Airco DH.5
| Airco DH.5 | |
 | |
| A királyi repülőezred, 68. repülőszázadának de Havilland DH 5 felderítő gépe | |
| Funkció | vadászrepülőgép |
| Gyártó | Airco |
| Tervező | Geoffrey de Havilland |
| Gyártási darabszám | 552 db |
| Rendszeresítők | Nagy-Britannia, Ausztrália |
| Személyzet | 1 fő |
| Első felszállás | 1916 augusztus |
| Szolgálatba állítás | 1917 május |
| Méretek | |
| Hossz | 6,71 m |
| Fesztáv | 7,83 m |
| Magasság | 2,78 m |
| Szárnyfelület | 19,7 m² |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 459 kg |
| Tömeg üzemanyaggal | 676 kg |
| Hajtómű | |
| Motor | Le Rhône 9J - 9 hengeres forgómotor |
| Teljesítmény | 82 kW (110 Le) kW |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 164 km/h (3050 m-en) |
| Legnagyobb repülési magasság | 4800 m |
| Repülési időtartam | 2 ó 45 p |
| Fegyverzet | |
| Beépített fegyverzet | 1 db 7,7 mm-es Vickers géppuska |
| Bombák | 4db 10 kg-os bomba a törzs alatt |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Airco DH.5 témájú médiaállományokat. | |
Az Airco DH.5 brit gyártmányú, együléses vadászrepülőgép volt az első világháború idején. Gyártója az elavult DH.2 típus felváltására szánta. Egyike volt az első angol modelleknek, amelyekre a légcsavarkörön keresztül való tüzelést megengedő, újabb típusú szinkronizáló készüléket felszerelték. Sajátossága volt, hogy a pilóta jobb kilátása érdekében a felső szárnyát hátrább tolták.
A DH.5 rosszabb teljesítmény nyújtott, mint a már gyártásban lévő más antant-vadászrepülőgépek, ezért hamarosan felváltották az S.E.5a típussal.
Fejlesztése
[szerkesztés]A DH.5-öt az Airco vezető fejlesztőmérnöke, Geoffrey de Havilland tervezte és a modellben szerette volna egyesíteni az elöl elhelyezett húzólégcsavaros konfiguráció jobb repülési tulajdonságait a tolólégcsavaros repülőgépek jobb elülső látómezejével. Ezért a felső szárnyat közel 70 cm-el eltolta hátrafelé.[1] A gépet egy darab 0.303 kaliberű Vickers géppuskával fegyverezték fel, amelyet a prototípusnál némileg felfelé irányoztak vagy állítható volt a magassága; a sorozatgyártásba kerülés után hagyományos módon fixen a motorházra erősítették, a középvonaltól balra.[2][3] A pilótaülés a repülőgép súlypontja elé esett, ezért a fő benzintartályt mögötte helyezték el, az olajtartály alatt. A felső szárny tetejére erősítettek egy kis tartalék üzemanyagtartályt is, amely a benzinpumpa elromlása esetén is működött.
Mire 1916 decemberére befejezték a tesztrepüléseket, a konkurens gyártók majdnem készen voltak a jobban teljesítő Sopwith Camel és Royal Aircraft Factory S.E.5 típusok tesztelésével. A DH.5 valójában sok szempontból rosszabbnak bizonyult a már frontszolgálatot teljesítő Sopwith Pupnál is. Mire kikerült a frontra, egy géppuskájával hátrányba került a szinte mindig két géppuskával felszerelt német vadászgépekkel szemben. A hadvezetés ettől függetlenül négy gyártótól is megrendelte a típust: az Aircótól 200-at, a British Caudrontól 50-et, a Darracqtól 200-at, a March, Jones & Cribbtől pedig 100-at.
Frontszolgálata
[szerkesztés]
A DH.5 kezdettől fogva népszerűtlen volt a pilóták körében. Szokatlan konstrukciója miatt azt állították róla (jórészt alaptalanul), hogy nehéz kezelni. 3 ezer méter fölött teljesítménye ugrásszerűen romlott és bár nagyon jól manőverezett, légiharc közben hajlamos volt magasságot veszteni.[3] A hátratolt felső szárny miatt a pilóta nem látott ki jól maga mögé felfelé, márpedig a támadás többnyire innen érkezett. Másrészről a személyzet előre valóban jobban kilátott, a gép konstrukciója igen ellenálló volt és kisebb magasságon jól teljesített; mindezek miatt előszeretettel alkalmazták földi célpontok ellen. Ebben a minőségben jól teljesített a cambrai csatában.
Érdekesség, hogy ezzel a típussal szerelték fel az első ausztrál vadászszázadot, bár 1917 decembere után S.E.5a-kal felváltották. A brit századoknál ekkorra már csak mutatóban szerepelt néhány példány és 1918 januárjában teljesen kivonták a frontszolgálatból.[4] A megmaradt gépeket oktatási célra alkalmazták, de ott sem kedvelték meg és hamarosan teljesen eltűnt a Royal Flying Corps gépparkjából.[5]
Az Airco DH.5-ből nem maradt fenn eredeti példány, az USA-ban és Új-Zélandon építették meg röpképes másolatait.
Rendszeresítő országok
[szerkesztés]
Ausztrália 2, 6, 7 repülőszázadok (a 6 és 7 gyakorlószázad volt)
Egyesült Királyság 24, 32, 41, 64, 65 repülőszázadok
Műszaki paraméterei
[szerkesztés]
- személyzet: 1 fő
- szárnyfesztávolság: 7,83 m
- szárnyterület: 19,7 m²
- törzshossz: 6,71 m
- magasság: 2,78 m
- üres súly: 459 kg
- felszállósúly: 676 kg
- maximális sebesség: 164 km/h
- maximális magasság: 4800 m
- bevetési idő: 2 ó 45 p
- hajtómű: 1 db 110 lóerős, 9 hengeres Le Rhône 9J forgómotor
- fegyverzet: 1 db 7,7 mm-es Vickers géppuska
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Bruce, J.M. British Aeroplanes 1914–18. London: Putnam, 1957.
- Bruce, J.M. Warplanes of the First World War, Vol. 1. London: MacDonald, 1965, pp. 128–132.
- Jackson, A.J. De Havilland Aircraft since 1915. London: Putnam, 1962.
- Lamberton, W.M. et al. Fighter Aircraft of the 1914-1918 War. Lethworth, Herts, UK: Harleyford, 1960, pp. 42–43.
- Taylor, John W.R. "D.H.5". Combat Aircraft of the World from 1909 to the Present. New York: G.P. Putnam's Sons, 1969. ISBN 0-425-03633-2.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Airco DH.5 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.png){kind=small}