Ugrás a tartalomhoz

General Sherman-incidens

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
General Sherman-incidens
KonfliktusKorea-ellenes beavatkozások
Időpont1866. augusztus 21. – szeptember 4.
HelyszínPhenjan, Tedong folyó
EredményKoreai győzelem
Szemben álló felek
 Egyesült ÁllamokCsoszon Csoszon
Parancsnokok
Page kapitányPak Kjuszu
Szemben álló erők
21 fő
1 szkúner
ismeretlen
1 teknőshajó
Veszteségek
mindegyikük
1 szkúner elsüllyedt
1 katona
13 civil
1 teknőshajó megsérült

A General Sherman-incidens (hangul: 제너럴셔먼호 사건; Csenorol Sjomonho Szagon) egy amerikai szkúner, és Phenjan lakossága között 1866-ban lezajlott csata volt. Az amerikai hajó kereskedni akart a Csoszonbeliekkel, akik megtagadták azt, mert törvény által tiltott volt idegen országokból érkezettekkel kereskedniük. Az amerikaiak továbbhajóztak a koreaiak engedélye nélkül, majd loptak a helyiektől, asszonyokat kényszerítettek a hajóra és keresztény röpiratokat terjesztettek.[1] Erre válaszul a koreaiak megtámadták, majd felégették a megfeneklett hajót.[2] Az incidenst követően az amerikaiak hadjáratot indítottak Kanghva szigeténél, és megpróbáltak felhajózni Szöulba, de három hét csatázást követően végül visszavonultak.[1]

Története

[szerkesztés]

W. B. Preston amerikai kereskedő egy tiencsini székhelyű brit cég küldöttjeként a General Shermannel (korábbi nevén Princess Royal) Koreába indult. A legénység tagjai: három amerikai (Page kapitány, Mate Wilson és a tulajdonos Preston) egy brit (George Hogarth); 13 kínai, és 3 maláj voltak. Robert Thomas misszionárius (koreai neve 최난헌; Cshö Nanhon volt), aki Csefuban (napjainkban: Jantaj) katolikus iskolába járt, és tudott valamennyire koreaiul, tolmácsként csatlakozott hozzájuk. A hajó különféle árukkal megrakodva július 29-én elhagyta Tiencsint, augusztus 18-án pedig elérte a Tedong torkolatát.

A koreaiak küldöttje arról tájékoztatta az amerikai hajó legénységét hogy országuk nem kereskedhet külföldiekkel, és ezt a törvényt csak maga a király változtathatja meg, így a kormányzónak sincs hatásköre üzletelni. Mikor a küldött elhagyta a hajót, hogy jelentsen Phjongan tartomány kormányzójának (aki akkoriban Pak Kjuszu volt) az amerikaiak felhajóztak egészen Mangjongde-ig.

Az incidens

[szerkesztés]

Éjjeli heves esőzések nyomán a Tedong vize emelkedni kezdett, és magas hullámok sodorták a hajót. Az amerikaiak úgy gondolták, ez normális, így továbbhajóztak Janggak-to szigetéig, ahol az ár elvonulása után megfeneklettek. A hajó kapitánya megengedte a misszionáriusnak, hogy hittérítésbe kezdjen a koreaiak körében, a legénység pedig lopott a helyiektől és asszonyokat hurcoltak a hajóra.[1]

Pak magisztrátus Ri Hjoniket, a phenjani helyőrség parancsnok-helyettesét küldte fel a hajóra, négy tojással és egy üzenettel:

„Elértétek a város falát, holott azt kértük, maradjatok a Kupsza-kapunál. Továbbra is kereskedni szeretnétek, holott tilos. Cselekedeteitek olyan súlyos helyzetet szültek, hogy tájékoztatnom kell királyomat, és neki kell döntenie sorsotokról.”

Az incidens Kodzsong király 3. uralkodási évében történt, az ország régense Hungszon nagyherceg volt.

A csata

[szerkesztés]

A koreaiak mozgósításba kezdtek, ágyúkat, és hadigépezeteket vezényeltek a hajó közelébe. Mikor ezt az amerikaiak meglátták, túszul ejtették a parancsnok-helyettest. Pak nem törődve Ri-vel, támadási parancsot adott ki a hajó ellen. A küzdelem 4 napon keresztül folyt, rengeteg lakos figyelte a harcokat. Az amerikaiak közéjük is lőttek. A koreaiak ekkor vetették be a teknőshajót, amit I Szunsin kora óta használnak. A teknőshajó közelített az amerikai hajóhoz, de hiába adott le lövéseket rá, nem okozott komoly károkat benne. Ekkor Pak Cshungvon kiképzőtiszt három csónakot összekötözött a város keleti kapujánál és megtöltötte őket tüzelővel. Ezután kénport és salétromot szórt a farakásokra. A csónakok mindkét oldalára köteleket kötöztek és meggyújtották.

Két sikertelen próbálkozás után a harmadik csónak meggyújtotta az amerikai hajót, amely legénysége ugyan megpróbálta eloltani a tüzet, de végül a vízbe kényszerültek ugrani.

A koreaiak ekkor bekerítették, és foglyul ejtették őket, mivel megpróbáltak elmenekülni. Pak kiképzőtiszt felsietett a hajóra és kimentette Ri parancsnok-helyettest. Néhányan a legénység tagjai közül fehér zászlókat lengettek, többségüket azonban a feldühödött koreaiak darabokba vágták, mielőtt elérték volna a partot.

Robert Thomas az egyike volt azoknak, akiknek sikerült a partig eljutniuk. Letérdelt, hogy utolsóként imádkozzon, és átadta Bibliáját hóhérnak mielőtt kivégezték. Az idegenek maradványait a koreaiak megtaposták, az ellenséges hajó pedig porig égett, nem maradt belőle más, csak a vasból készült merevítőbordái. Két-három ágyút zsákmányoltak a koreaiak, amiket kiállítottak Phenjanban. A korabeli jelentés szerint a csatában egy koreai katona, és 13 civil hunyt el.

Következményei

[szerkesztés]

A General Sherman-incidenst követően a Kínába delegált amerikai követ megpróbált bocsánatkérést kicsikarni a koreaiaktól, és kártérítést követelt a hajóért és az emberáldozatokért. A koreaiak ezt megtagadták, ennek következményeképp amerikai hadjárat indult az ország ellen 1871-ben, több száz haditengerész hetekig ostromolta Kanghva szigetét. Mintegy 350 koreai katona vesztette életét, a haditecnikailag fejlettebb amerikaiak alig szenvedtek el veszteségeket. Az amerikaiak ezt követően Szöul felé próbáltak felhajózni a Han folyón, ám erős ellenállásba ütköztek. Az amerikaiak három hétig küzdöttek a folyó torkolatánál, végül feladták, és visszavonultak.[1]

Észak-Korea szerint

[szerkesztés]

Az észak-koreai források szerint a csatában részt vevő szárazföldi egységek főparancsnoka Kim Ir Szen dédapja, Kim Ungu volt.

Források

[szerkesztés]
  1. a b c d Nahm, Andrew C. Korea: Tradition and Transformation — A History of the Korean People, második kiadás, Elizabeth, NJ: Hollym International (1996). ISBN 1-56591-070-2 , 148–149. o.
  2. Szrenka, Viktor (2018). „Észak-Korea és az Egyesült Államok viszonya, illetve a denuklearizáció kérdésköre”. Korea: Az ókortól a csúcstalálkozóig, Budapest, 110–122. o, Kiadó: ELTE BTK Koreai Tanszék. ISBN 978-963-489-007-2.