Nicolas Poussin

Nicolas Poussin
Önarckép, (1650), Louvre
Született	1863. június 15. Les Andelys
Meghalt	1665. november 19. (71 évesen) Róma
Sírhely	San Lorenzo in Lucina
Nemzetisége	francia
Stílusa	barokk
Nicolas Poussin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicolas Poussin témájú médiaállományokat.

Nicolas Poussin (Les Andelys, Normandia, 1863. június 15. – Róma, 1665. november 19.) francia barokk festő.

Életpályája

Poussin elszegényedett, egyszerű nemesi család sarjaként született. Apja a francia királyi hadseregben szolgált. Tanulmányait 16 évesen kezdte Rouenban, majd Párizsban folytatta egészen 1621-ig. A francia királyi udvarhoz közeli ún. „fontainebleau-i festőiskola” művei a korai éveiben nagy hatással voltak rá. Első nagy megbízását 1622-ben kapta, amelynek keretében a párizsi Palais du Luxembourg épületének freskóin dolgozott Philippe de Champaigne-nyel együtt.

Párizsban ismerkedett meg Giambattista Marino költővel is, aki Poussin figyelmét a görög és római mitológiára irányította, különösen Ovidius Metamorfózisára. Poussin később illusztrálta Marino Venusról és Adóniszról írott eposzát is.

1624-ben Rómába költözött, ahol Marino bemutatta Giulio Sacchetti bíborosnak, aki VIII. Orbán pápa unokaöccsének, Francesco Barberininek ajánlotta tovább a fiatal francia festőt. Ekkor ismerkedett meg Jacques Stella és Claude Lorrain festőkkel, továbbá Cassiano del Pozzóval, Barberini kardinális titkárával és a német származású festővel és íróval, Joachim Sandrarttal. Rómában Tiziano és Raffaello művei mellett ókori remekműveket tanulmányozott. 1630-ban feleségül vette Anne Marie Dughet-t, egy Rómában élő francia szakács lányát.

Külföldi festőként eleinte nagy nehézségei voltak Rómában, mivel a legtöbb megbízást a nagy nemesi családok és a pápa adta, akik viszont a már ismert és hazai festőket részesítették előnyben. 1627-ben Giovanni Lorenzo Bernini ajánlására és Barberini közvetítésére, akinek a megrendelésére éppen a híressé vált Germanicus halála című festményen dolgozott, megbízást kapott a Szent Péter-bazilika egyik oltárképének megfestésére, amely Szent Erasmus mártírhalálát ábrázolja, de ez kevés pozitív visszhangot keltett, és Poussin nem kapott több megbízást oltárkép festésére. 1631-ben tagja lett az Accademia di San Luca főiskolának.

XIII. Lajos király meghívására 1641-ben Párizsba ment, ahol fényes fogadtatásban részesült, elhalmozták megrendelésekkel. Ekkor festette az Utolsó vacsorát (St.-Germain-en-Laye kápolna), a Xavéri Szent Ferenc a japánok között-et stb. Rajzokat készített a királyi szőnyeggyár és a Louvre nagy csarnoka falfestményei számára, de megunván ellenségei fondorlatait, 1642. szeptember havában végleg Rómába tért vissza. A következő időben festette legtökéletesebb műveit. 1643-ban készült a Szent Pál látomása (Párizs, Louvre), 1644 és 1648 között készítette el a Hét szentség második sorozatát (London, Bridgewater képtár), ugyanekkor keletkeztek még: a Mózes fölfedezése, a Diogenes, a Salamon ítélete (Louvre), a Polyphemus, a Mózes forrást fakaszt a sziklából (Szentpétervár), A horák tánca (London, Hartforg-House), A Parnasszus (Prado), az Árkádiai pásztorjelenet (Louvre) és számos egyéb festménye, melyekhez az Ó- és Újszövetségből, a mitológiából és az ókori történelemből merített ötletet. Élete vége felé főleg tájképfestéssel foglalkozott.

Követőinek és tanítványainak száma igen nagy, festményei után rendkívül sok metszetet készítettek. Poussinben a franciák méltán egyik legnagyobb festőjüket ünneplik. Korában, amikor a technika tökéletessége volt a fő szempont, és az olasz mesterek utánzása mindenkit magával ragadott, finom művészi érzékkel fordult az ókor és a természet felé, kiválasztván mindazt, ami világos, egyszerű, előkelő francia-klasszikus szellemének megfelelt. A rajzra fektette a fő súlyt, de alakjai sohasem válnak absztrakciókká és színezése, ha nem is ragyogó: egységes, heroikus tájképfestés megalapítása. Szigorú formaérzék és a természet bámulatos ismerete, nagyszerű hangulat és a légtávlat tökéletessége egyesülnek bennük.

Művei

Salamon ítélete (1648–1649)

• 1626 Germanicus halála, Institute of Arts, Minneapolis
• 1626–1627 Parnass, Museo del Prado, Madrid
• 1629 Szent Erasmus mártíriuma, Vatikáni Múzeum, Róma
• 1630 Echo és Nárcisz, Louvre, Párizs
• 1630 Árkádiai pásztorok (Et in Arcadia ego), első változat, Devonshire Collection, Chatsworth
• 1630–32 Flóra győzelme, Louvre, Párizs
• 1631 Flóra birodalma, Staatliche Gemäldegalerie, Drezda
• 1635 Helios és Phaeton, Gemäldegalerie (Berlin)
• 1637–38 Mannagyűjtés, Louvre, Párizs
• 1637–39 Szabin nők elrablása, első változat Louvre-ban, Párizs, második változat Metropolitan Museum of Art kiállításán, New York
• 1643–44 A hét szentség, első sorozat, National Gallery of Art, Washington
• 1642 Tájkép Szent Mátéval, Gemäldegalerie, Berlin
• 1644–48 A hét szentség, második sorozat, National Gallery, Edinburgh
• 1648 Rebeka a kútnál, Louvre, Párizs
• 1648 Tájkép Diogenésszel, Louvre, Párizs
• 1649 Önarckép, Gemäldegalerie, Berlin
• 1649 Önarckép, Louvre, Párizs
• 1649 Salomon ítélete, Louvre, Párizs
• 1649 Tájkép, Ermitázs, Szentpétervár
• 1650–55 Árkádiai pásztorok – koporsófelirat: Et in Arcadia ego, Louvre, Párizs
• 1660–64 A négy évszak, Louvre, Párizs
• 1664 Apolló és Daphne, befejezetlen, Louvre, Párizs

Források

• Peter Joch: Methode und Inhalt. Momente von künstlerischer Selbstreferenz im Werk von Nicolas Poussin. Kovac, Hamburg, 2003 ISBN 3-8300-0999-2
• Elizabeth Cropper, Charles Dempsey: Nicolas Poussin. Friendship and the Love of Painting. Princeton NJ, 1996 ISBN 0-691-04449-X
• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

Kapcsolódó szócikkek

• Festőművészek listája

További információk

• Artcyclopedia
• Portail des collections des musées de France
• Szilágyi András: Poussin; Corvina, Bp., 1978 (A művészet kiskönyvtára)
• Louis Marin: A fenséges Poussin; ford. Darida Veronika, Marsó Paula; Kijárat, Bp., 2009 (Spatium)
• Darida Veronika: A fenséges és a rejtőzködő jelenlét. Louis Marin reprezentációelmélete; L'Harmattan, Bp., 2009 (Láthatatlan múzeum)