Ugrás a tartalomhoz

Réti bakszakáll

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Réti bakszakáll
Piacenza mellett
Piacenza mellett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids II
Rend: Fészkesvirágzatúak (Asterales)
Család: Őszirózsafélék (Asteraceae)
Alcsalád: Katángformák (Cichorioideae)
Nemzetség-
csoport
:
Katángrokonúak
Alnemzetség-
csoport
:
Scorzonerinae
Nemzetség: Bakszakáll (Tragopogon)
L.
Faj: T. pratensis
Tudományos név
Tragopogon pratensis
L.
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Réti bakszakáll témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Réti bakszakáll témájú médiaállományokat és Réti bakszakáll témájú kategóriát.

Tragopogon_pratensis

A réti bakszakáll (Tragopogon pratensis) az őszirózsafélék (Asteraceae) közé tartozó bakszakáll (Tragopogon) növénynemzetség egyik faja.

Elterjedése

[szerkesztés]

Európában őshonos. Közép-Európában gyakori, észak felé azonban egyre ritkább. A Mediterráneumban hiányzik, ott más bakszakállfajok élnek. Magyarországról hiányzik,[1] bár több kutató a közönséges bakszakállt (Tragopogon orientalis) a réti bakszakáll alfajának tartja Tragopogon pratensis subsp. orientalis néven,[2][3] vagyis ebben az értelemben Magyarországon is előfordul.

Leírása

[szerkesztés]

Kétéves vagy évelő lágyszárú, 20–70 cm magasra nő meg. Gyökere barna színű, orsó alakú karógyökér. Szürkészöld színű szára felálló, egyszerű vagy csak kissé elágazó, fiatalon még gyapjasan szőrös, de később lekopaszodik. Levelei a száron váltakozó állásban helyezkednek el, megjelenésük fűszerű: ülők, félig szárölelők, keskeny lándzsásak vagy keskeny háromszögletűek, hosszan kihegyesedők, ép szélűek, és a kétszikű növényekre nem jellemző módon párhuzamos erezetűek. Leveleinek jellegzetessége még, hogy a levélalap táján pirosasak. A növény szárának tövén mindig megfigyelhető az előző évi levelek maradványa. Hajtása tejnedvet tartalmaz.

Az akár 7 cm átmérőjű, sárga színű fészekvirágzatok (fészkek) hajtásvégiek, magánosan fejlődnek, májustól júliusig virítanak. A kocsány a fészek felé egyre vastagabb, a vacok nem pelyvás. A fészekpikkelyek keskenyek, belül kopaszak, számuk gyakran nyolc, az alapjuk összenőtt, egy sorban helyezkednek el és csészeszerűen veszik körül a fészket. A fészek közel negyven sugárvirágból áll, nem tartalmaz csöves virágokat. A sugárvirágok 5, világos- vagy aranysárga színű sziromlevele nyelvvé nőtt össze (nyelves virágok); a fészek legkülső virágainak nyelve a leghosszabb, s ahogy következnek a virágok a fészek közepe felé, nyelvük egyre rövidebb. A virágok kétivarúak: a porzótájat 5 porzólevél alkotja, a termőtájat pedig a 2 termőlevélből kialakult, alsó állású magházzal rendelkező termő. A fészekpikkelyek hossza eléri, sőt meg is haladhatja a szélső virágok nyelvének hosszát. A virágok csak 8 és legfeljebb 14 óra között,[4] továbbá kizárólag szép, napos időben nyílnak.

Kaszattermései keskenyek, barna színűek, barázdásak, hosszú csőrükkel együtt mintegy 2,5 cm hosszúak. Ezen a csőrön helyezkedik el a 4  cm széles, piszkosfehér színű, többsoros bóbita, mely repítőkészülékként segíti elő, hogy a termés a széllel terjedhessen. Elvirágzás után a bóbitás terméseket azonban egy ideig még az összecsukódott fészekpikkelyek tartják fogva; az egykori fészek ebben az állapotában kecskeszakállra emlékeztet. A fészekpikkelyek csak később – többnyire száraz időben – nyílnak fel és teszik lehetővé a szőrbóbitás termések elszállását.

Hasonló a közönséges bakszakállhoz (Tragopogon orientalis, vagy Tragopogon pratensis subsp. orientalis), melynek azonban fészekpikkelyei rövidebbek a virágok nyelveinél, továbbá kocsánya egyenletes vastagságú, vagyis a fészek felé nem lesz egyre duzzadtabb.

Élőhelye

[szerkesztés]

Inkább domb- és hegyvidékeken – 2000 m-es tengerszint feletti magasságig – fordul elő kaszálókon, réteken, legelőkön, félszáraz gyepekben, száraz erdőkben, illetve utak és vasutak mentén, töltéseken. Nagyobb állományokat is képezhet. Gyomtársulásokban gyakori. A nedves vagy mérsékelten száraz vízháztartású, laza szerkezetű, nem sekély agyag- és vályogtalajokat kedveli, melyek humuszosak, illetve mesterséges környezetben kissé trágyázottak, továbbá tápanyagokban, bázisokban is viszonylag bőségesek.

Felhasználása

[szerkesztés]

Zöldségnövényként is ismert. Ahogyan a feketegyökér (Scorzonera hispanica) gyökerét, úgy a réti bakszakáll gyökerét, valamint zsenge hajtásait is a spárgához hasonlóan használják fel. Levelei cukortartalmúak, és akár nyersen, akár a spenóthoz hasonlóan elkészítve fogyaszthatók.[5]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda. 525. o. ISBN 963 9121 22 3 1998. [1999]  
  2. Réti bakszakáll (Tragopogon pratensis). In Bertram Münker: Közép-Európa vadvirágai. Illusztrálta: Fritz Wendler. Szakértő: Manfred Stangier. Fordította és a magyarországi viszonyokra alkalmazta: dr. Lászay György. Budapest: Magyar Könyvklub. 1998. 236. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-548-672-3  
  3. Tragopogon pratensis subsp. orientalis (L.) Čelak. – Közönséges bakszakáll. In Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója: Harasztok–virágos növények. A rajzokat készítette: Csapody Vera (†), kiegészítette: Széll Marianne. Bírálók: Hegedűs Ábel (†), Horánszky András, Priszter Szaniszló. 4., átdolgozott kiadás. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2001. 556. o. ISBN 963-19-1226-4  
  4. Réti bakszakáll (Tragopogon pratensis). In Wilhelm Eisenreich – Alfred Handel – Ute E. Zimmer: Állat- és növényhatározó természetjáróknak. Fordította: Nagy Erika és Schmidt Egon. Szakmailag ellenőrizte: Lökös László, Szél Győző, Vasas Gizella. Budapest: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt. 2009. 186. o. ISBN 978-963-11-8614-7  
  5. Réti bakszakáll (Tragopogon pratensis). In Grau – Jung – Münker: Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények. Illusztrálta: Monika Hänel és Fritz Wendler. Szakértő: Prof. Paul Bauer. Fordította: Jeney Margit. Szakmailag ellenőrizte: Facsar Géza. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. 152. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-548-295-7  

Források

[szerkesztés]
  • Réti bakszakáll (Tragopogon pratensis). In Grau – Jung – Münker: Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények. Illusztrálta: Monika Hänel és Fritz Wendler. Szakértő: Prof. Paul Bauer. Fordította: Jeney Margit. Szakmailag ellenőrizte: Facsar Géza. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. 152. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-548-295-7  
  • Tragopogon pratensis L., Réti bakszakáll. In Jean-Denis Godet: Európai virágai: Lágyszárúak. Fordította: Dr. Reményi K. András. Szakmailag ellenőrizte: Dr. Horánszky András. (hely nélkül): Officina Nova. 1992. 138. o. ISBN 963-7836-691  
  • Réti bakszakáll (Tragopogon pratensis). In Bertram Münker: Közép-Európa vadvirágai. Illusztrálta: Fritz Wendler. Szakértő: Manfred Stangier. Fordította és a magyarországi viszonyokra alkalmazta: dr. Lászay György. Budapest: Magyar Könyvklub. 1998. 236. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-548-672-3  
  • Réti bakszakáll, Tragopogon pratensis. In Margot Spohn – Roland Spohn: Melyik ez a virág? Fordította: Imre Ferenc. Budapest: M-érték Kiadó Kft. 2009. 259. o. ISBN 978-963-9889-48-4