Peinlich Béla
| Vitéz immenburgi Peinlich Béla | |
| Született | 1897. május 14. Pozsony |
| Elhunyt | 1978 Alcsút |
| Házastársa | Fehér Margit |
| Kitüntetései | Vitézségi Érem
|
| Katonai pályafutása | |
| Ország |  Osztrák–Magyar MonarchiaMagyar Királyság |
| Fegyvernem | Tüzérség |
| Szolgálati ideje | 1915–1944 |
| Rendfokozata | alezredes |
| Háborúi, csatái | első világháború királypuccs 1921 budaörsi csata második világháború |
| Katonai pályafutása | |
| Ország | .svg){kind=small} Német Birodalom |
| Fegyvernem | Waffen-SS |
| Szolgálati ideje | 1944–1945 |
| Rendfokozata | SS-Standartenführer |
| Egysége |  25. Waffen-SS Gránátos HadosztályUngarisches Waffen-Alarm-Regiment der SS |
| Háborúi, csatái | második világháború |
| Sírhelye | Bécs |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
_lesser_quality_cropped_2.png){kind=small}
Vitéz immenburgi Peinlich Béla németül: Adalbert Peinlich Edler von Immenburg (Pozsony, 1897. május 14. – Bécs, 1978. november 27.) felvidéki katonatiszt, legitimista felkelő, a Waffen-SS tisztje, a Magyar Központi Páncélos Iskola parancsnokhelyettese.[1]
Családja
[szerkesztés]
Penlich Béla 1897-ben, Pozsonyban katona családba született. Apja immenburgi Peinlich Miklós, nagyapja őrnagy, dédnagyapja alezredes volt.[2] Peinlich Károly őrnagyot és testvérét Peinlich Vilmos ezredest I. Ferenc József magyar király emelte nemesi, lovagi rangra 1867-ben katonai teljesítményeikért.[3] Anyja Augusta von Fischer, Fischer János, pozsonyi pezsgőgyáros lánya és Jurenák Anton pozsonyi nagykereskedő unokája. Felmenői között több nemesi család is megtalálható, magyar, német és francia eredettel.
Tanulmányai
[szerkesztés]Az otthon kétnyelvű oktatásban részesülő Béla, anyanyelvi szinten beszélte a magyar és a német nyelvet is. A pozsonyi Állami főreáliskolában 1907-ben kezdte tanulmányait.
Magánélete
[szerkesztés]Peinlich Béla, Fehér Gyula és Julier Gabriella lányát, Fehér Margitot vette feleségül, így került rokonságba Julier Gabriella testvérével Julier Ferenccel,[4] aki 1919-ben Magyarországi Tanácsköztársaság vezérkari főnöke volt.
| szülők | nagyszülők | dédszülők | |
|---|---|---|---|
|
vitéz immenburgi Peinlich Béla |
vitéz immenburgi Peinlich Miklós Nikolaus Peinlich Edler von Immenburg (1853) |
vitéz immenburgi Peinlich Károly Karl Peinlich Edler von Immenburg (1823-1866) őrnagy; Infanterieregiment Nr. 79 |
Peinlich Miklós Nikolaus Peinlich (1790-1859) alezredes; Grazer Bürgerkorps |
| Pelz Elisabeth | |||
| tóthváradgyai Kornis Katalin (1821-1866) |
tóthváradgyai Kornis Károly (1781-1850) | ||
| csúzi és pusztaszentmihályi Csúzy Julianna (1790-1850) | |||
| Augusta von Fischer Fischer Auguszta (1869) |
Johannes von Fischer Fischer János (1841-1911) kereskedő, pezsgőgyáros; Pozsony  |
Johann von Fischer Fischer János (1811-1888) | |
| Frölich Auguszta (1823-1841) | |||
| Jurenák Jeanette (1849-1938)  |
Jurenák Anton (1813-1896) nagykereskedő; Pozsony  | ||
| Siebenfreund Jeanette (1813-1887) Hercegi tanácsos lánya  |
Pályafutása
[szerkesztés]Penlich 1915 március 15-én lépett be az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe zászlósi rangban.[5] Hadnagyi előléptetését 1915. augusztusában nyerte el.[6] A háborút a Magyar Királyi 39. honvéd gyaloghadosztályban szolgálta végig. Az összeomláskor főhadnyagyi rangban tette le a fegyvert. Neve később feltűnik az újonnan megalakult csehszlovák hadseregben.
1921-ben Lehár Antal báró nyugat-magyarországi csapataihoz csatlakozott, akikkel megkísérelte megdönteni a Horthy-rendszert. A királypuccs elbukását követően büntetlenül folytathatta katonai pályafutását.
A második világháborúban 1941-ben az 1. gépkocsizó dandár 3. gépkocsizó zászlóalját vezette Újvédeken és később Ukrajában is.[7] Amiért kiérdemelte a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét[8]
Amit következő módon indokoltak:
„vitéz nemes immenburgi Peinlich Béla alezredesnek,
az ellenség előtt tanusitott vitéz magatartásáért
és zászlóaljának az ellenség,
előtt való eredményes vezetéséért.”
1944 november 20-án lépett be a Waffen-SS magyarországi kötelékébe, a 25. Hunyadi Waffen-SS Gránátos Hadosztályba. 1945 február 5-én, Grassy József SS-Gruppenführer elrendelte, hogy a két hadosztály állományából létesítsenek egy riadóalakulatot. Az Ungarisches Waffen-Alarm-Regiment szervezésével Peinlich Béla Waffen-Standartenführert, bízta meg. Az alakulat körülbelül 2450-2600 főt foglalt magába.
1945. február 8-án riadóalakulatot a mai Lengyelország területén vetették be, ahol főharcvonalának hossza Oberleschen és Wenigtreben között mintegy 12 kilométert tett ki. A szovjet csapatokkal való harcérintkezést először Armadebrunn községben egy harcfelderítést végrehajtó alakulata vette fel február 9-én a délelőtti órákban. Február 9-én délutánra már a teljes magyar riadóezred harcérintkezésbe került az előretörő szovjet alakulatokkal, amelyek elfoglalták a neuhammeri táborhoz közel eső Oberleschent, majd elérték a tőle délnyugati irányban levő Buchwaldot, és hídfőállást alakítottak ki a Bober folyó nyugati partján. A harcok színhelyéről kimentett sebesültek kórházba szállítása, céljából vitéz Peinlich ezredes a német erődítési parancsnokságnál (Befestigungs-Kommando) volt kénytelen jelentkezni. Több mint 200 sebesültet sikerült így a hátországi kórházakba szállítani és a kiéhezett alakulatok némi élelemhez is jutottak. Február 12-éről 13-ára virradóan a szovjet támadás újból felélénkült. 13-án a kora délutáni órákban a III. zászlóalj már teljes lőszerhiányt jelentett, s a zászlóalj parancsnoka, Pataki Géza százados közölte Peinlich ezredessel, hogy az arcvonalból kénytelen kivonulni. A teljes lőszerhiány rövidesen az összes alakulatnál jelentkezett. Most már Peinlich Béla ezredes, ezredparancsnok volt kénytelen jelenteni a német parancsnokságnak, hogy a sötétség leple alatt ezrede kénytelen az állásokat elhagyni.
A riadóalakulat ezt követően beolvadt a Hunyadi Gránátos Hadosztályba és a felső ausztriai Frankenburgban 1945. május 6-án tette le a fegyvert.
A háborút követően Penlich ezredes volt az egyetlen magas rangú tiszt, aki önszántából tért vissza Magyarországra, ahol hazaárulás vádjával a népbíróság elé állították 1945-ben[9] és életfogytiglanra ítélték. 1946-ban[10] és 1947-ben[11] is fellebbezést nyújtott be a bíróságon. 15 év eltelte után kegyelemben részesült és szabadult. 1960-tól éjszakai őrként dolgozott haláláig.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Turul 2009 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye). [2021. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 16.)
- ↑ Peinlich Károly gyászjelentése
- ↑ Genealogisches Taschenbuch der Ritter- und Adels-Geschlechter, 1870
- ↑ özv. Ferér Gyuláné gyászjelentése
- ↑ Fremden-Blatt, 16. März 1915
- ↑ Fremden-Blatt, 25. August 1915
- ↑ MOSZT Könyvek 15.. [2021. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 16.)
- ↑ Napi Hírek, 1941. október/21941-10-22
- ↑ Büntetőügyek HU BFL - XXV.2.b - 14733 - 1945
- ↑ Büntetőügyek HU BFL - XXV.2.b - 6727 - 1946
- ↑ Büntetőügyek HU BFL - XXV.1.b - 1117 - 1947
Források
[szerkesztés]- Records of the Tötösy de Zepetnek Family / A Zepetneki Tötösy család adattára
- Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon / HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁRI KIADVÁNYOK Sorozatszerkesztő dr. Szijj Jolán Paktum Nyomdaipari Társaság Budapest, 2001
- Siegrunen Vol. VIII Numbers 47/48, September 1989 Siegrunen
- Hadtörténelmi Közlemények, 109. évf. 1. sz. (1996)
.png){kind=small}
