Monász
A monász vagy monád egyfelől a görög μονάς (ejtsd: monász, jelentése: "egység"),[1] másfelől a μόνος (ejtsd: mónosz, jelentése: "egyedül, egyetlen")[2] szóból eredeztethető, mely a kozmogóniában a Legfőbb Lényre, istenségre, illetve minden dolgok teljességére utal.[3]
Meghatározás
[szerkesztés]Püthagoreus elképzelés
[szerkesztés]A fogalmat már a püthagoreusok használták, mint egy számsorozat kezdő elemét, melyből az összes további szám eredeztethető.[1] A legelső létbe lépő dolgot hívták monásznak (egység), mely nemzette (szülte) a diászt (kettősség), a számokat, a pontot, a vonalakat, a "végességet", stb.[4] Ez istenséget jelent, a legelső létezőt, minden dolgok teljességét.[3]
Újkori filozófia
[szerkesztés]John Dee (1527-1609) angol alkimista 1564-ben megjelentetett Monas Hieroglyphica című tanulmányában komplex leírását adja a saját maga által feltalált monádnak.[5] Később, Giordano Bruno (1548-1600), olasz teológus-szerzetes az 1591-ben kiadott De monade, numero et figura liber című értekezésében háromféle monádtípust írt le, úgymint: Isten, lelkek és atomok.
Az elképzelés Leibniznél (1646-1716) elemi részecske értelmet kap és népszerűségre tesz szert az 1714-ben írt Monadologia című művében. Nála a monádok olyan alapvető szubsztanciák, melyek felépítik a Világegyetemet, azonban térbeli kiterjedés nélküliek és anyagtalanok. Minden monád egyedi, elpusztíthatatlan, dinamikus, lélekszerű entitás, melynek tulajdonságai kedvtelése és felfogóképessége függvénye. A monádok nincsenek valódi kapcsolatban egymással, de egy előre meghatározott harmóniában (Prästabilierte Harmonie) Isten mindegyiket tökéletesen összehangolja. Az anyagi világ tárgyai egyszerűen monádok együttes megnyilvánulásai.[1]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Monad (angol nyelven). Encyclopædia Britannica . (Hozzáférés: 2019. december 23.)
- ↑ Görög-Magyar szótár. dictzone.com . (Hozzáférés: 2019. december 23.)
- ↑ a b Fairbanks, Arthur. The First Philosophers of Greece (angol nyelven). London: HardPress Publishing, 145. o. [1898] (2013). ISBN 978-1313775496
- ↑ Diogenész Laertiosz. A filozófiában jeleskedők élete és nézetei, ford. Rokay Zoltán (magyar nyelven), Jel könyvkiadó (2005-2007). ISBN 963-9318991
- ↑ Szőnyi György Endre. Titkos tudományok és babonák (magyar nyelven). Magvető (1978)
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]- Diász (Diád)
- Triász (Triád)
- Tetraktüsz (Tetrád)
- Monas Hieroglyphica
- Giordano Bruno
- John Dee
- Gottfried Wilhelm Leibniz
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Monad című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.