Pietro Nenni
Pietro Nenni | |
Született | 1891. február 9.[1][2][3][4][5] Faenza[6] |
Elhunyt | 1980. január 1. (88 évesen)[1][2][3][4][5] Róma |
Állampolgársága | |
Gyermekei | Giuliana Nenni |
Foglalkozása | |
Tisztsége |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Campo Verano |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pietro Nenni témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pietro Nenni (Faenza, 1891. február 9. – Róma, 1980. január 1.) olasz újságíró, szocialista politikus. 1970-től örökös szenátor. Az olasz baloldal jelentős politikusa volt az 1920-as–1960-as években.
Életpályája
[szerkesztés]1908-tól egy kerámiagyárban dolgozott. Először 1911-ben került börtönbe, a líbiai háború ellen tiltakozó sztrájk szervezéséért. 1921-től volt tagja az Olasz Szocialista Pártnak, 1923-tól pedig a párt vezetőségének. Ebben az időszakban az Avanti! című pártlap párizsi tudósítója, majd 1926-ig főszerkesztője volt. Politikai tevékenységéért több alkalommal letartóztatták. 1926-ban emigrált Franciaországba, ahol 1933 és 1939 között az ott működő Olasz Szocialista Párt főtitkára volt. 1931-ben a Szocialista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának tagjaként működött. Szorgalmazta az akcióegység-egyezmények megkötését a kommunista és a szocialista pártok között. 1936 és 1938 között a Vörös Brigádok tagjaként részt vett a spanyol polgárháborúban, ahol a Garibaldi-brigád politikai biztosa volt.
A második világháború alatt, 1942-ben a németek Franciaországban letartóztatták Nennit és átadták Mussolininek, aki internáltatta őt. Kiszabadulása után, 1943-ban Sandro Pertinivel újjászervezte a szocialista pártot, PSIUP (Egyesült Munkásság Olasz Szocialista Pártja) néven.
1944-től 1963-ig az Olasz Szocialista Párt főtitkára, valamint parlamenti képviselő volt. 1945-1947-ben miniszterelnök-helyettes, 1946-1947-ben tárca nélküli miniszter, egyben külügyminiszter. 1950 és 1955 között a Béke Világtanács (BVT) alelnöki tisztét töltötte be.
1957-ben felmondta az akciószövetséget az olasz kommunista párttal. Az ezt követő kereszténydemokrata-szocialista koalíció idején, 1963 és 1968 között miniszterelnök-helyettes, majd 1968-1969 folyamán külügyminiszter volt. 1966 és 1969 között az Egyesült Szocialista Párt elnöke, majd 1973-tól ismét az Olasz Szocialista Párt elnöke volt. 1969-től a Szocialista Internacionálé alelnökeként tevékenykedett. 1970-ben örökös szenátori címet kapott. 1979-től haláláig ő volt a szenátus elnöke.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Sztálin-díj (1951)
Magyarul megjelent művei
[szerkesztés]- Beszámoló a Varsói Békekongresszuson (1950)
- Új barátságok felé (1952)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 2.)
- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven)
- ↑ a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Ненни Пьетро, 2015. szeptember 28.
- ↑ http://www.premioletterarioviareggiorepaci.it/premi/vincitori/2-Premio Internazionale Viareggio-Versilia
Források
[szerkesztés]- A nemzetközi munkásmozgalom története 1945-1974. Kossuth Könyvkiadó, 1975, 654. old. ISBN 963 09 0502 7
- Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 695. o. ISBN 963-9257-09-5
- Ki kicsoda? Kossuth Könyvkiadó 1975. 418-419. old.