Ugrás a tartalomhoz

Pyrococcus furiosus

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pyrococcus furiosus
Pyrococcus furiosus
Pyrococcus furiosus
Rendszertani besorolás
Domén: Archaea
Ország: Euryarchaeota
Törzs: Euryarchaeota
Osztály: Thermococci
Rend: Thermococcales
Család: Thermococcaceae
Nemzetség: Pyrococcus
Faj: P. furiosus
Tudományos név
''Pyrococcus furiosus''
Erauso et al. 1993
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pyrococcus furiosus témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pyrococcus furiosus témájú kategóriát.

A Pyrococcus furiosus a Thermococcaceae családba tartozó extremofil Archaea faj. Az archeák – ősbaktériumok – egysejtű, sejtmag nélküli prokarióta szervezetek. Hipertermofilként osztályozható, mivel extrém magas hőmérsékleten növekszik a legjobban; magasabban mint amit a termofilek preferálnak. Figyelemre méltó, hogy az optimális növekedési hőmérséklete 100 °C (ami elpusztítja a legtöbb élőlényt), és egyike azon kevés szervezeteknek, amik rendelkeznek az aldehid-ferredoxin-oxidoreduktáz nevű enzimmel – ami volfrámot tartalmaz, és ami ritkán található meg a biológiai molekulák között.

Tudományos neve

[szerkesztés]

A Pyrococcus görögül azt jelenti hogy tűzgolyó; utalva arra, hogy gömb alakú és képes 100 °C körül növekedni. A faj nevében a furiosus latinul azt jelenti hogy rohanó, utal a duplikációs idejére és a gyors úszására.[1][2]

Felfedezése

[szerkesztés]

Először egy anaerob geotermikusan fűtött 90-100 °C-os hőmérsékletű tengeri üledékben izolálták a Porto Levante tengerparton, Vulcano-szigeten, Olaszországban. Először Dr. Karl Stetter a Regensburgi Egyetemen Németországban, és kollégája, Dr. Gerhard Fiala írta le 1986-ban.[1]

Leírása

[szerkesztés]

Duplikációs ideje híresen gyors, 37 perc optimális körülmények között. Nagyjából szabályos gömb alakú, 0,8-1,5 μm átmérőjű, ostorai a sejt egyik pólusán helyezkednek el. Sejtjeit glikoprotein borítja.

70-103 °C között növekszik, optimális érték 100 °C. pH 5-9 között növekszik, optimális érték 7. Jól növekszik élesztőkivonattal, maltózzal, cellobiózzal, β-glükánokkal, keményítővel, és fehérje forrásokkal (tripton, pepton, kazein, és húskivonat). Nem vagy lassan növekszik a következő anyagokkal: aminosavak, szerves savak, alkoholok, és a legtöbb szénhidráttal (beleértve a glükózt, a fruktózt, a laktózt, és a galaktózt). Az anyagcseretermékei hidrogén és szén-dioxid. A hidrogén jelenléte súlyosan gátolja a növekedését és az anyagcseréjét, ezt a hatást meg lehet kerülni ha ként adnak a környezetéhez. Jelen esetben a H2S-ot anyagcsere folyamatokon keresztül állítja elő. Sok más hipertermofillel ellentétben a növekedése nem függ a kéntől.

Továbbá nevezetes szokatlan és érdekes egyszerű légzőrendszeréről, ami energiát állít elő hogy protont hidrogén gázzá redukál, és ezzel az energiával egy elektrokémiai gradienst hoz létre a sejtmembránon keresztül az ATP szintézishez. Egy ilyen rendszer lehet a mai magasabb rendű szervezetek légzőrendszereinek egy nagyon korai evolúciós előfutára.[3]

Egy DNS-polimerázt fedeztek fel a P. furiosusban ami nem áll kapcsolatban más ismert DNS-polimerázokkal, mivel nem találtak jelentős szekvencia homológiát a két fehérje és az egyéb ismert DNS-polimerázok között. Ez a DNS-polimeráz erős 3'-5 'exonukleáz-aktivitással, és egy templát-primer preferenciával rendelkezik, amely jellemző egy replikatív DNS-polimerázra, a vezető tudósok szerint ez az enzim lehet a P. furiosus replikatív DNS-polimeráza. Ezek az enzimek tanulmányozása lehetővé tenné az archeák DNS-replikációjának átfogóbb megértését.[forrás?]

Használata

[szerkesztés]

Az enzimjei extrém termostabilak. Emiatt DNS-polimerázát (ami ismert Pfu-DNS-polimeráz néven is) használják a polimeráz-láncreakció (PCR) DNS-amplifikációs folyamatban.

Diolok termelése

[szerkesztés]

Az egyik gyakorlati alkalmazási módja diolok termelése különböző ipari folyamatokban. Lehetséges használni az enzimjeit olyan iparágakban mint az élelmiszer-, a gyógyszer-, és a vegyszeripar ahol alkohol-dehidrogenáz szükséges az enantio- és diasztereomertiszta diolok termeléséhez. A hipertermofilektől például a P. furiosustól származó enzimek jól használható a laboratóriumi folyamatokban mert viszonylag ellenálló: általában jól működnek magas hőmérsékleten és nagy nyomáson valamint a vegyi anyagok magas koncentrációja mellett.

A természetes eredetű enzimek laboratóriumi használatához gyakran meg kell változtatni a genetikai állományát. Ellenkező esetben a természetben előforduló enzimeket nem lehet hatékony használni a mesterségesen indukált eljárásban. Bár a P. furiosus enzimjei optimálisan magas hőmérsékleten működnek, a tudósok nem feltétlenül akarnak 100 °C-on elvégezni egy eljárást. Tehát ebben az esetben egy specifikus enzimet az AdhAt szereznek a P. furiosustól és különböző mutációkat okoznak rajta a laboratóriumban annak érdekében hogy egy megfelelő alkohol-dehidrogenázt használhassanak a mesterséges folyamatokban. Ez lehetővé tette a kutatóknak hogy egy mutáns enzimet szerezzenek, ami képes hatékonyan működni alacsonyabb hőmérsékleten és fenntartani a termelékenységet.

Növényekben

[szerkesztés]

Egy bizonyos P. furiosusban kifejezett gén a növényekben azokat tartósabbá teheti azáltal, hogy növeli a hőtoleranciát. A környezeti stresszhatásokra válaszul például hőexpozíció, a növények reaktív oxigénszármazékokat termelnek, ami sejthalált eredményezhet. Ha ezeket a szabad gyököket eltávolítják, az késlelteti a sejthalált. A növényekben a szuperoxid-diszmutázok távolítják el a szuperoxid anion gyököket a sejtekből, de ezen enzimek növekvő mennyiségének és aktivitásának fenntartása nehéz és nem a leghatékonyabb módja annak, hogy nagyobb tartósságot adjon a növényeknek.

Az oxigénszint gyorsan csökkenthető a növényekben, ha P. furiosusból származó szuperoxid-reduktázokat helyeznek beléjük. Ezt a módszert a tudósok a lúdfűt használva tesztelték. Az eljárás eredményeként a sejthalál a növényekben ritkábban fordul elő, következésképpen csökkenti a környezeti stresszre adott reakció súlyosságát. Ez növeli a növények túlélését, jobban ellenállnak a fénynek, a vegyi anyagoknak és a hőstressznek.

Ezt a tanulmányt fel lehetne használni kiindulási pontként, hogy olyan növényeket hozzanak létre, amik képesek túlélni extrém éghajlaton más bolygókon, például a Marson. Ha más növényfajokba több extremofilektől, például a P. furiosustól származó enzimet tennének, lehetséges lenne nagyon rezisztens fajok létrehozása.

Aminosavak kutatása

[szerkesztés]

Összehasonlítva a P. furiosust rokonával, a Pyrococcus abyssival, a tudósok próbálták meghatározni az összefüggést bizonyos aminosavak és bizonyos nyomás között a különböző fajokban. A P. furiosus nem barofil, míg P. abyssi az, ami azt jelenti, hogy optimálisan nagyon nagy nyomáson funkcionál. Két hipertermofil faj archaea használata csökkenti a környezeti hőmérséklet okozta eltérések lehetőségét, lényegében csökkenti a kísérleti modell változóit.

Amellett, hogy információt ad bizonyos aminosavak barofilitásáról, a kísérlet betekintést nyújt a genetikai kód és szervezeti hatások eredetére. Továbbá megállapították, hogy a poláris és a kisebb aminosavak nagyobb valószínűséggel barofilak. A két archaea összehasonlításából arra a következtetésre jutottak, hogy a genetikai kód valószínűleg strukturált volt, nagy hidrosztatikus nyomás alatt, és hogy a hidrosztatikai nyomás nagyobb befolyással volt a genetikai kód meghatározásában, mint a hőmérséklet.

Szerepe az űrkutatásban

[szerkesztés]

Mivel ellenáll a nagy hőmérséklet-változásoknak (100 °C), ezért használják a Marson üvegházi termesztésre alkalmas növények utáni biomérnöki kutatásban. A kutatásba beletartozik egy Pyrococcus furiosus gén lúdfűbe helyezése.

Genom szerkezete

[szerkesztés]

A teljes genomját 2001-ben szekvenálták a University of Maryland Biotechnology Institute tudósai. A genomja 1908 kilóbázis méretű, és 2065 fehérjét kódol.

Források

[szerkesztés]
  1. a b Fiala, G. (1986. november 29.). „Pyrococcus furiosus sp. nov. represents a novel genus of marine heterotrophic archaebacteria growing optimally at 100°C”. Archives of Microbiology 145, 56–61. o. DOI:10.1007/BF00413027. 
  2. (2014. szeptember 19.) „Transcription Start Site Associated RNAs (TSSaRNAs) Are Ubiquitous in All Domains of Life”. PLoS One 9 (9), e107680. o. DOI:10.1371/journal.pone.0107680. (Hozzáférés: 2014. november 13.) 
  3. Sapra, R; Bagramyan, K; Adams, M. W. W. (2003) A simple energy-conserving system: proton reduction coupled to proton translocation, Proc. Natl. Acad. Sci. U.S.A. 100:13, 7545–7550. doi:10.1073/pnas.1331436100

További információk

[szerkesztés]