Ugrás a tartalomhoz

Ménrót

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hős fiai szép Enéh-nek:

Hunor s Magyar, két dalia,
Két egy testvér, Ménrót fia.

– Arany János: Rege a csodaszarvasról (részlet)

A Ménrót[1] férfinév eredete homályos. A középkori mondákban – Ladó és Bíró szerint – a magyarság ősapjaként emlegetett Nimród nevét helyettesítik vele.[2]

A Ménrót név valószínűleg magyar gyökerű, s jelentése – mén (csődör) és rós (vörös) szavunkból következtetve – alighanem vörös mén.[3][4][5]

Kézai Simon Gesta Hunnorum et Hungarorum (Hunok és magyarok cselekedetei) című művében Ménrót – az eredeti latin szövegben Menrot –, Thana fia, Jáfet utódja a magyarok őse. Kézai tudósításához igazodik több középkori évkönyv is.

Gyakorisága

[szerkesztés]

Az 1990-es években szórványos név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfinév között.[2][6][7]

Névnapok

[szerkesztés]

Híres Ménrótok

[szerkesztés]

Kézai Simon Ménrótról

[szerkesztés]
Nemrót Persiába költözik Fiai Hunor és Mogor a húnok és magyarok ős atyjai. Mellőzve tehát az eseményeket, mellyek kezdett tárgyunknak színt adnak, vissza kell térnünk Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. De mivel Menróth óriásnak Enethen kivűl mint tudjuk, több neje is volt, kiktől Hunoron és Mogoron kivűl több fiakat és leányokat is nemzett; ezen fiai és maradékaik Persia tartományát lakják, termetre és szinre hasonlítnak a húnokhoz, csak hogy kissé különböznek a beszédben, mint a szászok és thüringek. S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.
– Kézai Simon mester: Magyarok krónikája[8]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

További információk