róla. Ez is érdekes :) Köszönöm, hogy jelezted. Gondolom akkor ez alapján nagybetűs a Coronel-foki csata is az ajánlóban. – Andreas vita 2020. december 10., 08:37 (CET)
- Igen, az is az, szándékaim szerint javítottam is, elnézést ha elmaradt. Pasztilla 2020. december 10., 10:57 (CET)
- Érdekes szabály, nem tudtam róla. Ez is érdekes :) Köszönöm, hogy jelezted. Gondolom akkor ez alapján nagybetűs a Coronel-foki csata is az ajánlóban. – Andreas vita 2020. december 10., 08:37 (CET)
Saturn V kérdéseid
[szerkesztés]Szia!
Szerintem neki tedd fel: Szerkesztő:Moonwalkr. misibacsi*üzenet 2021. február 23., 12:59 (CET)
- Szia Misibácsi. Bizonyosra veszem, hogy Moonwalkr figyeli a szócikk vitalapját, de azért tettem bele egy megszólítást most utólag, hátha tévedek. – Andreas vita 2021. február 23., 17:42 (CET)
- Én is figyelek nagyon sok szócikket, de ha valamelyik vitalapján megjelenne egy új üzenet, abból nem biztos, hogy arra gondolnék, hogy az személyesen nekem szól. misibacsi*üzenet 2021. február 23., 20:24 (CET)
- (Közben ez a kérdés megoldódott, mert Moonwalkr már felkereste a szóban forgó oldalt.) – Andreas vita 2021. március 2., 07:38 (CET)
- Én is figyelek nagyon sok szócikket, de ha valamelyik vitalapján megjelenne egy új üzenet, abból nem biztos, hogy arra gondolnék, hogy az személyesen nekem szól. misibacsi*üzenet 2021. február 23., 20:24 (CET)
Az év szócikke 2020 verseny eredménye
[szerkesztés]Az év szócikke 2020 | ||
A 2020-as Az év szócikke versenyen a Helgolandi csata (1914) című szócikked a 20. századi történelem kategóriában az első helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2021. március 1., 11:21 (CET) |
Az év szócikke 2020 | ||
A 2020-as Az év szócikke versenyen a Németország blokádja című szócikked a 20. századi történelem kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2021. március 1., 11:21 (CET) |
Az év szócikke 2020 | ||
A 2020-as Az év szócikke versenyen a Bismarck (csatahajó) című szócikked a Hajózás, közlekedés kategóriában az első helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2021. március 1., 11:21 (CET) |
Az év szócikke 2020 | ||
A 2020-as Az év szócikke versenyen a Kronprinz Wilhelm című szócikked a Hajózás, közlekedés kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2021. március 1., 11:21 (CET) |
Az év szócikke 2020 | ||
A 2020-as Az év szócikke versenyen az SMS Von der Tann című szócikked a Hajózás, közlekedés kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2021. március 1., 11:21 (CET) |
- @Dodi123 Köszönöm a gratulációkat, örülök annak, hogy ilyen sok szavazónak tetszettek az általam szerkesztett cikkek. Bár annyit azért hozzáfűznék, hogy szerintem a Németország blokádja szócikk valójában csak negyedik helyezett lett, így nem járt volna neki a kitüntetés. Ha holtversenyben van kettő az élen, akkor az utánuk következő nálam már csak harmadik lehet. Ellenben a Helgolandi csata szócikk szerintem egymaga kellett volna az élen végezzen, elvégre ha jól emlékszem sokkal több első helyet gyűjtött be, mint amelyikkel holtversenyben végzett az élen. – Andreas vita 2021. március 1., 23:51 (CET)
Cacciatorpediniere
[szerkesztés]Egy kicsit fogyjon itt is a hely. Közben kerestem a минная бригада kifejezést, helyette találtam a Минная дивизия https://ru.wikipedia.org/wiki/Минная_дивизия szócikket. A szócikk szerint, ez egy olyan egység amely főleg rombolókból áll tehát az akna a миноносец–aknahordó azaz romboló szó származéka. Ennek ismeretében légy szíves javasolni, mire javítsam az aknabrigád szót. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2021. április 15., 08:13 (CEST)
- Amennyiben a térképvázlat valóban orosz eredetű és ott "aknarakó csoport" avagy "aknarakó brigád" alakban van megadva, akkor szerintem inkább a törzsszövegben kellene megemlíteni, hogy a rombolók kötelékének ez volt a megnevezése. A térképvázlatot esetleg ki lehetne így egészíteni: "Aknarakó csoport rombolói" avagy "Aknarakó csoport (rombolók)". Sajnos nekem sok minden nem tiszta ebben a témában, pl. az orosz cirkálók és rombolók hadmozdulatai miképpen alakultak úgy, ahogy. A rombolókat miért nem küldte Eberhardt előre vagy terítette őket szét legyezőalakban vagy hajtott velük végre átkaroló hadműveletet, esetleg védte volna le velük a két lassabb csatahajót, ha már egyszer ennyire féltette őket. Na meg eleve miért tartotta az összeset a szárazföld felőli oldalán és miért nem egy-egy oszlopot a csatahajóraj két oldalán. A vázlat szerint mellesleg az orosz csatahajók legalább olyan gyorsan haladtak volna, mint a Goeben, miközben az oroszok 14 csomóval szálltak be a küzdelembe, a Goeben pedig 18 csomóval, ráadásul közben még folyamatosan gyorsított is. Ha így helyezkedtek volna a felek a csata végén, akkor a Goeben nem csak a két hátsó lövegtornyával, de legalább a bal oldali szárnytornyával is tisztán tüzelhetett volna, sőt az elülső lövegtoronnyal is - teljes sortüzeket lőve. Ez a vázlat nyilván az események oroszok által előadott verzióját igyekszik szemléltetni. Számomra nem igazán tűnik teljes mértékben hitelesnek. Ha majd egyszer találok újabb forrásokat, akkor onnan lehet pontosítani, – Andreas vita 2021. április 15., 23:33 (CEST)
Kategorizálás
[szerkesztés]Szia! Arra kérlek, légyszi ne tegyél be szócikkekbe létehozatlan kategóriákat (piros linkűeket). Egyrészt azért, mert így a kategorizálás alapvető funkciója nem teljesül, vagyis nem fogja össze a szócikekket, nem kereshetőek a kategóriák, és a kategóriastruktúrába sem kerülnek be, másrészt pedig megjelennek egy hibalistában, és sanszos, hogy kitöröljük azokat a szócikkből. Ha szeretnél egy új kategóriát létrehozni, és biztos vagy benne, hogy helye van a struktúrában (van rá példa, esetleg van eleme a Wikidatában is), akkor gyűjtsd össze az öt szócikket, amivel már létre lehet hozni, és hozd is létre, csináld meg a Wikidata kapcsolatot, és csak utána tedd a szócikkekbe. Kösz szépen, szia! Palotabarát vita 2021. április 21., 12:49 (CEST)
- Rendben. Valóban az első szócikknél létrehozhattam volna már a sablont. A továbbiakban igyekszem a tanácsaidat megfogadni. Andreas vita 2021. április 21., 20:52 (CEST)
- Köszönöm! Ezeket most nem töröltem ki a cikkekből: Csaták az első világháború fekete-tengeri frontján, Kategória:Törökország csatái az első világháborúban de létrehozásra várnak. Palotabarát vita 2021. április 22., 13:58 (CEST)
SVG
[szerkesztés]Kedves Andreasǃ SVG-fájlokat legkönnyebben az ingyenes Inkscape https://inkscape.org/release/inkscape-1.0.2/ programmal módosíthatsz. Ezenkívül van még sok módja, köztük online is lehet. Ha jó az SVG-kép a feliratok nagyon könnyen cserélhetők, érdemes foglalkozni vele. Ha nem akarsz vele foglalkozni, szívesen magyarítok, de a fordítás felelősségét nem nagyon vállalom. Üdv. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2021. május 7., 12:40 (CEST)
- Köszönöm az átírásokat, és sokan biztos így vannak vele. A Skagerrak szócikkében van jó pár dolog amit lehetne még csiszolni és még visszatérek rá előbb-utóbb. Azt pontosan nem tudom mikor, de amint a Krieg zur See-sorozat vonatkozó kötetei szabadon hozzáférhetők lesznek a neten igyekszem majd nekilátni. Ha addig nem lesznek a többi térképek átírva, úgy erre lehet sort kerítek majd akkor magam. Ehhez már kaptam segítséget a Kelet-ázsiai Hajóraj útvonala kapcsán, úgyhogy elméletileg van benne némi tapasztalatom.
- A hadtudományi műhelyben válaszoltam egy korábbi hozzászólásodra. Infoboxban a "német győzelem" helyett a korábbi "német taktikai győzelem" talán tömör megfogalmazásnak jobban megfelel. Majd lábjegyzetben (megjegyzésként) felhívom a figyelmet arra a részre, ahol a csata értékelésének különböző véleményei kerülnek bemutatásra. Andreas vita 2021. május 7., 14:59 (CEST)
- Ilyenre. hogy "német győzelem" nem emlékszem, én ilyenekkel nem nagyon foglalkozom. A Skagerrak-szócikk nekem most nem érdekes. Az SVG-szerkesztéshez sok szerencsét, van amelyikkel szenvedni kell, én is folyamatosan tanulgatom. Egyszerűbb dolgoknál szívesen segítek, de van egy igazi profi, Kaboldy szerkesztő aki azt írja segít az ilyen problémákkal. Volna egy pár megbeszélnivalónk más szócikkek kapcsán, de ráér. Üdv. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2021. május 7., 15:11 (CEST)
Jütlandi csata
[szerkesztés]Szia. A Jütlandi csata kategóriát átnevezted Skagerraki csata alakra. Ez még nem lenne gond, de azokat a szócikkeket, amik a kategóriában vannak szintén át kellene kategorizálni, mert különben felesleges volt az átnevezés. Csigabiitt a házam 2021. július 11., 18:28 (CEST)
- Szia. Az érintett szócikkekben átírtam a kategóriát. Gondoltam valami bot majd elvégzi a feladatot, de így sem tartott sokáig. Andreas vita 2021. július 11., 20:35 (CEST)
A mollwitzi csata térképe
[szerkesztés]Magyarítottam a térképet. Nem egy nehéz munka volt, de talán alakítható még. Ha feltöltöm megnézed? 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2021. július 24., 20:28 (CEST)
- Természetesen megnézem. Andreas vita 2021. július 24., 22:11 (CEST)
- Láttam a feltöltött térképvázlatot. Szerintem minden stimmel benne. Andreas vita 2021. július 30., 16:27 (CEST)
2021-es Év szócikke verseny
[szerkesztés]Az év szócikke 2021 | ||
A 2021-es Az év szócikke versenyen A Goeben és a Breslau üldözése című szócikked a Történelem kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2022. február 28., 14:07 (CET) |
Az év szócikke 2021 | ||
A 2021-es Az év szócikke versenyen a Pearl Harbor elleni japán támadás című szócikked a Történelem kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2022. február 28., 14:07 (CET) |
Nyikita Szergejevics Hruscsov
[szerkesztés]Szia! Éppen folyik a Nyikita Szergejevics Hruscsov szócikk kiemelési eljárása. Tudom, hogy nem ez az elsődleges érdeklődési köröd, de ha időd engedi és kedved van hozzá, kérlek nézz rá a kiemelésre. Eddigre azt hiszem sikerült egész közel hozni ahhoz, hogy kész és jó legyen (eredetileg sem volt messze tőle). Természetesen ha nincs kedved, megértem. Moonwalkr vita 2022. július 13., 13:28 (CEST)
- Szia Moonwalker. Igyekszem majd szánni időt az átolvasására. Olyan intenzíven nem tudok majd részt venni a szerkesztésében, mint az űrrepülőgépes cikknél, de látom nem is kell mert elég sok minden megvitatásra került. Ami észrevételem lesz azt jelezni fogom. Andreas vita 2022. július 15., 10:12 (CEST)
Első világháború
[szerkesztés]szia! Köszönöm, hogy bővítetted az első világháborút, viszont az lenne a javaslatom, hogy a kevésbé fontos dolgokat alcikkekbe építsd be. Tényleg nagyon hosszú így a szócikk. Nem azzal van a bajom, hogy átírtad az általam írt szócikket, csupán gondolni kell arra is, hogy az olvasó egy átfogó dolgot kaphasson, ne vesszen el a részletekbe. A magyar forrásokat pedig nem érdemes törölni, max kiegészíteni. Üdv, és jó további jó munkát kívánok! Szajci pošta 2022. augusztus 3., 09:05 (CEST)
Doggerbank
[szerkesztés]Szia! Végre az egyetemi zh-k után jutott időm, hogy alaposan végigolvassam a cikket - ez is egyike lett a ragyogó munkáidnak. A munkáid az átlag Wikipédia cikkek színvonalától nagyon elütnek, persze a szó maximálisan pozitív értelmében. A megszövegezés tekintetében csak a Lion újabb sérülései c. alfejezet utolsó mondatában láttam egy furcsaságot: "Erre megvolt az esélye, mivel még viszonylag kora volt, Helgoland is még 100 tmf távolságra volt és a német hajók egyike, a Blücher is súlyosan megsérült már." - ez nem "viszonylag korán" akart lenni? Üdv, Történelem pWas gibt's Neues? 2022. december 9., 20:25 (CET)
- Erre tegnap írtam egy választ ami látom valamiért nem jelent meg. A lényege az volt, hogy javítottam az időhatározót. Amúgy meg a kiemelési lapon a megjegyzéshez fűzött kommentárodhoz: igen, a matematikai elemzés alapján is 4:1-es találati arány mellett az lett volna a várható, hogy a britek veszteségei nagyobbak lesznek. Lásd a matek-professzor videóját (Bayesian Study) De sajnos nem így történt. Ez van. - Andreas vita 2022. december 10., 23:20 (CET)
SMS Emden
[szerkesztés]Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/SMS Emden (1908) javaslatról lemaradt az aláírásod, kérlek, pótold, üdv. Akela vita 2023. február 6., 05:29 (CET)
- @Akela Pótoltam. Köszönöm, hogy szóltál. – Andreas vita 2023. február 6., 08:37 (CET)
Az év szócikke 2022-es versenyen nyert díjaid
[szerkesztés]Az év szócikke 2022 | ||
A 2022-es Az év szócikke versenyen a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés című szócikked a Hadtörténet kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2023. február 28., 22:59 (CET) |
Az év szócikke 2022 | ||
A 2022-es Az év szócikke versenyen a Doggerbanki csata (1915) című szócikked a Hadtörténet kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2023. február 28., 22:59 (CET) |
Az év szócikke 2022 | ||
A 2022-es Az év szócikke versenyen a Bagdadi Vasút című szócikked a Műszaki tudományok kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2023. február 28., 22:59 (CET) |
- Így utólag is köszönöm az értesítést Dodi. Őszintén szólva a Hadtörténet kategóriában a két cikket vastagon az első két helyre vártam volna, na de legalább a dobogóról nem maradtak le :) Köszönet a szervezőknek is a kiírás lebonyolításáért! Andreas vita 2023. március 22., 08:35 (CET)
Kiemelés
[szerkesztés]Szia! Kértem néhány javítanivalót a "források" szakaszhoz a kiemelési eljárásnál, ha valami nem világos, beszéljük meg, nagyon szép cikk, ezeket pedig szerintem könnyű javítani. Ogodej vitalap 2023. március 21., 19:26 (CET)
- Köszönöm az SMS Emden (1908) szócikk kiemelésével kapcsolatos észrevételeidet. Andrewwel látom felkaroltátok a dolgot, még ha kicsit megkésve is. A napokban javítom a hiányosságokat. Andreas vita 2023. március 22., 08:29 (CET)
Év szócikke 20 éves jubileumi verseny
[szerkesztés]Szia! Értesítelek, hogy a magyar Wikipédia 20 éves jubileuma alkalmából április 5-én indul egy verseny a „20 év legjobb szócikke címért”. Ebben a korábbi évek „Év szócikke” versenyek győztesei vesznek részt, és ilyen módon legalább egy szócikkben fő közreműködőként érintett vagy te is. A versenyben résztvevők körét kibővítenénk azokkal a szócikkekkel, amelyek a korábbi évek egyikében sem lettek nevezve az „Év szócikke” versenyre, mert ezek között is van bőven nagyon magas színvonalú, talán olyan is, amelynek fő kidolgozója te voltál. Ha tudsz ilyen szócikket, kérlek, hogy ezen az oldalon nevezd be, hogy minél nagyobb legyen a merítés lehetősége. Dodi123 vita 2023. március 22., 17:27 (CET)
- Szia! Már tart a szavazás a magyar Wikipédia jubileuma alkalmából rendezett versenyen, amelyen a 20 év legjobb szócikkei közül lehet kiválasztani 17 kategóriában a legjobbakat.
- Ha esetleg még nem értesültél róla, tájékoztatlak, hogy a jelöltek között van olyan szócikk, amelynek létrejöttében a főbb közreműködők között szerepelsz. Kérlek, hogy szavazatoddal te is legyél részese annak, hogy a legjobbak közül is a legjobbak kaphassák meg a címet! Ezen az oldalon tudsz szavazni. Dodi123 vita 2023. április 30., 14:38 (CEST)
Kiemelés SMS Emden (1908)
[szerkesztés]Szia! Örömmel értesítelek, hogy a fent nevezett szócikk a mai napon a kiemelt státuszt megkapta. További szép és tartalmas szócikkírást kívánok! Ogodej vitalap 2023. április 13., 17:23 (CEST)
- Köszönöm az értesítést. Örülök én is, hogy ha nehezen is de sikerült megkania a kiscirkálónak a kiemelést. - Andreas vita 2023. április 13., 21:58 (CEST)
Disszertáció a figyelmedbe :)
[szerkesztés]Szia!
Éppen a doktori jelentkezéshez kerestem irodalmat, amikor belefutottam egy doktori disszertációba a német haditengerészet első világháborús működéséről, ami talán érdekelhet (https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdf-viewer-master/external/pdfjs-2.1.266-dist/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/64859/Dissz_Antal_Gábor_történelemtud.pdf?sequence=1&isAllowed=y). Belelapozgatva nem hiszem, hogy érdemben újdonságértékkel bírnának a benne leírtak, de hátha. Üdv, Történelem pWas gibt's Neues? 2023. május 31., 19:17 (CEST)
- Köszönöm a linket, terjedelmes olvasmány. A skagerraki csata szócikkét még rendbe szeretném tenni, hogy kiemelhető legyen. Elég kuszán vannak benne dolgok, a végefelé csak beledobtam az angolból fordított szövegrészeket. A császári Haditengerészetet is esetleg ki lehetne dolgozni jobban a kiemeléshez. Ezekhez biztos jó olvasmány lesz. - Andreas vita 2023. június 3., 10:36 (CEST)
- Ezt az irományt te már amúgy olvastad? - Andreas vita 2024. március 14., 11:33 (CET)
- Csak bele-bele lapoztam, de bevallom, nem szerettem az oktatót szóval nem vittem túlzásba. Azért is írtam, hogy ha van időd, lapozz bele, de sok újdonságértékkel biztos nem bír, mert szerintem a te cikkeid tanulmányértékűek... de persze itt motoszkál bennem a kérdés: ennyire rossz? – Történelem pWas gibt's Neues? 2024. március 14., 13:20 (CET)
- Ez az illető, aki ezt összehozta oktatott téged? Ugyan mire? - Andreas vita 2024. március 14., 14:20 (CET)
- Nálunk ugye szokás, hogy a doktoranduszok is tartsanak 1-2 kurzust a tanulmányaik alatt (jómagam is tartok most egyet tapasztalatszerzés gyanánt, mert jövőre már komolyan számítanak rám), s az illető emlékeim szerint a covid alatt online Egyetemes újkor 1-et tartott nekünk egy másik doktorandusszal együtt (ez az 1798-1914 közötti egyetemes köztörténetet jelenti). A vizsga vicc volt, a krími háborúról kellett mesélnem 5 percben, s szevasz-tavasz, végeztem. Részben erre is gondoltam, amikor mondtam neked, hogy nemigen van olyan emberke nálunk Magyarországon, aki professzionálisan értene a tengeri hadviselés témájához, akár stratégiai/taktikai, akár hadászati szemszögből (max Krámli, meg Kaiser, de ők sem univerzális emberek... szegény öreg Csonkaréti megérdemli a tiszteletet, de sok hülyeséget is összeírt). – Történelem pWas gibt's Neues? 2024. március 14., 21:46 (CET)
- Még ha valaki nem is ért ezekhez a dolgokhoz, németül vagy angolul attól még érthetne. Úgy tudom két idegen nyelv legalább középfokon való ismerete a diplomának is előfeltétele. Pár napja nekiálltam elolvasni ezt az "izét" és egyre inkább az a benyomásom, a szerző úgy használ fel idegen nyelvű forrásokat, hogy nem igazán tudja értelmezni az ott leírtakat, de még egyes idegen nyelvű szavak leírása is komoly gondot okoz neki. - Andreas vita 2024. március 14., 22:44 (CET)
- Nálunk ugye szokás, hogy a doktoranduszok is tartsanak 1-2 kurzust a tanulmányaik alatt (jómagam is tartok most egyet tapasztalatszerzés gyanánt, mert jövőre már komolyan számítanak rám), s az illető emlékeim szerint a covid alatt online Egyetemes újkor 1-et tartott nekünk egy másik doktorandusszal együtt (ez az 1798-1914 közötti egyetemes köztörténetet jelenti). A vizsga vicc volt, a krími háborúról kellett mesélnem 5 percben, s szevasz-tavasz, végeztem. Részben erre is gondoltam, amikor mondtam neked, hogy nemigen van olyan emberke nálunk Magyarországon, aki professzionálisan értene a tengeri hadviselés témájához, akár stratégiai/taktikai, akár hadászati szemszögből (max Krámli, meg Kaiser, de ők sem univerzális emberek... szegény öreg Csonkaréti megérdemli a tiszteletet, de sok hülyeséget is összeírt). – Történelem pWas gibt's Neues? 2024. március 14., 21:46 (CET)
- Ez az illető, aki ezt összehozta oktatott téged? Ugyan mire? - Andreas vita 2024. március 14., 14:20 (CET)
- Csak bele-bele lapoztam, de bevallom, nem szerettem az oktatót szóval nem vittem túlzásba. Azért is írtam, hogy ha van időd, lapozz bele, de sok újdonságértékkel biztos nem bír, mert szerintem a te cikkeid tanulmányértékűek... de persze itt motoszkál bennem a kérdés: ennyire rossz? – Történelem pWas gibt's Neues? 2024. március 14., 13:20 (CET)
@Történelem p - A figyelmembe ajánlott disszertáció elolvasásához úgy két hete láttam hozzá. A helgolandi csatánál jártam mikor rádírtam ezzel kapcsolatban és a skagerraki csatáig olvastam el. Ahogy találtam pár hibát vagy kétes állítást, gondoltam kigyűjtöm őket. Ezeket az észrevételeimet gyűjtöttem össze az alább lévő legördíthető sávban, legalábbis azokat, amiket épp akkor érdekesnek találtam rögzíteni, mikor olvastam, a teljesség igénye nélkül. A „mű” első feléhez, a német flotta első világháború előtti történetéről olyan sokat nem tudok, ezért itt sok észrevételem nem volt. (Olvastam bár róla több helyen, de nem volt egy eseménydús időszak, így ezeket a dolgokat nehezebben is lehet memorizálni.)
Azt hiszem egyfajta előzetest kínál az a pár mondat, amit a szerző mindjárt a „Köszönetnyilvánítás” részben leír. Ezeket az érdekes információkat két hete kissé furcsának találtam, de akkor nem törődtem velük. Most viszont idéznék is belőle:
- „Lassan több mint másfél évtizede, még egyetemi hallgatóként kezdtem foglalkozni a tengeri hadviselés történetével. Ez idő alatt sikerült megismerkednem jó néhány –szakmabeli és szakmán kívüli – hasonló érdeklődésű emberrel. A velük folytatott gondolatcserék rengeteg új ismerettel ajándékoztak meg, sok tekintetben alakították a témával kapcsolatos gondolataimat és nézeteimet, elmondható, hogy minden ilyen beszélgetés egy-egy „tégla” volt a most elkészült disszertációban.”
- (…)
- „Ugyancsak szeretnék köszönetet mondani oktatóimnak és kollégáimnak, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke munkatársainak tanácsaikért, javaslataikért, biztatásukért, valamint azokért a beszélgetésekért, amelyek rengeteget segítettek nekem abban, hogy megtaláljam érdeklődési köröm helyét a korszak „nagy egészében”.
Számomra feltűnő volt, hogy a szerző a köszönetnyilvánításban több ízben is gondolatformáló, nézetalakító „beszélgetésekről” ír. Nem tudom egy ilyen köszönetnyilvánítás hogyan szokott kinézni, de mondjuk én úgy gondolnám, hogy a doktorandusz a beszélgetéseken túl esetleg megemlíti, milyen nagyszerű forrásokat ajánlottak a figyelmébe és ezek mennyire jó olvasmányok voltak, kinek az ajánlása mely területen segített a disszertáció elkészítésében. (Esetleg milyen jó volt, hogy egyes elavult munkák helyett valaki valami színvonalasabbat ajánlott…) Ez talán magyarázattal szolgálhat a disszertációban fellelhető hiányosságok okára.
Az észrevételeim nagy részét spontán fogalmaztam meg, talán 7-8 esetben, mikor nagyon valószínűtlen dolgot olvastam, utánanéztem a megadott forrásanyagban is. Ezekben az esetekben vagy a leírt információt nem tartalmazta a megadott forrás, vagy valami más volt a mondanivalója (esetleg nem is a megadott oldalon), egy esetben pedig épp az ellenkezőjét közölte a forrás, mint ami a disszertációban szerepelt. A disszertációból kivett idézetek félkövér betűkkel szerepelnek, alattuk normál betűvastagsággal olvashatók az észrevételek.
– Andreas vita 2024. március 21., 00:05 (CET)
20 év legjobb szócikke versenyen nyert díjad
[szerkesztés]
A 20 éves magyar Wikipédia legjobb szócikkeinek egyike | ||
A magyar Wikipédia jubileumi versenyén a 20 év legjobb szócikkei között a
melynek egyik fő közreműködője voltál, a Műszaki és alkalmazott tudományok kategóriában harmadik helyezést ért el!A Wikipédia szerkesztői nevében gratulálok! Dodi123 vita 2023. július 2., 10:12 (CEST) |
- Köszönöm Dodi az értesítést. Őszintén szólva nem követtem figyelemmel ezt a kiírást, de örülök, hogy ennyire elnyerte a közösség tetszését ez a szócikk. Üdv: Andreas vita 2023. július 2., 11:43 (CEST)
Re: Zimmerman-távirat
[szerkesztés]Szia! Belelapozgatok a héten a cikkekbe, megígérem. Jut eszembe: doktoranduszként tartok most a félévben egy kvázi ismeretterjesztő kurzust az első világháborúról, és szeretnék röviden foglalkozni a világháború tengeri hadműveleteivel is (Mahan koncepciója, flottaverseny, Skagerrak, korlátlan-tengeralattjáró-háború és politikai következményei) - nem tudsz ajánlani valami viszonylag rövid magyar/angol nyelvű tanulmányt, ami mondjuk Skagerrak vagy a háborút megelőző Dreadnought-láz német-brit ellentétjeit jól tudja megragadni? (olvasmányt keresek a nebulóknak)
Üdv, Történelem pWas gibt's Neues? 2024. február 18., 11:16 (CET)
- Köszönöm, hogy foglalkozol a cikkekkel.
- Ami az angol-német flottaversenyt stb. illeti, én is csak a netről szedem össze a dolgokat. Nagy ritkán beszerzek antikváriumból könyveket, mint legutóbb a Doggerbanki incidenshez a Csuzima című könyvet. Azt is lehetne jelölni kiemeltnek, csak a végén van egy diplomáciai rész amit a német szócikkből vettem át és nincs forrásolva.
- Olvasmányként én azt tanácsolnám a nebulóknak, hogy ne csak egy oldalról tájékozódjanak, hanem mindkét oldalról, ha lehet harmadik (külső) oldalról is. Pl. az első világháborús tengeri harcokhoz kapcsolódóan a "mainstreamet" nagyban meghatározza a Julian Corbett-féle brit propaganda (amit lehet nagy részben WC ihletett). Ezzel szemben érdemes a Naval Staff Monographs-t olvasni, ami kritikusabb és szakmai elemzést tartalmaz. (Nem is csoda, hogy sokáig titkosítva is voltak. Én az ausztrál kormányzat oldalán találtam meg őket). Német részről a Krieg zur See sorozatot érdemes hozzáolvasni a kiegyensúlyozottság érdekében. Mivel ez is röviddel a háború után jelent meg (Corbettéhez hasonlóan), így néhol ez is propagandisztikus, de nem annyira, mint Corbett. Ott, ahol a szerkesztő átadja a szót egy szemtanúnak, vagy egy jelentésnek, és ezt utána nem kommentálja, ott úgy vettem észre, hogy oka van a távolmaradásnak.
- Hát kb. ennyit tudnék mondani hozzá. A Skagerrak szócikket szeretném kidolgozni még jobban, de a Krieg zur See-ből pont az 5. könyv nem érhető még el, ami azzal foglalkozna. Lehet a tavasszal nekiállok kijegyzetelni az NSM-et és ha addig sem lesz elérhető a KzS, akkor ezzel egészítem ki. - Andreas vita 2024. február 18., 12:06 (CET)
- Illetve ilyen összefoglalót amilyet te itt kérsz nem is tudom tudok-e mondani, talán az újabb kiadású könyvek amik fel vannak tűntetve a források között az angol és német szócikkekben (és így az általam szerkesztett cikkekben is bent vannak), azok már egész jók lehetnek. Közülük a Massie-féle könyveket ismerem valamennyire, mert részleteiben olvasható a neten. Az ő leírásai egész jók, de néhol erősen visszanyúl a brit propagandához. Szóval így erős fenntartásokkal tudnám csak ajánlani. -
- Andreas vita 2024. február 18., 12:43 (CET)
- Kicsit elmaradt az átnézéssel, de a jövő hónap elején igyekszem ezeket megejteni. Ahogy ismerlek, a minőséggel sok hiba nem lehet, de persze rá akarom szánni azt az időt, amit megérdemel. – Történelem pWas gibt's Neues? 2024. február 28., 13:47 (CET)
- Rendben, köszönöm. Kicsit zavarosan hoztam össze ezt a szócikket, mert tavalyelőtt novemberben ollóztam össze az angol és a német szócikket, a Boghardt-féle könyvet meg tavaly januárban olvastam el, miután megtaláltam az archive.com-on. Akkor kijegyzeteltem és az alapján egészítgettem ki a cikket utólag. Hát sokkal egészségesebb lett volna, ha előbb a könyvet olvasom, és ez adja a törzset, amit aztán egyéb forrásokkal kiegészítek. De azért remélem így is elég jó lesz. Andreas vita 2024. március 2., 08:23 (CET)
- Közben jelöltem kiemelésre a szócikket. Nem tudom volt-e időd átolvasni azóta, de remélem a hónapban valamikor tudsz rá időt szánni. Talán már most a hétvégén... - Andreas vita 2024. április 12., 08:48 (CEST)
- Kicsit elmaradt az átnézéssel, de a jövő hónap elején igyekszem ezeket megejteni. Ahogy ismerlek, a minőséggel sok hiba nem lehet, de persze rá akarom szánni azt az időt, amit megérdemel. – Történelem pWas gibt's Neues? 2024. február 28., 13:47 (CET)
Annexiós válság
[szerkesztés]Kedves Andreas! Érdekesnek tartom, mit látni a szultán arcán, mit látok én és mit mások. A képhez adott angol nyelvű leírás szerint "helplessy" néz. A https://fr.wikipedia.org/wiki/Bulgarie szócikkben: "... le sultan Abdülhamid II regarde furieux, se demandant ce qu’il va lui rester.". Én bizonytalan vagyok a tekintetét illetően, visszaírhatom szomorúra is. Ami a javításokat illeti, nem szoktam úgy nekiállni, hogy én most a szócikket átjavítom. A számomra érdekes szócikkekben általam - általában kis hibákat javítom, de ahogy elkezdem, sokszor egyik jön a másik után. Amiben komoly hiányosságok vannak, neki sem kezdek, nincs meg hozzá a tudásom, ritkábban a türelmem. Ez is egy számomra érdekes szócikk, apró hibákkal. Egyébként meg nagyon tetszenek a Darinko által vagy az általad írt történelmi témájú szócikkek, sok eseményről semmit vagy nagyon keveset tudtam. Üdv. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2024. február 21., 21:21 (CET)
- Nekem az angol "helplessly" (tehetetlenül) jobbnak tűnik ide, mint a mérges, ha már a búslakodva nem felelne meg. Vannak olyan szavak, amiket Wikipédián nem használnék, mint pl. a "hazugság" vagy épp most a "mérges". Ha valakit így jellemzek, már eleve negatívnak állítom be, mert hát ki szereti a mérges embereket. Ilyenkor szerintem jobb lenne az ingerült, esetleg a dühödt (de nem dühös) szavakat használni - ha már muszáj. A cikkek nagy részét fordítom amúgy. Szóval az érdemem többnyire csak ebben áll. Ha valami nem stimmel a cikkben vagy nagyon érdekes a téma, akkor máshol is utána olvasok és kiegészítem. A Zimmermann-távirat szócikket hamarosan jelölném kiemeltnek és az Admiral Hipper (nehézcirkáló) szócikket is. Megkérnélek téged is, hogy ha időd engedi akkor olvasd el őket előzetes kontrollra még jelölés előtt. Előre is köszönöm. - Andreas vita 2024. február 21., 22:02 (CET)
- Visszaírtam szomorúra. A szerkesztéseidet ismerve, te a böse szót azonosíthatod a mérgessel, de a mérges a magyar nyelvben csak egy átmeneti lelkiállapot, nincs olyan negatív jelentése ami jellemezné a személyt is. Talán egy gyerek is lehet mérges, attól még az nem gonosz, rosszindulatú és így tovább. Azokba a szócikkekbe belenézek, mivel érdeklődési köröm9n belül vannak. Más. Múltkoriban Montecuccoli szerkesztőtárs rögtönzött egy olasz "kézi" hajóosztály-infoboxot, már nem is tudom merre van. Hiányzik egy hadihajó-infobox sablon, de alkalmatlannak érzem magamat. B.Zsolt megszerkesztené mivel ő sablonszerkesztő is, de paraméterek kellenének neki. Te ehhez jobban értenél. Üdv. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2024. február 22., 15:37 (CET)
- Bocsi a késői válaszért. A sablonszerkesztéshez nem értek, én is csak azokat használom fel, amiket találok a hasonló témájú magyar szócikkekben. Nem tudom miben különbözne egy olasz cirkáló infoboxa egy angolétól vagy osztrák-magyarétól (vagy nem értem a kérdést). Montecuccoli szerkesztései nem mindig a legjobbak. - Andreas vita 2024. március 2., 08:27 (CET)
- Sablonszerkesztéshez én sem értek, de jogosultság is kell hozzá. Ezért hivatkoztam fentebbi szerkesztőtársra. Nem hajó infoboxról írtam, hanem hajóosztály infoboxról, mert ez nincs a magyar wikipédián, a hajó infoboxban viszont nincs lehetőség egy hajóosztály jellemzésére, csak a hajóosztály tagjaira. Nagyjából Template:Infobox ship class overview 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2024. március 2., 09:07 (CET)
- Bocsi a késői válaszért. A sablonszerkesztéshez nem értek, én is csak azokat használom fel, amiket találok a hasonló témájú magyar szócikkekben. Nem tudom miben különbözne egy olasz cirkáló infoboxa egy angolétól vagy osztrák-magyarétól (vagy nem értem a kérdést). Montecuccoli szerkesztései nem mindig a legjobbak. - Andreas vita 2024. március 2., 08:27 (CET)
- Visszaírtam szomorúra. A szerkesztéseidet ismerve, te a böse szót azonosíthatod a mérgessel, de a mérges a magyar nyelvben csak egy átmeneti lelkiállapot, nincs olyan negatív jelentése ami jellemezné a személyt is. Talán egy gyerek is lehet mérges, attól még az nem gonosz, rosszindulatú és így tovább. Azokba a szócikkekbe belenézek, mivel érdeklődési köröm9n belül vannak. Más. Múltkoriban Montecuccoli szerkesztőtárs rögtönzött egy olasz "kézi" hajóosztály-infoboxot, már nem is tudom merre van. Hiányzik egy hadihajó-infobox sablon, de alkalmatlannak érzem magamat. B.Zsolt megszerkesztené mivel ő sablonszerkesztő is, de paraméterek kellenének neki. Te ehhez jobban értenél. Üdv. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2024. február 22., 15:37 (CET)
Anna Cramling
[szerkesztés]Szia! Örülök, hogy egy sakktárgyú szócikkel foglalkoztál, és azt kiemelésre vitted. Mivel idén Budapesten rendezik a sakkolimpiát, minden olyan minőségi szócikknek örülök, ami kapcsolódik az eseményhez. Anna Cramling sajnos nem olyan nevezetes - különösen hazánkban -, amely nagyobb érdeklődést váltana ki. Ez a mostani kiemelési eljáráson is látszik. Mivel kiemelkedő eredményt (még) nem ért el, az élete nincs különösebben részletesen feldolgozva. Nem csodálkoznék azon, ha valaki esetleg még a nevezetességét is megkérdőjelezné (legalábbis a magyar wikin). Sajnos érdemben hozzátenni a tartalomhoz én sem nagyon tudok, bármennyire szeretném. Mivel sok igen fiatal sakkozó van, akik világversenyeken már a felnőttek között is kiemelkedő eredményeket értek el, a nevezetességét elsősorban az adhatja, hogy ő az első női sakkstreamer, így mindenképpen helye van a szócikkek között. Erről a tevékenységéről azonban a szócikkben csak kevés szó esik. A szócikk kihoz mindent, amit egy ilyen fiatalról egyáltalán írni lehet, de az érdeklődést a magyar olvasókban kevésbé kelti fel. Azt javaslom, hogy inkább jó szócikknek jelöld, a kidolgozottsága alapján abban én is támogatom, de a kiemelését a jelenlegi tartalmával jó szívvel nem tudom támogatni. Nem a szócikk hosszúsága (rövidsége) miatt, hanem amiatt, hogy élő személyről lévén szó, és az élete kevéssé feldolgozott. Emiatt összehasonlítva más sakktémájú kiemelt szócikkekkel is vannak hiányosságai, de ezek is a kora és a szerénynek nevezhető eredményei miatt jelentkeznek. Ne haragudj, hogy ennyire kritikusan fogalmaztam meg a véleményem. Ezeket a sorokat inkább itt írtam meg neked, hogy ne romboljam le a lehetőségét annak, hogy egy jó szócikk eljáráson sikerrel induljon. Dodi123 vita 2024. március 6., 22:17 (CET)
- Semmi gond. Egy hirtelen ötlettől vezérelve jelöltem kiemelésre. Értem a kritikákat és egyet tudok érteni velük. Mint írtam, semmi gondom vele, ha nem kapja meg a kiemelést, még ha szavazatot sem kap az sem. Azzal a cikket talán még ki lehetne egészíteni, hogy a napokban ismerték el az "innovációját", amit "Tehén megnyitásnak" nevezett el (legalábbis az chess.com-on). Magam amúgy egyáltalán nem sakkozom, csak a szabályokkal vagyok tisztában valamennyire. Naponta megnézek egy videót tőle, mert elég érdekesen elő tudja adni ezt az amúgy sokak számára elég száraz "sportot". - Andreas vita 2024. március 6., 23:05 (CET)
- Kiváncsivá tettél a streamjére. Kérlek, hogy add meg a linkjét, én is belenéznék, hátha inspirációt ad a szócikk kiegészítésére is. – Dodi123 vita 2024. március 7., 10:47 (CET)
- Csak a YouTube-videóit szoktam nézni, ott elég ha beütöd a nevét és megtalálod a felvételeket: Anna Cramling - YouTube. De ahogy láttam YT-on adnak élőben sakkversenyeket is, most épp Prágából. Ezek túl hosszúak, ezért nem nézem őket. Pár perces villámpartiból nézek meg 1-2-t naponta. - Andreas vita 2024. március 7., 11:13 (CET)
Admiral Hipper
[szerkesztés]Szia! Sajna úszok a dolgokkal (uhh, rossz szókép), de átnéztem a cikket. Nagyon jó, mint mindig és kifejezetten olvasmányos. Egy-két látható helyesírási hibát javítottam csak, illetve lenne pár megjegyzésem, az egyes vonatkozó fejezetek címét jelölöm a beazonosíthatósághoz:
A Glowworm elsüllyesztése – 2. megjegyzés
- Heye sorhajókapitány jelentésében a külső héj páncélöv alatti részének sérülése szerepel, nem magának a páncélövének. (Ellenőrizendő részlet.) - Ezzel azóta sikerült foglalkoznod?
Visszatérés Németországba
- „…amennyiben a part menti ütegeket sem tudnák a hegyivadászok és az ellenség aknazárt telepítene a fjord lezárására” – itt valami a hegyivadászok kapcsán hiányzik szerintem
Juno hadművelet
- „zsákmányszemélyzet”? :D
Első atlanti bevetés (Nordseetour hadművelet)
- 3. bekezdés: „A cirkáló az éjszaka folyamán egy nagyobb a konvojt kísérő haderőt észlelt vizuálisan, melyre három torpedót lőtt ki, de ezek nem találtak célba” – szerintem haderő helyett írjunk hadihajót, mert furcsán hangzik.
Áthelyezése Norvégiába
- „Több tengeralattjáró is portyázott a térségben, de egyiknek sem sikerült észlelnie a német köteléket, így az március 21-én épségben elérte a norvég kikötőt.” – itt lehet, hogy a tengeralattjárókhoz rögzíteném, hogy „szövetséges tengeralattjárók”-ról van szó, nehogy kizökkentsük az olvasót
- „Kummetz a Z 27-nek adta utasításba a szovjet hajók elsüllyesztését.” – ennek lett valami végkifejlete?
Történelem pWas gibt's Neues? 2024. március 9., 20:00 (CET)
- Köszi az észrevételeket, javítottam/módosítottam mindenhol. A prize crew/Prisenmannschaft kifejezésre korábban nem találtam megfelelő kifejezést, ezért mivel mindkettő tükörfordítása a "zsákmánylegénység" vagy "zsákmányszemélyzet" volt, ezért bátorkodtam átvenni. A DictZone-nál talátam rá a "Prisenkommando" jelentésére, ez alapján átneveztem és lett "zsákmányhajó-legénység". (Prisenkommando jelentése magyarul (dictzone.com))
- Az ütközésből való sérülésének leírása az angol szócikkben nyilvánvalóan helytelen. Ilyen sérüléssel nem hajózhatott volna tovább és teljesíthette volna a küldetését. Ez a fotó 9 nappal később készült Dániában, már hazafelé tartva. Látható, hogy a páncélövét nem ért komolyabb sérülés. - Andreas vita 2024. március 12., 01:02 (CET)
1988-as női sakkolimpia kiemelési eljárása
[szerkesztés]Szia! Mint a sakk iránt érdeklődő szerkesztőt, téged is tájékoztatlak, hogy kiemelésre jelöltem az 1988-as női sakkolimpia szócikket. Szakítva a korábbi hagyományokkal, ez a szócikk a versenyt fordulóról-fordulóra követi olymódon, hogy a sakkban járatlanok számára is érthető és izgalmas legyen. Neked is a figyelmedbe ajánlom a cikket, amelyben a Polgár lányok megtörték a szovjet sakkozónők 30 éven át tartó hegemóniáját a sakkolimpiákon. Ha szerinted is megérdemli a kiemelt státuszt, akkor kérem, hogy szavazatoddal támogasd ezen a lapon. Dodi123 vita 2024. március 17., 14:10 (CET)
- Szia Dodi. Átolvasom hamarosan. - Andreas vita 2024. március 21., 00:07 (CET)
Kiemelés —Anna Cramling
[szerkesztés]Szia! Kérdezném, hogy sikertelenként lezárható-e a kiemelési eljárás? Sajnos a kiemelési időszak lejárt. Ogodej vitalap 2024. március 25., 22:58 (CET)
- Igen, természetesen lezárható. - Andreas vita 2024. március 25., 23:02 (CET)
Kedves Andreas! Az Anna Cramling szócikk sajnos (érdektelenség miatt) nem kapta meg a kiemelt státuszt, az eljárást lezártam. Remélem ez nem vette el a kedved további színvonalas szócikkek írásától/jelölésétől, további jó munkát és eddigiekhez hasonló magas színvonalú szerkesztést kívánok! Ogodej vitalap 2024. március 26., 10:05 (CET)
Zimmermann-távirat kiemelt!
[szerkesztés]Kedves Andreas! Az általad jelölt Zimmermann-távirat szócikk kiemelt lett, a közösség nevében gratulálok, további színvonalas szócikkek írásához sok sikert kívánok! Ogodej vitalap 2024. május 7., 15:15 (CEST)
Gratulálok! Apród vita 2024. május 7., 15:25 (CEST)