Julius Kugy

Julius Kugy
Született	1858. július 19. Habsburg Birodalom, Gorizia
Elhunyt	1944. február 5. (85 évesen) Olaszország, Trieszt
Állampolgársága	osztrák–magyar
Nemzetisége	szlovén
Szülei	Pavel Kugi és Julija Koseski
Foglalkozása	ügyvéd, hegymászó, katonatiszt, író és humanista
Iskolái	Trieszti Gimnázium, Bécsi Egyetem (jogi kar)
A Wikimédia Commons tartalmaz Julius Kugy témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Julius Kugy (Gorizia, 1858. július 19. – Trieszt, 1944. február 5.) szlovén-osztrák-olasz hegymászó és író. Főleg német nyelven írt. Hegyi utazásairól szóló könyveiről ismert, ezekben kifejezi a kapcsolatot az ember, a természet és a kultúra között. Egész életében ellenezte a nacionalista ideológiákat az észak-adriai térségben, és a szláv, olasz és német népek közti békéért küzdött.

Életrajza

Julius Kugy (olvasd: Kugi) Goriziában született a Habsburg Birodalomban (ma: Olaszországban). Apja karintiai szlovén (eredeti vezetékneve Kogej), anyja a szlovén költő, Jovan Vesel Koseski legidősebb lánya volt. Julius többnyelvű környezetben nőtt föl. Már fiatalkorában folyékonyan beszélte Gorizia és Gradisca régiók nyelveit: a szlovént, olaszt, németet és a friulánt. A nyarakat apjával töltötte, annak szülőfalujában, Arnoldsteinben Karinthiában, ahol érdeklődni kezdett a természet és a hegyek iránt.

A német nyelvű trieszti gimnáziumba járt, majd érettségije után a Bécsi Egyetemen jogot végzett, 1882-ben. Miután visszatért Triesztbe, átvette a vezetést a Pfeifer & Kugy vállalatban, amelynek apja volt társalapítója.

Felderítette a Keleti-Alpok nagy részét, és a Júliai-Alpoknak szentelte hegymászói pályája zömét, ahol felfedezett és megjelölt több mint 50 új hegyi utat. Helybeli vezetők segítségével megmászott több addig nem meghódított csúcsot, többek között a Škrlaticát és a Jôf di Montasiót.

A hegymászáson kívül Kugy érdeklődött sok más téma iránt, mint pl. az irodalom, botanika és a zeneművészet. Megkísérelte megfejteni, honnan ered a titokzatos Scabiosa trenta virág, amelyet Belsazar Hacquet írt le, és amelyről később Anton Kerner von Marilaun bebizonyította, hogy valójában a Cephalaria leucantha egy példánya, amely a Balkán-félszigeten közönséges, és csak véletlenül képezett egy izolált kis szigetet az Alpokban. Barátjával, Albert Bois de Chesne-nel botanikus kertet alapított Bovechez közel. Triesztben két amatőr zenetársaság, a Filharmonikus Társaság és a Palestrina Kórus alapítói között volt. Továbbá egy orgonát adományozott a trieszti mechitarista templomnak.

Amikor Olaszország szembefordult az Osztrák-Magyar Monarchiával (1915), Kugy önkéntesnek jelentkezett az osztrák-magyar hadseregbe, de nem viselt fegyvert, hanem tanácsadóként dolgozott. Az Isonzói csatákban kitüntette magát hegymászói tudásával és tapasztalatával, amiért végül hadnaggyá léptették elő. A caporettói áttörés után leszerelték.

A háború után bezárta vállalatát, és idejét az írásnak és tanításnak szentelte szlovén és német földön.

A második világháború alatt több szlovén alpinistát megmentett a dachaui koncentrációs táborból, és a szlovén partizánokkal működött együtt Triesztben, ahol 1944-ben, nyolcvanötéves korában, kolerában meghalt. A városi temetőben nyugszik.

Kugy hegymászásai

1871-ben mászott először a Triglavra. Ezek után következett: Kanjavec 1877, Škrlatica 1880 a Vrata völgyből, Triglav és Bavški Grintavec a Trenta völgyéből. 1881-82-ben fölmászott a Triglavra az északi oldalról, a híres menedékhelyen keresztül, melyet ma Kugy menedéknek hívnak. Ebben az évben megmászta a Jalovecet is a Trenta völgyből. 1884-ben a Veliki Nabojs került sorra. 1885-ben megmászta a Razort az északi oldalról. 1886-ban a Visoka Bela špica (Cima Alta di Riobianco) következett. 1887-ben a Škrlaticát az északi oldalról, 1890-ben a Prisojnik északi oldalát mászta meg. 1891-ben felfedezte a nyugati utat a Jôf Fuart csúcsra, 1893-ban pedig a keletit is. 1902-ben fölmászott a Jôf di Montasio csúcs nagyon nehéz északi oldalán. Ugyanabban az évben ő volt az első, aki télen felmászott a Kaninra. 1905-ben még két nagy siker: téli mászás a Montažra, valamint felfedezte az északi utat a Višre. Ezen kívül számos más hegyen volt ő az első, aki megmászta.

Irodalmi munkája és befolyása

Henrik Tuma mellett a Júliai-Alpok modern hegymászásának apjának tartják. Több könyvet írt tapasztalatairól, melyekben humanista ideáljait fejti ki, valamint a természet iránti szeretetét. Művei hatására külön hegy-irodalmi irány fejlődött ki a szlovén irodalomban. Többek között a következő írókra és költőkre volt hatással: Klement Jug, Vladimir Bartol, Igor Škamperle és Dušan Jelinčič. Volt némi befolyása a trieszti olaszul beszélő irodalmi körökre is, többek között Gianni Stuparich, Claudio Magris, Livio Isaak Sirovich, Marco Albino Ferrari és Paolo Rumiz művészetére hatott.

A Trenta völgyben emlékmű áll a tiszteletére, a Vršiči úthoz közel, Jakob Savinšek műve. Számos hegyi utat neveztek el róla.

Fő írásai

• Aus dem Leben eines Bergsteigers („A hegymászó élete”. München, 1925)
• Arbeit, Musik, Berge („Munka, zene, hegyek”. München, 1931)
• Die Julischen Alpen im Bilde („A Júliai-Alpok képekben”. Graz, 1933)
• Anton Ditzinger, ein Bergführerleben („Anton Ditzinger: egy hegyi vezető élete”. Graz, 1935)
• Fünf Jahrhunderte Triglav („A Triglav öt évszázada”)
• Im göttliche Lächeln des Monte Rosa („A Monte Rosa isteni mosolya”)
• Aus vergangener Zeit („A múlt időkből”. Graz, 1943)