Ugrás a tartalomhoz

Második líbiai polgárháború

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a 2014 óta tartó polgárháborúról szól. Hasonló címmel lásd még: Első líbiai polgárháború.
Második líbiai polgárháború
A katonai helyzet Líbiában 2020. június 11-én   A tobruki kormány ellenőrzése alatt    Nemzeti Megállapodás Kormánya (NMK) és a Líbia Pajzs Erő ellenőrzése alatt   A Nemzeti Megmentési Kormány ellenőrzése alatt   Dernai, Bengázi és Adzsabiai mudzsahed tanácsok ellenőrzése alatt   Helyi erők ellenőrzése alatt
A katonai helyzet Líbiában 2020. június 11-én
  A tobruki kormány ellenőrzése alatt
   Nemzeti Megállapodás Kormánya (NMK) és a Líbia Pajzs Erő ellenőrzése alatt
  A Nemzeti Megmentési Kormány ellenőrzése alatt
  Dernai, Bengázi és Adzsabiai mudzsahed tanácsok ellenőrzése alatt
  Helyi erők ellenőrzése alatt
Dátum2014. május 16. – 2020. október 23.
HelyszínLíbia
Casus belliKüzdelem Líbia kormányzásáért
10071 halálos áldozat 2018. januárig[1]
, 20 ezer sérült (2015 májusáig)[2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Második líbiai polgárháború témájú médiaállományokat.

A 2014-ben kezdődött második líbiai polgárháború[3] több egymással vetélkedő hatalmi csoport katonai konfliktusa Líbia területeinek és olajtermelésének az ellenőrzéséért. (Az első líbiai polgárháború sokkal rövidebb volt: 2011 februárjában, Moammer Kadhafi diktátor hatalmának megdöntésekor robbant ki, és még ugyanazon év októberében véget ért.)

A tobruki kormány és a Tripoliban székelő Nemzeti Megmentési Kormány közti konfliktusként kezdődött. Előbbit a 2014 júniusában vitatott körülmények között megválasztott Képviselőház hozta létre, az utóbbit már korábban az Általános Nemzeti Kongresszus (ÁNK), a sikertelen 2014-es puccskísérletek után.

A keleten legerősebb Képviselőház mögött áll Halifa Haftár tábornok vezetésével a Líbiai Nemzeti Hadsereg, és légicsapásokkal támogatta Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek.[4] Az ÁNK székhelye nyugaton van. Többféle milícia támogatja, köztük keleten a Líbiai Hajnal koalíció és nyugaton a Líbiai Pajzs, és valamelyes támogatást nyújt neki Katar, Szudán és Törökország.[4][5][6][7] Az ÁNK kezdetben elfogadta a 2014-es választás eredményeit, de elutasította őket, miután a Legfelső Alkotmánybíróság megsemmisített egy alkotmánymódosítást a líbiai átmenet forgatókönyvéről és a képviselőházi választásokról. [13] A vita miatt a megválasztott új Képviselőház visszautasította, hogy Tripoliban ülésezzen,[8] ahol a nyugati tengerparti Miszrata város erős milíciái diktáltak. Ehelyett a Haftár tábornok ellenőrzése alatti Tobrukban hozták létre a parlamentet.

2015 decemberében, miután hosszú tárgyalásokat folytattak Szkirátban, aláírták a Líbiai Politikai Megállapodást.[9] A felek – Tripoli, Tobruk és más rivális csoportok – megállapodtak, hogy létrehozzák a Nemzeti Megállapodás Kormányát (NMK). A következő év márciusában, Fájez esz-Szarrádzs megérkezett Tripoliban és megkezdte munkáját, az ÁNK ellenkezése dacára.[10] Jelenleg az NMK az egyetlen nemzetközileg elismert kormány Líbiában, a Képviselőház azonban nem ismeri el a hatalmát, mivel Haftar tábornok jövőjéről nem sikerült megegyezni.

A három fő frakción kívül léteznek további, kisebb vetélkedő csoportok is: a szalafista Anszar al-Saríja) nevű milícia vezette iszlamista Bengázi Forradalmárok Sura Tanácsa, amely az ÁNK támogatását is élvezte,[11] az Iszlám Állam három líbiai tartománya,[12] és számos egyéb csoport, amelyek időnként tábort is váltanak.[4]

2015 decemberében az ENSZ gyámkodásával a fő riválisok fegyverszünetet kötöttek. 2018 elején az egységkormány ellenőrzi a nyugat jórészét, a Képviselőház azonban még mindig nem támogatja, sőt megszavazott ellene egy bizalmatlansági indítványt is.[13][14]

Haftar tábornok áprilisban egészségügyi okokból kiesett a képletből: 12-én jelentették, hogy kómában van, miután szélütés érte, és egy párizsi kórház intenzív osztályán ápolják.[15] Egy ÁNk szóvivő kezdetben cáfolta az erről szóló jelentéseket.[16] A helyi média később azt jelentette, hogy a tábornok halott, Haftarhoz közeli források szerint azonban életben van.[17][18][19]

Elégedetlenség az Általános Nemzeti Kongresszussal szemben

[szerkesztés]

2014 elején Líbiát az Általános Nemzeti Kongresszus (ÁNK) kormányozta, a 2012-es választások felhatalmazásával. A Kongresszusban két fő politikai csoport volt: a Nemzeti Erők Szövetsége (NESZ) és a Muszlim Testvériséghez kötődő Igazság és Építés Párt (IÉP). Ezek képtelenek voltak konszenzusra jutni a legfontosabb ügyekben.

A megosztottság, a politikai izolációs törvény körüli vihar és az állandóan biztonsági kockázatok megakadályozták, hogy a Kongresszus a céljának megfelelően előrehaladást tudjon elérni egy új alkotmány elfogadása felé.[20]

AZ ÁNK-nak konzervatív iszlamista és forradalmi csoportokhoz kötődő tagjai is voltak. Egyes tagok esetében. Egyes tagok esetében a milíciákkal való kapcsolatuk az összeférhetetlenség vádját vetette fel. Azzal vádolták őket, hogy fegyveres csoportoknak juttatnak állami pénzeket, és szemet hunynak gyilkosságok és emberrablások felett. A Komngresszuson belül megszaporodott bojkott akciók és fenyegetések megakadályozták, hogy fontos kérdéseket egyáltalán meg tudjanak vitatni a testületben.[21] Bevezették ugyanakkor a saría jogot és egy olyan "speciális bizottság" felállítását, amely felülvizsgálja a törvényeket, hogy megfeleljenek az iszlám jognak[22] Átment az ÁNK-n a nemi szegregáció és a hidzsáb (a női fejfátyol) bevezetése az egyetemeken, illetve a határozat, hogy ne tartsanak új választásokat miután a Kongresszus mandátuma 2014 januárjában lejárt.[23] 2014 májusában Kalifa Haftár tábornok nagyszabású offenzívát indított az iszlamisták ellen, "Méltóság hadművelet" néven.[24]

Az ÁNK politikai szétforgácsolódása

[szerkesztés]

A legtöbb líbiai tisztának és szabadnak érezte a 2012-es választásokat, amelyeket a líbiai választási bizottság, az ENSZ líbiai különleges missziója és civilszervezetek (mint a Választási Rendszerek Nemzetközi alapítványa, IFES) felügyeltek. A választások nyomán mégsem születhetett erős kormány, mivel a forradalom utáni Líbiából hiányoztak a szervezett politikai pártok, és az új törvényhozás így nagyon szétforgácsolt volt. A két legnagyobb tömörülés kisebbségben volt a függetlenek sokkal nagyobb csoportjával szemben, amelyben egyaránt voltak mérsékeltek és konzervív iszlamisták.[20]

Az ÁNK 2013 júniusában Nuri Abu Szahmejnt választotta elnökének.[25][26] Őt független iszlamistának tartották, és olyan kompromisszumos személynek, aki a Kongresszus liberális tagjai számára is elfogadható volt. A 184 szavazatból 96-ot kapott megválasztásakor.[27]

Létrehozzák a LFPH-t

[szerkesztés]

Tripoli egyre kevésbé volt biztonságos. Magát az ÁNK-t is több alkalommal támadták meg milíciák és felfegyverzett tüntetők, akik még az üléstermet is elfoglalták.[28] Megválasztását követően Nuri Abu Szahmejnnek gondoskodni a kellett az ÁNK biztonságának helyreállításáról. Ezért 2013 augusztusában létrehozta a Líbiai Forradalmárok Parancsnoki Hidja (LFPH) nevű fegyveres szervezetet, amelynek Tripoli védelme és biztonságának a szavatolása volt a feladata. Októberben azonban a szervezetet azzal vádolták meg, hogy szerepet játszott Ali Zejdán miniszterelnök elrablásában. Az ÁNK erre felmentette a biztonsági feladatok ellátása alól.[29] Amíg hivatalban volt, Abu Szahmejn megakadályozta az állami pénzek szétosztását megcélzó vizsgálatokat, és azzal is vádolták, hogy pénzeket juttat az LFPH-nak.[27] A LFPH nem felfegyverzett iszlamista csoport volt, tagjai Garjan város lázadói közül kerültek ki. Parancsnoka Adel Garjani volt.

2013 októberében, a miniszterelnök elrablását Abu Szahmejn elnöki pozícióját felhasználva befolyásolta az ÁNK napirendjét, hogy megakadályozza az LFPH feloszlatásának napirendre tűzését. Ugyanakkor megakadályozta egy bizottság felállítását is, amely azt vizsgálta volna, hogy juttatott 900 millió dínárt (720 millió dollárt) az LFPH-nak és más fegyveres csoportoknak.[21] Egyelőre ekkor még csak annyi történt, hogy csökkentették az LFPH feladatköreit.)

A miniszterelnök elrablása

[szerkesztés]

Sajtójelentések szerint a 2013. október 10-én történt puccskísérlettel, amelynek a része volt a miniszterelnök elrablása, az ÁNK egyes tagjai is egyetértettek, akik túl mérsékeltnek tartották Ali Zejdánt. A legtöbb jelentés szerint a miniszterelnököt az LFPH rabolta el, de volt olyan jelentés is, amely szerint más fegyveres csoportok hajtották végre, mint a Duru3.[30] Órákkal elrablása után egy kormányoldali milícia kiszabadította Zejdánt.

A fegyveres csoportok megerősödése

[szerkesztés]

Sok líbiai az ÁNK-t és az ideiglenes kormányt tartotta felelősnek a közbiztonság megromlásáért. A kormány nem tudta ellenőrzése alá vonni a számos jól felfegyverzett milíciát és fegyveres csoportot, amelyek a forradalom alatt jöttek létre. Az elszaporodott gyilkosságok különösen Bengázit sújtották, ahol sokan látták úgy, hogy az ÁNK hátat fordított az ország keleti részének. A biztonság országszerte megromlott, Tripoliban és keleten is egyre erősödtek a fegyveres csoportok.

  • Az Anszar al-Saría szalafista milícia 2012-ben meggyilkolta a líbiai amerikai nagykövetet.[31]
  • 2013-ban elrabolták Ali Zeidan miniszterelnököt.
  • 2014 januárjában az LFPH egyiptomi diplomatákat rabolt el.
  • 2014-ben fegyveres tüntetők, akik állítólag szintén az LFPH-hoz kötődtek, megrohanták az ÁNK épületét. A lövöldözésben másokkal együtt két képviselő is megsérült.[28]
  • 2014 áprilisában az Ibrahim Tantus néven is ismert Abd al-Muhszin Al-Libi[32] vezette milícia elfoglalta a "27-es tábor" nevű antiterrorista kiképző központot Tripoli és a Tunéziai határ közt. Al-Libi az Al-Kaida egyik régi szervezője volt, korábban a Líbiai Iszlám Harccsoport tagja.[33] A 27. tábor iszlamista erőit később a Líbiai Pajzs Erő részeként írták le.[34] Egyes megfigyelők a Líbiai Pajzs Erőt már 2012-ben kapcsolatba hozták az Al-Kaidával.[35][36]

A politikai izolációs törvény

[szerkesztés]

Bár az ÁNK-ban a liberálisok és a centristák többségben voltak az iszlamistákkal szemben, az utóbbiak 2014 májusában egy olyan törvény meghozása mellett kezdtek el kardoskodni, amely "megtiltja ténylegesen mindenkinek, aki a Kadhafi kormányzat részese volt, hogy közhivatalt viselhessen". A javaslatot sok iszlamista és független is támogatta, és a közvélemény-kutatások szerint népszerű is volt.[20] A törvény érintette volna a liberális pártok egyes vezetőit, és az ellenérvek között szerepelt, hogy számos technokratát kirekesztett volna, akiknek a szakértelmére szükség volt.

A minisztériumokat a vita közepette fegyveres milíciák rohanták meg. Magát az ÁNK-t is felfüggesztették, és követelték a törvény elfogadását. A megfélemlített Kongresszus végül megszavazta a javaslatot, 164 igennel és mindössze négy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül.[20]

A női jogok elfojtása

[szerkesztés]

Az ÁNK-t kritikusai azért is kárhoztatták, mert támogatta az iszlamista törekvéseket a nők jogainak elfojtására. Szadik Garjani főmufti, akit az iszlamista pártokhoz kötődőnek tartanak, olyan fatváiban az ÁNK támogatására szólította fel a hívőket[37] és arra utasította őket, hogy vegyék fel a harcot Haftár tábornok erőivel.[38] 2013 márciusában azonban kiadott egy olyan fatvát is, amelyben elítélte az ENSZ jelentését a nőkkel és lányokkal szemben alkalmazott erőszakról. Megbélyegezte a jelentést, amely "az erkölcstelenséget és illetlenséget védelmezi, a vallással szembeni lázadáson túl, és nyíltan szembeszáll a Korán és a Szunna tartalmazta törvényekkel".[39][40] Röviddel ezután kiadott egy értelmezést, amely szerint nem szabad hátrányos megkülönböztetésekkel élni férfiak és nők között, mindazonáltal a nőknek nagyobb szerepe van a családban ami nem jelenti, hogy az iszlám megsértené a nők jogait.[41]

2013 folyamán később a nők jogait védelmező Hamidi Al-Hadi Al-Aszfar ügyvédnőt elrabolták, megkínoztál és megölték, feltételezések szerint azért, mert kritizálta a főmufti deklarációját.[42] Senkit nem tartóztattak le az ügyben.

2013 júniusában bíróság elé állították Ali Tekbali és Fathi Szager politikusokat, azzal a váddal, hogy a nők jogait védelmező rajzok közzétételével megsértették az iszlámot.[43] A saría törvényei szerint akár halálra is ítélhették őket. Végül azonban 2014 márciusában felmentették őket, és Ali Tekbalit később képviselőházi tagnak választották.

Tüntetés Sahatban az ÁNK mandátumának meghosszabbítása ellen.[44]

2013 decemberében az ÁNK a saría törvény bevezetése mellett döntött. Ezt követően 2014 elején a líbiai egyetemeken bevezették a nemi szegregációt és a nők számára a hidzsáb kötelező viselését.

Az ÁNK meghosszabbítja saját mandátumát

[szerkesztés]

Az ÁNK nem lépett le a színről, amikor mandátuma 2014 januárjában lejárt. December 13-án a testület egyhangúlag úgy döntött, hogy legalább egy évvel meghosszabbítja saját mandátumát. Ez ellenkezést szült és tüntetésekhez vezetett. A keleti Sahat város, illetve Bajsa és Sousse lakói nagy tüntetéseken utasították el a mandátumhosszabbítás tervét, egyúttal nagyobb biztonságot követeltek, kárhoztatva az ÁNK-t amiért nem hozott létre hatékony hadsereget és rendőrséget.[44] Tüntetés volt volt a tripoli Mártírok terén és a bengázi Tibesti hotelnél is.[45]

2014. február 14-én Halifa Haftár tábornok felszólította az ÁNK, hogy oszlassa fel magát és átmeneti kormány alakítását sürgette, amely a választásokat felügyelné. Az ÁNK azonban puccskísérletnek bélyegezte Haftár fellépését, őt magát pedig nevetségesnek és diktátoraspiránsnak nevezték. Az ÁNK ugyanott folytatta. Két hónappal később, május 16-án Haftár megindította a Méltóság hadműveletet a Bengázit rettegésben tartó fegyveres iszlamista csoportok ellen, és ezzel elnyerte a megmentő szerepét a keleti országrész lakóinak a szemében.Khalifa Haftar's role in the Libyan civil war/ What happens now? Archiválva 2018. május 25-i dátummal a Wayback Machine-ben

A Képviselőház az új ÁNK ellen

[szerkesztés]

Kevesebb, mint tíz nappal Haftár offenzívájának a kezdete után az ÁNK 2014. június 25-ét jelölte meg az új választások napjaként.[46] az iszlamisták veszítettek, de nem ismerték el a mindössze 16%-os részvételi arányú választás eredményét.[47][48][49] Azzal vádolták a frissen megválasztott Képviselőházat, hogy a valamikori diktátor hívei uralják, és továbbra is a régi ÁNK-t támogatták, bár a hatalomátvétel hivatalosan megtörtént 2014. augusztus 4-én.[4][50][51]

A konfliktus tovább éleződött 2014. július 13-án, amikor tripoli iszlamisták és a miszrátai milícia megindította a Líbiai Hajnal hadművelete, és augusztus 23-án elfoglalták a Tripoli Nemzetközi Repülőteret a Zintan milíciától. Nem sokkal ezután az ÁNK-nak azok a tagjai, akik elutasították a júniusi választásokat, újra összegyűltek, létrehozva az új ÁNK-t. Megszavazták, hogy a Képviselőház helyett ők lesznek a törvényhozó testület, Tripoli központtal és Abu Szahmejn elnökletével, a miniszterelnök pedig Omar al-Haszi lesz.

Mindennek a következtében a Képviselőház többsége kénytelen volt áthelyezni a székhelyét Tobrukba, ahol Haftár erőivel léptek szövetségre és végül a hadsereg főparancsnokának is kinevezték a tábornokot.[52] November 6-án az ÁNK ellenőrizte tripoli legfelsőbb bíróság kimondta a Képviselőház feloszlatását.[53][54][55] A Képviselőház elutasította a döntést, mondván, hogy "fenyegetés hatására" született.[56]

2015. január 16-án a Méltóság hadművelet és a Líbiai Hajnal hadművelet támogatói fegyverszünetről egyeztek meg.[57] Az országot ettől fogva két külön kormányzat vezette. Az egyik Tripoliban, az ÁNK, Miszráta és a Líbiai Hajnal támogatásával, míg a nemzetközi közösség a tobruki székhelyű, Abdullah al-Száni vezette kormányt ismerték el.[58] Bengáziért a Haftárhoz hű erők és a radikális iszlámisták harcoltak.[59]

A harcban álló csoportok

[szerkesztés]

A háború hatásai

[szerkesztés]
Líbiai olajmezők, csővezetékek, finomítók és raktárak

2015 februárjára a háború már jelentős károkat okozott.[60] Gyakorivá váltak az áramszünetek, csökkent az üzleti aktivitás és 90 százalékkal csökkentek az olajbevételek.[60] Több, mint négyezer ember halt meg a harcokban[61] és egyes források szerint az ország lakosságának csaknem a harmada Tunéziába menekült a harcok elől.[60]

A harcok eseményei

[szerkesztés]

2014. május – 2015. január: Méltóság vs Líbiai Hajnal

[szerkesztés]

A csatározások 2014. május 16-án kora reggel kezdődtek meg, amikor Haftár tábornok erői – helikopterek és repülők támogatásával – megtámadták a Bengázi Iszlamisták bizonyos csoportjainak a bázisait, köztük azt is, amelyiket Christopher Stevens amerikai nagykövet 2012-ben történt meggyilkolásáért tettek felelőssé. Legalább 70 embert megültek és legalább 250-et megsebesítettek. Haftár megfogadta, hogy nem állnak le, amíg nem végeznek a szélsőséges csoportokkal.[62][63] Röviddel a támadás után egyes jelentések szerint azt kérdezte egy közeli barátjától, hogy öngyilkosságnak tartja-e az akciót.[64]

Haftár a "Méltóság hadművelet" nevet adta az akciónak. A hadművelet a Február 17. Mártírjai dandár, a Líbiai Pajzs 1. dandárja (más néven Deraa 1. dandár) és az Anszar al-Saríja elleni támadásokkal kezdődött. A harc jórészt Bengázi délnyugati Havari és Szidi Feredzs kerületeiben folyt, különösen a délnyugati kapu ellenőrző pontnál és a cementgyárnál, az Anszar al-Saríja által ellenőrzött területen. A kikötő térségében a haditengerészet és a Deraa dandár közt folytak harcok.[65]

Haftár erői kelet felől hatoltak Bengáziba, egyes egységek Mardzsból jöttek, köztük számos törzs harcosai. Megerősítetlen jelentések szerint Ibrahim Dzsadran kireneikai erői is Haftár mellett harcoltak.[65]

Május 17-én Haftár sajtótájékoztatót tartott, amelyen kijelentette, hogy a jelenlegi ÁNK már nem képviseli a líbiai népet, és illegitim. Elmondta, hogy fő célja az iszlamista militánsok, komkrétan a Muszlim Testvériség kitakarítása Líbiából.[66]

Május 18-án Haftárral szövetséges milíciák megtámadták a parlamentet Tripoliban. A törvényhozók az életükért menekültek, miközben fegyveresek dúlták fel az épületet, deklarálva a törvényhozó testület felfüggesztését.[67] A következő este öt tiszt, akik a Líbiai Hadsereg vezetőiként mutatkoztak be, szintén bejelentette az ÁNk felfüggesztését. A Muktar Fernanan ezredes vezette csoport terve az volt, hogy egy Alkotmánybizottság vegye át az ÁNK munkáját, Abdullah al-Száni kormánya maradjon a helyén, és felügyelje az új katonai és biztonsági erők felállítását.

Július 13-án katonai egységek és milíciák egy szövetsége, köztük a Líbiai Forradalmárok Parancsnoki Hidja (LFPH) as a Forradalmárok Miszrata Uniója egyes csoportjai, mint a Hatten, a Mercer és a Haraka[68] elindították a "Hajnal-hadművelet" nevű akciót a Tripoli Nemzetközi Repülőtér elfoglalásáért.[69] Később más miszrátai, tripoli és zavijai milíciák is csatlakoztak hozzájuk, és iszlamista milíciák, mint a Zanzur Lovagjai, berber egységek és Dzsebel Nafusza egyes városaival kapcsolatba hozható milíciák.[70]

Augusztus 23-án, több mint egy hónapos harcot követően a repülőteret végül elfoglalta a Líbiai Pajzserő, iszlamista és miszrátai erők szövetsége.[71][72] Másnap a Hajnal-hadművelet mögötti erők bejelentették, hogy a egész város és a környező települések feletti ellenőrzést megszerezték, 90 kilométerre délre szorítva a rivális Zintan milíciákat.[73]

Miközben Tripoli központi területei felett iszlamista fegyveres csoportok szerezték meg a felügyeletet, az újonnan megválasztott Képviselőház Tobrukban kezdte meg a tevékenységét. A rivális testület, az ÁNK Tripoliban maradt.[73][74]

Líbia nyugati részében különösen október elején voltak hevesek a harcok a Zintan milíciák és szövetségeseik, illetve riválisaik között. A harcok túlterjedtek Tripolin és a Nafusza-hegységben is nagy harc folyt.[75][76] Heves harc volt Kikla városában és a környékén, miután a Zintan támadást indított, hogy ellenőrzése alá vonja a Nafusza-hegységben lévő városokat és útvonalakat.[77] Októberben Aubáriban tuareg és tubu törzsi milíciák is többször összecsaptak.[78]

2015. január – 2016. április: az Iszlám Állam felemelkedése

[szerkesztés]

2015. január 27-én fegyveresek támadták meg a tripoli Corinthia Hotelt, ahol gyakran találkoztak külföldi diplomaták és líbiai hivatalnokok.[79][80] Miután a parkolóban bombát robbantottak, a fegyveresek megrohanták az épületet. Tüzet nyitottak, és megöltek legalább tíz embert, köztük egy amerikai biztonsági szerződőt, mielőtt a biztonsági erők megölték őket.[79][80]

Február 4-én fegyveresek, akikről úgy hírlett, hogy az Iszlám Államhoz kapcsolódnak, megrohanták és hatalmukba kerítették a Szurt várostól délre fekvő Al-Mabrúk olajmezőt. Egy líbiai biztonsági forrás szerint 12 alkalmazottat, köztük négy külföldit megöltek.[81]

Február 9-én az Iszlám Állam elfoglalta a Szurt tartományi Nofalíja várost. A városba 40 felfegyverzett járműből álló konvoj érkezett, bűneik megbánására szólították fel a helybelieket és arra, hogy esküdjenek hűséget Abu Bakr al-Bagdadinak.[82][83]

Február 13-án kormányzati, rádió és tévé épületeket foglaltak el az Iszlám Államhoz kötődő fegyveresek Szurtban.[84][85] A jelentések szerint egy ultimátumot is kibocsátottak, amelyben február 15-éig, vasárnapig időt adtak más milíciáknak, hogy hagyják el a várost.[86] Válaszul a tripoli kormány mögötti nem elismert maradék ÁNK bejelentette, hogy erőket állít fel a Szirtében elfoglalt épületek visszafoglalására. Mégsem tettek kísérletet a város visszafoglalására, ami annak is betudható, hogy a miszratai milíciák visszavonultak Szurtból, amikor az Iszlám Állam megtámadta őket.[87]

Február 15-én a líbiai Iszlám Állam egy olyan videót publikált, amelyben 21 elrabolt egyiptomi kopt lefejezését mutatták be. Az Egyiptomi Légierő órákon belül reagált: Légicsapásokat intézett az Iszlám Állam darnai kiképzőhelyei és raktárai ellen, megölve mintegy 50 militánst és hét civilt.[88][89][90] A tobruki kormány ugyancsak csapásokat intézett a levegőből darnai célpontok ellen, jelentések szerint az egyiptomiakkal együttműködve, miközben a tripoli kormány elítélte a légicsapásokat, terrorizmusnak és a líbiai szuverenitás megsértésének nevezve őket.[90][91] Február 19-én Katar visszahívta kairói nagykövetét, az egyoldalú egyiptomi katonai akció elítéléseként, mondván hogy a csapások ártatlan civilek életébe kerülnek és egyoldalú előnyhöz juttatják az egyik küzdő felet.[92]

Február 20-án az Iszlám Állam aktivistái három bombát robbantottak Al Kuba városban. Célpontjuk egy benzinkút és egy rendőrállomás volt, és Agila Szala parlamenti elnök háza, és egyes állítások szerint az egyiptomi légicsapásokat akarták megbosszulni.[93] Jelentések szerint a bombatámadások legalább 40 emberrel végeztek.[93] Az Egyesült Államok külügyminisztériuma,[94] Miszráta önkormányzata,[95] és a Líbiai Hajnal[96] elítélték a támadásokat.

2016. április-december: az Áthatolhatatlan Fal

[szerkesztés]

2017-től

[szerkesztés]

Béke-erőfeszítések

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ ACLED Data (2018). ACLED. [2018. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 7.)
  2. ↑ LIBYA 2015/2016. Amnesty International
  3. ↑ Libya's Second Civil War: How did it come to this?. Conflict News. [2015. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 22.)
    National Post View: National Post View: Stabilizing Libya may be the best way to keep Europe safe. National Post, 2015. február 24. (Hozzáférés: 2015. március 22.)
  4. ↑ a b c d „War in Libya - the Guardian briefing”, 2014. augusztus 29. (Hozzáférés: 2015. február 19.) 
  5. ↑ Libya's Legitimacy Crisis. Carnegie Endowment for International Peace, 2014. augusztus 20. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
  6. ↑ „That it should come to this”, The Economist, 2015. január 10. 
  7. ↑ „Bashir says Sudan to work with UAE to control fighting in Libya”, 2015. február 23.. [2018. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. március 24.) 
  8. ↑ Libyan Unity Government Extends Control Over Tripoli Ministries. [2018. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 8.)
  9. ↑ UN welcomes ‘historic’ signing of Libyan Political Agreement
  10. ↑ Chief of Libya's new UN-backed government arrives in Tripoli
  11. ↑ Omar Al-Hassi in "beautiful" Ansar row while "100" GNC members meet. Libya Herald, 2014. november 18. (Hozzáférés: 2015. június 14.)
  12. ↑ Why Picking Sides in Libya won’t work. Foreign Policy, 2015. március 6. "One is the internationally recognized government based in the eastern city of Tobruk and its military wing, Operation Dignity, led by General Khalifa Haftar. The other is the Tripoli government installed by the Libya Dawn coalition, which combines Islamist militias with armed groups from the city of Misrata. The Islamic State has recently established itself as a third force"
  13. ↑ Shennib, Ghaith. „Libya's East Rejects Unity Government in No-Confidence Vote”, Bloomberg News, 2016. augusztus 22. 
  14. ↑ Libya's UN-backed government gets 'no confidence' vote. Al Jazeera. Al Jazeera Media Network, 2016. augusztus 22. (Hozzáférés: 2016. augusztus 23.)
    Qyman al-Warfalli: Libya's eastern parliament votes against U.N.-backed government in Tripoli. Reuters. Thomson Reuters, 2016. augusztus 22. (Hozzáférés: 2016. augusztus 23.)
    House of Representatives rejects GNA's cabinet. Libyan Express, 2016. augusztus 22. (Hozzáférés: 2016. augusztus 23.)
  15. ↑ Libyan strongman Haftar in coma after suffering stroke, reports say. Middle East Eye, 2018. április 12. (Hozzáférés: 2018. április 13.)
  16. ↑ Libyan strongman Khalifa Haftar 'in a coma in Paris hospital. The Telegraph, 2018. április 12. (Hozzáférés: 2018. április 19.)
  17. ↑ Libya’s most powerful military leader might be dead and that could impact oil markets. CNBC, 2018. április 19. (Hozzáférés: 2018. április 19.)
  18. ↑ Haftar and Egypt prepare to attack Derna, The New Arab reveals. Alnabaa, 2018. február 13. [2018. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 25.)
  19. ↑ Libyan military chief Khalifa Haftar severely ill after stroke – reports. The Guardian, 2018. április 11.
  20. ↑ a b c d Chivvis, Christopher S.. Libya After Qaddafi: Lessons and Implications for the Future. RAND Corporation (2014) 
  21. ↑ a b St John, Ronald Bruce (4 June 2014), Historical Dictionary of Libya, Rowman & Littlefield, p. 201
  22. ↑ „Libyan assembly votes to follow Islamic law”, Reuters, 2013. december 4.. [2014. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. augusztus 26.) 
  23. ↑ „Libya congress extends its mandate until end-2014”, AFP, 2013. december 23.. [2018. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. május 24.) 
  24. ↑ Madi, Mohamed. „Profile: Libyan ex-General Khalifa Haftar”, BBC, 2014. október 16. 
  25. ↑ Eljarh, Mohamed: Can the New Libyan President Live Up to Expectations?. Foreign Policy, 2013. június 26. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 26.)
  26. ↑ Libya's new parliament meets amid rumbling violence. Aljazeera America, 2014. augusztus 4. (Hozzáférés: 2014. augusztus 26.)
  27. ↑ a b Kotra, Johnathan. ISIS enters the Stage in the Libyan Drama – How the IS Caliphate expands in Northern Africa. International Institute for Counter-Terrorism (ICT) 
  28. ↑ a b (www.dw.com), Deutsche Welle: Two lawmakers shot in Libya as protesters storm parliament | News | DW.COM | 03.03.2014. DW.COM . (Hozzáférés: 2016. december 7.)
  29. ↑ Libya Revolutionaries Joint Operations Room (LROR) | Terrorist Groups | TRAC. www.trackingterrorism.org . (Hozzáférés: 2016. december 7.)
  30. ↑ Libyan Elections | Libya Analysis. www.libya-analysis.com . [2018. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 8.)
  31. ↑ Kirkpatrick, David D.. „Libya Mission Attack Kills U.S. Ambassador”, The New York Times , 2012. szeptember 12. (Hozzáférés: 2016. december 7.) 
  32. ↑ Jihadists Now Control Secretive U.S. Base in Libya. The Daily Beast. (Hozzáférés: 2014. október 14.)
  33. ↑ QI.T.57.02. IBRAHIM ALI ABU BAKR TANTOUSH. Un.org. [2014. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 14.)
  34. ↑ Warshefana take Camp 27 from Libya Shield. Libya Herald. (Hozzáférés: 2014. október 14.)
  35. ↑ Libyan Militia Units That Aided U.S. Marines During Embassy Attack Linked To Al-Qaeda. The Inquisitr News. (Hozzáférés: 2014. október 14.)
  36. ↑ The Jihadist Plot. Books.google.co.uk (2013. október 10.). ISBN 9781863036828. Hozzáférés ideje: 2014. október 14. 
  37. ↑ Grand Mufti supports Congress remaining in office, forbids action against it.. Libya Herald. (Hozzáférés: 2014. október 14.)
  38. ↑ Mufti call for violence angers Libyans. Magharebia. (Hozzáférés: 2014. október 14.)
  39. ↑ Jones, Susan: Libya's Grand Mufti Issues Fatwa Against U.N. Report on Women's Rights. CNS News. (Hozzáférés: 2014. augusztus 16.)
  40. ↑ Alexandra Valiente: Libya's "Grand Mufti" Issues Fatwa Against UN Report on Violence Against Women and Girls | Viva Libya !. Vivalibya.wordpress.com, 2013. március 11. (Hozzáférés: 2014. augusztus 16.)
  41. ↑ فضيلة الشيخ الصادق الغرياني : مفاهيم خاطئة .. الوقوف على مسافة واحدة. www.alwatan-libya.net . [2017. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 24.)
  42. ↑ Lawyer Who Supported the Rights of Women in Libya, Found Dead | Viva Libya !. Vivalibya.wordpress.com, 2014. január 7. (Hozzáférés: 2014. augusztus 16.)
  43. ↑ Libya must drop charges against politicians over women's rights cartoon | Amnesty International. Amnesty.org. [2014. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 16.)
  44. ↑ a b Al-Gattani, Ali: Shahat slams GNC. Magharebia, 2014. február 4. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  45. ↑ Libyans reject GNC extension. Magharebia, 2014. február 10. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  46. ↑ The Thirty-Fifth Report - May 15 - May 30, 2014. Eye on the General National Congress, 2014. június 15. [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 29.)
  47. ↑ Libyans mourn rights activist amid turmoil. Al-Jazeera, 2014. június 26.
  48. ↑ Tarhouna rejects House of Representatives, declares support for Operation Dawn. Libya Herald, 2014. szeptember 27. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
  49. ↑ Jabal Nefusa towns declare boycott of the House of Representatives. Libya Herald, 2014. augusztus 19. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
  50. ↑ Libya power handover agreed as airport battle rages on. Agence France-Presse (AFP). (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  51. ↑ „Libya's new parliament meets in Tobruk”, Libya Herald, 2014. augusztus 4. (Hozzáférés: 2014. augusztus 4.) 
  52. ↑ „Libya names anti-Islamist General Haftar as army chief”, BBC News, 2015. március 2. 
  53. ↑ Libya Court Rules June Elections Unconstitutional. ABC News, 2014. november 6. (Hozzáférés: 2014. november 6.)
  54. ↑ Libya chaos deepens as court nullifies parliament. Channel News Asia, 2014. november 6. [2014. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 6.)
  55. ↑ Libya supreme court 'invalidates' elected parliament. BBC, 2014. november 6. (Hozzáférés: 2014. november 6.)
  56. ↑ Libya parliament rejects court ruling, calls grow for international action. Middle East Eye. (Hozzáférés: 2015. január 29.)
  57. ↑ „Libya parties agree to more talks; two factions call ceasefire”, Reuters, 2015. január 16.. [2015. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. január 29.) 
  58. ↑ "Tripoli-backed fighters sent to Sirte to confront ISIL", Al Jazeera, Feb 2015, <http://www.aljazeera.com/news/middleeast/2015/02/tripoli-backed-fighters-sirte-confront-isil-150217152905350.html>
  59. ↑ "Haftar's troops recapture key stronghold in Libya's Benghazi", Aawsat, Feb 2015, <http://www.aawsat.net/2015/02/article55341319/haftars-troops-recapture-key-stronghold-libyas-benghazi>
  60. ↑ a b c (2015. február 23.) „Letter from Libya. The Unravelling”. The New Yorker. (Hozzáférés: 2015. február 18.) „There is no overstating the chaos of post-Qaddafi Libya. Two competing governments claim legitimacy. Armed militias roam the streets. The electricity is frequently out of service, and most business is at a standstill; revenues from oil, the country's greatest asset, have dwindled by more than ninety per cent. Some three thousand people have been killed by fighting in the past year, and nearly a third of the country's population has fled across the border to Tunisia.” 
  61. ↑ Violent Deaths in 2014 & 2015. Libya Body Count. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  62. ↑ „Libya announces elections: Will it help calm the violence?”, 2014. május 20.. [2014. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 23.) 
  63. ↑ „Turmoil in Libya: Fighting sweeps across Tripoli following violence in Benghazi”, 2014. május 19.. [2014. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 23.) 
  64. ↑ Oakes, John: Karama – Some Notes On Khalifa Hafter's Operation Dignity. Libya Stories, 2014. május 30. [2014. június 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 31.)
  65. ↑ a b „Hafter launches Benghazi attack on Islamists”, Libya Herald, 2014. május 16.. [2014. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 23.) 
  66. ↑ Mahmoud, Khalid. „Khalifa Haftar: My forces will reach Tripoli soon”, Asharq Al-Awsat , 2014. május 22.. [2014. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 31.) 
  67. ↑ „Libyan lawmakers run for lives as gunmen ransack legislature”, Toronto Star, 2014. május 18.. [2014. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 22.) 
  68. ↑ McQuinn, Brian. „In Libya, will Misrata be the kingmaker?”, The Washington Post, 2015. február 24. (Hozzáférés: 2015. február 24.) 
  69. ↑ Wehrey, Frederic. „What's behind Libya's spiraling violence?”, The Washington Post , 2014. július 29. (Hozzáférés: 2014. augusztus 7.) 
  70. ↑ „Dignity and Dawn: Libya's Escalating Civil War”, International Center for Counter-Terrorism, 2015. február 1.. [2015. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. február 27.) 
  71. ↑ „Tripoli airport 'seized by Islamist militia'”, Al Jazeera, 2014. augusztus 23. (Hozzáférés: 2014. augusztus 23.) 
  72. ↑ „Libyan capital under Islamist control after Tripoli airport seized”, The Guardian , 2014. augusztus 24. (Hozzáférés: 2014. augusztus 24.) 
  73. ↑ a b „Libya's Islamist militias claim control of capital”, The Washington Post, 2014. augusztus 24.. [2014. augusztus 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. augusztus 26.) 
  74. ↑ Chris Stephen. „Libyan parliament takes refuge in Greek car ferry”, The Guardian , 2014. szeptember 9. (Hozzáférés: 2014. szeptember 24.) 
  75. ↑ Deadly clashes follow UN call for peace in Libya. France 24, 2014. október 12. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 13.)
  76. ↑ Who's Running This Joint, Anyway?. Foreign Policy, 2014. október 13. [2014. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 13.)
  77. ↑ „Militia Fighting in Libya's West Kills 23”, ABC News, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2014. október 12.) 
  78. ↑ „Fresh Tribal Clashes Kill 7 In S. Libya”, Haberler, 2014. október 21. (Hozzáférés: 2014. október 21.) 
  79. ↑ a b „Gunmen attack Corinthia Hotel in Libya; at least 10 die”, CNN, 2015. január 27. (Hozzáférés: 2015. január 27.) 
  80. ↑ a b „Libya hotel attack: Five foreigners among nine killed”, BBC, 2015. január 27. (Hozzáférés: 2015. január 27.) 
  81. ↑ Laessing, Ulf. „Gunmen storm Libyan oilfield, four workers believed killed”, Reuters, 2015. február 4.. [2015. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. február 4.) 
  82. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) tom2015-02-10 nevű lábjegyzeteknek
  83. ↑ „Islamic State's takeover of Nawfaliya highlights increasing risks to oil fields and personnel in Libya's Sirte Basin”, janes.com, 2015. február 9.. [2015. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. február 13.) 
  84. ↑ „Untitled Facebook posting”, The Libya Observer, 2015. február 13. 
  85. ↑ „Libyan oil pipeline sabotaged, gunmen storm Sirte offices”, Reuters, 2015. február 14.. [2015. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. február 14.) 
  86. ↑ „IS gives Sirte militias until dawn Sunday to quit”, Libya Herald, 2015. február 14. (Hozzáférés: 2015. február 14.) 
  87. ↑ „Libya Observer”, Libya Observer, 2015. február 14. (Hozzáférés: 2015. február 14.) 
  88. ↑ Egyptian air strikes in Libya kill dozens of Isis militants. The Guardian, 2015. február 16.
  89. ↑ „Egypt 'bombs IS in Libya' after beheadings video”, 2015. február 16. (Hozzáférés: 2015. február 16.) 
  90. ↑ a b „Civilians killed as Egypt launches air strikes in Libya”, Al Jazeera, 2015. február 16. 
  91. ↑ „Libyan air force loyal to official government bombed targets in eastern city of Derna”, 2015. február 16. (Hozzáférés: 2015. február 16.) 
  92. ↑ „Egypt, Qatar trade barbs in dispute over Libya strikes”, Reuters, 2015. február 19. 
  93. ↑ a b „Libya violence: Islamic State attack 'kills 40' in al-Qubbah”, 2015. február 20. (Hozzáférés: 2015. február 20.) 
  94. ↑ „US State Dept condemns violent attack in Libya”, 2015. február 20. (Hozzáférés: 2015. február 20.) 
  95. ↑ „Libya Observer”, 2015. február 20. (Hozzáférés: 2015. február 20.) 
  96. ↑ „Libya Observer”, 2015. február 20. (Hozzáférés: 2015. február 20.) 

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Libyan Civil War (2014–present) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Második_líbiai_polgárháború&oldid=26827191”