Giorgio Morandi

Giorgio Morandi
Született	1890. július 20. Bologna
Elhunyt	1964. június 18. (73 évesen) Bologna
Állampolgársága	olasz (1946. június 18. – 1964. június 18.) olasz (1890. július 20. – 1946. június 18.) olasz
Foglalkozása	festőművész katona rézmetsző egyetemi oktató gravírozó grafikusművész szobrász belsőépítész művész
Iskolái	Accademia di Belle Arti di Bologna
Kitüntetései	Rubenspreis (1962)
Halál oka	tüdőrák
Sírhelye	Certosa di Bologna Grave of Morandi
weboldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Giorgio Morandi témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Giorgio Morandi (Bologna, 1890. július 20. – Bologna, 1964. június 18.) olasz festő. A tárgycsendélet mestere és az olasz Novecento jeles képviselője.

Élete

1890-ben született Bolognában. Apja kereskedő volt, nyolc gyermeket nevelt. Giorgio, iskolái elvégzése után apja üzletében dolgozott, de festő akart lenni. 1907-től 1913-ig a helyi szépművészeti akadémián tanult, rajztanári képesítést szerzett. Nem lemondva művészi ambícióiról, tanári állást vállalt egy elemi iskolában, később főiskolán, és egészen nyugdíjazásáig ott dolgozott. Határozott elképzelése volt arról, hogy a nyugodt festéshez biztos anyagi háttér szükséges, nem akart a festészet piacától függeni.

Tanulmányozta a régi mestereket, Giotto, Masaccio és Uccello alkotásai lenyűgözték, míg Michelangelo művészete nem érintette meg. Már ekkor érezhető volt, hogy a statikusabb jellegű kompozíciók érdeklik. Megismerkedett a modern képzőművészeti irányzatokkal is, noha sajátos körülmények között: az impresszionista festményeket például egy fekete-fehér képekkel illusztrált könyvből ismerte meg. Seurat, Picasso és Braque műveit elismerte, de az igazi és maradandó élményt Cezanne nyújtotta számára. Első fennmaradt képeit (például az 1911-es Tájat) kifejezetten Cézanne stílusában festette, és ez a hatás tulajdonképpen élete végéig felfedezhető műveiben.

Az 1900-as évek első évtizede amolyan állóvíznek volt tekinthető az olasz képzőművészetben. Ezen a mozdulatlanságon akart változtatni a futurizmus, amely 1909-ben hirdette meg mozgalmát, amely érdekelni kezdte Morandit is, és lelkesítőleg hatott rá. Igaz, természetétől idegen volt a hangos lázadás, mégis rokonszenvezett eszméikkel. Egyik római kiállításukon megismerkedett a mozgalom vezető alakjaival, Boccionival és Carràval. Futurista műveket is festett, de ezek zömmel csendéletek voltak, ami sajátos ellentmondás: mozdulatlan tárgyak kontra mozgás (a mozgás a futurizmus egyik alapeszméje). Nem is lesz tartós ez az érdeklődés, és végül nem is hagy nyomot művészetén. Ugyanakkor Matisse művészete is érdekelni kezdi, néhány képén fel is ismerhető ez a hatás (például Fürdőzők, 1915).

Az első világháború idején behívták katonának, de még a kiképzés során megbetegedett, ezért leszerelték. Állapotának is betudható, hogy meghasonlott addigi próbálkozásaiban, leszámolt a futurizmussal, és levakarta régi vásznait (azért is persze, mert nem volt pénze újakat venni). Csendes magányában, Tolè di Vergato faluban, ahova visszavonult, csendéleteket kezdett festeni. „Modelljei” a körülötte fellelhető tárgyak: palackok, vázák, locsolókannák, tányérok, dobozok voltak. Különböző alakzatokba rendezte egy asztalkán, és igen visszafogott, szürkés-zöldes-okkeres, máskor párás rózsaszínes-szürkés színekkel festette meg őket. Színvilágára mindenképpen a visszafogottság jellemző, már ekkor, a gyógyulása időszakában is, és ez a jellegzetesség művészi pályafutása későbbi időszakában visszatér, sőt fokozottabban lesz jelen.

Életművét áttekintve némileg meglepő lehet az 1918-ban induló korszaka, amikor De Chirico és Carrà metafizikus stílusának felfedezése nyomán, abban festi képeket. A metafizika a futurizmus ellentettje: a futurizmus a mozgást hirdette, a metafizikus stílus a mozdulatlanságot. Ezt a stílust is a maga képére formálja azonban: képeiről hiányzik a De Chiricónál többnyire megtalálható üres városképi háttér, és nem töri, módosítja a tárgyakat úgy, mint Carrà. Ez a korszaka sem tartott sokáig, hamarosan visszatért saját útjára: csendéleteket festett közönséges tárgyakból, miközben újra felfedezte Cézanne-t, és képei színesebbek lettek. A tárgyszerű csendéleteken természeti tárgyakat is ábrázolt (pl. tengeri kagylót), és még virágcsendéleteket is festett. Nemsokára tájképekkel is megpróbálkozott, ám ezek az alkotásai is amolyan „csendéletesek”, viszonylag keveset mutatnak a természeti tájból. Az 1930-as évektől ismét megszaporodtak „régi” tárgyas csendéletei, csendes, szinte remetei magányban alkotott. Képeinek színvilága a második világháborút követő években egyre sápadtabbá vált, fehérre alapozott színárnyalatokkal formálta katonás rendbe szervezett palackjait, dobozait, vázáit.

Művészete élete végéig fejlődött, járta a maga törvényszerű útját. A fel-feltűnő, többnyire rövid életű irányzatok legfeljebb csak érintették, de jelentősebben nem befolyásolták művészete alakulását. Élete vége felé egyre jobban meg- és elismerték, kitüntetésekkel, díjakkal, akadémiai tagságokkal halmozták el. 1964-ben hunyt el.

Források

• P. Szűcs Julianna: Morandi. A művészet kiskönyvtára. Corvina Kiadó, Budapest, 1974