Ugrás a tartalomhoz

Címeradomány

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A címeradomány a címerek adományozását jelenti hivatalos formában, uralkodói jóváhagyás mellett.

Doncs mester címeradománya (1327)
Kassa címereslevele (1369. május 7.). A címernek csak a leírását adja meg.

Névváltozatok:
de: Wappenverliehung
Rövidítések:

Az élő heraldika kezdetén a címereket mindenki saját maga vette fel. Ez a jog még ma is mindenkit megillet. A 14. század elejétől, előbb az uralkodói kegy megnyilvánulásaként a címerjavításkor, majd az ugyancsak kitüntetésként felfogható címeradományozással megindult a címerek hivatalos okleveles formában történő kiállítása.[1] Ez egyaránt érdekében állt az uralkodói udvaroknak, melyek ellenőrzést gyakorolhattak a címerügy fölött és illetéket vethettek ki rá, másrészt a címerviselők is igazolni tudták általa társadalmi rangjukat és jogukat az adott címer viselésére.

A legelső címeradományok még címerrajz nélkül készültek és csak leírták a címert. Hamarosan azonban megjelentek a díszes és ünnepélyes formában kiállított címeres levelek, rajta a címerek miniatúrájával.

A címeradományok elsősorban a nemesi családok címereihez köthetők, de jelentős volt a városi címerek adományozása is. Az első ismert európai városi címeradomány, Kassa címerére vonatkozik 1369-ből. Ezt megelőzően 1327-ből való Doncs mester címere,[2] de ez inkább címerjavításnak tekinthető.

A címeradomány vonatkozhat a címerre vagy a címerre és a nemességre a nemesítés alkalmával. Előfordult nemesség adományozása címer nélkül is, de ezek száma a 18. századtól egyre kevesebb. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a király volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. 1526 után a kérelmező írásban, úgynevezett címerkérő folyamodványban nyújtotta be a kérelmét a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, Erdélyben az Erdélyi Udvari Kancelláriához. A címeres leveleket a király, illetve a fejedelem sajátkezű aláírásával és pecsétjével is ellátta.

Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a kollektív nemesség egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.

Címeradományban polgárok is részesülhettek nemesi cím nélkül. A német birodalomban a 16. század óta a polgári címerekre vonatkozóan a palotagrófok (de: Pfalzgraf, la: comites palatini, a magyar nádor megfelelője) is rendelkeztek a címeradományozás jogával. Ezenkívül más testületek és jogi személyek is rendelkeztek ezzel (pl. a prágai egyetem az általa promoveált doktorokra nézve). A címert meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is. Ennek meghatározott díja volt. Ha az armalisták címereit is ide számítjuk, ez a forma Magyarországon nagyon el volt terjedve és a földesúri kötelékek alóli mentesítés, az ún. manumissio előzte meg. Néha uralkodói kiváltságként egyes magas rangú arisztokraták is megkapták a nemesítés, és ezzel együtt valószínűleg a címeradományozás jogát. Magyarországon ilyen volt az Esterházy család hercegi ágának nemesítési joga 1712-ből. Magyarországon néha a vármegye alspánja is nemesített.[3] Magyarországon a király mellett a királyné is bírt adókivetési joggal, udvartartása, kancelláriája volt, egyház feletti patrónusi és nemesítési joggal rendelkezett.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 1327 október 24. 1. Károly király Doncsnak, Zólyom vármegye főispánjának, aranyos címerjelvényt adományoz. Karolus dei gra(tia) Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodome(r)ie, Cumanie, Bulgarieq(ue) rex, princeps Sallernitanus (e)t Honoris ac Montis S(anc)ti | Ang(e)li dominus dilecto sibi et fideli mag(ist)ro Donch comiti de Zoly(um) (salut)em et om(n)e bonu(m). Int(er) obsequenciu(m) virtutes pure fidei constancia obtinet principatu(m) tanto excellencio rib(us) p(re)miis co(n)fovenda a p(ri)ncipibus, quanto alta p(ri)ncipu(m) sublimitas i(n) durabilis potestatis co(m)p(ar)agine subdito(rum) pure fidei co(n)stancia sollidatur; (e)t sicut auri nitore cet(er)a metallo(rum) gen(er)a splendor(em) susscipiu(n)t, | sic virtutes sing(u)le fidei puritate claresscu(n)t. Hinc est q(uod) quia te dilectissime com(e)s in fidelitatis devoc(i)one pr(in)cipium habemus (e)t co(n)stante(m) i(n)venimus (e)t tue fidelitatis c(on)stanciam ad n(ost)ram exaltacio(n)em | (e)t honorem i(n) n(ost)ris s(er)viciis laudabilium semp(er) exhibic(i)one op(er)um monstrasti, qua p(ro) tua p(er)sona apud n(ost)ram excell(e)nciam iugit(er) p(er)orante, licet militaris honoris, quem tue p(ro)bitatis florida acquisivit | iuventus, tibi no(n) desit stre(n)nuitas, tam(en) ut ipsius tue militaris stre(n)nuitatis insignia iuxta tuum votum p(re)eminencioribus n(ost)ri favoris clarificemus auspiciis, p(re)senti tibi privilegio a(n)nuentes | i(n) p(er)petuu(m) duximus conced(e)ndum, q(uod) quocienscumq(ue) nos cum n(ost)ris hostibus p(er)sonale i(n)imus c(on)flictum, tu tue p(er)sone arma (e)t armo(rum) quelibet insignia detectiva atq(ue) cristam (e)t vexillum | habeas (e)t induas deaurata (e)t sive puro p(er) omnia accendas i(n) auro, (e)t si quemcu(n)q(ue) vel quoscumq(ue) milites similia tuis armis (e)t armo(rum) detectivis ferentes militaria insignia seu | arma aurea aut deaurata ntra n(ost)ri regim(in)is atque dic(i)onis reperieris, ip(s)i milite stibi cedant (e)t hui(us)mo(d)i sua arma et armo(rum) detectiva insignia deaurata militaria expona(n)t, tuq(ue) eadem | ab ip(s)is auf(er)endi sine cont(ra)dict(i)o(n)e aliqua plena(m) a nobis concessam habeas ubique potestatem. In cui(us) rei testimo(n)ium p(re)sentes tibi co(n)cessimus litt(er)as dupplicis novi (e)t autentici sigilli | n(ost)ri nurnimi(n)e roboratas. Datum p(er) manus discreti viri mag(ist)ri Andre p(re)positi eccl(es)ie Alben(sis) (e)t aule n(ost)re vicecancell(a)rii dilecti et fidelis n(ost)ri, anno d(omi)ni millesimo | trecentesimo septimo (így), decimo K(a)l(e)ndas Novem(bris), regni n(ost)ri anno similit(er) vicesimo septimo.
  2. Nagy Iván (IX. 345. l.) a csebi Pogány családdal kapcsolatban említi, hogy címerüket Károly Róberttől kapták 1326-ban. („…egy arany sólyom, kiterjesztett szárnyakkal, szárnya alatt arany lóhere, csőrében zöld gally, arany lombokkal (…) »Falco aureus, habens distentas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbae l u h e r e dictae pendent, cujus falconis in naso viridis ramusculus erectus existit, folia habens aurea.« Az okmány eredetije a vasvári káptalanban.”)
  3. "Sokszor megesett, hogy jobbágyait nem a király, hanem az alispán nobilitálta. 1614-ben Beregi Máté máramarosi alispán nemesítette meg jobbágyait, Pap Mihályt és Jakabot, akik éppen olyan jogokkal éltek, mint a többi nemes. Amikor ivadékuk Pap Ferenc megölte Lipcsei Gergely tekintélyes máramarosi nemest, özvegye az orgyilkost arra kényszerítette, hogy minden ivadékával együtt »lemondjon« nemességéről, amire jogilag csak a királynak volt joga". (Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 164. l.)

Lásd még

[szerkesztés]

címeres levél