Ugrás a tartalomhoz

Hara Tamiki

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hara Tamiki
Élete
Született1905. november 15.
Hirosima
Elhunyt1951. március 13. (45 évesen)
Tokió
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers, próza
A Wikimédia Commons tartalmaz Hara Tamiki témájú médiaállományokat.

Hara Tamiki (原 民喜; Hepburn: Tamiki Hara?; Hirosima, 1905. november 15.Tokió, 1951. március 13.) japán költő, író.

Élete

[szerkesztés]

Hirosimában született, már középiskolás korában megismerkedett az orosz irodalommal, és verseket írt, példaképe többek között Paul Verlaine volt. Angol szakon végzett a tokiói Keió Egyetemen, és 1935-től kezdve az írásaiból élt. Felesége 1944-ben meghalt, őt pedig egy évvel később szülei hirosimai otthonában érte az atomtámadás. Ez a két tény határozta meg későbbi művészetét, hiszen már fiatalon megírta: „Ha elveszíteném a feleségemet, csak egy évvel akarnék tovább élni, hogy szép és szomorú versgyűjteményt hagyjak hátra róla”. Végül 1951. március 13-án vetette vonat elé magát Tokióban: a koreai háború kitörése nyomán végleg elsötétült előtte az emberiség jövője. Halálának évfordulója azóta külön nevet kapott (Kagenki), emlékezetének ápolására 2000-ben ezen a néven irodalmi társaság is alakult, s a hirosimai Ipari Kiállítási Csarnok híresen épen maradt dómja[1] melletti kenotáfiuma előtt minden évben megemlékezést tartanak.

Művészete

[szerkesztés]

Írásait kifinomult érzékenység, pesszimista életfelfogás jellemzi, hatott rá a dadaizmus és az 1930-as évek több művészeti irányzata is. Prózájában, verseiben mindegyre az atomtámadás borzalmas élményét és következményeit járja körül. 1946-ban fejezte be és 1947-ben publikálta Nacu no hana („A nyár virága”) című elbeszéléskötetét, amelyet később, 1947-ben és 1949-ben további anyagokkal bővített. Utolsó műve, a Singan no kuni („A szívbéli vágy földje”, 1951) búcsúként is, öngyilkosüzenetként is olvasható.

Magyarul

[szerkesztés]
  • A nyár virága / Testamentum; in: Modern japán elbeszélők; Európa, Bp., 1967
  • A nyár virága; ford. Sz. Holti Mária; in: Pokolraszállás. Elbeszélések a második világháborúról; vál. Bart István; Európa, Bp., 1975

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Ez az acél kupolaváz az egyetlen meghagyott rom a városban, közvetlenül fölötte robbant 580 méter magasan a bomba.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]