Orlát
| Orlát (Orlat) | |||
 | |||
| Az orláti volt német utca a római katolikus templommal | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Románia | ||
| Történelmi régió | Erdély | ||
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió | ||
| Megye | Szeben | ||
| Község | Orlát | ||
| Rang | községközpont | ||
| Irányítószám | 557170 | ||
| Körzethívószám | 0269 | ||
| SIRUTA-kód | 145211 | ||
| Népesség | |||
| Népesség | 2964 fő (2021. dec. 1.) | ||
| Magyar lakosság | 14 (2011)[1] | ||
| Népsűrűség | 50,22 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 483 m | ||
| Terület | 59,02 km² | ||
| Időzóna | EET, UTC 2 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 45° 45′ 05″, k. h. 23° 58′ 02″45.751389°N 23.967222°EKoordináták: é. sz. 45° 45′ 05″, k. h. 23° 58′ 02″45.751389°N 23.967222°E | |||
 | |||
| Orlát weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Orlát témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Orlát (románul Orlat, németül Winsberg, szászul Awersch-Bleschderf) falu Romániában, Szeben megyében, az azonos nevű község központja.
Fekvése
[szerkesztés]Nagyszebentől 15 km-re nyugatra, a Csindrel-hegység lábánál, az ún. Mărginimea Sibiului tájegységben fekszik.
Nevének eredete
[szerkesztés]Mai neve a románban alakult ki, valószínűleg egy középkori *Váralatt alakból, amelynek kezdőhangja a románban vokalizálódott. Történeti névalakjai: Suburbio (1309), de monte Civinii (1317), Warolyafalw (1322), Waralia (1366), mons Cibinij (1394), Winsperg (1495), Oralath (1507), Wynczperg (1509), Orlát (1733).
Története
[szerkesztés]Szeben (Salgó) vára alatt kialakult település. 1309-ben és 1318-ban katolikus plébániájáról írnak. 1322-ben uradalmához tartozott Szecsel, Ecsellő, Omlás és öt román falu. Az 1350-es években szász lakossága vagy a pestisjárvány áldozatává vált, vagy elvándorolt, ettől kezdve több évszázadon keresztül román falu. 1366 és 1472 között a havasalföldi vajdák omlási kerületéhez tartozott. A 15. század végén és a 16. század első felében az Apafi család birtoka volt. 1534-ben papírmalma épült.
Az 1760-tól megszervezett I. Erdélyi Román Határőrezred székhelyéül választották. Ez a fordulat teljesen átalakította a település életét. A hatóságok végrehajtották a vallási uniót, román lakói ezután kivétel nélkül a görögkatolikus egyházhoz tartoztak. A militarizálás elől 162 családfő elmenekült, illetve elüldözték őket.[2] 1763-ban a mai Grănicelor utcába katolikus osztrákokat költöztettek be. Az utca környékén 22 határőrségi épületet emeltek, a korábban ott élőket máshová költöztették. 1765–1766-ban megszervezték a görögkatolikus, ún. Nationalschulét és az altisztképző Trivialschulét, amelybe az előbbi tehetségesebb diákjait válogatták. Egyidejűleg a határőrcsaládok gyermekei számára nyolc és tizenhat éves kor között bevezették az iskolakötelezettséget, amelyet szigorúan be is tartattak. A Határőrség többi részétől eltérően azonban az ezred területén nem a teljes lakosság látott el határőrszolgálatot. Orláton például a zsellérek helyzete változatlan maradt, ettől kezdve főként ők foglalkoztak juhászattal (azonban a falu kimaradt a transzhumálás nagy, a környező falvakat fellendítő konjunktúrájából). 1783-ban valószínűleg tisztképző, ún. Normalschulét is felállítottak. 1836-ban megszervezték az első, hat hónapos tanítóképző tanfolyamot.
Új papírmalmát a katonai kincstár létesítette 1770-ben, a határőr-adminisztráció papírszükségletének biztosítására. 1780-tól szebeni vállalkozók bérelték. Ez volt saját korának a legmodernebb, a legnagyobb mennyiségű és legfinomabb papírt előállító erdélyi üzeme. 1841 körül évi jövedelme 60–80 ezer forint volt. 1852–1856-ban száz–százharminc munkást foglalkoztatott, évi 3500 mázsa papírt készített, Moldvába és Havasalföldre is exportált. 1865-ben ideiglenesen megszűnt,[3] 1878-ban azonban modernizálták és újraindult.[4]
1806-ban hetivásár tartására kapott szabadalmat.[5] 1812-ben a határőrparancsnokság rendeletben kötelezte a román családok gyerekeit, hogy mesterséget tanuljanak. 1847-ben Josef Bedeus von Scharberg 25 munkást foglalkoztató pamutfonót állított föl, amely azonban az 1850-es évek elején csődbe ment. Ugyanekkor lőporüzeme, 1878-ig sörgyára is működött. Az 1848. szeptember 10–11-én megtartott gyűlésen az ezred katonái megtagadták az engedelmességet a magyar kormánynak, és követeléseiket pontokba foglalva megküldték az uralkodónak. Az orláti határőrök (korabeli magyar szóval granicsárok) ettől kezdve Puchner oldalán vettek részt az erdélyi harcokban.
1851-ben feloszlatták a határőrséget. A kaszárnyák egy részét azonban továbbra is használták, még 1883-ban is állomásozott itt helyőrség. Az iskola német tannyelvét pedig csak 1866-ban váltotta fel a román. A korábbi ún. egyenruhaalapból 1861-ben hozták létre a korábbi román Nationalschulék utódait fenntartó orláti iskolaalapot.
1876-ban Szeben vármegye Szelistyei járásához csatolták.
Az 1830-as–1840-es évek között a mindennapok kultúrája jelentősen megváltozott, polgárosodott. 1870 körül vált általánossá a vetésforgó, az 1870-es évek második felében terjedt el a vaseke. A ruházat díszesebbé, választékosabbá vált: a bocskort felváltotta a cipő és a csizma, a nők fehér kendőjét a drága, többszínű selyemkendő, a dísztelen, háznál készült kötényt és katrincát a fekete gyapjúkötény és a piros katrinca és állandó ruhadarabbá vált a harisnya. Az 1895-öt megelőző ötven évben 190 kőház épült (korábban csak boronából építkeztek). 1885-ben megszervezték a dalárdát, 1893-ban a Brădetul takarékpénztárat. 1895-ben 44 ipari üzeme működött: a jelentős Fabritius-féle szeszkazángyár, a papírgyár, két olajmalom, három gyapjúfésülő, négy lisztelő és hét kallómalom és 24 fűrészmalom. A Kis-Küküllő vidékéről is hoztak ide ványoltatni gyapjút. Tíz boltja és négy kocsmája volt. 10160 holdas határának 72%-a volt erdő, 11%-a szántó, 8%-a kaszáló és 5% legelő.
1916 őszén hadszíntérré vált, határában lövészárkokat ástak. A falusiak a hegyekbe menekültek.
A két világháború között tejtermék-, kazein-, posztó-, vasszerelvény-, kazán-, posztó-, fűrészáru-, faszeg- és szeggyár, szövöde és sárgaréz-feldolgozó működött benne.
Kicsiny, német ajkú római katolikus gyülekezete, amely 1880-tól rövid ideig saját népiskolát is fenntartott, a második világháború után elnéptelenedett.
A szocializmus idején gyapjúszőnyeggyárat alapítottak benne, amelynek utóda ma is működik.
Népessége
[szerkesztés]- 1850-ben 1459 lakosából 1315 volt román, 74 német, 51 cigány (román nyelvű beások) és 19 magyar nemzetiségű; 1366 görög és 91 római katolikus vallású.
- 1910-ben 1836 lakosából 1711 volt román, 72 német és 47 magyar anyanyelvű; 1630 görögkatolikus, 74 ortodox, 54 római katolikus, 50 evangélikus és 27 református vallású.
- 2002-ben 3271 lakosából 3226 volt román és 27 magyar nemzetiségű; 3243 ortodox vallású.
Híres emberek
[szerkesztés]- Itt született 1884. március 18-án Julius Bielz művészettörténész, néprajzkutató, muzeológus.
- Itt született 1893. július 9-én Octavian Beu népzenekutató.
- 1910 és 1916 között a falu görögkatolikus papjaként szolgált Ion Agârbiceanu író.
- A két világháború között gyakran töltötte itt szabadságát Liviu Rebreanu író.
Látnivalók
[szerkesztés]- A határőrezred egykori központjában helytörténeti gyűjteményt rendeztek be.
- Klasszicista római katolikus temploma a 18. század második felében épült.
- Ortodox Szent Miklós-temploma 1796-ban épült, 1798-ban egy Simion nevű mester festette ki.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Szeben megye. adatbank.ro
- ↑ Alexandru Bucur: Școlile grănicerești de pe teritoriul fostului Regiment de la Orlat (1871-1921). Sibiu, 2010, 23. o.
- ↑ Jakó Zsigmond: Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata. 2. 1712–1848. Cluj, 1964, 8–9. o.
- ↑ Bogdán István: A magyarországi papíripar története (1530–1900). Budapest, 1963, 334. o.
- ↑ Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
Források
[szerkesztés]- Romul Simu: Monografia comunei Orlat. Sibiiu, 1895
- Cornel Irimie – Nicolae Dunăre – Paul Petrescu (Coord.): Mărginenii Sibiului. București, 1985
- Erdély története 3. Szerk. Szász Zoltán. Budapest: Akadémiai. 1988. 1252. o. ISBN 963-05-4886-0
Szeben megye települései  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}