Ugrás a tartalomhoz

A Paksi FC 2023–2024-es szezonja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Paksi FC
2023–2024-es szezon
Adatok
VezetőedzőHUN Bognár György
Szakmai igazgatóHUN Haraszti Zsolt
Eredmények
NB I02 Ezüst 2. helyezés
Magyar Kupa01 Arany (1. cím)

Házi gólkirály
BajnokságbanKönyves, 10 gól
ÖsszesenKönyves, 12 gól

 ← 2022–232024–25 ⊟ 

A Paksi FC a 2023–2024-es szezonban az NB I-ben indul, miután a 2022–2023-as NB I-es szezonban ötödik helyen zárta a bajnokságot.[1]

A MOL Magyar Kupába a 3. fordulóban csatlakoztak be, ellenfelük a harmadosztályú BKV Előre együttese volt, akik ellen 7–0-s győzelemmel jutottak tovább.

A legjobb 32 között a másodosztályú Budapest Honvéd volt az ellenfelük, akik ellen a rendes játékidőben 2–2-s döntetlen eredmény született, majd a hosszabbítás után – melyben nem született gól – végül büntetőpárbajban 5–4 arányban jutottak tovább.

A legjobb 16 között az Újpest volt az ellenfelük, akiket hosszabbítás után 2–1-re győztek le idegenben.

A negyeddöntőben – ugyancsak idegenben – a másodosztályú Vasas ellen a rendes játékidőben 2–2 lett a végeredmény, így hosszabbítás következett, melyben 3 gólt sikerült szerezniük a paksiaknak, így végül 5–2-vel jutottak be az elődöntőbe.

Az elődöntőben hazai pályán az elsőosztályú Kisvárda Master Good volt az ellenfelük, 2–1-s győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa döntőjébe.

A kupadöntőben a 24-szeres Magyar Kupa győztes Ferencvárosi TC ellen mérkőztek meg a Puskás Arénában közel 52.000 néző előtt. Az első félidőben a fővárosiak büntetőjét Szappanos Péter kivédte, majd az FTC emberelőnybe is került, Vécsei Bálintot állította ki a játékvezető. A Ferencváros nem tudta kihasználni a kidolgozott helyzeteit, a tolnaiak pedig a kétszer 15 perces hosszabbításban Papp Kristóf és Haraszti Zsolt révén két gólt szerezve megnyerték a döntőt, a klub története során először.[2][3]

Hazai
Vendég

Stadion

[szerkesztés]

A csapat hazai mérkőzéseinek helyszíne a Pakson található Fehérvári úti stadion, melynek teljes befogadó képessége 6.150 fő. Ezt a labdarúgó-stadiont 1966-ban adták át és 2020-ban újították fel.

Statisztikák

[szerkesztés]
Utolsó elszámolt mérkőzés: 2024. május 18.

Összesített statisztika

[szerkesztés]
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Statisztika Minden kiírás OTP Bank Liga MOL Magyar Kupa
Lejátszott mérkőzés 39 33 6
Győzelem 23 17 6
Döntetlen 7 7 0
Vereség 9 9 0
Szerzett gól 71 51 20
Kapott gól 48 42 6
Gólkülönbség 23 9 14
Sárga lap 95 77 18
Kiállítás 5 3 2
Legtöbb gólt szerző játékos Könyves, 13 gól Könyves, 11 gól Beke, 3 gól
Legtöbbet figyelmeztetett játékos Kinyik, 11 figyelmeztetés Kinyik, 9 figyelmeztetés 3 játékos 2–2 figyelmeztetés
Legnagyobb győzelem hazai pályán 3 gólos, Diósgyőr ellen 4–1 az OTP Bank Liga 14. fordulójában, 2023. 11. 24.
Legnagyobb vereség hazai pályán 1 gólos, Zalaegerszeg ellen 3–4 az OTP Bank Liga 21. fordulójában, 2024. 02. 16.,
Legnagyobb győzelem idegenben 3 gólos, Zalaegerszeg ellen 5–2 OTP Bank Liga 10. fordulójában, 2023. 10. 21.
Legnagyobb vereség idegenben 5 gólos, Ferencváros ellen 1–6 OTP Bank Liga 5. fordulójában, 2023. 08. 27., és
Legtöbb gól egy mérkőzésen 7 gól, Ferencváros ellen idegenben 1–6 az OTP Bank Liga 5. fordulójában, 2023.08.27.,
Legmagasabb nézőszám hazai pályán 4.201, Ferencváros ellen az OTP Bank Liga 16. fordulójában, 2023. 12. 10.
Legalacsonyabb nézőszám hazai pályán 1.712, Diósgyőr ellen az OTP Bank Liga 14. fordulójában, 2023. 11. 24.
Veretlenségi sorozat a bajnokságban 8 mérkőzés, 2023. 09. 02-től (Paks–Fehérvár 2–0) 2023.11.05-ig (Paks–MTK Budapest 0–0)
Nyeretlenségi sorozat a bajnokságban 6 mérkőzés, 2024. 03. 16-tól (Diósgyőr–Paks 2–1) 2024.04.20-ig (Puskás Akadémia–Paks 5–0)
Bajnoki pontok száma (csak OTP Bank Liga) 58 pont a megszerezhető 99 pontból (58,6%)

Összesítés kiírások szerint

[szerkesztés]
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírás(oka)t illetve az abban elért helyezést jelöltük.
Kiírás Statisztikák Kezdő
forduló/
helyezés
Végső
forduló/
helyezés
Mérkőzések dátumai
M GY D V SzGKG GK ÖG SzGÁ KGÁ ÖGÁ Első Utolsó Következő
Bajnokság 33 17 07 09 51–42 0 9 093 1,55 1,27 2,82 7. 2. 2023.07.28. 2024.05.18.
Magyar Kupa 06 06 00 00 20–06 14 026 3,33 1,00 4,33 3. ford. Döntő 2023.09.16. 2024.05.15.
Összesen 39 23 07 09 71–48 23 119 1,82 1,23 3,05
Hazai 17 12 02 03 34–18 16 052 2,00 1,06 3,06
Idegenben 22 11 05 06 37–30 0 7 067 1,68 1,36 3,04
Megjegyzés: a MOL Magyar Kupa döntőjében papíron pályaválasztó volt a Paksi FC együttese, ám a nézőszám az idegenbeli mérkőzések között lett elszámolva.

Gólok statisztikái

[szerkesztés]

Gólszerzők a szezonban

[szerkesztés]
A táblázatban csak azokat a Paksi FC játékosokat tüntettük fel, akik a szezon során legalább egy gólt szereztek bármelyik kiírásban.
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
A táblázat elején a több gólt elérő játékosokat tüntettük fel (az összes kiírást tekintve).
Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhető meg.
A játékos neve alatti   sötétszürke szín   azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.
Játékos Összes
kiírásban
OTP Bank Liga MOL Magyar Kupa
Gólok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Gólok 3f 4f 8d 4d ed d
Gól 11 öngól Gól 11 öngól v h v h v h v h v v h h v h v h v h v h h v v h v h v h v h v v h Gól 11 öngól v v v v h s
Könyves 13 1 0 11 1 0 Gól Gól Gól Gól gól Gól GólGól Gól Gól Gól 2 0 0 Gól Gól
Windecker 11 0 0 9 0 0 Gól Gól Gól GólGól Gól Gól Gól Gól 2 0 0 Gól Gól
Hahn 7 0 0 4 0 0 Gól Gól Gól Gól 3 0 0 Gól Gól Gól
Böde 5 0 0 4 0 0 Gól Gól GólGól 1 0 0 Gól
Mezei 5 1 0 5 1 0 Gól Gól Gól gól Gól 0 0 0
Papp K. 5 0 0 2 0 0 Gól Gól 3 0 0 Gól Gól Gól
Szabó J. 4 0 0 4 0 0 Gól Gól Gól Gól 0 0 0
Beke 3 0 0 0 0 0 3 0 0 GólGólGól
Haraszti 3 0 0 1 0 0 Gól 2 0 0 Gól Gól
Skribek 3 0 0 1 0 0 Gól 2 0 0 Gól Gól
Szabó B. 3 1 0 3 1 0 Gól gól Gól 0 0 0
Kovács K. 2 0 0 1 0 0 Gól 1 0 0 Gól
Balogh B. 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0
Bőle 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0
Földi 1 0 0 0 0 0 1 0 0 Gól
Lenzsér 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0
Osváth 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0
ellenfél 2 2 öngól öngól 0
Összesen 71 3 0 51 3 0 1 2 1 3 1 2 2 2 1 5 3 0 0 4 2 3 0 2 1 1 3 1 2 1 1 1 0 1 0 2 0 1 2 20 0 0 7 2 2 5 2 2
OTP Bank Liga: őszi–tavaszi szezon 32 19
OTP Bank Liga: körök szerint 23 17 11
Jelmagyarázat: gól: büntetőgól; öngól: öngól alatt a játékos által az ellenfél javára rúgott öngólt értjük;
Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; s = semleges helyszínen; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;
Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő; d = döntő;

Egy mérkőzésen kettő vagy több gólt szerző játékosok

[szerkesztés]
A végeredmény a Paksi FC szemszögéből értendő.
Játékos Dátum Forduló Ellenfél Végeredmény A játékos góljainak száma
Beke Péter 2023. 09. 16. MOL Magyar Kupa, 3. forduló BKV Előre (v) 7–0 Gól Gól Gól
Windecker József 2023. 10. 21. OTP Bank Liga, 10. forduló Zalaegerszeg (v) 5–2 Gól Gól
Könyves Norbert 2024. 02. 06. OTP Bank Liga, 21. forduló Zalaegerszeg (h) 3–4 Gól Gól
Böde Dániel 2024. 03. 03. OTP Bank Liga, 23. forduló MTK Budapest (v) 2–0 Gól Gól
Jelmagyarázat: Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; gól: büntetőgól

Sárga/piros lapok és eltiltások a szezonban

[szerkesztés]
Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik a szezon során legalább egy figyelmeztetést kaptak bármelyik kiírásban.
A játékosok vezetéknevének abc-sorrendje szerint.
A játékos neve alatti   sötétszürke szín   azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.
Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhető meg.
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Játékos Összes
kiírásban
OTP Bank Liga MOL Magyar Kupa
Figyelmeztetések 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Figyelmeztetések 3f 4f 8d 4d ed d
Σ KM Σ KM v h v h v h v h v v h h v h v h v h v h h v v h v h v h v h v v h Σ KM v v v v h s
Balogh B. 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0
Beke P. 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Böde 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Bőle 2 2 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
Hahn 5 5 0 0 1 5 5 0 0 1 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap X 0 0 0 0 0
Haraszti 2 1 0 1 1 2 1 0 1 1 Sárga lap kiállítva 0 0 0 0 0
Horváth Ke. 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0
Kinyik 12 12 0 0 1 9 9 0 0 1 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap X Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap
Kovács K. 7 7 0 0 1 7 7 0 0 1 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap X Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Könyves 6 5 0 1 1 4 4 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap 3 2 0 1 1 kiállítva X Sárga lap
Lenzsér 9 9 0 0 1 8 8 0 0 1 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap X Sárga lap Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
Mezei 4 4 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap
Osváth 6 6 0 0 0 4 4 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap
Papp K. 6 6 0 0 1 6 6 0 0 1 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap X Sárga lap 0 0 0 0 0
Silye 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0
Skribek 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap
Szabó B. 5 5 0 0 0 5 5 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Szabó J. 4 3 0 1 1 3 2 0 1 1 kiállítva X Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
Szappanos 3 3 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
Szélpál 4 4 0 0 0 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
Temesvári 1 0 1 0 1 1 0 1 0 1 sárga lap2. sárga lapkiállítva X 0 0 0 0 0
Tóth B. 3 3 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
Vas 4 4 0 0 0 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
Vécsei 3 1 0 1 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 2 1 0 1 0 Sárga lap kiállítva
Windecker 5 5 0 0 1 5 5 0 0 1 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap X 0 0 0 0 0
Összesen 100 95 1 4 9 80 77 1 2 8 3 2 1 3 2 3 2 2 4 4 1 1 1 1 1 3 5 3 2 2 2 3 2 2 3 3 4 1 4 4 2 2 2 20 18 0 2 1 2 4 4 3 2 5
OTP Bank Ligában – öszi–tavaszi szezon szerint 39 41
OTP Bank Ligában – körök szerint 27 24 29
Jelmagyarázat: Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; s = semleges helyszínen; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;
Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő; d = döntő;
Σ = összes sárga ill. piros lap; = sárga lapos figyelmeztetés; = egy mérkőzésen 2 sárga lap utáni azonnali kiállítás; = piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás;
X = eltiltás miatt kihagyott mérkőzés; KM = eltiltás miatt kihagyott mérkőzések száma;
Bajnoki sárga lapos figyelmeztetések következménye: a labdarúgó az OTP Bank Ligában az 5. sárga lapos figyelmeztetését követően a soron következő egy bajnoki mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal (eltiltás).[4]
h.m.: halasztott mérkőzés.

Nézőszámok

[szerkesztés]
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a Kiírás, forduló oszlopban található, az adott mérkőzést jelző leírásra kattint.

      OTP Bank Liga       MOL Magyar Kupa       Bajnokok ligája       Konferencia Liga

Hazai mérkőzések

[szerkesztés]
Az alábbi táblázatban a Paksi FC aktuális szezonjának hazai mérkőzéseinek nézőszámai szerepelnek.
A legmagasabb nézőszámot (minden kiírást tekintve)   arany szín   jelöli.
A Fehérvári úti stadion teljes kapacitása: 6.150 néző.
Időpont Kiírás, forduló Ellenfél Nézőszám Helyszín Összes férőhely %
2023.08.19. OTP Bank Liga, 4. forduló Újpest 03.076 fő Fehérvári úti stadion 50,0%
2023.09.02. OTP Bank Liga, 6. forduló Fehérvár 02.411 fő Fehérvári úti stadion 39,2%
2023.09.27. OTP Bank Liga, 2. forduló Debrecen 01.890 fő Fehérvári úti stadion 30,7%
2023.09.30. OTP Bank Liga, 8. forduló Mezőkövesd 01.834 fő Fehérvári úti stadion 29,8%
2023.10.29. OTP Bank Liga, 11. forduló Kisvárda 02.078 fő Fehérvári úti stadion 33,8%
2023.11.05. OTP Bank Liga, 12. forduló MTK Budapest 01.824 fő Fehérvári úti stadion 29,6%
2023.11.24. OTP Bank Liga, 14. forduló Diósgyőr 01.712 fő Fehérvári úti stadion 27,8%
2023.12.10. OTP Bank Liga, 16. forduló Ferencváros 04.201 fő Fehérvári úti stadion 68,3%
2024.02.04. OTP Bank Liga, 18. forduló Puskás Akadémia 02.001 fő Fehérvári úti stadion 32,5%
2024.02.11. OTP Bank Liga, 20. forduló Kecskemét 02.310 fő Fehérvári úti stadion 37,5%
2024.02.16. OTP Bank Liga, 21. forduló Zalaegerszeg 01.901 fő Fehérvári úti stadion 26,0%
2024.03.10. OTP Bank Liga, 24. forduló Debrecen 02.489 fő Fehérvári úti stadion 40,4%
2024.03.31. OTP Bank Liga, 26. forduló Újpest 04.108 fő Fehérvári úti stadion 66,8%
2024.04.13. OTP Bank Liga, 28. forduló Fehérvár 03.511 fő Fehérvári úti stadion 57,1%
2024.04.23. MOL Magyar Kupa, elődöntő Kisvárda 01.798 fő Fehérvári úti stadion 29,2%
2024.04.27. OTP Bank Liga, 30. forduló Mezőkövesd 02.034 fő Fehérvári úti stadion 33,1%
2024.05.18. OTP Bank Liga, 33. forduló Kisvárda 03.111 fő Fehérvári úti stadion 50,6%
Minden kiírás 17 mérkőzés 42.289 fő átlag: 02.488 fő 40,4%
Ebből 16 OTP Bank Liga mérkőzés 40.491 fő átlag: 02.531 fő 41,4%
Ebből 1 MOL Magyar Kupa mérkőzés 01.798 fő átlag: 01.798 fő 29,2%

Nézőszám fordulónként, idővonalon ábrázolva:

Idegenbeli mérkőzések

[szerkesztés]
Az alábbi táblázatban a Paksi FC aktuális szezonjának idegenbeli mérkőzéseinek nézőszámai szerepelnek.
Időpont Kiírás, forduló Ellenfél Nézőszám Stadion Település
2023.07.28. OTP Bank Liga, 1. forduló MTK Budapest 002.223 fő Hidegkuti Nándor Stadion Budapest
2023.08.12. OTP Bank Liga, 3. forduló Diósgyőr 006.649 fő DVTK-stadion Miskolc
2023.08.27. OTP Bank Liga, 5. forduló Ferencváros 007.657 fő Groupama Aréna Budapest
2023.09.16. Magyar Kupa, 3. forduló BKV Előre SC 000500 fő BKV Előre Stadion Budapest
2023.09.23. OTP Bank Liga, 7. forduló Puskás Akadémia 001.510 fő Pancho Aréna Felcsút
2023.10.07. OTP Bank Liga, 9. forduló Kecskemét 003.785 fő Széktói Stadion Kecskemét
2023.10.21. OTP Bank Liga, 10. forduló Zalaegerszeg 003.277 fő ZTE Aréna Zalaegerszeg
2023.11.02. Magyar Kupa, 4. forduló Budapest Honvéd FC 002.500 fő Bozsik Aréna Budapest
2023.11.12. OTP Bank Liga, 13. forduló Debrecen 004.144 fő Nagyerdei stadion Debrecen
2023.12.03. OTP Bank Liga, 15. forduló Újpest 003.078 fő Szusza Ferenc Stadion Budapest
2023.12.16. OTP Bank Liga, 17. forduló Fehérvár 004.078 fő Sóstói Stadion Budapest
2024.02.08. OTP Bank Liga, 19. forduló Mezőkövesd 001.451 fő Városi Stadion Mezőkövesd
2024.02.25. OTP Bank Liga, 22. forduló Kisvárda 001.910 fő Várkerti Stadion Kisvárda
2024.02.29. Magyar Kupa, nyolcaddöntő Újpest 002.389 fő Szusza Ferenc Stadion Budapest
2024.03.03. OTP Bank Liga, 23. forduló MTK Budapest 002.483 fő Hidegkuti Nándor Stadion Budapest
2024.03.16. OTP Bank Liga, 25. forduló Diósgyőr 005.587 fő DVTK-stadion Miskolc
2024.04.03. Magyar Kupa, negyeddöntő Vasas 002.004 fő Illovszky Rudolf Stadion Budapest
2024.04.07. OTP Bank Liga, 27. forduló Ferencváros 017.675 fő Groupama Aréna Budapest
2024.05.05. OTP Bank Liga, 31. forduló Kecskemét 002.579 fő Széktói Stadion Kecskemét
2024.05.11. OTP Bank Liga, 32. forduló Zalaegerszeg 003.411 fő ZTE Aréna Zalaegerszeg
2024.05.15. Magyar Kupa, döntő Ferencváros 051.900 fő Groupama Aréna Budapest
Minden kiírás 21 mérkőzés 130.790 fő átlag: 06.228 fő
Ebből 16 OTP Bank Liga mérkőzés 071.497 fő átlag: 04.469 fő
Ebből 5 MOL Magyar Kupa mérkőzés 059.293 fő átlag: 11.859 fő

OTP Bank Liga

[szerkesztés]

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

Mérkőzések

[szerkesztés]

Őszi szezon

[szerkesztés]
2023. július 28., péntek 1. MTK Budapest 1 – 1 Paks Budapest
20:00
Németh K. (1–0) Gól : 49' 49'
Kata Sárga lap 38'
Bobál Sárga lap 43'
Hej Sárga lap 75'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 65' 65' (1–1) Böde
Sárga lap 58' Papp K.
Sárga lap 69' Bőle
Sárga lap 77' Vas
Stadion: Hidegkuti Nándor Stadion
Nézőszám: 2.223
Játékvezető: Farkas Ádám
2023. augusztus 12., szombat 3. Diósgyőr 1 – 1 Paks Miskolc
20:15
Edomwonyi (1–0) Gól : 15' 15'
Holdampf Sárga lap 90 6'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 29' 29' (1–1) Könyves
sárga lap2. sárga lapkiállítva 50′, 86′ Temesvári
Stadion: DVTK-stadion
Nézőszám: 6.649
Játékvezető: Bognár Tamás
2023. augusztus 19., szombat 4. Paks 3 – 0 Újpest Paks
20:00
Ljujics (1–0) Gól : 24' 24' (öngól)
Szabó B. (2–0) Gól : 25' 25'
Bőle (3–0) Gól : 79' 79'
Szabó J. kiállítva 40′
Kinyik Sárga lap 44'
Windecker Sárga lap 49'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Hall kiállítva 40′
Sárga lap 73' Anculasz
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 3.076
Játékvezető: Erdős József
2023. augusztus 27., vasárnap 5. Ferencváros 6 – 1 Paks Budapest
17:30
Traoré (1–0) Gól : 10' 10'
Varga Ba. (2–0) Gól : 19' 19'
Varga Ba. (3–0) Gól : 29' 29'
Varga Ba. (4–1) Gól : 44' 44'
S. Mmaee (5–1) Gól : 45 3' 45 3'
Nguen (6–1) Gól : 45 6' 45 6'
(6 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 35' 35' (3–1) Kovács K.
Sárga lap 6' Kinyik
Sárga lap 45 2' Szabó B.
Stadion: Groupama Aréna
Nézőszám: 7.657
Játékvezető: Berke Balázs
2023. szeptember 2., szombat 6. Paks 2 – 0 Fehérvár Paks
19:30
Windecker (1–0) Gól : 53' 53'
Mezei (2–0) Gól : 73' 73'
Kovács K. Sárga lap 8'
Windecker Sárga lap 38'
Lenzsér Sárga lap 52'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Sárga lap 44' Christensen
Sárga lap 56' Szerafimov
Sárga lap 69' Karamoko
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 2.411
Játékvezető: Vad II. István
2023. szeptember 23., szombat 7. Puskás Akadémia 0 – 2 Paks Felcsút
14:30
Gruber Sárga lap 68'
Szolnoki Sárga lap 82'
Plšek Sárga lap 89'
Corbu Sárga lap 90 4'
Golla Sárga lap 90 5'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 39' 39' (0–1) Haraszti
Gól : 66' 66' (0–2) Könyves
Sárga lap 55' Haraszti
Stadion: Pancho Aréna
Nézőszám: 1.510
Játékvezető: Farkas Ádám
2023. szeptember 27., szerda 2. Paks 2 – 0 Debrecen Paks
17:45
Windecker (1–0) Gól : 14' 14'
Könyves (2–0) Gól : 61' 61'
Kinyik Sárga lap 52'
Papp K. Sárga lap 69'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Sárga lap 59' Lagator
Sárga lap 68' Bárány
Sárga lap 77' Szécsi M.
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 1.890
Játékvezető: Bognár Tamás

Megjegyzés: Paks: SzappanosKinyik, Szélpál (Lenzsér becserélve szünetben), Szabó J. CsapatkapitányKovács K., Papp K., Windecker, Mezei (Horváth K. becserélve 82'), Silye (Osváth becserélve 74') — Haraszti (Hahn becserélve 62'), Könyves (Böde becserélve 62') • Vezetőedző: Bognár György

2023. szeptember 30., szombat 8. Paks 2 – 1 Mezőkövesd Paks
14:30
Böde (1–1) Gól : 62' 62'
Windecker (2–1) Gól : 84' 84'
Kinyik Sárga lap 38'
Könyves Sárga lap 58'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 32' 32' (0–1) Vajda S.
Sárga lap 36' Beriasvili
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 1.834
Játékvezető: Derdák Marcell
2023. október 7., szombat 9. Kecskemét 1 – 1 Paks Kecskemét
20:30
Pálinkás (1–1) Gól : 75' 75'
Tóth B. Sárga lap 24'
Szuhodovszki Sárga lap 56'
Májer Sárga lap 90 2'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 69' 69' (0–1) Osváth
Sárga lap 24' Szappanos
Sárga lap 41' Osváth
Sárga lap 67' Papp K.
Sárga lap 90 5' Hahn
Stadion: Széktói Stadion
Nézőszám: 3.785
Játékvezető: Berke Balázs
2023. október 21., szombat 10. Zalaegerszeg 2 – 5 Paks Zalaegerszeg
14:45
Mance (1–3) Gól : 44' 44'
Mance (2–3) Gól : 48' 48' (11-esből)
(2 – 3)
Jegyzőkönyv
Gól : 32' 32' (0–1) Windecker
Gól : 39' 39' (0–2) Skribek
Gól : 43' 43' (0–3) Windecker
Gól : 50' 50' (2–4) Hahn
Gól : 59' 59' (2–5) Szabó J.
Sárga lap 7' Beke P.
Sárga lap 47' Silye
Sárga lap 56' Kovács K.
Sárga lap 66' Papp K.
Stadion: ZTE Aréna
Nézőszám: 3.277
Játékvezető: Erdős József
2023. október 29., vasárnap 11. Paks 3 – 1 Kisvárda Paks
15:30
Szabó J. (1–0) Gól : 16' 16'
Windecker (2–0) Gól : 48' 48'
Mezei (3–0) Gól : 80' 80'
Lenzsér Sárga lap 90 4'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 74' 74' (2–1) Balogh N.
Sárga lap 2' Vida
Sárga lap 26' Melnyik
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 2.078
Játékvezető: Káprály Mihály
2023. november 5., vasárnap 12. Paks 0 – 0 MTK Budapest Paks
18:30
Hahn Sárga lap 52'
Jegyzőkönyv
Sárga lap 61' Kata
Sárga lap 69' Bognár
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 1.824
Játékvezető: Vad II. István
2023. november 12., vasárnap 13. Debreceni VSC 1 – 0 Paks Debrecen
18:30
Vajda B. (1–0) Gól : 37' 37'
Ferenczi J. Sárga lap 30'
Kusnyír Sárga lap 40'
Loncsar Sárga lap 53'
Lagator Sárga lap 56'
Megyeri Sárga lap 90 5'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Sárga lap 43' Lenzsér
Stadion: Nagyerdei stadion
Nézőszám: 4.144
Játékvezető: Rúsz Márton

Megjegyzés: Paks: SzappanosOsváth (Beke P- becserélve 85'), Kinyik, Lenzsér, Szabó J. CsapatkapitányMezei Sz. (Szabó B. becserélve 68'), Windecker, Papp K., Silye (Kovács K. becserélve 38') — Horváth K. (Skribek becserélve 68'), Pesti Z. (Hahn becserélve 68') • Vezetőedző: Bognár György

2023. november 24., péntek 14. Paks 4 – 1 Diósgyőr Paks
20:00
Könyves (1–0) Gól : 10' 10'
Mezei (2–0) Gól : 21' 21'
Szabó J. (3–0) Gól : 27' 27'
Hahn (4–1) Gól : 80' 80'
Szélpál Sárga lap 57'
(3 – 0)
Jegyzőkönyv
gól : 54' 54' (3–1) Požeg Vancaš
Sárga lap 48' Szatmári
Sárga lap 57' Vallejo
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 1.712
Játékvezető: Pintér Csaba
2023. december 3., vasárnap 15. Újpest 1 – 2 Paks Budapest
12:45
Varga Balázs (1–1) Gól : 24' 24'
Mörschel Sárga lap 55'
Kastrati Sárga lap 78'
Tajti Sárga lap 90 1'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 23' 23' (11-esből) (0–1) Könyves
Gól : 64' 64' (1–2) Hanh
Sárga lap 37' Lenzsér
Stadion: Szusza Ferenc Stadion
Nézőszám: 3.078
Játékvezető: Berke Balázs
2023. december 10., vasárnap 16. Paks 3 – 2 Ferencváros Paks
18:00
Papp K. Gól : 8' 8'
Könyves Gól : 15' 15'
Szabó B. Gól : 85' 85' (11-esből)
Kovács K. Sárga lap 28'
Szélpál Sárga lap 38'
Kinyik Sárga lap 81'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 69' 69' Marquinhos
Gól : 88' 88' Lisztes
Sárga lap 18' Gojak
Sárga lap 25' Ćivić
Sárga lap 38' Leandro
kiállítva 78′ Makreckis
Sárga lap 79' Ben Romdán
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 4.201
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
2023. december 16., szombat 17. Fehérvár 3 – 0 Paks Székesfehérvár
12:30
Katona M. (1–0) Gól : 1' 1'
Kodro (2–0) Gól : 19' 19'
Kodro (3–0) Gól : 68' 68'
Christensen Sárga lap 45'
Kodro Sárga lap 59'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Sárga lap 30' Vas
Sárga lap 57' Mezei
Sárga lap 82' Beke
Sárga lap 86' Kovács K.
Sárga lap 90 4' Böde
Stadion: Sóstói Stadion
Nézőszám: 4.078
Játékvezető: Bogár Gergő

Tavaszi szezon

[szerkesztés]
2024. február 4., vasárnap 18. Paks 2 – 1 Puskás Akadémia Paks
17:30
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 2.001
Játékvezető: Berke Balázs
2024. február 8., csütörtök 19. Mezőkövesd 0 – 1 Paks Mezőkövesd
16:00
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Városi stadion
Nézőszám: 1.451
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
2024. február 11., vasárnap 20. Paks 1 – 0 Kecskemét Paks
12:30
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 2.310
Játékvezető: Rúsz Márton
2024. február 16., péntek 21. Paks 3 – 4 Zalaegerszeg Paks
20:00
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 1.901
Játékvezető: Bogár Gergő
2024. február 25., vasárnap 22. Kisvárda 0 – 1 Paks Kisvárda
15:00
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: Várkerti Stadion
Nézőszám: 1.910
Játékvezető: Antal Péter
2024. március 3., vasárnap 23. MTK Budapest 0 – 2 Paks Budapest
14:00
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Hidegkuti Nándor Stadion
Nézőszám: 2.483
Játékvezető: Káprály Mihály
2024. március 10., vasárnap 24. Paks 1 – 1 Debreceni VSC Paks
13:00
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 2.489
Játékvezető: Bognár Tamás

Megjegyzés: Paks: Simon B.Kinyik, Lenzsér, Szabó J.Kovács K. (Szélpál becserélve 84'), Balogh B. (Horváth Ke. becserélve 73'), Szabó B. (Vas G. becserélve 63'), Papp K., OsváthHahn (Skribek becserélve 84'), Tóth B. (Böde becserélve szünetben) • Vezetőedző: Bognár György

2024. március 16., szombat 25. Diósgyőr 2 – 1 Paks Miskolc
15:30
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: DVTK-stadion
Nézőszám: 5.587
Játékvezető: Erdős József

Megjegyzés: Paks: Simon B.Lenzsér (Balogh B. becserélve szünetben), Kinyik, Papp K., Szabó J.Kovács K., Vas G., Mezei (Hahn becserélve 76'), Osváth (Silye becserélve 59') — Tóth B. (Haraszti becserélve szünetben), Könyves (Böde becserélve 68') • Vezetőedző: Bognár György

2024. március 31., vasárnap 26. Paks 1 – 2 Újpest Paks
15:30
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 4.108
Játékvezető: Berke Balázs

Megjegyzés: Paks: Simon B.Kovács K., Szélpál, Kinyik, Szabó J., Silye (Szabó B. becserélve 59') — Mezei (Kocsis B. becserélve 86'), Windecker (Vas G. becserélve 79'), Balogh B.Hahn (Böde becserélve szünetben), Könyves (Skribek becserélve 79') • Vezetőedző: Bognár György

2024. április 7., vasárnap 27. Ferencváros 1 – 0 Paks Budapest
14:45
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Groupama Aréna
Nézőszám: 17.675
Játékvezető: Karakó Ferenc

Megjegyzés: Paks: SzappanosLenzsér (Tóth B. becserélve 90'), Kinyik, Szabó J.Kovács K. (Vas G. becserélve szünetben), Mezei (Haraszti becserélve 80'), Windecker, Papp K., SzélpálSkribek (Szabó B. becserélve 67'), Könyves (Böde becserélve 67') • Vezetőedző: Bognár György

2024. április 13., szombat 28. Paks 1 – 2 Fehérvár Paks
19:30
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 3.511
Játékvezető: Bogár Gergő

Megjegyzés: Paks: SzappanosSzélpál (Kovács K. becserélve 32'), Kinyik, Szabó J. CsapatkapitányVas G. (Lenzsér becserélve 76'), Papp K., Windecker, Mezei (Balogh B. becserélve 60'), Silye (Haraszti becserélve 60') — Könyves, Szabó B. (Böde becserélve szünetben) • Vezetőedző: Bognár György

2024. április 20., szombat 29. Puskás Akadémia 5 – 0 Paks Felcsút
14:30
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Pancho Aréna
Játékvezető: Pintér Csaba

Megjegyzés: Paks: SzappanosLenzsér, Kinyik, Szabó J.Kovács K. (Silye becserélve szünetben), Balogh B. (Böde becserélve szünetben), Papp K., Windecker (Vécsei becserélve 63'), OsváthHaraszti (Tóth B. becserélve 76'), Könyves (Hahn becserélve 63') • Vezetőedző: Bognár György

2024. április 27., szombat 30. Paks 2 – 1 Mezőkövesd Paks
14:30
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 2.034
Játékvezető: Káprály Mihály

Megjegyzés: Paks: SzappanosLenzsér (Vas G. becserélve 81'), Kinyik, Szabó J.Osváth, Windecker, Papp K., Haraszti (Silye becserélve 71'), Szabó B. (Vécsei becserélve 57') — Könyves (Tóth B. becserélve 81'), Böde (Hahn becserélve 57') • Vezetőedző: Bognár György

2024. május 5., vasárnap 31. Kecskemét 0 – 0 Paks Kecskemét
16:00
Jegyzőkönyv
Stadion: Széktói Stadion
Játékvezető: Rúsz Márton

Megjegyzés: Paks: SzappanosKinyik, Silye (Mezei becserélve 89'), Szabó J.Vas G., Vécsei, Papp K., Kovács K.Könyves (Böde becserélve 68'), Hahn (Balogh B. becserélve 38'), Haraszti • Vezetőedző: Bognár György

2024. május 11., szombat 32. Zalaegerszeg 1 – 1 Paks Zalaegerszeg
17:30
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: ZTE Aréna
Nézőszám: 3.411
Játékvezető: Káprály Mihály

Megjegyzés: Paks: SzappanosVas G., Kinyik, LenzsérOsváth, Windecker Csapatkapitány, Balogh B., Mezei (Vécsei becserélve 65'), Silye (Papp K. becserélve szünetben) — Tóth B. (Könyves becserélve 26' (Szabó B. becserélve 90')), Skribek (Böde becserélve 65') • Vezetőedző: Bognár György

2024. május 18., szombat 33. Paks 2 – 1 Kisvárda Paks
17:45
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 3.111
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor

Megjegyzés: Paks: SzappanosVas G., Kinyik, LenzsérKovács K., Mezei (Horváth Kr. becserélve 88'), Vécsei (Hahn becserélve 76'), Haraszti, Silye (Kocsis B. becserélve 88') — Szabó B. (Papp K. becserélve 64'), Könyves (Böde becserélve 64') • Vezetőedző: Bognár György

A bajnokság végeredménye

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés
1. Ferencvárosi TC CV B 33 23 5 5 80 30 50 74 UEFA Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör
2. Paks KGY 33 17 7 9 51 42 9 58 Európa-liga, 1. selejtezőkör
3. Puskás Akadémia 33 15 10 8 60 35 25 55 UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör
4. Fehérvár 33 16 6 11 55 40 15 54
5. Debreceni VSC 33 14 6 13 49 48 1 48
6. Kecskeméti TE 33 13 6 14 45 45 0 45
7. Diósgyőri VTK Ú 33 12 9 12 50 56 −6 45
8. MTK Budapest Ú 33 12 8 13 43 62 −19 44
9. Zalaegerszegi TE 33 12 7 14 54 60 −6 43
10. Újpest 33 11 4 18 45 67 −22 37
11. Kisvárda Master Good K 33 9 4 20 40 55 −15 31 NB II
12. Mezőkövesd Zsóry K 33 5 6 22 31 63 −32 21
Frissítés dátuma: 2024. május 19. Forrás: Magyar Labdarúgó-szövetség
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.

Helyezések és pontszámok fordulónként

[szerkesztés]

  GY   győzelem;   D   döntetlen;   V   vereség;   H   halasztott mérkőzés;

Forduló 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33
Helyszín v h v h v h v h v v h h v h v h v h v h h v v h v h v h v h v v h
Eredmény D GY D GY V GY GY GY D GY GY D V GY GY GY V GY GY GY V GY GY D V V V V V GY D D GY
Helyezés 7. 2. 5. 3. 6. 4. 3. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 2. 2. 2. 2. 2. 3. 2. 2. 2. 2.
Pontszám 1 3 1 3 0 3 3 3 1 3 3 1 0 3 3 3 0 3 3 3 0 3 3 1 0 0 0 0 0 3 1 1 3
Szumma 1 4 5 8 8 11 14 17 18 21 24 25 25 28 31 34 34 37 40 43 43 46 49 50 50 50 50 50 50 53 54 55 58
Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként;
A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;

A csapat helyezései fordulónként, idővonalon ábrázolva.

Szerzett bajnoki pontok ellenfelenként

[szerkesztés]
Az első osztályú bajnokságban lejátszott mérkőzések és a megszerzett pontok a Paksi FC szemszögéből,
ellenfelenként bontva, a csapatok nevének abc-sorrendjében.
Az eredmények után zárójelben a bajnoki forduló sorszámát tüntettük fel.

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

Ellenfél Idei szezon (2023–2024)
Első és második kör Harmadik kör Pont
h v h v
Debrecen 2–0 (2.) 0–1 (13.) 1–1 (24.) 4
Diósgyőr 4–1 (14.) 1–1 (3.) 1–2 (25.) 4
Fehérvár 2–0 (6.) 0–3 (17.) 1–2 (28.) 3
Ferencváros 3–2 (16.) 1–6 (5.) 0–1 (27.) 3
Kecskemét 1–0 (20.) 1–1 (9.) 0–0 (31.) 5
Kisvárda 3–1 (11.) 1–0 (22.) 2–1 (33.) 9
Mezőkövesd 2–1 (8.) 1–0 (19.) 2–1 (30.) 9
MTK Budapest 0–0 (12.) 1–1 (1.) 2–0 (23.) 5
Puskás Akadémia 2–1 (18.) 2–0 (7.) 0–5 (29.) 6
Újpest 3–0 (4.) 2–1 (15.) 1–2 (26.) 6
Zalaegerszeg 3–4 (21.) 5–2 (10.) 1–1 (32.) 4
Összesen 58
Jelmagyarázat: Helyszín: (h) = hazai pályán; (v) = vendégként

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

3. forduló (legjobb 64)

[szerkesztés]
2023. szeptember 16., szombat BKV Előre (NB III) 0 – 7 Paks Budapest
15:00
(0 – 4)
Jegyzőkönyv
Stadion: BKV Előre Stadion
Nézőszám: 500
Játékvezető: Nagy Róbert

Megjegyzés: Paks: Simon B.Szélpál, Hegedűs J., TemesváriKovács K., Windecker, Szabó B. (Földi becserélve szünetben), Mezei, Silye (Osváth becserélve 69') — Beke P., Skribek • Vezetőedző: Bognár György

4. forduló (legjobb 32)

[szerkesztés]
2023. november 2., csütörtök Budapest Honvéd (NB II) 2 – 2
(büntetőkkel: 4–5)
Paks Budapest
19:30
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: Bozsik Aréna
Nézőszám: 2.200
Játékvezető: Pillók Ádám
    Büntetők
 

Megjegyzés: Paks: SzappanosSzélpál, Kinyik, Temesvári (Szabó J. becserélve 76') — Osváth, Papp K. (Böde becserélve 61'), Haraszti Zs. (Silye becserélve 91'), Szabó B. (Windecker becserélve szünetben), BőleKönyves (Hahn becserélve 71'), Beke P. (Mezei becserélve szünetben) • Vezetőedző: Bognár György

Nyolcaddöntő (legjobb 16)

[szerkesztés]
2024. február 29., csütörtök Újpest 1 – 2 (h.u.) Paks Budapest
19:00
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Szusza Ferenc Stadion
Nézőszám: 2.389
Játékvezető: Bognár Tamás

Megjegyzés: Paks: Simon B.Kinyik, Vas G. (Szabó J. becserélve 53'), LenzsérKovács K., Papp K. (Windecker becserélve 53'), Haraszti Zs. (Böde becserélve 78'), Kocsis B. (Osváth becserélve 109'), Balogh B.Hahn (Könyves becserélve 96'), Skribek (Mezei becserélve 53') • Vezetőedző: Bognár György

Negyeddöntő (legjobb 8)

[szerkesztés]

Az MLSZ 2024. február 29-én az M4 Sport televízió stúdiójában rendezte meg a kupasorozat negyeddöntőinek sorsolását, amelyek a legjobb 4 közé jutásról döntenek. A sorsolásban Balajcza Szabolcs segédkezett, aki 1998 és 2006 között a Kaposvári Rákóczi, az követően 2017-ig az Újpest, majd pedig a 2017–18-as szezonban a BFC Siófok kapusa volt. Balajcza 2014-ben az Újpesttel kupagyőztes is volt.[5][6] A 4 legjobb együttes közé jutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el.

2024. április 3., szerda Vasas (NB II) 2 – 5 h.u. Paks Budapest
17:15
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: Illovszky Rudolf Stadion
Nézőszám: 2.004
Játékvezető: Vad II István

Megjegyzés: Paks: Simon B.Vas G., Kinyik, LenzsérSkribek (Kovács K. becserélve 55'), Szabó B. (Böde becserélve 79'), Papp K., Balogh B., Kocsis B. (Silye becserélve 90 1') — Tóth B. (Hahn becserélve 69'), Haraszti (Windecker becserélve 55') • Vezetőedző: Bognár György

Elődöntő (legjobb 4)

[szerkesztés]

Az elődöntők sorsolását 2024. április 4-én az M4 Sport televízió stúdiójában rendezték meg, amelyek a döntőbe jutásról döntenek. A sorsolásban a 28-szoros válogatott, az U21-es válogatott szövetségi edzői posztjával 2024. március 1-jén[7] megbízott Szélesi Zoltán segédkezett, aki mind az Újpest FC csapatával (2002-ben), mind a Debreceni VSC-vel (2010-ben) Magyar Kupa győztes volt.[8] A döntőbe jutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el.

2024. április 23., kedd Paks 2 – 1 Kisvárda Master Good (NB I) Paks
20:00
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion
Nézőszám: 1.798
Játékvezető: Erdős József

Megjegyzés: Paks: SzappanosVas G., Kinyik, Lenzsér, Silye (Kovács K. becserélve 71') — Osváth, Windecker (Mezei becserélve 71'), Papp K., Vécsei (Balogh B. becserélve 80'), Hahn (Böde becserélve 86') — Tóth B. (Haraszti becserélve 80') • Vezetőedző: Bognár György

Döntő

[szerkesztés]
2024. május 15., szerda Paks 2 – 0 (h.u.) Ferencvárosi TC Budapest
19:30
Papp K. (1–0) Gól : 98' 98'
Haraszti (2–0) Gól : 120 2' 120 2'
Kinyik Sárga lap 16'
Vécsei kiállítva 38′
Könyves Sárga lap 45 1'
Osváth Sárga lap 114'
Szappanos Sárga lap 117'
(0–0, 0–0, 1–0)
Jegyzőkönyv
sárga lap2. sárga lapkiállítva 45 1′, 75′ Abena
Sárga lap 90 1' Botka
Sárga lap 112' Szevikjan
Stadion: Puskás Aréna
Nézőszám: 51.900
Játékvezető: Berke Balázs

Felkészülési mérkőzések

[szerkesztés]

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

2024. január 10., szerda Paks 3 – 0 BFC Siófok (NB II) Paks
12:00
Skribek (1–0) Gól : 36' 36'
Skribek (2–0) Gól : 45' 45'
Böde (3–0) Gól : 79' 79'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Stadion: Fehérvári úti stadion, edzőpálya

Megjegyzés: Paks 1. félidő: Simon B.Szélpál, Vas G., Szabó J.Kovács K., Balogh, Szabó B., Debreceni Z., SkribekKönyves, Beke P Paks 2. félidő: Szappanos - Kinyik, Lenzsér, Windecker, OsváthPapp K., Mezei, Kocsis B., HarasztiBöde, Hahn • Vezetőedző: Bognár György

2024. január 13., szombat Paks 3 – 2 BVSC-Zugló (NB II) Paks
11:00
Böde (1–2) Gól : 57' 57'
Böde (2–2) Gól : 80' 80'
Kinyik (3–2) Gól : 75' 75'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 37' 37' (0–1) Mitrovics
Gól : 44' 44' (0–2) Mucsányi
Stadion: Fehérvári úti stadion, edzőpálya

Megjegyzés: Paks 1. félidő: Tóth G. — Lenzsér, Vas G., Szabó J. (Pesti becserélve 3'), Kovács K., Windecker, Debreceni Z., Horváth Ke., Mezei, Könyves, Hahn Paks 2. félidő: SzappanosSzélpál, Kinyik, Balogh, Osváth, Papp K., Kocsis B., Haraszti, Szabó B., Böde, Skribek • Vezetőedző: Bognár György

Téli edzőtábor — Törökország

[szerkesztés]
2024. január 19., péntek POL MKS Pogoń Szczecin "A" (lengyel I) 3 – 0 Paks TUR Belek
9:30
2x35 perces mérkőzés
Koulouris (1–0) Gól : 10' 10'
Koulouris (2–0) Gól : 40' 40'
Grosicki (3–0) Gól : 48' 48'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv

Megjegyzés: Paks: SzappanosSzélpál, Kinyik, LenzsérOsváth, Papp K., Mezei, Kocsis B.Skribek, Haraszti — Böde • Cserék: Pesti, Vas G., Hahn • Vezetőedző: Bognár György

2024. január 19., péntek POL MKS Pogoń Szczecin "B" (lengyel III) 3 – 1 Paks TUR Belek
13:00
2x35 perces mérkőzés
Paryzek (1–0) Gól : 31' 31'
Paryzek (2–1) Gól : 68' 68'
Korczakowski (3–1) Gól : 70' 70'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 56' 56' (1–1) Szabó B.

Megjegyzés: Paks: Simon B.Debreceni, Vas G., LépőSzabó B., Balogh B., Windecker, Kovács K.Horváth Ke. (Pesti becserélve 36') — Könyves, Hahn • Cserék: Kinyik, Pesti, Skribek • Vezetőedző: Bognár György

2024. január 24., szerda AUT FC Blau-Weiss Linz (osztrák I) 0 – 0 Paks TUR Belek
15:45
Jegyzőkönyv

Megjegyzés: Paks 62. percig: SzappanosVas G., Kinyik, LenzsérKovács K., Papp K., Mezei, Windecker, Osváth (Kocsis B. becserélve szünetben) — Haraszti, Hahn (Böde becserélve szünetben) Paks 62. perctől: Simon BLépő, Szélpál, DebreceniSkribek, Horváth Ke., Balogh B., Szabó B., Kocsis B.Könyves, Böde • Vezetőedző: Bognár György

2024. január 26., péntek BUL PFK Botev Plovdiv (bolgár I) 0 – 2 Paks TUR Belek
15:30
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 49' 49' (0–1) Böde
Gól : 51' 51' (0–2) Böde

Megjegyzés: Paks: SzappanosSzélpál (Lenzsér becserélve szünetben), Kinyik, Vas G.Kovács K. (Szabó B. becserélve szünetben), Papp K., Mezei (Balogh B. becserélve szünetben), Windecker, OsváthSkribek (Haraszti becserélve szünetben), Hahn (Böde becserélve szünetben) • Cserék: Simon B. (kapus), Böde, Lenzsér, Szabó B., Haraszti, Kocsis B., Horváth Ke., Pesti, Balogh B., Debreceni • Vezetőedző: Bognár György

Vezetőség és szakmai stáb

[szerkesztés]

2023. június 20. szerint.[9][10]

Vezetőség Szakmai stáb
Ügyvezető Balog Judit Vezetőedző Bognár György
Haraszti Zsolt Pályaedző Kiss Tamás
Szakosztály elnök Bognár Péter Rehabilitációs masszőr Váczi László
Utánpótlás operatív vezető Karszt László Masszőr Varga László
Technikai vezető Karszt József Bernáth Győző
Stadionbiztonsági projekt felelős Benedeczki Ferenc Kapusedző Csernyánszki Norbert
Kommunikációs vezető Méhes Tamás Csapatorvos Dr. Kis-Miki András
Utánpótlás vezető Péter Norbert
Kit menedzser Gróf Edvin

Játékoskeret

[szerkesztés]
2024. február 16. szerint.[11]
A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.
*A második csapatban is pályára lépő játékos.
Az érték oszlopban szereplő Növekedés, Csökkenés, és = jelek azt mutatják, hogy a Transfermarkt legutóbbi adatfrissítése előtti állapothoz képest mennyit nőtt, csökkent a játékos értéke, vagy ha nem változott, akkor azt az = jel mutatja.
Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta
Kapusok
1 Szappanos Péter magyar Jászberény 1990november 14. (34 éves) magyar Budapest Honvéd FC 500 000 (=) 2026.06.30.
25 Simon Barnabás* magyar Szombathely 2004. február 13. (20 éves) magyar Szombathelyi Haladás 175 000 (=) 2024.06.30.
|Védők
2 Kinyik Ákos magyar Debrecen 1993május 12. (31 éves) magyar Debreceni VSC 500 000 (Növekedés 200 000) 2024.06.30.
3 Szélpál Norbert magyar Szeged 1996. március 3. (28 éves) magyar Békéscsaba 1912 Előre 350 000 (=) 2026.06.30.
11 Osváth Attila magyar Veszprém 1995. december 10. (29 éves) magyar Puskás Akadémia FC 400 000 (Növekedés 75 000) 2024.06.30.
14 Silye Erik magyar Orosháza 1996június 12. (28 éves) magyar Vasas FC 300 000 (Növekedés 125 000) 2026.06.30.
20 Kovács Krisztián magyar Komárom 2000május 29. (24 éves) magyar Győri ETO FC 350 000 (Növekedés 125 000) 2026.06.30.
24 Lenzsér Bence magyar Győr 1996. április 9. (28 éves) magyar Győri ETO FC 350 000 (Növekedés 100 000) 2024.06.30.
30 Szabó János Csapatkapitány magyar Szekszárd 1989. július 11. (35 éves) Utánpótlásból került fel 250 000 (=) 2024.06.30.
6 Debreceni Zalán* magyar Szekszárd 2002július 6. (22 éves) magyar Szombathelyi Haladás 100 000 (=) 2025.06.30.
77 Gévay Zsolt* magyar Dunaújváros 1987november 19. (37 éves) magyar Mezőkövesd Zsóry FC 50 000 (=) 2024.06.30.
|Középpályások
8 Balogh Balázs magyar Budapest 1990. június 11. (34 éves) magyar Puskás Akadémia FC 300 000 (Csökkenés 50 000) 2024.06.30.
12 Vas Gábor* magyar Paks 2003augusztus 29. (21 éves) Utánpótlásból került fel 300 000 (=) Nem publikus
17 Kocsis Bence magyar Marosvásárhely 2001. április 23. (23 éves) magyar MTK Budapest FC 275 000 (=) 2025.12.31.
19 Horváth Kevin* magyar Paks 2005március 2. (19 éves) Utánpótlásból került fel 75 000 (Növekedés 75 000) Nem publikus
21 Papp Kristóf magyar Kerepestarcsa 1993. május 14. (31 éves) magyar Gyirmót FC Győr 500 000 (Növekedés 100 000) 2026.06.30.
22 Windecker József magyar Szeged 1992. december 2. (32 éves) görög PAE APÓ Levadiakósz 350 000 (Növekedés 25 000) 2026.06.30.
26 Mezei Szabolcs magyar Békéscsaba 2000október 18. (24 éves) magyar MTK Budapest FC 450 000 (Növekedés 200 000) 2026.06.30.
27 Szabó Bálint magyar Székesfehérvár 2001. január 18. (23 éves) magyar Fehérvár FC II 300 000 (Csökkenés 25 000) 2026.06.30.
|Támadók
7 Skribek Alen magyar Budapest 2001április 11. (23 éves) magyar Puskás Akadémia FC 200 000 (Csökkenés 50 000) 2026.06.30.
9 Hahn János magyar Szekszárd 1995március 15. (29 éves) szlovák FC DAC 1904 350 000 (Növekedés 50 000) 2024.06.30.
10 Haraszti Zsolt magyar Budapest 1991. november 4. (33 éves) magyar Fehérvár FC 150 000 (Csökkenés 50 000) 2024.06.30.
13 Böde Dániel magyar Szekszárd 1986. október 21. (38 éves) magyar Ferencvárosi TC 50 000 (=) 2024.06.30.
15 Könyves Norbert magyar szerb Topolya 1989június 10. (35 éves) magyar Diósgyőri VTK 200 000 (=) 2024.06.30.
16 Pesti Zoltán* magyar Paks 2005április 24. (19 éves) Utánpótlásból került fel 25 000 (Növekedés 25 000) 2024.06.30.
29 Tóth Barna magyar Budapest 1995március 13. (29 éves) magyar Kecskeméti TE 300 000 (=) 2027.06.30.
Kölcsönadott játékosok
Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejárta
Borsos Vilmos kapus magyar Szigetszentmiklós 2000szeptember 21. (24 éves) magyar Budaörsi SC 50 000 (Csökkenés 25 000) 2024.06.30.
Tamás Olivér védő magyar ukrán Aknaszlatina 2001. április 14. (23 éves) magyar Nyíregyháza Spartacus FC 175 000 (Csökkenés 25 000) 2024.06.30.
Szekszárdi Milán védő magyar Paks 2001február 8. (23 éves) magyar Kazincbarcikai SC 75 000 (=) 2024.06.30.
Debreceni Ákos védő magyar Paks 2003március 24. (21 éves) magyar BFC Siófok 150 000 (Növekedés 25 000) 2024.06.30.
Hegedűs János védő magyar Budapest 1996október 4. (28 éves) magyar BFC Siófok 100 000 (Csökkenés 50 000) 2024.06.30.
Nyári Patrik középpályás magyar Szombathely 2001. április 9. (23 éves) magyar Szeged-Csanád Grosics Akadémia 100 000 (=) 2024.06.30.
Nagy Richárd középpályás magyar Budapest 1994. április 8. (30 éves) magyar Szeged-Csanád Grosics Akadémia 225 000 (Csökkenés 25 000) 2024.06.30.
Gyurkits Gergő középpályás magyar Budapest 2002június 5. (22 éves) magyar Szeged-Csanád Grosics Akadémia 150 000 (=) 2024.06.30.
Volter Patrik középpályás magyar Szolnok 2002augusztus 13. (22 éves) magyar VLS Veszprém 25 000 (=) 2024.06.30.
Földi Dominik támadó magyar Budapest 2004június 27. (20 éves) magyar Szeged-Csanád Grosics Akadémia 25 000 (Növekedés 25 000) 2024.06.30.

Változások a csapat keretében

[szerkesztés]

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

Érkezők

[szerkesztés]
Dátum Név Nemzet Poszt Kor Honnan Szerződés megnevezése Átigazolási időszak Szerződés vége Átigazolás összege Forrás
2023. május 24. Kovács Krisztián magyar magyar hátvéd 23 magyar Győri ETO (NB II) szabadon igazolható 2020. évi nyári átigazolási időszak 2023. évi nyári Nem publikus ingyen [12]
2023. június 13. Silye Erik magyar magyar hátvéd 27 magyar Vasas (NB II) szabadon igazolható 2026 ingyen [13]
2023. június 15. Mezei Szabolcs magyar magyar középpályás 22 magyar MTK Budapest (NB I) átigazolás 2026 ismeretlen összeg [14]
2023. június 19. Hegedűs János magyar magyar hátvéd 26 magyar Vasas (NB II) szabadon igazolható 2026 ingyen [15]
Beke Péter magyar magyar csatár 22 magyar Budafok (NB II) átigazolás 2026 ismeretlen összeg [16]
2023. június 28. Temesvári Attila magyar magyar hátvéd 23 magyar Szeged-Csanád GA (NB II) átigazolás 2026 ismeretlen összeg [17]
2023. július 7. Földi Dominik magyar magyar csatár 19 spanyol UD La Cruz (spanyol IV) átigazolás Nem publikus ingyen [18]
2023. július 8. Szappanos Péter magyar magyar kapus 32 magyar Budapest Honvéd (NB II) átigazolás 2026 ismeretlen összeg [19]
2023. július 15. Könyves Norbert magyar magyar csatár 34 magyar Diósgyőr (NB I) szabadon igazolható 2024 ingyen [20]
2024. január 31. Tóth Barna magyar magyar csatár 28 magyar Kecskemét (NB I) átigazolás 2024. évi téli 2027 ismeretlen összeg [21]
2024. április 9. Vécsei Bálint magyar magyar középpályás 30 japán Vissel Kobe (japán I) szabadon igazolható 2027. 06. 30. ismeretlen összeg [22]

Kölcsönből visszatérők

[szerkesztés]
Dátum Név Nemzet Poszt Kor Honnan Átigazolási időszak Szerződés vége
2023. június 26. Szabó Bálint magyar magyar középpályás 22 török Antalyaspor (török I) 2020. évi nyári átigazolási időszak 2023. évi nyári 2024
2023. június 30. Borsos Vilmos magyar magyar kapus 22 magyar Dorog (NB III) Nem publikus
Debreceni Ákos magyar magyar hátvéd 20 magyar Siófok (NB II) Nem publikus
Kocsis Bence magyar magyar középpályás 22 magyar Pécs (NB II) 2025
Kesztyűs Barna magyar magyar középpályás 29 magyar Pécs (NB II) 2024
Volter Patrik magyar magyar középpályás 20 magyar Siófok (NB II) Nem publikus
2023. december 31. Kocsis Bence magyar magyar középpályás 22 HUN Budafok (NB II) 2024. évi téli 2025
Nagy Richárd magyar magyar középpályás 29 magyar Siófok (NB II) 2025
Gyurkits Gergő magyar magyar középpályás 21 magyar Pécs (NB II) 2025

Utánpótlásból felkerültek

[szerkesztés]
Dátum Név Nemzet Poszt Kor Szerződés vége
2023. július 1. Pesti Zoltán magyar magyar csatár 18 2024
Horváth Kevin magyar magyar csatár 18 Nem publikus

Távozók

[szerkesztés]
Dátum Név Nemzet Poszt Kor Hova Szerződés megnevezése Átigazolási időszak Szerződés vége Átigazolás összege Forrás
2023. június 1. Varga Barnabás magyar magyar csatár 28 magyar Ferencváros (NB I) átigazolás 2020. évi nyári átigazolási időszak 2023. évi nyári 2026 800.000 € [23]
2023. június 2. Rácz Gergő magyar magyar kapus 27 magyar MTK Budapest (NB I) kölcsön után végleg 2026 ismeretlen összeg [24]
2023. június 9. Kovács Nikolasz magyar magyar hátvéd 24 magyar Budapest Honvéd (NB II) átigazolás 2025 ismeretlen összeg [25]
2023. június 15. Kádár Tamás magyar magyar hátvéd 33 magyar MTK Budapest (NB I) szabadon igazolható Nem publikus ingyen [26]
2023. június 18. Nagy Gergely magyar magyar kapus 29 GRE Lamía (görög I) átigazolás 2024 ingyen [27]
2023. június 21. Lorentz Márton magyar magyar hátvéd 28 magyar Budafok (NB II) szabadon igazolható Nem publikus ingyen [28]
Tamás Olivér magyar magyar hátvéd 22 magyar Nyíregyháza (NB II) kölcsön 2024
Sajbán Máté magyar magyar csatár 27 magyar Zalaegerszeg (NB I) átigazolás 2025 ismeretlen összeg [29]
2023. június 27. Kesztyűs Barna magyar magyar középpályás 29 magyar Nyíregyháza (NB II) átigazolás 2024 ingyen [30]
2023. június 29. Szekszárdi Milán magyar magyar hátvéd 22 magyar Kazincbarcika (NB II) kölcsön 2024 [31]
Nyári Patrik magyar magyar középpályás 22 magyar Szeged-Csanád GA (NB II) kölcsön 2024
Haris Attila magyar magyar középpályás 26 magyar Szeged-Csanád GA (NB II) átigazolás 2026 ismeretlen összeg
2023. június 30. Balázs József magyar magyar kapus 19 magyar MTK Budapest (NB I) kölcsönből vissza 2025
2023. július 7. Borsos Vilmos magyar magyar kapus 22 magyar Budaörs (NB III) kölcsön 2024 [32]
Nagy Richárd magyar magyar középpályás 29 magyar Siófok (NB II) kölcsön 2024
2023. július 10. Gyurkits Gergő magyar magyar középpályás 21 magyar Pécs (NB II) kölcsön 2024 [33]
2023. július 14. Kocsis Bence magyar magyar középpályás 22 magyar Budafok (NB II) kölcsön 2024 [34]
Debreceni Ákos magyar magyar hátvéd 20 magyar Siófok (NB II) kölcsön 2024
2023. július 28. Volter Patrik magyar magyar középpályás 20 magyar Veszprém (NB III) kölcsön 2024 [35]
2024. január 5. Bőle Lukács magyar magyar középpályás 33 magyar Mezőkövesd (NB I) átigazolás 2024. évi téli Nem publikus ingyen [36]
2024. január 6. Nagy Richárd magyar magyar középpályás 29 magyar Szeged-Csanád GA (NB II) kölcsön 2024 [37]
2024. január 11. Hegedűs János magyar magyar hátvéd 27 magyar Siófok (NB II) kölcsön 2024 [38]
2024. január 12. Gyurkits Gergő magyar magyar középpályás 21 magyar Siófok (NB II) kölcsön 2024 [39]
2024. január 17. Beke Péter magyar magyar csatár 22 magyar Nyíregyháza (NB II) átigazolás 2026 ismeretlen összeg [40]
Földi Dominik magyar magyar csatár 19 magyar Szeged-Csanád GA (NB II) kölcsön 2024 [41]
2024. január 18. Temesvári Attila magyar magyar hátvéd 23 magyar Nyíregyháza (NB II) átigazolás 2027 ismeretlen összeg [42]

Új szerződések

[szerkesztés]
Dátum Név Nemzet Poszt Kor Szerződés hossza Szerződés vége Forrás
2023. június 27. Papp Kristóf magyar magyar középpályás 30 2 év 2026 [43]
2023. július 26. Böde Dániel magyar magyar csatár 36 1 év 2024 [44]
2024. április 11. Balogh Balázs magyar magyar középpályás 33 1 év 2025. 06. 30. [45]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. OTP Bank Liga NB I. 33. forduló - MLSZ adatbank. adatbank.mlsz.hu. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  2. Története során először Magyar Kupa-győztes a Paks! www.mlsz.hu (2024. május 15.) (Hozzáférés: 2024. május 15.)
  3. Magyar Kupa 2023–2024 – program, eredmények (Nemzeti Sport). www.nemzetisport.hu (2023. július 24.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 7.)
  4. http://www.nemzetisport.hu/data/files/NSstatok/MLSZversenyszabalyzat.pdf
  5. MOL Magyar Kupa: Diósgyőrbe utazik a Ferencváros. www.mlsz.hu 2024-02-29 hibás dátum, hibás elérés,
  6. Diósgyőr–Ferencváros mérkőzés a Magyar Kupa negyeddöntőjében. www.nemzetisport.hu 2024-02-29 hibás dátum, hibás elérés,
  7. Szélesi Zoltán veszi át az U21-es válogatott irányítását. valogatott.mlsz.hu (2024. március 1.) (Hozzáférés: 2024. április 4.)
  8. MOL Magyar Kupa: ismét keletre látogat a Fradi, a Paks a Kisvárdát fogadja. www.mlsz.hu (2024. április 4.) (Hozzáférés: 2024. április 4.)
  9. Szakmai stáb NB I - PAKSI FUTBALL CLUB. paksifc.hu. [2022. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 15.)
  10. A Vezetőség - PAKSI FUTBALL CLUB. paksifc.hu. (Hozzáférés: 2022. június 15.)
  11. Paksi FC - Club profile (angol nyelven). www.transfermarkt.com. (Hozzáférés: 2022. június 28.)
  12. Az NB II-ből igazol utánpótlás-válogatott védőt a Paks (magyar nyelven). M4 Sport, 2023. május 24. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  13. FC, PAKSI: Új játékosunk: Silye Erik (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 13. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  14. FC, PAKSI: Mezei Szabolcs Pakson (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 15. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  15. FC, PAKSI: Új játékosunk: Hegedűs János (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 19. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  16. FC, PAKSI: Beke Péter is nálunk folytatja (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 19. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  17. FC, PAKSI: Temesvári Attila érkezett (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 28. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  18. FC, PAKSI: U-válogatott balszélső érkezett (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. július 7. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  19. FC, PAKSI: Szappanos Péter az új kapusunk (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. július 8. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  20. FC, PAKSI: Könyves Norbert visszatért! (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. július 15. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  21. FC, PAKSI: Új játékosunk: Tóth Barna (magyar nyelven). paksifc.hu, 2024. január 31. (Hozzáférés: 2024. február 16.)
  22. Vécsei Bálint nálunk folytatja. paksifc.hu (2024. április 9.) (Hozzáférés: 2024. április 12.)
  23. FC, PAKSI: Varga Barnabás eligazolt (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 1. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  24. FC, PAKSI: Rácz Gergő az MTK-nál folytatja (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 2. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  25. FC, PAKSI: Kovács Nikolasz a Honvédban folytatja (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 9. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  26. FC, PAKSI: Köszönjük, Kádi! (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 15. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  27. FC, PAKSI: Nagy Gergely Görögországban folytatja (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 18. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  28. FC, PAKSI: Lorentz Márton Budafokon, Tamás Olivér Máltán folytatja (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 21. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  29. FC, PAKSI: Sajbán Zalaegerszegre igazolt (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 21. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  30. djrust26: Kesztyűs Barna újra a Szpari futballistája (magyar nyelven). Nyíregyháza Megyei Jogú Város Portálja, 2023. június 27. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  31. FC, PAKSI: Négy távozó (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 29. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  32. FC, PAKSI: Ketten kölcsönben folytatják (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. július 7. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  33. FC, PAKSI: Gyurkits Gergő kölcsönben folytatja (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. július 10. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  34. FC, PAKSI: Kocsis Bence Budafok, Debreceni Ákos Siófok (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. július 14. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  35. Patrik Volter - Player profile (angol nyelven). www.transfermarkt.com. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  36. Ákos, Tarr: Megvan Bőle Lukács 6. NBI-es klubja: HIVATALOS - NB1, NB2, NB3 FOCI (magyar nyelven), 2024. január 5. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  37. Szeged-Csanád Grosics Akadémia - NB I-es rutinnal rendelkező, tapasztalt szélsővel erősítettünk (magyar nyelven). www.szeged-grosicsakademia.hu. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  38. TEOL - Hegedűs Jánost Siófokra adta kölcsön a Paksi FC (magyar nyelven). TEOL - Hegedűs Jánost Siófokra adta kölcsön a Paksi FC, 2024. január 12. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  39. Újabb játékos került Paksról Siófokra, de távozik a csapatkapitány - NB1, NB2, NB3 FOCI (magyar nyelven), 2024. január 12. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  40. Beke Péter a Szpari játékosa! (magyar nyelven). nyiregyhazaspartacus.hu. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  41. Ákos, Tarr: Újabb paksi távozó, ezúttal Szegedre - NB1, NB2, NB3 FOCI (magyar nyelven), 2024. január 17. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  42. FC, PAKSI: Temesvári Nyíregyházán folytatja (magyar nyelven). www.paksifc.hu, 2024. január 18. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  43. FC, PAKSI: Hosszabbítottunk alapemberünkkel (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. június 27. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  44. FC, PAKSI: Hosszabbítottunk ikonunkkal! (magyar nyelven). paksifc.hu, 2023. július 26. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
  45. Középpályásunk is hosszabbított. paksifc.hu (2024. április 11.) (Hozzáférés: 2024. április 12.)