Magyar parlagi kecske
A magyar parlagi kecske egyike a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatoknak.
Története
[szerkesztés]Feltehető, hogy honfoglaló elődeink a vándorlásuk során kecskét is magukkal hoztak és az itt élő népek kecskéivel történő keresztezéséből alakult ki az őshonos kecskénk. Parlaginak nevezik, hiszen nem céltudatos tenyésztői munka eredményeképpen jött létre. A kecsketenyésztésre sokáig rányomta bélyegét az előítélet, a kecsketartást korlátozó rendszabályok. A 18. században törvénybe foglalták, hogy csak szegény ember tarthat kecskét, vagy az, aki egészségileg rá van szorulva a kecsketej jótékony hatására. Ezért nevezték a szegény ember tehenének. A törvényi tiltásnak az oka valószínűleg a kecske rendkívüli falánkságában keresendő, hiszen minden növényi eredetű táplálékot megeszik, és ha nagyon elszaporodik, rendkívüli károkat okozhat. (Növendék erdőkben kifejezetten tiltották a legeltetést.) Viszont szaporaságának köszönhető, hogy a szegényebb rétegek is rendszeresen jutottak nagy mennyiségű húshoz.
A parlagi kecske nemesítése Kovárzik Károly nevéhez fűződik, aki 1915-ben Szilágysomlyón, Szentmártonkátán és Nyárasladányon hozott létre törzstenyészetet, de ezeket a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt három év múlva felszámolták. Majd 1943-ban Fáy András Kőkúton és Óhaton az állami uradalmakban hozott létre tenyészeteket, amelyek hasonló sorsra jutottak. 1970-es években néhány mezőgazdasági üzem a magyar parlagi kecskék és import bakok keresztezésével próbálta a nagyüzemi kecsketenyésztést meghonosítani, de a 80-as években felszámolták állományukat. Ma a Kecsketenyésztők és Nemesítők Országos Egyesülete végzi a magyar kecske nemesítését és tenyésztését. Állományának létszáma rendkívül lecsökkent, ma alig néhány százra tehető.
Tulajdonságai
[szerkesztés]Bár hivatalos tájfajták nem alakultak ki, különbséget tettek a különböző tájak jellemző típusai között. Az Alföldön a fehér színű, suta típust kedvelték, északabbra a szarvalt változat terjedt el. A hegyvidékekre a tarka, nagyobb testű kecske volt a jellemző.
A parlagi kecske egyik típusa a magyar tincses kecskefajta, amely nevét onnan kapta, hogy a Kárpát-medencében háziasított kecske köztakarójának felszőreit nem köti össze fátyol és kötőszál, így a hosszú szőrszálak tincseket képeznek. Ma már csak eldugott helyeken bukkan fel olykor egy-egy példánya.
Az őshonos kecske tejtermelése szélsőséges értékek között változik, a laktációs időszakban 300-500 l lehet. Szilárd szervezetű, jó alkalmazkodó képességű. Hazánkban elterjedtebb a nemesített magyar kecske, amely szerény viszonyok között is jelentős mennyiségű tejet termel.
Források
[szerkesztés]- Történelmi állatfajtáink enciklopédiája, szerk.: Tőzsér János, Bedő Sándor, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2003
További információk
[szerkesztés]- 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együttes rendelet [halott link] - a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról
- A magyar kecske
- Magyar parlagi
- magyar-oshonos-kecske
