Dajka László (Nyíregyháza, 1959. április 29. –) válogatott magyar labdarúgó, edző. Játékosként főleg a Budapest Honvéd csapatát erősítette, ötször nyert velük bajnokságot és tagja volt az 1986-ban Mexikóba kijutott válogatottnak is. A 90-es évek közepétől számos magyarországi futballcsapatnál vállalt edzői feladatokat.
A Kisvárdai SE-ben lett igazolt játékos. 17 évesen tagja volt az ifjúsági-válogatott keretének. Sorkatonaként a ceglédi Honvéd Bem József SE játékosa volt. Innen került át 1979-ben a Budapesti Honvédhoz, melynek utolsó nagy sikerszériájának egyik meghatározó tagja volt. A 80-as években ötször nyertek bajnokságot. Specialitásának számítottak a fejesgólok, számos gólját szerezte fejjel. Ezenkívül tagja volt a válogatottnak is, szerepet kapott a mexikói világbajnokságon leszerepelt magyar válogatottban is, ahol öngólt rúgott a Szovjetunió elleni mérkőzésen. Később külföldön folytatta pályafutását, a spanyol Las Palmas, majd a svájci Yverdon együttesében. 1992-ben gerincműtétet hajtottak végre rajta, ami miatt befejezte profii pályafutását. Az 1994-1995-ös szezonban játékosedzőként szerepelt a Kecskeméti TE csapatában.
Külföldi karrierje után a BVSC-ben volt pályaedző, majd a Kecskeméti TE játékosait irányította. Első komolyabb edzői állomása a BVSC csapata volt, amit 34 mérkőzésen át irányított és magyar kupa-döntőbe vezényelt az 1996-97-es szezonban. Ezt követően a BKV Előre trénere lett. 1998 nyarától a Szombathelyi Haladás edzője lett. Posztjáról 1998 szeptemberében közös megegyezéssel távozott és visszatért a BKV Előréhez, melynek edzéseit 2001-ig vezette. Csapatával 2001-ben a másodosztály bajnoka lett, de nem indultak az NB I-ben. 2001 nyarán az akkor másodosztályú Előre FC Békéscsabához szerződött. 2001 szeptemberétől az új szövetségi kapitány, Gellei Imre pályaedzője lett a magyar válogatottnál. Ezt a posztját 2003-ig töltötte be. Békéscsabán a várakozásokon felett teljesítve az első helyen fordult csapatával a 2001-2002-es szezonban, azonban a télen a DVSC-hez írt alá, így megvált a liláktól. A debreceni klub élén nem volt túl sikeres, így az évad végén felállították a padtól. A következő szezonban ismét a BKV edzője lett, majd 2003 decemberében Sopronba tette át székhelyét, ahol 2004 novemberéig maradt, majd ismét visszatért Békéscsabára. Itt csak 4 meccsen ült a kispadon, mivel az egyesület több havi bérével tartozott. 2005 júliusától decemberig Zalaegerszegen dolgozott. Ezután a harmadosztályú Dabas edzője lett, majd az FC Tatabánya vezetőedzője, Octavio Zambrano meghívta szakmai koordinátornak. 2009 nyarán az NB III-es Soroksár trénere lett, ahonnan 2010 májusában a sikertelen szereplés miatt távozott. 2010 és 2012 között a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U18-as csapatának edzéseit vezette. 2012-től ismét Békéscsabán vezetőedző, ahonnan 2013 áprilisában távozott.[1] 2017 április 21-től a másodosztályú Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.[2]