Ugrás a tartalomhoz

„Szerkesztő:Varhegy/próbalap” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Címkék: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő Egyértelműsítő hivatkozások
144. sor: 144. sor:


=== 2000–2008: ''Just Whitney'' és személyes problémák ===
=== 2000–2008: ''Just Whitney'' és személyes problémák ===
[[File:Whitney Huston 2000.jpg|thumb|upright|Houston outside the [[Capitol Hill]], Washington, D.C., on October 16, 2000]]
Though Houston was seen as a "good girl" with a perfect image in the 1980s and early 1990s, her behavior had changed by 1999 and 2000. She was often hours late for interviews, photo shoots and rehearsals, she canceled concerts and talk-show appearances and there were reports of erratic behavior.<ref name="RollingStoneBio">{{cite web|title=Whitney Houston biography |work=Rolling Stone |year=2012 |url=https://www.rollingstone.com/music/artists/whitney-houston/biography |access-date=February 12, 2012 |archive-url=https://web.archive.org/web/20091209024845/http://www.rollingstone.com/artists/whitneyhouston/biography |archive-date=December 9, 2009}}</ref><ref name="McShane-20000406">Larry McShane, [https://www.washingtonpost.com/wp-srv/digest/ent3.htm "Whitney Houston Gets Bad Press"], ''The Washington Post'', April 6, 2000.</ref> Missed performances and weight loss led to rumors about Houston using drugs with her husband. On January 11, 2000, while traveling with Brown, airport security guards discovered half an ounce of [[Cannabis (drug)|marijuana]] in Houston's handbag at [[Kona International Airport|Keahole-Kona International Airport]] in Hawaii, but she departed before authorities could arrive.<ref>{{Cite news|url=http://www.mtv.com/news/620501/whitney-houston-reportedly-escapes-drug-arrest-in-hawaii/|title=Whitney Houston reportedly Escapes Drug Arrest in Hawaii|last1=Vanhorn|first1=Teri|date=January 17, 2000|publisher=MTV News}}</ref><ref>{{Cite web|url=https://www.cbsnews.com/news/whitney-houston-faces-charges/|title=Whitney Houston Faces Charges|date=September 29, 2000|publisher=CBS News|language=en-US}}</ref> Charges against her were later dropped,<ref>{{cite web |publisher=TCM Breaking News |url=http://archives.tcm.ie/breakingnews/2001/09/11/story23275.asp |title=Fears for Whitney Houston Grow |date=September 11, 2001 |archive-url=https://web.archive.org/web/20090924054858/http://archives.tcm.ie/breakingnews/2001/09/11/story23275.asp |archive-date=September 24, 2009}}</ref> but rumors of drug usage by Houston and Brown would continue to surface. Two months later, Clive Davis was inducted into the [[Rock and Roll Hall of Fame]]; Houston had been scheduled to perform at the event, but was a no-show.<ref name="Dansby-20000607">{{cite web|first1=Andrew |last1=Dansby |url=https://www.rollingstone.com/artists/whitneyhouston/articles/story/5924161/whitney_insider_tells_of_drug_use_failed_intervention |title=Whitney Insider Tells of Drug Use, Failed Intervention |work=Rolling Stone |date=June 7, 2000 |url-status=dead |archive-url=https://web.archive.org/web/20090527083340/http://www.rollingstone.com/artists/whitneyhouston/articles/story/5924161/whitney_insider_tells_of_drug_use_failed_intervention |archive-date=May 27, 2009}}</ref>

Shortly thereafter, Houston was scheduled to perform at the Academy Awards, but was fired from the event by musical director and longtime friend [[Burt Bacharach]]. Her publicist cited throat problems as the reason for the cancellation. In his book ''The Big Show: High Times and Dirty Dealings Backstage at the Academy Awards'', author Steve Pond revealed that "Houston's voice was shaky, she seemed distracted and jittery and her attitude was casual, almost defiant"; though she was supposed to perform "[[Over the Rainbow]]", she would sing a different song during rehearsals.<ref>Movie & TV News @ IMDb, [https://www.imdb.com/news/wenn/2004-12-23#celeb5 "Houston's Oscar Confusion"] {{Webarchive|url=https://web.archive.org/web/20170325203750/http://www.imdb.com/news/wenn/2004-12-23#celeb5 |date=March 25, 2017 }}, December 23, 2004. Houston was replaced at that Oscar telecast by singer Faith Hill.</ref> Houston later admitted she had been fired.<ref name="Sawyer-Houston-Interview-2002">[[Diane Sawyer]], Interview, ABC Primetime, December 4, 2002 (transcript available here [https://web.archive.org/web/20120214082903/https://abcnews.go.com/Entertainment/transcript-whitney-houston-im-person-life/story?id=15574357]).</ref>

In May 2000, Houston's longtime executive assistant and friend, Robyn Crawford, resigned from Houston's management company.<ref name="Dansby-20000607" /> In 2019, Crawford said she had left after Houston declined to seek help for her drug dependency.<ref>{{Cite web |url=https://people.com/music/whitney-houston-tried-cocaine-14-years-old-robyn-crawford-memoir/ |title=Whitney Houston First Tried Cocaine at 14 Years Old Says Best Friend Robyn Crawford in New Memoir |website=People |date=November 7, 2019 |access-date=September 7, 2021 |first=Liz |last=McNeil}}</ref><ref name="auto1" /> The following month, ''Rolling Stone'' published a story stating that Cissy Houston and others had held a July 1999 intervention in which they unsuccessfully attempted to persuade Whitney to obtain drug treatment.<ref name="Dansby-20000607" />

In August 2001, Houston signed one of the biggest record deals in music history, with Arista/[[Bertelsmann Music Group|BMG]]. She renewed her contract for $100&nbsp;million to release six new albums, for which she would also earn royalties.<ref>{{cite web|author=Lafranco, Robert|author2=Binelli, Mark|author3=Goodman, Fred|url=https://www.rollingstone.com/news/story/5938443/the_rolling_stone_money_report|title=The Rolling Stone Money Report|work=Rolling Stone|date=July 4, 2002|access-date=January 15, 2010|url-status=dead|archive-url=https://web.archive.org/web/20070204053142/http://www.rollingstone.com/news/story/5938443/the_rolling_stone_money_report/|archive-date=February 4, 2007}}</ref><ref>{{cite magazine|title=Whitney Houston Signs $100 Million Contract with Arista Records|page=18|magazine=[[Jet (magazine)|Jet]]|date=August 20, 2001}}</ref><ref>{{cite web|work=Billboard|author=Mitchell, Gail|title=Arista Aims New Houston Album At 'Core Urban' Fans |date=December 14, 2002}}</ref> She later made an appearance on ''[[Michael Jackson: 30th Anniversary Special]]'', where her extremely thin frame further spurred rumors of drug use. Her publicist stated, "Whitney has been under stress due to family matters and when she is under stress she doesn't eat."<ref name=abcnews>{{cite news|author=Knolle, Sharon|title=Reports of Whitney Houston's Death Denied|date=September 13, 2001|work=ABC News|url=https://abcnews.go.com/Entertainment/reports-whitney-houstons-death-denied/story?id=102477|access-date=July 27, 2019}}</ref> In a 2009 interview with Oprah Winfrey, Houston acknowledged that drug use had been the reason for her weight loss.<ref>{{cite web|author=Winfrey, Oprah|url=https://www.youtube.com/watch?v=DW_ytgwzkFQ |archive-url=https://ghostarchive.org/varchive/youtube/20211211/DW_ytgwzkFQ| archive-date=December 11, 2021 |url-status=live|title=Remembering Whitney: The Oprah Winfrey Interview|publisher=Oprah Winfrey Network|access-date=December 25, 2017|format=video|date=September 2009}}{{cbignore}}</ref> She canceled a second performance scheduled for the following night.<ref>{{cite news|first1=Lynette|last1=Holloway|title=In Switch, Whitney Houston Has to Sell an Album|work=The New York Times'|date=November 11, 2002|page=C0009}}</ref> Within weeks, Houston's rendition of "The Star-Spangled Banner" was re-released after the [[September 11 attacks]], with the [[The Star Spangled Banner (Whitney Houston song)#Release and donation|proceeds donated]] to the [[New York City Fire Department|New York Firefighters 9/11 Disaster Relief Fund]] and the [[Fraternal Order of Police|New York Fraternal Order of Police]].<ref name="mtv010917">{{cite news|first1=Shaheem|last1=Reid|url=http://www.mtv.com/news/1448905/whitney-houstons-star-spangled-banner-to-wave-again/|title=Whitney Houston's 'Star-Spangled Banner' To Wave Again|publisher=[[MTV Networks]] ([[Viacom (2005–present)|Viacom]])|date=September 17, 2001|access-date=July 27, 2019}}</ref> It reached No. 6 on the US Hot 100, topping its previous position.<ref name="whitneyhoustonbillboardhistory">{{cite web| url = {{BillboardURLbyName|artist=Whitney Houston|chart=all}} | title = Whitney Houston ''Billboard'' chart history |work=Billboard | access-date =October 29, 2011}}</ref>

In 2002, Houston became embroiled in a legal dispute with John Houston Enterprise. Although the company was started by her father to manage her career, it was actually run by company president Kevin Skinner. Skinner filed a breach of contract lawsuit and sued for $100&nbsp;million (but lost), stating that Houston owed the company previously unpaid compensation for helping to negotiate her $100&nbsp;million contract with Arista Records and for sorting out legal matters.<ref>{{cite news|first1=Jennifer|last1=Vineyard|url=http://www.mtv.com/news/1458015/whitney-houston-sued-for-100-million-by-dads-company/|title=Whitney Houston Sued For $100 Million By Dad's Company|access-date=July 27, 2019|publisher=MTV|date=October 8, 2002}}</ref> Houston stated that her 81-year-old father had nothing to do with the lawsuit. Although Skinner tried to claim otherwise, John Houston never appeared in court.<ref>{{cite magazine|title=Whitney Houston is sued for $100&nbsp;million by her father's entertainment company|magazine=Jet|date=October 28, 2002|page=64}}</ref> Houston's father later died in February 2003.<ref>{{cite news |author=Friedman, Roger |url=https://www.foxnews.com/story/whitney-and-bobby-no-shows-at-dads-funeral |title=Whitney and Bobby No-Shows at Dad's Funeral |publisher=Fox News |date=February 10, 2003 |access-date=July 27, 2019}}</ref> The lawsuit was dismissed on April 5, 2004, and Skinner was awarded nothing.<ref>{{cite news|url=http://news.bbc.co.uk/2/hi/entertainment/3628169.stm|title=Judge throws out Houston lawsuit|access-date=January 15, 2008|work=BBC News|date=April 15, 2004}}</ref>

Also in 2002, Houston gave an interview with [[Diane Sawyer]] to promote her then-upcoming album. During the primetime special, she spoke about her drug use and marriage, among other topics. Addressing the ongoing rumors that she was abusing [[crack cocaine]], she said, "First of all, let's get one thing straight. Crack is cheap. I make too much money to ever smoke crack. Let's get that straight. Okay? We don't do crack. We don't do that. Crack is wack."<ref name="Sawyer-Houston-Interview-2002" /> The "crack is wack" line was drawn from [[Crack is Wack|a mural]] that [[Keith Haring]] painted in 1986 on the handball court at 128th Street and Second Avenue in Manhattan.<ref>{{cite web|title=Crack is Wack, 1986|url=http://www.haring.com/!/art-work/108|publisher=The Keith Haring Foundation|access-date=July 28, 2019}}</ref> Houston did, however, admit to using alcohol, marijuana, cocaine and pills; she also acknowledged that her mother had urged her to seek help regarding her drug use. She also denied having an eating disorder and that her very thin appearance was connected to drug use. She further stated that Bobby Brown had never hit her, but acknowledged that she had hit him.<ref name="Sawyer-Houston-Interview-2002" />

In December 2002, Houston released her fifth studio album, ''[[Just Whitney]]''. The album included productions from then-husband Bobby Brown, as well as Missy Elliott and Babyface, and marked the first time that Houston did not produce with [[Clive Davis]], as Davis had been released by top management at BMG. Upon its release, ''Just Whitney'' received mixed reviews.<ref>{{cite web|url=https://www.metacritic.com/music/just-whitney/whitney-houston|title=Just Whitney" by Whitney Houston|publisher=[[Metacritic]]|access-date=July 27, 2019}}</ref> The album debuted at number 9 on the [[Billboard 200|''Billboard'' 200]] chart and it had the highest first week sales of any album Houston had ever released.<ref name="Group2003">{{cite magazine|title=Vibe|magazine=Vibe Vixen|date=September 2003 |page=186|issn=1070-4701}}</ref> The four singles released from the album did not fare well on the ''Billboard'' Hot 100, but became [[Hot Dance Club Songs|dance chart]] hits. ''Just Whitney'' was certified [[RIAA certification|platinum]] in the United States and sold about two million worldwide.<ref>{{cite web|url=https://www.riaa.com/goldandplatinumdata.php?table=SEARCH |title=RIAA Certification Searchable Database|publisher=[[Recording Industry Association of America|Record Industry Association of America]]|date=January 10, 2003 |access-date=January 13, 2010|url-status=dead |archive-url=https://web.archive.org/web/20070626050454/http://www.riaa.com/goldandplatinumdata.php?table=SEARCH|archive-date=June 26, 2007}}</ref><ref name="R&BHaven">{{cite magazine |last=Norment |first=Lynn |magazine=[[Ebony (magazine)|Ebony]] |title=L.A. Reid: The Most Powerful Black In The Music Business |date=June 2003 |pages=116–124 |issn=0012-9011 |url=https://books.google.com/books?id=HdYDAAAAMBAJ&pg=PA116 |access-date=September 7, 2021}}</ref>

In late 2003, Houston released her first Christmas album ''[[One Wish: The Holiday Album]]'', with a collection of traditional holiday songs. Houston produced the album with [[Mervyn Warren]] and Gordon Chambers. A single titled "[[One Wish (for Christmas)]]" reached the Top 20 on the Adult Contemporary chart and the album was certified gold in the US.<ref>{{cite web|publisher=Live About|url=https://www.liveabout.com/best-rampb-christmas-songs-standards-2851629|first1=Mark Edward |last1=Nero|title=10 Great R&B Christmas Songs|date=May 24, 2019|access-date=July 27, 2019}}</ref>

In December 2003, Brown was charged with battery following an altercation during which he threatened to beat Houston and then assaulted her. Police reported that Houston had visible injuries to her face.<ref name=":0" />

Having always been a touring artist, Houston spent most of 2004 touring and performing in Europe, the Middle East, Asia and Russia. In September 2004, she gave a surprise performance at the [[World Music Awards]] in a tribute to long-time friend [[Clive Davis]]. After the show, Davis and Houston announced plans to go into the studio to work on her new album.<ref>{{cite news|author=Cashmere, Paul|url=http://www.mtv.tv/news/Whitney-back-with-Clive-Davis-13112/|title=Whitney Back With Clive Davis|date=September 17, 2004|archive-url=https://web.archive.org/web/20120709025508/http://www.mtv.tv/news/Whitney-back-with-Clive-Davis-13112/|archive-date=July 9, 2012}}</ref>

In early 2004, Brown starred in his own reality TV program, ''[[Being Bobby Brown]]'', on [[Bravo (American TV network)|Bravo]]. The show provided a view of the domestic goings-on in the Brown household. Houston was a prominent figure throughout the show, receiving as much screen time as Brown. The series aired in 2005 and featured Houston in unflattering moments. Years later, ''[[The Guardian]]'' opined that through her participation in the show, Houston had lost "the last remnants of her dignity".<ref name="theguardian.com" /> ''The Hollywood Reporter'' said that the show was "undoubtedly the most disgusting and execrable series ever to ooze its way onto television".<ref>Barry Garron, [https://www.today.com/popculture/being-bobby-brown-disgusting-wbna8409211 "'Being Bobby Brown' Is Disgusting"], MSNBC, June 29, 2005.</ref> Despite the perceived train-wreck nature of the show, the series gave Bravo its highest ratings in its time slot and continued Houston's successful forays into film and television.<ref>Steve Rogers, [https://www.realitytvworld.com/news/report-bravo-being-bobby-brown-coming-back-for-second-season-3794.php "Report: Bravo's 'Being Bobby Brown' coming back for second season"], RealityTV World, October 31, 2005.</ref> The show was not renewed for a second season after Houston said that she would no longer appear in it and Brown and Bravo could not come to an agreement for another season.<ref>[https://blog.sfgate.com/dailydish/2007/01/10/brown-reality-show-cancelled/ "Brown Reality Show Cancelled"] {{Webarchive|url=https://web.archive.org/web/20180924145216/https://blog.sfgate.com/dailydish/2007/01/10/brown-reality-show-cancelled/ |date=September 24, 2018 }}, ''SFGate'', The Daily Dish, January 10, 2007.</ref>


== Megjegyzések ==
== Megjegyzések ==

A lap 2024. január 24., 15:07-kori változata

Whitney Houston
Houston a Greatest Love of All-t énekli a Welcome Home Heroes koncerten 1991-ben
Houston a Greatest Love of All-t énekli a Welcome Home Heroes koncerten 1991-ben
Életrajzi adatok
Születési névWhitney Elizabeth Houston
Született1963. augusztus 9.
Newark, New Jersey
Elhunyt2012. február 11. (48 évesen)
Beverly Hills, Kalifornia
SírhelyFairview Cemetery
Westfield, New Jersey
HázastársaBobby Brown (1992–2007)
GyermekeiBobbi Kristina Brown
SzüleiCissy Houston
John Russell Houston Jr.
Pályafutás
Műfajok
Aktív évek1977–2012
Tevékenység
  • Énekes
  • színész
  • producer
  • modell
Kiadók
Varhegy/próbalap aláírása
Varhegy/próbalap aláírása
Whitney Houston weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

Whitney Elizabeth Houston (Newark, New Jersey, 1963. augusztus 9. – Beverly Hills, Kalifornia, 2012. február 11.) nyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő. Beceneve The Voice („a Hang”), a zenetörténet egyik legjobb énekesnőjeként tartják számon.[1] Houston minden idők egyik legsikeresebb előadója, több mint 220 millió eladott lemezzel világszerte. Számos énekesre volt hatással a zeneiparban, és híres volt erőteljes, soulos énekhangjáról, vokális improvizációs képességeiről, a gospel éneklési technikák popzenében való alkalmazásáról és élő produkcióiról.[2][3][4] Houston 11 első helyezést ért el az amerikai Billboard Hot 100-as listáján, és ő az egyetlen előadó, akinek ez egymás után hétszer sikerült.[a] Elismerései között nyolc Grammy-díj, 16 Billboard Music Awards-díj, két Emmy-díj és 30 Guinness-rekord szerepel. Houstont beiktatták a Grammy Hall of Fame-be (kétszer), a Rock and Roll Hall of Fame-be, a National Rhythm & Blues Hall of Fame-be, a Georgia Music Hall of Fame-be, a New Jersey Hall of Fame-be és a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Hangfelvétel Nyilvántartásába is felvették.

Houston gyerekként kezdett el énekelni a New Hope Baptista Templomban Newarkban, New Jerseyben, és a középiskolában háttérénekes lett. Ő volt az egyik első fekete nő, aki a Seventeen címlapján szerepelt, miután 1981-ben tinimodell lett. Az Arista Records elnökének, Clive Davisnek az útmutatásaival Houston 19 évesen leszerződött a kiadóhoz. Első két stúdióalbuma, a Whitney Houston (1985) és a Whitney (1987) egyaránt első helyen végzett a Billboard 200-as listáján, és minden idők legkelendőbb albumai közé tartoznak. Az albumokról származó slágerek, köztük a How Will I Know, a Greatest Love of All és az I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me) katalizátorként alapozta meg a fekete női előadók elfogadottságát az MTV-nél. Harmadik stúdióalbuma, az I’m Your Baby Tonight (1990) két Billboard Hot 100-as listavezető kislemezt hozott, a címadó dalt és az All the Man That I Need címűt. Houston The Star-Spangled Banner (amerikai himnusz) előadása a Super Bowl XXV-n 1991-ben széleskörű médiavisszhangot kapott.

Houston a Több mint testőr (1992) című romantikus thrillerben debütált színészként, amely vegyes kritikái ellenére a tizedik legtöbb bevételt hozó film lett akkoriban. Filmzenéje elnyerte Az év albumának járó Grammy-díjat, és máig minden idők legkelendőbb filmzenei albuma. Több sláger is született róla, köztük az I Have Nothing, az I’m Every Woman és az I Will Always Love You; az utóbbi elnyerte Az év felvételének járó Grammy-díjat, 14 hétig vezette a Billboard Hot 100 listáját, és a zenetörténet legkelendőbb női kislemeze lett.[5] Ezt követően szerepelt Az igazira várva (1995) és a Kinek a papné (1996) című filmekben, és ő vette fel a filmek soundtrackjét is; előbbin szerepelt utolsó Billboard Hot 100-as listavezető dala, a Exhale (Shoop Shoop), míg az utóbbi, amelynek producere maga Houston volt, minden idők legkelendőbb gospelalbumává vált. Filmproducerként olyan multikulturális filmeket és sorozatokat készített, mint a Hamupipőke (1997), a Neveletlen hercegnő és a Párduclányok.

Houston nyolc év utáni első stúdióalbuma, a My Love Is Your Love (1998) számos slágerlistás kislemezt hozott, köztük a címadó dalt, a Heartbreak Hotel-t, az It’s Not Right But It’s Okay-t és az Oscar-díjas Mariah Carey-duettet, a When You Believe-t. A sikert követően 2001-ben 100 millió dollárért megújította szerződését az Aristával, ami minden idők egyik legnagyobb lemezszerződése.[6] Személyes problémái azonban kezdték beárnyékolni karrierjét. 2002-es stúdióalbuma, a Just Whitney vegyes kritikákat váltott ki, míg drogfogyasztása és Bobby Brown énekessel kötött viharos házassága széles körű médiavisszhangot kapott. Miután elvált Browntól, Houston visszatért a Billboard 200-as lista élére utolsó stúdióalbumával, az I Look to You-val (2009). 2012 februárjában Houston belefulladt egy fürdőkádba a Beverly Hilton hotelben Beverly Hillsben, amihez szívbetegsége és kokainhasználata is hozzájárult. Halálának híre egybeesett a 2012-es Grammy-díjátadóval, amelyet a halála másnapján rendeztek meg Los Angelesben, és amelyről nemzetközileg is beszámoltak. Életét és karrierjét a 2022-es I Wanna Dance with Somebody – A Whitney Houston-film című életrajzi filmben mutatták be. Vagyona 250 millió dollárt tett ki, amelyet 25 éves pályafutása alatt szerzett.[7]

Élete és pályafutása

1963–1977: Gyermekkora és családja

A New Hope Baptista Templom, ahol Houston gyerekkorában a kórusban énekelt

Whitney Elizabeth Houston 1963. augusztus 9-én született a Newark Beth Israel Kórházban Newarkban, New Jersey államban,[8] Emily "Cissy" (született Drinkard) és John Russell Houston Jr. (1920-2003) lányaként. Houston édesanyja, Cissy Grammy-díjas gospel- és soulénekesnő, aki tagja volt a The Drinkard Singersnek és alapítója a The Sweet Inspirationsnek, egy népszerű vokálegyüttesnek, amely olyan előadóknak vett fel háttérvokálokat, mint Aretha Franklin, Jimi Hendrix és Elvis Presley.[9][10][11] Az együttes később Grammy-jelölést kapott a Sweet Inspiration című slágerükért.[12] Cissy később elhagyta a Sweet Inspirations-t és szólókarrierbe kezdett, ami később két Grammy-díjat is eredményezett gospel munkásságáért.[13] Apja, John egykori katonatiszt volt, aki később közigazgatási tisztviselő lett, és Newark polgármesterének, Kenneth A. Gibsonnak dolgozott.

Mindkét szülője afroamerikai volt. Anyai ágon Houston állítása szerint részben holland és indián felmenőkkel rendelkezett.[14] Cissy révén Houston első unokatestvére volt Dionne és Dee Dee Warwick énekesnőknek, valamint távoli unokatestvére Leontyne Price operaénekesnőnek. Aretha Franklin lett a „tiszteletbeli nagynénje”, Darlene Love pedig később Houston keresztanyja.[15][16][17] Apja révén dédapja, Jeremiah Burke Sanderson amerikai abolicionista és a fekete amerikaiak polgári és oktatási jogainak szószólója volt a 19. század közepén.[18][19] Houston volt a legfiatalabb a családban. Három idősebb testvére volt, apai féltestvére John III (1943-2021),[20] anyai féltestvére Gary Garland, egykori kosárlabdázó és énekes,[21] valamint Michael Houston, dalszerző és road manager.[22]

A család később, három évvel az 1967-es Newark-i zavargások után East Orange külvárosi részébe költözött. Houston a Franklin Általános Iskolába járt, majd hatodik osztályos korában átkerült a Mount Saint Dominic Academyre. Houstont szülei baptista hitre nevelték, és ötéves korában csatlakozott a Newark-i New Hope Baptista Templom kórusához, ahol zongorázni is megtanult.[23][24] Houston később visszaemlékezett arra, hogy a közeli pünkösdi gyülekezetbe is bekerült. Houston 12 évesen debütált szólóelőadóként a New Hope-ban, ahol a Guide Me O Thou Great Jehovah című himnuszt énekelte.[25] Tinédzserkorában azt mondta édesanyjának, hogy zenei karriert szeretne építeni. Tizenéves korában Cissy tanította Houston-t énekelni.[26] Édesanyja, unokatestvérei, Dionne és Dee Dee Franklin mellett Houstonra olyan énekesek is hatással voltak, mint Chaka Khan, Gladys Knight és Roberta Flack.[27]

1978–1984: A karrier kezdete

Miután 1977-ben második helyezést ért el egy állami tehetségkutatón, Houston háttérénekesnő lett édesanyja zenekarában és New York-i kabaréklubokban léptek fel. 1978. február 18-án a tizennégy éves Houston a manhattani Town Hallban mutatkozott be először nem egyházi előadáson, amikor az Annie című musicalből a Tomorrow című Broadway-standardet énekelte, és megkapta első álló ovációját.[28] Még abban az évben Houston háttérénekesnő volt anyja, Cissy Think It Over című szólóalbumán, amelynek címadó dala később a Billboard diszkólistájának top 5-ös listáján szerepelt. Az album producere, Michael Zager a Life’s a Party című diszkódalában vette fel az énekesnő vokálját, amely később, 1978-ban jelent meg az azonos című albumon.[29] Houston énekesi karrierje akkor indult be, amikor Chaka Khan és Lou Rawls háttérénekesnője lett az 1980-ban megjelent Naughty és Shades of Blue című albumokon.[30]

Houston modellként is tevékenykedett, miután felfedezte őt egy fotós, aki lefilmezte őt és édesanyját a United Negro College Fund számára szervezett előadáson a Carnegie Hallban. Ő lett az egyik első fekete nő, aki egy divatmagazin címlapján szerepelt, amikor a Seventeen címlapján jelent meg.[31] Más magazinokban is szerepelt, mint például a Glamour, a Cosmopolitan és a Young Miss. Külseje és a szomszéd lányos bája az egyik legkeresettebb tinimodellé tette.[30] 1981 februárjában Houston három gospel zenei demófelvételt vett fel Steven Abdul Khan Brown producerrel és zenei menedzserrel abban a reményben, hogy Houston lemezszerződést kap.[32] Khan Brown később azt állította, hogy a demók segítettek Houston-nak abban, hogy 1983 elején szerződést kössön az Arista Records-szal.[32] Ebben az időszakban, 1979 és 1981 között olyanok érdeklődtek Houston után, mint Michael Zager és Luther Vandross, hogy lemezszerződéseket kössenek vele.[29][33] Az ajánlatokat azonban édesanyja visszautasította, mert azt akarta, hogy Houston befejezze az iskolát.[29] Hetekkel a tanulmányok befejezése után Houston az unokatestvére, Dionne tanácsára leszerződött a Tara Productionshoz, és felfogadta Gene Harvey-t menedzsernek. Társmenedzserei, Daniel Gittelman és Seymour Flics szintén szorosan együttműködtek az énekesnővel.[34][35][36]

Houston ismertségét növelte, hogy a Material zenekar felkérte, hogy énekeljen a Memories című dalban, amely később megjelent az 1982-es One Down című albumukon. Robert Christgau a The Village Voice-tól így nyilatkozott róla: „az egyik legcsodálatosabb ballada, amit valaha hallottál”.[37] Később, 1982-ben rögzítette Paul Jabara producer és dalszerző Eternal Love című soulballadáját, amely később felkerült Jabara 1983-as, Paul Jabara & Friends című albumára, amelynek eredeti címén Houston neve is szerepel a borítón.[38] A dalt később Stephanie Mills R&B énekesnő feldolgozta Merciless című albumán, ugyanabban az évben. Ez idő alatt az Elektra elnöke, Bruce Lundvall is megkereste őt, és 1982 végén szerződést ajánlott neki. 1983 márciusában Gerry Griffith, az Arista Records A&R képviselője látta Houstont édesanyjával fellépni a manhattani Seventh Avenue South nightclubban. Meggyőzte az Arista vezetőjét, Clive Davist, hogy szakítson időt arra, hogy a következő héten megnézze a Sweetwaters nevű szórakozóhelyen. Davis le volt nyűgözve, és azonnal globális lemezszerződést ajánlott, amit Houston végül 1983. április 10-én alá is írt; mivel még csak tizenkilenc éves volt, szülei is aláírtak helyette. Két héttel később, április 29-én Houston fellépett a The Merv Griffin Show-ban, Davis felvezetése után.[39] Előadása később június 23-án került adásba.[40] A Home című dalt adta elő a The Wiz című musicalből.[41]

Houston nem kezdte el azonnal első albumának munkálatait.[42] A kiadó biztos akart lenni abban, hogy más kiadó nem szerződteti le, Davis pedig biztos akart lenni abban, hogy a megfelelő anyagot és producereket találja meg a debütáló albumához. Néhány producer korábbi elfoglaltságai miatt visszautasította a projektet.[43] Houston először Teddy Pendergrass-szal vett fel egy duettet, a Hold Me-t, amely Pendergrass Love Language című aranylemezén jelent meg.[44] A kislemez 1984-ben jelent meg, és meghozta Houston számára az első siker ízét, az R&B és a felnőtt kortárs slágerlisták top tízes listáján szerepelt.[45] Ez a dal 1985-ben debütáló albumán is megjelent. Duett- és háttérénekesként is szerepelt Jermaine Jackson Dynamite és Kashif Send Me Your Love című albumain. Ebben a kezdeti időszakban Houston továbbra is modellkedett, szerepelt a Canada Dry üdítőital reklámjában, és reklámdalokat is kezdett énekelni, többek között a Steak & Ale nevű éttermi márkának.[46]

1985–1986: Whitney Houston és nemzetközi hírnév

Közel két évnyi munka után debütáló albuma Whitney Houston címmel 1985. február 14-én, Valentin-napon jelent meg.[47] A Kashif, Jermaine Jackson, Michael Masser és Narada Michael Walden koprodukciójában készült album több mint három évet töltött a Billboard 200-as listáján, és 1986 márciusában, több mint egy évvel a megjelenése után, a lista első helyére került, ahol tizennégy hétig maradt.[48][49] Az album több mint tíz országban került az első helyre vagy a top ötbe. Az Egyesült Államokban 14 millió példányban eladott lemez gyémánt minősítést kapott,[50] világszerte pedig mintegy 25 millió példányban kelt el.[51][52][53][b] A Rolling Stone magazin méltatta Houstont, és „az utóbbi évek egyik legizgalmasabb új hangjának” nevezte, míg a The New York Times „egy kivételes énekes tehetség lenyűgöző, zeneileg konzervatív bemutatkozásának” nevezte az albumot.[55][56]

Az albumról hét kislemez jelent meg különböző országokban, köztük csak az Egyesült Államokban négy. Az albumról négy top tízes kislemez jelent meg a Billboard Hot 100-as listáján, köztük a You Give Good Love című top ötös crossover sláger,[57] valamint három egymást követő első helyezett kislemez, a Saving All My Love for You, a How Will I Know és a Greatest Love of All. Ezzel a teljesítményével Houston lett az első női szóló előadó, aki egyetlen albumról három listavezető kislemezt is piacra dobott. Az Egyesült Államokon kívül a Saving All My Love for You első lett az Egyesült Királyságban és Írországban, a How Will I Know első lett Kanadában, a Greatest Love of All pedig a listák élére került Ausztráliában. Emellett az album nemzetközi sikerét tovább növelte az All at Once című ballada, amely Európa egyes országaiban a top 5-be került.[58] Egy másik dal, a Thinking About You az R&B slágerlistán top 10-es kislemez lett.

Az album négy Grammy-jelölést kapott, ebből hármat az 1986-os ceremónián, köztük Az év albuma kategóriában, végül egyet nyert A legjobb női popénekes teljesítmény kategóriában a Saving All My Love for You-val.[59][60] Vita alakult ki, miután Houstont nem tartották jogosultnak A legjobb új előadónak járó jelölésre. Clive Davis felháborodott levele ellenére a bizottság megvédte a döntést, megemlítve Houston korábbi, Teddy Pendergrass-szal közös duettjét.[61] Houston több díjat is kapott az albumon végzett munkájáért, többek között 14 Billboard-díjat, köztük a „Top Pop Artist” és a „Top Pop Album” díjat – ez volt az első női album, amely megkapta ezt a kitüntetést –,[48] valamint egy NAACP Image Awardot. Houston a How Will I Know című dalhoz készült videóklipjéért MTV Video Music Awards-díjat nyert. Houston az 1986-os Grammy-gálán előadott Saving All My Love for You című daláért később Emmy-díjat kapott.[62] Houston hét American Music Awards-díjat is kapott, ebből ötöt egyedül 1987-ben.[63][64]

Houston először Jeffrey Osborne énekes előzenekaraként népszerűsítette az albumot, majd Luther Vandross előzenekaraként lépett fel.[65] 1985 októberére Houston szólófellépő lett, később a Carnegie Hallban is fellépett.[66] Houston 1986 júliusában indult el első világkörüli turnéjára, a The Greatest Love World Tourra. Houston az év végéig 50 koncertet adott. Az album sikerét annak köszönhette, hogy Houston késő esti talkshow-kban lépett fel, ami általában nem volt elérhető a feltörekvő fekete előadók számára.[48] Bár Houston első videóklipjei a You Give Good Love és a Saving All My Love for You című dalokhoz nagy sikerrel szerepeltek olyan csatornákon, mint a BET és a VH1, az énekesnő és az Arista küzdött azért, hogy ezeket a videókat az MTV-hez eljuttassa. Abban az időben a csatorna kemény kritikát kapott, amiért nem játszott elég videót színesbőrű előadóktól, ellenben előnyben részesítette a túlnyomórészt fehér előadókat.[67] 2001-ben Houston a csatornának adott interjújában elmagyarázta, hogyan utasította el a You Give Good Love című dalt, mert az egy „nagyon R&B-szerű dal” volt.[68] A Saving All My Love for You megjelenése után az MTV beleegyezett, hogy a videoklipjét kismértékű rotációban játsszák, mert Houston szerint a dal „olyan keményen ütött és olyan erősen robbant”, hogy „nem volt más választásuk, mint lejátszani”.[68]

1985 decemberében az Arista benyújtotta a How Will I Know című dalhoz készült videóklipet, amely azonnal nagy népszerűségnek örvendett, és megismertette Houstont a fiatal MTV-közönséggel.[69][70] Bár más művészek, például Donna Summer és Tina Turner már Houston megjelenése előtt is nagy rotációt élveztek a csatornán, a fekete női művészek még mindig „szomorúan alulreprezentáltak az MTV lejátszási listáján”.[69] Ann Kaplan szerző szerint a Rocking Around the Clock: Television, Postmodernism and Consumer Culture című könyvében „Whitney Houston közelmúltbeli megjelenéséig Tina Turner volt az egyetlen fekete énekesnő, aki rendszeresen szerepelt, és még így is csak nagyon ritkák a klipjei”.[69] Houstonnak tulajdonították, hogy áttörte a fekete női művészek előtt álló korlátokat a csatornán, aminek eredményeképpen Janet Jackson, Jody Watley és Tracy Chapman videóklipjei azonnal bekerültek a csatorna lejátszási listájára.[69] Houston sikere más afroamerikai női előadók számára is lehetővé tette, hogy a diszkó bukása után áttörést érjenek el a poprádiókban, megnyitva az ajtókat többek között Jackson és Anita Baker előtt.[71][72] Houston debütáló albuma szerepel a Rolling Stone minden idők 500 legjobb albuma között és a Rock and Roll Hall of Fame Definitive 200-as listáján.[73][74] Houston grandiózus belépőjét a zeneiparba az USA Today az elmúlt 25 év 25 zenei mérföldkövei között tartja számon.[75]

1987–1989: Whitney és társadalmi aktivizmus

1987 júniusában jelent meg Houston második albuma, a Whitney. Az album producere nagyrészt Narada Michael Walden volt, de a korábbi munkatársak, Michael Masser és Kashif is közreműködtek a lemezen, az egyetlen új producer, Jellybean Benitez pedig a Love Will Save the Day című dance slágerrel járult hozzá. A kritikusok azt kifogásolták, hogy az anyag túlságosan hasonlít az előző albumához. A Rolling Stone szerint „frusztráló az a szűk csatorna, amelyen keresztül ezt a tehetséget terelgették”.[76] Az album ennek ellenére kereskedelmi sikert aratott. Houston lett az első nő a zenetörténelemben, aki első helyen debütált a Billboard 200-as listán, és az első előadó, aki az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is első lett, miközben a világ több tucat más országában is első vagy top 10-es lett.[77][78] Az album az első tizenegy héten a Billboard 200-as lista első helyén maradt, ami a mai napig rekord egy női előadó részéről.[79][80]

Az album első kislemeze, az egy hónappal korábban, májusban megjelent I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me) szintén hatalmas sikert aratott világszerte: a Billboard Hot 100-as listájának első helyén végzett, és 17 országban – köztük Ausztráliában, Nyugat-Németországban és az Egyesült Királyságban – vezette a kislemezlistát. Ezt a kislemezt három további kislemez követte, a Didn’t We Almost Have It All, a So Emotional és a Where Do Broken Hearts Go, amelyek mindegyike a Billboard Hot 100-as lista első helyén végzett. Ezzel Houston lett az első olyan előadó a történelemben, aki hét egymást követő number one slágert szerzett, megdöntve ezzel a Beatles és a Bee Gees korábbi hatos rekordját. Houston 2024-ig az egyetlen előadó, aki valaha is elérte ezt a bravúrt.[77][78] Emellett Houston lett az első női előadó, aki négy listavezető kislemezt tudott kiadni egy albumról. Az Egyesült Államokban több mint tízmillió kiszállított példány után gyémánt minősítést kapott a Whitney,[50] világszerte pedig összesen 20 millió példányt adtak el belőle.[81]

Az albumot az 1988-as díjátadón Az év albumának járó Grammy-díjra jelölték. Houston végül abban az évben elnyerte második Grammy-díját A legjobb női popénekes teljesítmény kategóriában az I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me) című dalért.[82][83] Ezen kívül Houston négy American Music Awards-díjat is nyert az albumon végzett munkájáért.[84][85] Megnyerte első Soul Train Music Award-díját is, amikor az album A legjobb női előadó R&B albumának járó díjat nyerte el.[86] Ezen kívül az album hat Billboard-díjat is nyert.

Alig egy hónappal az album megjelenése után Houston elindította második világkörüli turnéját, a Moment of Truth World Tourt a Tampa Stadionban 1987 júliusában. A turné végül az észak-amerikai szakaszát az év tíz legjövedelmezőbb koncertturnéjának egyikeként zárta, és az év legtöbb bevételt hozó női turnéjaként, megelőzve Madonna és Tina Turner turnéit is.[87][88] A közel kétéves turné során Houston végül 150 koncertet adott, köztük nyolc teltházas koncertet a londoni Wembley Arénában. Az énekesnő példátlan sikerei hozzásegítették ahhoz, hogy a Forbes magazin is felfigyeljen rá. 1987-ben a Forbes 40-es listáján az év nyolcadik legtöbbet kereső előadóművésze lett, csak abban az évben 43 millió dollárt keresett.[89] A legjobban kereső zenész és a legtöbbet kereső fekete női előadóművész volt a listán, összességében csupán Bill Cosby és Eddie Murphy mögött.[89] 1988-ban a 17. helyen végzett.[90][91]

Houston támogatta Nelson Mandelát és az apartheidellenes mozgalmat. Modellkedése idején nem volt hajlandó olyan ügynökségekkel dolgozni, amelyek az akkori apartheid-állam Dél-Afrikával üzleteltek.[92][93] 1988. június 11-én, európai turnéja során Houston más zenészekkel együtt fellépett a londoni Wembley Stadionban, hogy megünnepelje az akkor bebörtönzött Nelson Mandela 70. születésnapját.[92] A Wembley Stadionban több mint 72 000 ember gyűlt össze, világszerte pedig több mint egymilliárdan nézték a koncertet, amely több mint 1 millió dollárt gyűjtött jótékonysági célokra, miközben felhívta a figyelmet az apartheidre.[94] Houston ezután visszarepült az Egyesült Államokba, hogy augusztusban a New York-i Madison Square Gardenben adjon koncertet. A show egy jótékonysági koncert volt, amely negyedmillió dollárt gyűjtött a United Negro College Fund számára.[95] Ugyanebben az évben felvett egy dalt az NBC 1988-as nyári olimpiai játékok közvetítéséhez One Moment in Time címmel, amely az Egyesült Államokban Top 5-ös sláger lett, míg az Egyesült Királyságban és Németországban első helyezést ért el.[96][97][98] A dalért Houston és producere, Narada Michael Walden később Sports Emmy-díjat kapott.[99] 1989 januárjában Houston megalapította a The Whitney Houston Foundation For Children nevű nonprofit szervezetet, amely a világ minden táján gyűjtött pénzt a gyermekek szükségleteire. A szervezet  többek között gondoskodik a hajléktalanokról, a rákos vagy AIDS-es gyermekekről.[100][101] A szervezet jelenleg Whitney E. Houston Legacy Foundation néven működik.

1990–1991: I’m Your Baby Tonight és az amerikai himnusz

Houston 1990-ben

Első két albumának sikerével Houston nemzetközi crossover szupersztárrá vált, aki minden demográfiai csoportot megszólított. Néhány fekete kritikus azonban úgy vélte, hogy „eladta magát”.[102] Úgy érezték, hogy a lemezen hallható énekéből hiányzik az a spiritusz, ami az élő koncertjein jelen volt.[103] Az 1989-es Soul Train Music Awards díjátadón, amikor Houston nevét bejelentették egy jelölésért, néhányan a közönség soraiból kigúnyolták.[104][105] Houston megvédte magát a kritikákkal szemben, és kijelentette: „Ha hosszú karriert akarsz befutni, van egy bizonyos módja, és én így csináltam. Nem szégyellem magam emiatt”.[103]

Houston 1990 novemberében kiadott harmadik stúdióalbumával, az I’m Your Baby Tonight-tal populárisabb irányt vett. Az első album, amelyen ő volt az executive producer és karrierje során először gyakorolta a kreatív irányítást, Houston többnyire fekete producereket választott, mint például L.A. Reid és Babyface csapata, valamint Luther Vandross és Stevie Wonder, miközben megtartotta Narada Michael Walden-t az egyik fő producereként. Az album megmutatta Houston sokoldalúságát egy új sor durva ritmusú groove-okon, soulos balladákon és pörgős dance számokon. A kritikák vegyesek voltak. A Rolling Stone úgy vélte, hogy ez volt „legjobb és legintegráltabb albuma”,[106] míg az Entertainment Weekly akkoriban úgy vélte, hogy Houston elmozdulása a modern nagyvárosi zene irányba „felszínes” volt.[107]

Az album a Billboard 200-as listáján a harmadik helyig jutott, és 22 hétig maradt az első tízben, ezzel 1991 tizedik legkelendőbb albuma lett.[108] Ez lett Houston második első helyezett albuma a Top R&B Albums listán, és nyolc egymást követő héten keresztül ott is maradt. Az albumról hat kislemez jelent meg, amelyek közül három – az I’m Your Baby Tonight, az All the Man That I Need és a Miracle – a top tízbe került, az előbbi kettő pedig a Billboard Hot 100-as listájának élére. Ez a teljesítmény segítette Houstont abban, hogy ő legyen az első női szólóelőadó, akinek három vagy több albumról is több listavezető kislemeze volt.[109][c] A negyedik kislemez, a My Name Is Not Susan a top 20-ban volt, míg az utóbbi kettő – az I Belong to You és a Wonderrel duettezett We Didn’t Know – csak az R&B csatornákon jelent meg. Ez lett Houston harmadik albuma, amely öt vagy több top tízes kislemezt hozott az R&B listán. Az album négyszeres platinalemez lett az Egyesült Államokban négymillió eladott példányszámmal, míg világszerte 10 millió példányt adtak ki belőle.[50][110] Az album végül nyolc Billboard-díjat nyert Houston számára, köztük négy trófeát az 1991 decemberében megrendezett Billboard Music Awards-on, köztük a Top R&B Artist díjat. A dalok közül három, köztük az I’m Your Baby Tonight és az All the Man That I Need Grammy-jelölést kapott. A My Name Is Not Susan remixe a brit rapperrel, Monie Love-val az egyik első olyan alkalom volt, amikor egy popdal remixében egy rapper is közreműködött.[111] Az album japán kiadásának bónusz trackjét, a Higher Love-ot a norvég DJ és lemezproducer Kygo remixelte, és 2019-ben posztumusz jelent meg kereskedelmi sikerrel. Az amerikai Dance Club Songs listájának élére került, az Egyesült Királyságban pedig a második helyen tetőzött, és ezzel 1999 óta Houston legmagasabb listás kislemeze lett az országban.[112]

Houston a Saving All My Love for You című dalt adja elő a Welcome Home Heroes koncerten 1991-ben

Az Öbölháború idején, 1991. január 27-én Houston előadta a The Star-Spangled Banner-t, az Egyesült Államok nemzeti himnuszát a Tampa Stadionban rendezett XXV. Super Bowl-on.[113] Houston énekét előre felvették, ami kritikát váltott ki.[114][115][116][117] Dan Klores, Houston szóvivője azt mondta: „Ez nem egy Milli Vanilli-dolog. Élőben énekelt, de a mikrofon ki volt kapcsolva. Ez egy technikai döntés volt, részben a zajfaktor miatt. Ez a szokásos eljárás az ilyen rendezvényeken”.[118] Ennek ellenére az előadásról készült kereskedelmi kislemez és videó az USA Hot 100-as listáján a Top 20-ba került, és ezzel Houston a nemzeti himnusz előadásának legnagyobb slágerlistás sikerét érte el.[d][119][120]

Houston a bevételből származó részét az Amerikai Vöröskereszt Öbölválság Alapjának adományozta, és bekerült a Vöröskereszt kormányzótanácsába.[113][121][122] Előadását a kritikusok elismeréssel fogadták, és az énekesek számára mérceként tartják számon;[117][123] a VH1 az előadást a tévét megrengető legnagyobb pillanatok közé sorolta.[124] A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően a kislemezt újra kiadták, és a teljes bevételt a tűzoltók és a támadások áldozatainak javára ajánlották fel. A dal a Hot 100-as listán a hatodik helyen végzett, és platina minősítést kapott.[125]

Később, 1991-ben Houston az HBO-val közösen megszervezte a Welcome Home Heroes koncertjét a Perzsa-öbölbeli háborúban harcoló katonák és családjaik számára. Az ingyenes koncertre a virginiai Norfolkban található Naval Station Norfolkban került sor 3500 katona előtt. Az HBO átkódolta a koncertet, így mindenki számára ingyenesen megtekinthető volt.[126] A műsor az HBO eddigi legmagasabb nézettségét hozta.[127] Houston ezután elindult harmadik világkörüli turnéjára, az I’m Your Baby Tonight World Tourra, amelynek keretében Houston 96 koncertet adott, köztük egy történelmi, tíz napos teltházas rezidenciát a londoni Wembley Arénában. A koncertkörút vegyes vagy pozitív kritikákat váltott ki. Míg a The Sun Sentinel szerint Houstonnak kisebb helyszíneket és színházakat kellett volna választania, amelyek „sokkal inkább megfelelnek kifinomultságának és tehetségének”,[128] a USA Today dicsérte Houstont, amiért „megrázta a felvételei produkcióinak korlátait, és egyenesen bátor és lélekkel teli lett”.[129]

1992–1994: Több mint testőr

Zenéjének sikerével Houston filmes ajánlatokat kapott, többek között Robert De Niróval, Quincy Jones-szal és Spike Lee-vel, de nem érezte elérkezettnek az időt.[105] Első filmszerepe az 1992-ben bemutatott Több mint testőr című filmben volt. Houston egy sztárt alakított, akit egy őrült rajongó üldöz, és felbérel egy testőrt (Kevin Costner alakította), hogy megvédje őt. Houston mainstream vonzereje lehetővé tette a közönség számára, hogy eltekintsenek a karaktere és Costner karaktere közötti különböző bőrtípustól.[130] Azonban vitákat váltott ki, hogy egyesek szerint Houston arcát szándékosan hagyták ki a reklámozásból, hogy elrejtsék a filmben szereplő fekete-fehér kapcsolatot. A Rolling Stone-nak adott 1993-as interjújában Houston azt mondta, hogy „az emberek tudják, ki Whitney Houston – fekete vagyok. Ezt a tényt nem lehet elrejteni”.[27] A film vegyes kritikákat kapott. Rita Kempley a The Washington Post című lapban azt írta, hogy Houston csupán „önmagát játszotta”, de „nagyjából sértetlenül jött ki a dologból, ha ez lehetséges egy ilyen őrült vállalkozásban”.[131] Janet Maslin, a The New York Times munkatársa úgy vélte, hogy Houston és Costner között nincs meg a kémia.[132] Houstont Razzie-díjra jelölték, de kedvező színészi jelöléseket is kapott, többek között a NAACP Image Awards-on A legjobb színésznőnek járó jelölést, az 1993-as MTV Movie Awards-on négy színészi jelölést, valamint a People’s Choice Award-on A kedvenc színésznő drámai filmben nyújtott alakításért járó jelölést.[133][134] Megjelenésekor a Több mint testőr több mint 121 millió dolláros bevételt hozott az Egyesült Államokban és 410 millió dollárt világszerte, amivel a megjelenés idején bekerült a 100 legtöbb bevételt hozó film közé.[135] A film a mai napig a kasszasikerek történetében a legsikeresebb R-besorolású filmek között van.[136]

A film filmzenéje is sikeres volt. Houston Davisszel együtt volt a filmzene producere, és hat dalt vett fel az albumra.[137][138] A Rolling Stone úgy jellemezte, hogy „nem több, mint kellemes, ízléses és nagyvárosi”.[139] A filmzene első kislemeze az I Will Always Love You volt, amelyet Dolly Parton írt és eredetileg 1974-ben rögzített. Houston változatát a kritikusok nagyra értékelték, és „védjegyének” vagy „ikonikus előadásának” nevezték. A Rolling Stone és a USA Today az előadását nagyszabásúnak nevezte.[140][141] A kislemez tizennégy, illetve tizenegy hétig volt első a Billboard Hot 100 és a Hot R&B Singles listáján, ami akkoriban rekordot jelentett, és öt hétig vezette az Adult Contemporary listát is, ami a negyedik rekordot jelentő „tripla koronás” első helyezést eredményezte.[142][e] A kislemez később gyémánt minősítést kapott a RIAA-tól tízmillió eladott példányszámmal, ami Houston első gyémánt kislemeze lett. Posztumusz csatlakozott Taylor Swift és Mariah Carey énekesnőkhöz, és ezzel ő lett a harmadik női előadó, aki gyémánt kislemezt és albumot is kapott.[143] 1993 januárjában a dal az USA történetében az első olyan szólóénekes kislemez lett, amelyből négymillió példányt adtak el, később az RIAA négyszeres platina minősítést adott neki, és az USA történetének legkelendőbb kislemeze lett, amit később Elton John Candle in the Wind ’97 című dala felülmúlt. A dal a mai napig a legkelendőbb amerikai fizikai kislemez a női előadóművészek történetében.[144][145][146][147]

A dal világsikert aratott, szinte minden országban a slágerlisták élére került. A 24 millió eladott példányszámával a valaha volt legjobban fogyó női szólóénekes kislemez lett.[148][149] Houston 1994-ben az I Will Always Love You-ért elnyerte Az év felvételének járó Grammy-díjat.[150] Ezen kívül elnyerte A legjobb filmdalnak járó MTV Movie Awards-díjat, két American Music Awards-díjat A kedvenc pop- és souldal kategóriában, valamint két Soul Train Music Awards-díjat, köztük A legjobb női kislemez és Az év dala kategóriában. A filmzene a Billboard 200-as listájának élére került, és 20 hétig ott is maradt. Adele 21 című albuma után ez a második leghosszabb ideig listavezető album, amelyet női előadó készített. A soundtrack egyben a történelem egyik legkelendőbb albuma is lett.[151] 1992 karácsonyán egy hét alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle, és ez lett az első album a zenetörténetben, amely a Nielsen SoundScan rendszere szerint elérte ezt a teljesítményt.[152][153] Houston további négy kislemezt adott ki a soundtrackről. Ezek közül kettő, az I’m Every Woman és az I Have Nothing, mindkettő a top ötig jutott. 1993. március 11-én Houston lett az első női előadó a történelemben, akinek egyszerre három kislemeze is a top 11-ben volt.[154][155][156][157] Az I’m Every Woman és az I Have Nothing egyaránt első helyezést ért el más Billboard-listákon, előbbi a Dance Club Songs listájának élén, utóbbi pedig Houston tizedik első helyezett dala lett a felnőtt kortárs slágerlistán. Megjelent továbbá a Run to You, amely a Hot 100-as listán a 31. helyet érte el, míg a Queen of the Night remixe a dance listán az első helyre került. 1993. november 3-án Houston ismét történelmet írt, amikor a The Bodyguard lett az első női album, amelyet tízszeres platinalemezzé minősített az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége, ami egyben technikailag az első olyan női albummá tette, amely gyémánt minősítést kapott.[50] Azóta csak az Egyesült Államokban több mint 18 millió példányban kelt el, világszerte pedig összesen 50 millió példányban, ezzel minden idők legkelendőbb női albuma lett, és egyben a történelem legkelendőbb soundtrack-albuma is,[158] amivel Houston több Guinness-rekordot is elért.[159]

Houston 1994-ben elnyerte Az év albumának járó Grammy-díjat a filmzenéért, ezzel ő lett a második afroamerikai női előadó, aki ebben a kategóriában nyert, miután Natalie Cole 1992-ben az Unforgettable... with Love című albumáért díjat kapott.[160] Houston nyolc American Music Awards-díjat nyert, az album a pop, az R&B és a felnőtt kortárs album kategóriákban is győzedelmeskedett, és ez az egyetlen album, amely története során ezt elérte. Houston megkapta a legmagasabb kitüntetést, az „Award of Merit”-et is, harmincévesen a legfiatalabb női díjazott lett.[161][f] Emellett az album rekordot jelentő tizenöt Billboard-díjat is nyert Houstonnak, ebből 11-et a tényleges díjátadón, három Soul Train Music Awards-díjat, köztük a Sammy Davis, Jr.-díjat, mint Az év előadója,[162] öt NAACP Image Award-díjat, köztük Az év előadója díjat,[163][164][165] rekordszámú, öt World Music Award-díjat,[166] egy Juno Award-díjat és egy BRIT-díjat.[167] Kilenc évvel azután, hogy először szerepelt a slágerlistákon, Houston a Rolling Stone címlapján szerepelt az 1993. június 10-i számban.

Houston fellépése a Fehér Házban a Nelson Mandela akkori dél-afrikai elnök tiszteletére rendezett állami vacsorán 1994-ben

A The Bodyguard sikere után Houston 1993–94-ben újabb nagyszabású világkörüli turnéra indult (The Bodyguard World Tour). Koncertjei, film- és lemezbevételei révén a Forbes szerint 1993–94-ben ő volt a harmadik legjobban kereső női előadóművész, közvetlenül Oprah Winfrey és Barbra Streisand mögött.[168] Houston az Entertainment Weekly éves Az év előadója rangsorának első öt helyezettje közé került,[169] a Premiere magazin pedig Hollywood 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta.[170]

1994 októberében Houston részt vett és fellépett a Fehér Házban az újonnan megválasztott dél-afrikai elnök, Nelson Mandela tiszteletére rendezett állami vacsorán.[171][172] Világkörüli turnéja végén Houston három koncertet adott Dél-Afrikában Mandela elnök tiszteletére, és több mint 200 000 ember előtt koncertezett; ezzel ő lett az első nagy zenész, aki Mandela győztes választását követően ellátogatott az újonnan egyesített és apartheidmentes országba.[173] A Whitney: The Concert for a New South Africa című koncert egyes részeit az HBO élőben közvetítette, a koncertek bevételét pedig különböző dél-afrikai jótékonysági szervezeteknek ajánlották fel. Az eseményt az ország „legnagyobb médiaeseményének tartották Nelson Mandela beiktatása óta”.[174] Két brunei és szingapúri fellépés után 1995 elején Houston gyermekjótékonysági szervezete még az év júniusában elnyerte a VH1 Honor díját az összes jótékonysági munkájáért.[175]

1995–1997: Az igazira várva, Kinek a papné és Hamupipőke

1995-ben Houston Angela Bassett, Loretta Devine és Lela Rochon mellett szerepelt második filmjében, Az igazira várva című mozifilmben, amely négy afroamerikai nő párkapcsolati problémáiról szólt. Houston játszotta a főszereplő Savannah Jacksont, egy házas férfiba szerelmes tévés producert. Azért választotta a szerepet, mert úgy látta, hogy a film „áttörést jelent a fekete nőkről alkotott kép szempontjából, mert egyszerre mutatja be őket szakemberként és gondoskodó anyaként”.[176] Miután az első helyen nyitott, és az Egyesült Államokban 67 millió dollárt, világszerte pedig 81 millió dollárt hozott a kasszáknál,[177] bebizonyította, hogy egy elsősorban fekete közönséget megcélzó film is át tud lépni a siker felé, miközben megnyitotta az utat más, kizárólag fekete filmek, például a Kortalan szerelem és a 2000-es években népszerűvé vált Tyler Perry-filmek előtt.[178][179][180] A film azért is figyelemre méltó, mert a fekete nőket nem sztereotípiaként, hanem erős középosztálybeli polgárként ábrázolja.[181] A kritikák többnyire pozitívak voltak a szereplőgárdáról. A The New York Times szerint: „Houston levetette azt a védekező nagyképűséget, ami miatt a popsztár alakítása a Több mint testőrben olyan távolinak tűnt.”[182] Houstont a filmben játszott szerepéért ismét jelölték a NAACP Image Awards színésznői díjára, de alulmaradt társával, Bassett-tel szemben.[183]

A film filmzenéjét Babyface írta és készítette, a produceri feladatokat Houston és Clive Davis látta el. Bár Babyface eredetileg azt akarta, hogy Houston vegye fel az egész albumot, ő visszautasította. Ehelyett „azt szerette volna, hogy ez egy olyan album legyen, amelyen a nők hangja kiemelkedő”, és így több afroamerikai női előadót gyűjtött össze a filmzene számára, hogy a film erős nőkről szóló üzenetéhez illeszkedjen.[176] Ennek megfelelően az albumon Houston mellett számos kortárs R&B női előadó is szerepelt, mint például Mary J. Blige, Brandy, Toni Braxton, Aretha Franklin és Patti LaBelle. Houston Exhale (Shoop Shoop) című dala a zene történetében mindössze a harmadik kislemez lett, amely a Billboard Hot 100-as listájának első helyén debütált Michael Jackson You Are Not Alone és Mariah Carey Fantasy című dala után.[184] Ez lett Houston tizenegyedik és egyben utolsó listavezető kislemeze életében. Emellett rekordot jelentő tizenegy egymást követő hetet töltött a második helyen, és nyolc hétig vezette az R&B slágerlistát, ami a második legsikeresebb kislemeze az I Will Always Love You után.

A Count On Me című dal, amelyet Houston a bátyjával, Michaellel és Babyface-szel közösen írt és komponált, és amelyet régi barátjával, CeCe Winans-szel duettben énekelt, a Billboard Hot 100 top tízes listájára került, és később Houston két ASCAP-díjat, egy BMI-díjat és két Grammy-jelölést kapott, köztük A legjobb vizuális média számára írt dalért. Egy harmadik Houston-kislemez, és az utolsó dal a soundtrackről, a Why Does It Hurt So Bad a Hot 100-as listán a 26. helyet érte el. Az album 1996 januárjában a Billboard 200-as lista első helyére került, és később hétszeres platina minősítést kapott az Egyesült Államokban, a világszerte eladott példányszám pedig elérte a 12 milliót.[184] A soundtrack kiváló kritikákat kapott; az Entertainment Weekly szerint: „Az album jól hangzik, ahogyan azt egy Whitney Houston számokkal keretezett csomagtól elvárnánk... a soundtrack kivárja, hogy kifújja magát, érzéki feszültségben lebegve”,[185] és azóta a 100 legjobb filmzene közé sorolta.[186] Az 1997-es díjátadón Houston két American Music Awards-díjat nyert a filmzenéért, köztük A legjobb filmzene és A kedvenc felnőtt kortárs előadó kategóriában.

1996-ban Houston szerepelt a Kinek a papné című vígjátékban Denzel Washington oldalán. Egy lelkész (Courtney B. Vance) gospelénekes feleségét alakította. A film nagyrészt az 1948-as A püspök felesége című film aktualizált remake-je volt, amelyben Loretta Young, David Niven és Cary Grant játszotta a főszerepet. Houston 10 millió dollárt keresett a szerepért, amivel az egyik legjobban fizetett színésznő volt akkoriban Hollywoodban, és a legjobban kereső afroamerikai színésznő Hollywoodban.[187] A kizárólag afroamerikai szereplőkkel készült film mérsékelt sikert aratott, és körülbelül 50 millió dollárt hozott az amerikai jegypénztáraknál.[188] A film után Houston színészi pályafutásának legerősebb kritikáit kapta. A San Francisco Chronicle szerint Houston „maga is meglehetősen angyali, isteni tehetségét mutatja, hogy egyszerre legyen erényes és kacér”, és „szelíd, mégis temperamentumos melegséget áraszt, különösen, amikor gyönyörű énekhangján dicsőíti az Urat”.[189] Houston a filmben nyújtott alakításáért elnyerte a NAACP Image Award-díjat A legjobb filmszínésznő kategóriában.[190]

A filmhez tartozó gospel soundtrackhez Houston az album tizenöt számából kilencet Mervyn Warrennel közösen készített. A hagyományosabb gospel anyagok közül hatot egy kórussal rögzítettek az atlantai Great Star Rising Baptist Churchben. Houston egy duettet is felvett Shirley Caesarral, és a filmzenében édesanyja, Cissy Houston is közreműködött. Megjelenésekor ez lett az első női gospelalbum, amely a Billboard Top Gospel Albums listájának első helyén debütált.[191] Az albumból világszerte hatmillió példányt adtak el, ebből egyedül az Egyesült Államokban hárommilliót, és ezzel minden idők legkelendőbb gospelalbumává vált.[192] Az albumról két sláger jelent meg, a Grammy-jelölt I Believe in You and Me és a Step by Step. A kereskedelmi siker mellett a kritikusok is pozitívan fogadták. Magát az albumot az 1998-as Grammy-n A legjobb R&B album kategóriában jelölték. Houston azonban nem jelent meg a ceremónián, mivel az album nem kapott gospel jelölést.[193][g] Abban az évben Houston két Dove-díjat kapott az albumért, köztük a I Go to the Rock című dalért A legjobb hagyományos gospelfelvételért járó díjat, és a Georgia Mass Choir mellett a NAACP Image Award-díjat is megkapta A legjobb gospelelőadó kategóriában.

1997-ben Houston produkciós cége a Houston Productionsről BrownHouse Productionsre változtatta nevét, és Debra Martin Chase csatlakozott hozzá. Céljuk az volt, hogy „az afroamerikaiak életének olyan aspektusait mutassák be, amelyek eddig nem kerültek képernyőre”, miközben javítják az afroamerikaiak filmes és televíziós ábrázolását.[194] Első projektjük a Rodgers és Hammerstein Hamupipőke című művének televíziós remake-je volt. A társproduceri munka mellett Houston a filmben a Tündérkeresztanya szerepét is eljátszotta Brandy, Jason Alexander, Whoopi Goldberg és Bernadette Peters mellett. Houstonnak eredetileg 1993-ban ajánlották fel Hamupipőke szerepét, de más projektek közbeszóltak.[195] A film több faji szereplőgárda és a nem sztereotipikus üzenet miatt nevezetes.[196] Becslések szerint 60 millióan nézték a különkiadást, ami az ABC-nek az elmúlt 16 év legmagasabb tévés nézettségét jelentette.[197] A film hét Emmy-jelölést kapott, köztük a Kiváló Varieté, Musical vagy Vígjáték kategóriában, és megnyerte a Kiváló művészeti rendezés Varieté, Musical vagy Vígjáték különkiadásban díjat.

Houston és Chase ekkor szerezte meg Dorothy Dandridge történetének jogait. Houston játszotta volna Dandridge-et, az első afroamerikai színésznőt, akit A legjobb színésznőnek járó Oscar-díjra jelöltek. Houston azt akarta, hogy a történetet méltósággal és becsülettel meséljék el.[194] Azonban Halle Berrynek is megvoltak a jogok a projekthez, és az ő változata előbb valósult meg.[198] Még abban az évben Houston tisztelgett bálványai, például Aretha Franklin, Diana Ross és Dionne Warwick előtt, amikor a Whitney: Live from Washington, D.C. című három estés HBO-koncerten előadta slágereiket. A különkiadás több mint 300 000 dollárt gyűjtött a Children’s Defense Fund számára.[199] 1998 februárjában a 34 éves Houston a 12. Soul Train Music Awardson megkapta a Quincy Jones-díjat a szórakoztatóiparban elért kiemelkedő karrierjéért.[200][201]

1998–2000: My Love Is Your Love és Whitney: The Greatest Hits

1998-ra Houston már nyolc éve nem készített teljes hosszúságú stúdióalbumot. Folytak megbeszélések Clive Davisszel egy esetleges Greatest Hits albumról, azonban megegyeztek abban, hogy Houston inkább visszatér a stúdióba egy vadonatúj album elkészítéséhez. A hat hét alatt felvett és kevert albumot – ami a leggyorsabb a Houston-felvételeknél – 1998. november 17-én adta ki My Love Is Your Love címmel. Az albumon Rodney Jerkins, Wyclef Jean és Missy Elliott működött közre. Az albumot az Oscar-díjas When You Believe című duett kísérte,[202] amelyet Mariah Carey énekesnővel készítettek az Egyiptom hercege filmzenéjéből. Egy olyan héten, amely tele volt sztárkiadványokkal, az album a Billboard 200-as listán a tizenharmadik helyen debütált, és 1999 augusztusától kezdve hat héten át vezette az európai Top 100-as albumlistát.[203][204] Az albumról Houston az eddigi legjobb kritikákat kapta. A Rolling Stone szerint Houston „harapós hangon énekel”,[205] a The Village Voice pedig „Whitney eddigi legélesebb és legelégedettebb albumának” nevezte.[206] A Billboard magazin megjegyezte, hogy az album „funkosabb és élesebb hangzású, mint a korábbi kiadványok”, és Houston „nagy ügyességgel kezeli az urban dance, a hip hop, a középtempós R&B, a reggae, a könnyed dalokat és a balladákat”.[207]

Az album öt top 40-es kislemezt hozott a Billboard Hot 100-as listáján, köztük három top ötös kislemezt, a Heartbreak Hotelt, az It’s Not Right but It’s Okay-t és a My Love Is Your Love-ot. A When You Believe a 15. helyen végzett a Hot 100-as listán, míg az album utolsó kislemeze, az I Learned from the Best a 27. helyig jutott. Az album több mint két évig szerepelt a slágerlistákon, és később négyszeres platinalemez lett az Egyesült Államokban négymillió eladott példányszámmal, és világszerte összesen 11 millió példányban kelt el.[50] Az öt kislemezből négy az amerikai Dance Club Songs chart első helyére került, olyanok remixeinek köszönhetően, mint Hex Hector, Junior Vasquez és Thunderpuss. Európában a címadó dal hatalmas sikert aratott, az Eurochart Hot 100-as listájának élére került, és világszerte több mint hárommillió példányban kelt el.[208] 2000 februárjában Houston elnyerte hatodik és egyben utolsó Grammy-díját az It’s Not Right but It’s Okay című dalával A legjobb női R&B vokális teljesítmény kategóriában.[209] Az album európai sikere hozzájárult ahhoz, hogy elnyerje az MTV Europe Music Award Legjobb R&B-nek járó díját.[210][211][212] Houston további négy Grammy-jelölést kapott az albumért, a Heartbreak Hotel című dalhoz készült videóklip pedig 13 év után először jelölést hozott neki az MTV Video Music Awardra.[213]

1999-ben Houston részt vett a VH-1 Divas Live ’99 című műsorában Brandy, Mary J. Blige, Tina Turner és Cher mellett. Ugyanebben az évben Houston 70 állomásos My Love Is Your Love World Tour turnéval indult. Míg az észak-amerikai turnét lemondások gyötörték, Houston publicistája „torokproblémákra és hörghurutra” hivatkozott,[214] az európai turné óriási sikert aratott, és az év legnagyobb bevételt hozó aréna-turnéjaként zárta az évet Európában.[215] 1999 novemberében az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége megrendezte a Century Awards díjátadót, ahol Houston lett az évszázad legsikeresebb R&B női előadója az akkor 51 millió eladott lemezzel, míg a The Bodyguard filmzenéje az évszázad legkelendőbb filmzenealbumának és az évszázad legkelendőbb női előadói albumának járó díjakat kapta.[216] 2000 márciusában Houston a 2000-es Soul Train Music Awards-on az évtized női előadójaként különleges kitüntetést kapott az 1990-es években nyújtott rendkívüli művészi teljesítményéért.[217][218]

2000 májusában világszerte megjelent a Whitney: The Greatest Hits. A kétlemezes album az Egyesült Államokban az ötödik helyen végzett, az Egyesült Királyságban pedig az első helyen.[219] Emellett az album számos más országban is a Top 10-be került.[220] Míg a balladai dalok változatlanul maradtak, az albumon Houston számos gyors tempójú slágerének house/klub remixe található. Az albumon négy új dal is helyet kapott: Could I Have This Kiss Forever (duett Enrique Iglesias-szal), Same Script, Different Cast (duett Deborah Cox-szal), If I Told You That (duett George Michaellel) és a Fine, valamint három olyan sláger, amely még nem szerepelt Houston egyik albumán sem: One Moment in Time, The Star-Spangled Banner és If You Say My Eyes Are Beautiful, egy duett Jermaine Jacksonnal az 1986-os Precious Moments albumról.[221] Az albummal együtt egy VHS és DVD is megjelent, amely Houston legnagyobb slágereinek videóklipjeit, valamint számos nehezen hozzáférhető élő előadást, köztük az 1983-as debütálását a Merv Griffin Show-ban és interjúkat tartalmaz.[222] A lemez később ötszörös platinalemez lett az Egyesült Államokban, miután ötmillió példányban kelt el, világszerte pedig 11 millió példányban.[50][223]

2000–2008: Just Whitney és személyes problémák

Houston outside the Capitol Hill, Washington, D.C., on October 16, 2000

Though Houston was seen as a "good girl" with a perfect image in the 1980s and early 1990s, her behavior had changed by 1999 and 2000. She was often hours late for interviews, photo shoots and rehearsals, she canceled concerts and talk-show appearances and there were reports of erratic behavior.[224][225] Missed performances and weight loss led to rumors about Houston using drugs with her husband. On January 11, 2000, while traveling with Brown, airport security guards discovered half an ounce of marijuana in Houston's handbag at Keahole-Kona International Airport in Hawaii, but she departed before authorities could arrive.[226][227] Charges against her were later dropped,[228] but rumors of drug usage by Houston and Brown would continue to surface. Two months later, Clive Davis was inducted into the Rock and Roll Hall of Fame; Houston had been scheduled to perform at the event, but was a no-show.[229]

Shortly thereafter, Houston was scheduled to perform at the Academy Awards, but was fired from the event by musical director and longtime friend Burt Bacharach. Her publicist cited throat problems as the reason for the cancellation. In his book The Big Show: High Times and Dirty Dealings Backstage at the Academy Awards, author Steve Pond revealed that "Houston's voice was shaky, she seemed distracted and jittery and her attitude was casual, almost defiant"; though she was supposed to perform "Over the Rainbow", she would sing a different song during rehearsals.[230] Houston later admitted she had been fired.[231]

In May 2000, Houston's longtime executive assistant and friend, Robyn Crawford, resigned from Houston's management company.[229] In 2019, Crawford said she had left after Houston declined to seek help for her drug dependency.[232][233] The following month, Rolling Stone published a story stating that Cissy Houston and others had held a July 1999 intervention in which they unsuccessfully attempted to persuade Whitney to obtain drug treatment.[229]

In August 2001, Houston signed one of the biggest record deals in music history, with Arista/BMG. She renewed her contract for $100 million to release six new albums, for which she would also earn royalties.[234][235][236] She later made an appearance on Michael Jackson: 30th Anniversary Special, where her extremely thin frame further spurred rumors of drug use. Her publicist stated, "Whitney has been under stress due to family matters and when she is under stress she doesn't eat."[237] In a 2009 interview with Oprah Winfrey, Houston acknowledged that drug use had been the reason for her weight loss.[238] She canceled a second performance scheduled for the following night.[239] Within weeks, Houston's rendition of "The Star-Spangled Banner" was re-released after the September 11 attacks, with the proceeds donated to the New York Firefighters 9/11 Disaster Relief Fund and the New York Fraternal Order of Police.[240] It reached No. 6 on the US Hot 100, topping its previous position.[241]

In 2002, Houston became embroiled in a legal dispute with John Houston Enterprise. Although the company was started by her father to manage her career, it was actually run by company president Kevin Skinner. Skinner filed a breach of contract lawsuit and sued for $100 million (but lost), stating that Houston owed the company previously unpaid compensation for helping to negotiate her $100 million contract with Arista Records and for sorting out legal matters.[242] Houston stated that her 81-year-old father had nothing to do with the lawsuit. Although Skinner tried to claim otherwise, John Houston never appeared in court.[243] Houston's father later died in February 2003.[244] The lawsuit was dismissed on April 5, 2004, and Skinner was awarded nothing.[245]

Also in 2002, Houston gave an interview with Diane Sawyer to promote her then-upcoming album. During the primetime special, she spoke about her drug use and marriage, among other topics. Addressing the ongoing rumors that she was abusing crack cocaine, she said, "First of all, let's get one thing straight. Crack is cheap. I make too much money to ever smoke crack. Let's get that straight. Okay? We don't do crack. We don't do that. Crack is wack."[231] The "crack is wack" line was drawn from a mural that Keith Haring painted in 1986 on the handball court at 128th Street and Second Avenue in Manhattan.[246] Houston did, however, admit to using alcohol, marijuana, cocaine and pills; she also acknowledged that her mother had urged her to seek help regarding her drug use. She also denied having an eating disorder and that her very thin appearance was connected to drug use. She further stated that Bobby Brown had never hit her, but acknowledged that she had hit him.[231]

In December 2002, Houston released her fifth studio album, Just Whitney. The album included productions from then-husband Bobby Brown, as well as Missy Elliott and Babyface, and marked the first time that Houston did not produce with Clive Davis, as Davis had been released by top management at BMG. Upon its release, Just Whitney received mixed reviews.[247] The album debuted at number 9 on the Billboard 200 chart and it had the highest first week sales of any album Houston had ever released.[248] The four singles released from the album did not fare well on the Billboard Hot 100, but became dance chart hits. Just Whitney was certified platinum in the United States and sold about two million worldwide.[249][250]

In late 2003, Houston released her first Christmas album One Wish: The Holiday Album, with a collection of traditional holiday songs. Houston produced the album with Mervyn Warren and Gordon Chambers. A single titled "One Wish (for Christmas)" reached the Top 20 on the Adult Contemporary chart and the album was certified gold in the US.[251]

In December 2003, Brown was charged with battery following an altercation during which he threatened to beat Houston and then assaulted her. Police reported that Houston had visible injuries to her face.[252]

Having always been a touring artist, Houston spent most of 2004 touring and performing in Europe, the Middle East, Asia and Russia. In September 2004, she gave a surprise performance at the World Music Awards in a tribute to long-time friend Clive Davis. After the show, Davis and Houston announced plans to go into the studio to work on her new album.[253]

In early 2004, Brown starred in his own reality TV program, Being Bobby Brown, on Bravo. The show provided a view of the domestic goings-on in the Brown household. Houston was a prominent figure throughout the show, receiving as much screen time as Brown. The series aired in 2005 and featured Houston in unflattering moments. Years later, The Guardian opined that through her participation in the show, Houston had lost "the last remnants of her dignity".[47] The Hollywood Reporter said that the show was "undoubtedly the most disgusting and execrable series ever to ooze its way onto television".[254] Despite the perceived train-wreck nature of the show, the series gave Bravo its highest ratings in its time slot and continued Houston's successful forays into film and television.[255] The show was not renewed for a second season after Houston said that she would no longer appear in it and Brown and Bravo could not come to an agreement for another season.[256]

Megjegyzések

  1. ↑ Saving All My Love for You, How Will I Know, Greatest Love of All, I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me), Didn’t We Almost Have It All, So Emotional és Where Do Broken Hearts Go
  2. ↑ Az album egyben a történelem legkelendőbb debütáló albuma, amelyet fekete előadó készített.[54]
  3. ↑ Houston mellett többek között a Supremes, a Beatles, Michael Jackson, Mariah Carey, Janet Jackson és The Weeknd is elérték ezt.[109]
  4. ↑ José Feliciano változata 1968 novemberében az 50. helyig jutott.
  5. ↑ Houston megosztja ezt a bravúrt Lionel Richie énekessel.[142]
  6. ↑ Az érdemdíj legfiatalabb kitüntetettje továbbra is Michael Jackson, aki 1984 januárjában, 25 évesen nyerte el a díjat.
  7. ↑ Houston az Entertainment Tonightnak elmondta: „alapvetően ez volt az én gospel albumom, és teljesen kizárták a gospel kategóriából. Idén nem megyek... Elegem van abból, hogy az emberek nem ismerik el az elvégzett munkát”.[193]

Források

  1. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :17 nevű lábjegyzeteknek
  2. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) nytimesjon nevű lábjegyzeteknek
  3. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :3 nevű lábjegyzeteknek
  4. ↑ The Voice - Whitney's Talent Remembered. Sky News, 2012. február 12. (Hozzáférés: 2024. január 13.)
  5. ↑ The best-selling singles in history. Medium, 2022. március 7. (Hozzáférés: 2023. december 29.)
  6. ↑ Schrodt, Paul: The 10 biggest record deals of all time, ranked. Insider , 2016. május 25. (Hozzáférés: 2021. július 29.)
  7. ↑ Halperin, Ian: Whitney Houston's Fortune In Limbo Amid Bobbi Kristina Tragedy. The Hollywood Reporter , 2015. június 19. (Hozzáférés: 2023. október 9.)
  8. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) nytimesobit nevű lábjegyzeteknek
  9. ↑ Whitney, dir. Kevin MacDonald, 2018
  10. ↑ Smith, Jessie Carney. Notable Black American women. VNR AG, 304–305. o. (1996). ISBN 978-0-8103-9177-2 
  11. ↑ Cissy Houston Remembers Elvis Presley | Elvis Interviews. elvis.com.au . (Hozzáférés: 2020. április 10.)
  12. ↑ Grammy Awards Nominees 1969 - Grammy Awards Winners 1969. (Hozzáférés: 2022. december 4.)
  13. ↑ Cissy Houston - Artist (GRAMMY.com). Grammy Award. (Hozzáférés: 2023. március 6.)
  14. ↑ Houston, Cissy. „Visionary Project Video – Cissy Houston: My Family”, 2009. szeptember 2.. [2018. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. február 11.) 
  15. ↑ „Whitney's godmother: 'She was a light'”, Nancy Grace spoke with Whitney Houston's and Rock and Roll Hall of Fame singer Darlene Love, 2012. február 13.. [2013. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. február 17.) 
  16. ↑ Whitall, Susan: Aretha Franklin recalls meeting a young Whitney Houston. The Queen of Soul corrected one thing about her relationship to Houston. She says she wasn't Houston's godmother, but a sort of honorary aunt.. The Detroit News. (Hozzáférés: 2012. február 18.)[halott link]
  17. ↑ Whitney Houston Sings Her Way To Stardom With Hit Album, Road Tour, 59. o. (1985. augusztus 26.) 
  18. ↑ Jeremiah Burke Sanderson – New Bedford Historical Society (amerikai angol nyelven). (Hozzáférés: 2020. november 7.)
  19. ↑ Lapp, Rudolph M. (1968. november 19.). „Jeremiah B. Sanderson: Early California Negro Leader”. The Journal of Negro History 53 (4), 321–333. o. DOI:10.2307/2716356. ISSN 0022-2992. JSTOR 2716356. 
  20. ↑ „John Russell Houston III”, The Star-Ledger , 2021. január 17. (Hozzáférés: 2022. december 4.) 
  21. ↑ "Top 10 Things You May Not Know About Whitney Houston" Archiválva 2018. november 19-i dátummal a Wayback Machine-ben.. ABC. February 16, 2012. Retrieved November 4, 2012.
  22. ↑ Michael Houston 'Devastated' At Death Of Sister. Entertainment Wise, 2012. február 12. [2012. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 4.)
  23. ↑ Gardner, Elysa. „Cissy Houston remembers Whitney, with love and candor”, USA Today , 2013. január 28. (Hozzáférés: 2017. december 19.) 
  24. ↑ Kenner, Rob. Whitney & Bobby – Addicted to Love, 204. o. (2005. szeptember 1.) 
  25. ↑ Bowman, Jeffrey. Diva: the totally unauthorized biography of Whitney Houston. Harper, XII-XIII. o. (1994. november 19.). ISBN 9780061008535 
  26. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) auto nevű lábjegyzeteknek
  27. ↑ a b DeCurtis, Anthony: Whitney Houston: Down and Dirty. Rolling Stone, 1993. június 10. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  28. ↑ Bowman, Jeffrey. Diva: the totally unauthorized biography of Whitney Houston. Harper, 58. o. (1994. november 19.). ISBN 9780061008535 
  29. ↑ a b c Bronson, Fred. The Billboard book of number 1 hits. Random House Digital, 629. o. (2003. október 1.). ISBN 978-0-8230-7677-2 
  30. ↑ a b Singer Whitney Houston A Model Of Success, 32. o. (1990. július 16.) 
  31. ↑ Wilson, Julee: Whitney Houston Graces Cover Of Seventeen Magazine, November 1981 (PHOTO). HuffPost, 2012. február 13.
  32. ↑ a b Fekadu, Mesfin: Whitney Houston Gospel Songs from 'I Go to the Rock' Explained - The Hollywood Reporter. The Hollywood Reporter, 2023. március 22. (Hozzáférés: 2023. április 26.)
  33. ↑ Norment, Lynn. Forever Daddy's Girl, 136. o. (1990. június 1.) 
  34. ↑ Holtzman, Michael: Fall River music businessman was instrumental in launching Whitney Houston's early career. Wicked Local, 2012. február 14. (Hozzáférés: 2023. április 26.)
  35. ↑ Whitney Houston: The Long Road to Overnight Stardom. Billboard, 1986. december 1. (Hozzáférés: 2023. április 26.)
  36. ↑ Grein, Paul: HOUSTON HITS: MASTER PLAN, BLIND LUCK. Los Angeles Times, 1986. június 8. (Hozzáférés: 2023. április 26.)
  37. ↑ Christgau, Robert: Material she was a great song writer. RobertChristgau.com. (Hozzáférés: 2007. december 12.)
  38. ↑ Ripol, Vince: Paul Jabara & Friends Album Review. AllMusic. (Hozzáférés: 2019. július 27.)
  39. ↑ Whitney Houston: For Talented Young Star, Singing Is A Family Tradition, 155. o. (1985. december 1.) 
  40. ↑ "The Merv Griffin Show" Episode dated 23 June 1983 (TV Episode 1983). IMDb . (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  41. ↑ „Whitney Houston: Watch her earliest TV appearances”, Los Angeles Times, 2012. február 12. (Hozzáférés: 2019. július 27.) 
  42. ↑ Finkelman, Paul. Encyclopedia of African American history, 1896 to the present: from the age of segregation to the twenty-first century. Oxford University Press, 459–460. o. (2009). ISBN 978-0-19-516779-5 
  43. ↑ Scoppa, Bud. „The Long Road To Overnight Stardom”, 1986. december 1. 
  44. ↑ Wynn, Ron: 'Love Language Album Review. AllMusic. [2009. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 14.)
  45. ↑ Arista Aims New Houston Album at 'Core Urban' Fans, 64. o. (2002. december 14.) 
  46. ↑ Lovejoy, Hannah: Listen to a young Whitney Houston's stunning vocal in unearthed TV 'Steak & Ale' Advert. Bennigans, 2021. október 25. (Hozzáférés: 2023. április 26.)
  47. ↑ a b Sullivan, Caroline. „Whitney Houston obituary”, The Guardian, 2012. február 11. (Hozzáférés: 2019. július 27.) 
  48. ↑ a b c Charts '86, 52. o. (1986. december 27.) 
  49. ↑ Whitney Houston - Chart History: Billboard 200. Billboard. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
  50. ↑ a b c d e f American album certifications – Whitney Houston. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége. (Hozzáférés: 2023. június 19.) Ha szükséges, kattints ide Advanced, kattints ide Format, válaszd ki Album, kattints ide SEARCH. {{||}}
  51. ↑ Bekheet, Dia: Music Industry Pays Tribute to Whitney Houston. VOA, 2012. február 11.
  52. ↑ „Inside Whitney's world”, NBC News, 2013. szeptember 28. (Hozzáférés: 2017. június 18.) 
  53. ↑ Philly reflects on Houston's legacy. The Philadelphia Tribune, 2012. február 14. (Hozzáférés: 2017. június 18.)
  54. ↑ Kynaston, Nic. Guinness world records 2000. Guinness World Records Limited, 126. o. (2000. november 19.). ISBN 978-1-892051-00-4 
  55. ↑ Shewey, Don: Music Review: Whitney Houston'. Rolling Stone, 1985. június 6. [2011. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 17.)
  56. ↑ Holden, Stephen. „Critic's Choice; Pop Music”, The New York Times , 1985. május 12., A2. oldal 
  57. ↑ Grein, Paul. „Houston Hits: Master Plan, Blind Luck”, Los Angeles Times, 1986. június 8. 
  58. ↑ Whitney Houston's Success Is Global, 54. o. (1985. június 8.) 
  59. ↑ Tina, Whitney Top Picks For Annual Grammy Awards, 57. o. (1986. január 27.) 
  60. ↑ 'We Are The World' Big Winner At 28th Grammys, 14. o. (1986. március 17.) 
  61. ↑ Harrington, Richard. „Dire Straits Tops List for Grammy's; We are the World Wins 6 Nominations”, The Washington Post , 1986. január 10. 
  62. ↑ 'Cosby Show' Snubbed At Emmy Awards Ceremony; Receives Only One Honor, 16. o. (1986. október 13.) 
  63. ↑ Whitney, Aretha, Stevie Snare Honors At Recent American Music Awards, 56. o. (1986. február 17.) 
  64. ↑ Whitney Houston: Why Success Won't Go to Her Head, 58. o. (1987. február 16.) 
  65. ↑ SINGER WHITNEY HOUSTON HITS A HIGH NOTE EARLY IN HER CAREER. Orlando Sentinel, 1985. augusztus 4. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  66. ↑ Holden, Stephen. „POP: WHITNEY HOUSTON IN CARNEGIE HALL DEBUT”, New York Times, 1985. október 29. (Hozzáférés: 2023. május 17.) 
  67. ↑ „Whitney Houston”. Headliners And Legends.
  68. ↑ a b  (2001). Whitney Houston Reminisces About '80s Music on MTV (2001 interview). MTV.
  69. ↑ a b c d Whitney Houston's 1985 MTV Debut Broke Barriers for Black Artists, 2023. február 12. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  70. ↑ Traister, Rebecca: Didn't She Almost Have It All. Salon, 2006. április 13. (Hozzáférés: 2019. július 27.)
  71. ↑ Rizzo, Frank. „Houston Tops New Wave of Women With Pop Punch Aplenty”, Orlando Sentinel , 1987. augusztus 30., 11. oldal 
  72. ↑ Hunt, Dennis. „Anita Baker: 'Most Powerful Black Woman Singer of 80s'”, San Francisco Chronicle , 1987. február 1., 44. oldal 
  73. ↑ 500 Greatest Albums of All Time. Rolling Stone, 2003. november 18. [2010. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 17.)
  74. ↑ The Definitive 200. The Rock & Roll Hall of Fame, 2007. [2008. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 15.)
  75. ↑ Gundersen, Edna. „25 years of memorable musical moments”, USA Today, 2007. június 18. (Hozzáférés: 2008. január 1.) 
  76. ↑ Aletti, Vince: Review: Whitney'. Rolling Stone, 1987. augusztus 13. [2011. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 16.)
  77. ↑ a b Whitney Breaks Record For Consecutive No. 1 Tunes, 54. o. (1988. május 2.) 
  78. ↑ a b Billboard, 104. o. (2000. május 13.) 
  79. ↑ Chart Check [Billboard 200: SZA Joins Whitney Houston & Mariah Carey As Only Black Women To Have 10-Week Runs at #1], 2023. március 4. (Hozzáférés: 2023. június 3.)
  80. ↑ First solo female to debut at No. 1 on the Billboard albums chart. Guinness World Records, 1987. június 27. (Hozzáférés: 2023. június 10.)
  81. ↑ This Day in Black History: June 27, 1987. BET.com . [2019. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 7.)
  82. ↑ Battle and Jackson Top Grammy Award Nominees, 56. o. (1988. február 1.) 
  83. ↑ Blacks Turn Grammys Into A Show Biz Extravaganza, 52. o. (1988. március 21.) 
  84. ↑ Anita Baker, Whitney Houston Top Black Winners At Recent American Music Awards Show, 60. o. (1988. február 15.) 
  85. ↑ Houston, D. J. Jazzy Jeff & Fresh Prince, Jackson Top American Music Awards, 55. o. (1989. február 20.) 
  86. ↑ „Showtime: Jackson is top winner at Soul Train Awards”, The Washington Afro American, African-American News & Information Consortium, 1988. április 5., 6C. oldal (Hozzáférés: 2010. június 28.) 
  87. ↑ MacDonald, Patrick. "U2, Bon Jovi were top concert acts of 1987". The Seattle Times. January 15, 1988. Page 5. Retrieved May 16, 2008.
  88. ↑ Robert Hilburn: U2's $35-Million Gross Is Highest for '87 Tour. Los Angeles Times, 1988. január 23. (Hozzáférés: 2022. december 6.)
  89. ↑ a b Cosby's $84 Million Makes Him Richest Entertainer, 52–53. o. (1987. szeptember 28.) 
  90. ↑ "Forbes Names Jackson as the Best-Paid Star 5 Women, 3 Boxers on List of 40 Celebrities". Los Angeles Times. September 19, 1988. Page 2.
  91. ↑ Michael Jackson Earns $97 Million To Become Highest Paid Entertainer, 12. o. (1988. október 3.) 
  92. ↑ a b Whitney Houston Uses Fame To Help Good Causes, 59. o. (1988. június 20.) 
  93. ↑ Gilchrist, Jim. „Diva Will Always Love Limelight”, The Scotsman, 2009. augusztus 23. (Hozzáférés: 2010. január 12.) 
  94. ↑ Watrous, Peter. „Pop Music's Homage to Mandela”, The New York Times, 1988. június 13. 
  95. ↑ Whitney Houston's Concert Raises $250,000 For UNCF, 54. o. (1988. szeptember 19.) 
  96. ↑ Whitney, Aretha On Summer Olympics Album, 59. o. (1988. szeptember 12.) 
  97. ↑ 1988 UK Number Ones. number-ones.co.uk. (Hozzáférés: 2010. január 12.)
  98. ↑ October 24, 1988 Single Top 100. charts.de, 1988. október 24. [2014. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 12.)
  99. ↑ Tufayel, Ahmed: Whitney Houston's 'One Moment in Time': The Anatomy of an Olympic Anthem. Newsweek, 2016. augusztus 5. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
  100. ↑ Abou. (Hozzáférés: 2023. május 18.)
  101. ↑ Whitney Houston Foundation for Children. [2014. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  102. ↑ „”. A History of Soul Music. VH1. 2007. október 18.
  103. ↑ a b Duckett Cain, Joy. The Soul of Whitney (2003. december 1.) 
  104. ↑ Ebony, 112. o. (1991. május 1.) 
  105. ↑ a b Whitney Houston Talks About The Men In Her Life – And The Rumors, Lies And Insults That Are The High Price Of Fame, 111–118. o. (1991. május 1.) 
  106. ↑ Hunter, James: Review: I'm Your Baby Tonight'. Rolling Stone, 1991. január 10. [2012. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 16.)
  107. ↑ Browne, David: Music Review: I'm Your Baby Tonight', 1990. november 23. [2012. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 16.)
  108. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) whitneybillboard nevű lábjegyzeteknek
  109. ↑ a b Trust, Gary: The Weeknd Matches Michael Jackson for Hot 100 history. Billboard, 2023. március 10. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  110. ↑ Music's 30 Fiercest Feuds and Beefs. Rolling Stone, 2017. szeptember 15. [2017. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 10.)
  111. ↑ Monie Love Talks About Her First New Solo Project in 30 Years. BET, 2023. április 6. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
  112. ↑ Copsey, Rob: Higher Love is now Whitney Houston's longest-running single ever on the Top 100 Official UK Singles Chart. Official Charts Company, 2020. február 28. (Hozzáférés: 2021. május 20.)
  113. ↑ a b Pareles, Jon. „Pop View; Caution: Now Entering The War Zone”, The New York Times, 1991. február 24. (Hozzáférés: 2008. október 5.) 
  114. ↑ Whitney Houston Did Not Lip-Sync National Anthem, 60. o. (1991. március 18.) 
  115. ↑ Spokane Chronicle – Google News Archive Search
  116. ↑ The Daily Gazette – Google News Archive Search
  117. ↑ a b „Hudson's Super Bowl Lip-Sync No Surprise to Insiders”, ABC News, 2009. február 3. (Hozzáférés: 2013. január 22.) 
  118. ↑ „Was Whitney live, or was she Memorex?”, The Daily Gazette Co., 1991. március 5., A6. oldal (Hozzáférés: 2011. március 31.) 
  119. ↑ Whitney Houston's Star Spangled Banner To Be Released On Cassette, 31. o. (1991. február 18.) 
  120. ↑ Otfinoski, Steven. African Americans in the performing arts. Infobase Publishing, 116–. o. (2010. április 1.). ISBN 978-0-8160-7838-7 
  121. ↑ Houston Raises $500,000 For Red Cross; Named To Its Board Of Governors, 37. o. (1991. június 17.) 
  122. ↑ Blair, Tom. "The village verbiage collector". The San Diego Union. May 23, 1991. Page B1.
  123. ↑ „Jennifer Hudson delivers on Super Bowl stage”, The Washington Times, News World Media Development, 2009. február 2. (Hozzáférés: 2011. március 27.) 
  124. ↑ 100 Greatest Moments That Rocked TV (20–1). VH1. [2008. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
  125. ↑ Gold & Platinum – Search Results for "The Star Spangled Banner" single and its video single. Recording Industry Association of America, 2001. október 3. [2013. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 17.)
  126. ↑ Smith, Patricia. "Mom, apple pie and Whitney Houston in concert for troops" Archiválva 2013. július 25-i dátummal a Wayback Machine-ben.. The Boston Globe April 1, 1991.
  127. ↑ Hodges, Anne. "Hope opens his home to U.S. troops". Houston Chronicle April 6, 1991.
  128. ↑ Wilker, Deborah. "Whitney Houston: Bigger – but better?" Fort Lauderdale Sun Sentinel. June 13, 1991. Page 3E.
  129. ↑ Jones, James T. "Whitney is so emotional, soulful in concert". USA Today. April 19, 1991. Page 01D.
  130. ↑ Up close with Whitney Houston. Entertainment Weekly, 1993. február 5. [2014. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 28.)
  131. ↑ Kempley, Rita. „The Bodyguard”, The Washington Post , 1992. november 25. (Hozzáférés: 2011. október 30.) 
  132. ↑ Maslin, Janet. „Review/Film: The Bodyguard; Tragic Flaw Meets Pampered Pop Star Over Multiple Risks”, The New York Times , 1992. november 25. (Hozzáférés: 2011. október 29.) 
  133. ↑ People's Choice noms out. Variety, 1993. február 3. (Hozzáférés: 2023. június 3.)
  134. ↑ A look back at 1993 and the second annual MTV Movie Awards. Uproxx, 2013. április 14. (Hozzáférés: 2023. június 3.)
  135. ↑ All Time Box Office Domestic Grosses. Box Office Mojo. (Hozzáférés: 2010. január 12.)
  136. ↑ The Bodyguard - Box Office Mojo. (Hozzáférés: 2022. december 6.)
  137. ↑ Whitney Houston Estate to Reissue 'The Bodyguard' Soundtrack for 25th Anniversary. EBONY , 2017. október 13.
  138. ↑ Crisafulli, Chuck: Deep 10: Whitney Houston's The Bodyguard – Original Soundtrack Album. National Academy of Recording Arts and Sciences, 2016. november 17. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  139. ↑ Jazz, popular, etc. Peri Press, 174. o. (1994) 
  140. ↑ Sablon:Cite webb
  141. ↑ James T. Jones IV. „Houston heroic on 'Bodyguard' album”, USA Today, 1992. november 17.. [2012. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. szeptember 25.) 
  142. ↑ a b DeKnock, Jan. „Whitney Houston Hits 4th 'Triple'”, Chicago Tribune , 1993. január 15. (Hozzáférés: 2011. március 17.) 
  143. ↑ Whitney Houston Joins Taylor Swift And Mariah Carey In An Extremely Rare Musical Feat. Forbes, 2022. január 12. (Hozzáférés: 2022. február 4.)
  144. ↑ Billboard, 10. o. (1998. április 11.) 
  145. ↑ Trust, Gary: Battle of the Divas, Round 3. Billboard, 2009. augusztus 28. (Hozzáférés: 2010. szeptember 25.)
  146. ↑ Whitney Houston's 'I Will Always Love You' Is Certified Diamond by RIAA. Billboard, 2022. január 13. (Hozzáférés: 2022. február 4.)
  147. ↑ Best-selling single by a female artist (US). Guinness World Records. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  148. ↑ „FIVE FAST FACTS ABOUT WHITNEY HOUSTON”, Houston Symphony, 2013. május 26. (Hozzáférés: 2014. december 2.) 
  149. ↑ 5 Things About Whitney Houston (amerikai angol nyelven), 2023. február 23. (Hozzáférés: 2023. december 2.)
  150. ↑ Rock On The Net: Grammy Awards: Record of the Year. rockonthenet.com
  151. ↑ Billboard, 110. o. (2000. május 13.) 
  152. ↑ MacMinn, Aleene. „Morning Report: Pop/Rock”, Los Angeles Times , 1992. december 31. (Hozzáférés: 2010. szeptember 1.) 
  153. ↑ "Whitney Houston gets a boost from Bodyguard". The Globe and Mail. January 1, 1993. Page C6.
  154. ↑ Billboard Hot 100 (the week of March 13, 1993). Billboard, 1993. március 13. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
  155. ↑ DeKnock, Jan. „Houston Still Plugged In As Contender”, Chicago Tribune , 1993. március 19., O. oldal (Hozzáférés: 2011. október 29.) 
  156. ↑ Billboard, 85. o. (2001. december 8.) 
  157. ↑ Billboard, 134–. o. (1993. március 13.) 
  158. ↑ „Exclusive: Whitney Houston's 'Bodyguard' turns 25 with never-before-seen performance”, USA Today, 2017. november 9. (Hozzáférés: 2019. január 3.) 
  159. ↑ The Bodyguard Soundtrack worldwide sales:
  160. ↑ Dominguez, Alessa: This Is How The Biggest Movie Soundtrack Of All Time Got Made. BuzzFeed News , 2017. november 21. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  161. ↑ Whitney Houston Eight American Music Awards Make Her Top Female Winner, 56. o. (1994. február 28.) 
  162. ↑ The Rhythm and the Blues: 8th Soul Train Awards Are Aglow With Stellar Performances, Star Appearances, 34. o. (1994. március 26.) 
  163. ↑ Stars Shine At The NAACP Image Awards, 34. o. (1994. február 1.) 
  164. ↑ The Rhythm and the Blues: Tupac's Loss May Preserve Awards' Image; New Indies Form Out West And Down South, 15. o. (1994. január 15.) 
  165. ↑ Leonardi, Marisa. „Michael Jackson Shares Whitney Houston's Spotlight, Honors: Houston wins five NAACP Image Awards, but Jackson gets cheers in a show marked by controversy”, Los Angeles Times , 1994. január 7. (Hozzáférés: 2010. június 29.) 
  166. ↑ World Music Awards Gaining Stature, 41. o. (1994. május 21.) 
  167. ↑ The BRITs 1994 Winners & Nominees. British Phonographic Industry, 1994. február 14. (Hozzáférés: 2010. június 29.)
  168. ↑ "Spielberg Dethrones Oprah As Highest-Paid Entertainer" The San Francisco Chronicle. September 12, 1994. Page C16.
  169. ↑ „Steven Spielberg Is Mr. Entertainer”, San Francisco Chronicle, 1994. december 24., D11. oldal 
  170. ↑ Keogh, Jim. „Few women producers make the top 100 list”, Telegram & Gazette, 1993. április 15., C2. oldal 
  171. ↑ Kelly, Katy. „Greeting Mandela with elegance and esteem”, USA Today, 1994. október 5., D02. oldal 
  172. ↑ Lelyveld, Nita. „White House Lionizes Mandela”, The Free Lance–Star, 1994. október 5., A8. oldal (Hozzáférés: 2011. június 12.) 
  173. ↑ Paeth, Greg. „HBO worth seeing”, Cincinnati Post, 1994. november 9., 7B. oldal 
  174. ↑ Whitney In South Africa, 116–124. o. (1995. február 1.) 
  175. ↑ Billboard, 38–. o. (1995. július 15.) 
  176. ↑ a b No More Prissy. Time, 1995. december 4. [2008. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 17.)
  177. ↑ Waiting to Exhale (1995). Box Office Mojo , 1996. március 2. (Hozzáférés: 2010. június 13.)
  178. ↑ African American Filmmakers, African American Films: A Bibliography of Materials in the UC Berkeley Library. Berkeley, CA: UC Berkeley Library 
  179. ↑ Ascher-Walsh, Rebecca: Back in the Groove?. Entertainment Weekly, 1998. augusztus 14. [2014. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  180. ↑ LaPorte, Nicole: Diary of a Mad Niche Hit. Variety, 2005. március 6. [2009. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  181. ↑ Heavy Breathing. Time, 1996. január 15. [2008. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 17.)
  182. ↑ „Waiting to Exhale (1995) Film Review;4 Divas Have Lots Of Fun Telling Off Mr. Wrong”, The New York Times, 1995. december 22. (Hozzáférés: 2014. december 1.) 
  183. ↑ The 27th NAAPC Image Awards Official Ballot, 20–22. o. (1996. február 3.) 
  184. ↑ a b Cane, Clay: 'Waiting To Exhale' Celebrates 15 Years Today. BET.com , 2010. december 21. [2021. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  185. ↑ Entertainment Weekly, 73. o. (1995. december 1.) 
  186. ↑ 100 Best Movie Soundtracks. Entertainment Weekly, 2001. október 12. [2014. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 17.)
  187. ↑ Laurence, Charles. „The Arts: The gospel according to Whitney”, The Daily Telegraph, 1996. december 14. 
  188. ↑ Box office / Business for "The Preacher's Wife". IMDb, 1996. december 13. (Hozzáférés: 2008. február 15.)
  189. ↑ Stack, Peter. „Human Comedy's Divine in 'Preacher's Wife'”, San Francisco Chronicle, 1996. december 13. 
  190. ↑ Ebony's 50th Anniversary Show, Denzel Washington Among NAACP Image Award Winners, 60–61. o. (1997. március 3.) 
  191. ↑ Whitney Houston Chart History: Top Gospel Albums. Billboard. (Hozzáférés: 2023. július 16.)
  192. ↑ Whitney Houston 1996 Interview Sheds Light on Movie Career, Personal Demons. Moviefone. AOL, 2012. február 13. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 1.)
  193. ↑ a b Whitney May Pass on Grammys Over Gospel Snub. MTV, 1998. február 18. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
  194. ↑ a b Whitney Scores As Producer and Star. Ebony, 1997. november 1. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  195. ↑ Purdum, Todd S.. „Television; The Slipper Still Fits, Though the Style Is New”, The New York Times, 1997. november 2. 
  196. ↑ Whitney & Brandy in Cinderella. Ebony, 1997. november 1. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  197. ↑ „TV Notes; Happy Ending For 'Cinderella'”, The New York Times, 1997. november 5., 7. oldal 
  198. ↑ „Whitney Houston To Take On "Christie Love”, MTV News, 1997. április 9. 
  199. ↑ „Streetwise Houston tries new approach Singer's tour hits town Monday” (Article ID: R00018180056), The Washington Times, 1999. július 3. 
  200. ↑ Badu Heads Soul Train; Singer Picks Up 4 Awards, 10. o. (1998. március 14.) 
  201. ↑ Soul Train Music Awards Library: 1998 The 12th Soul Train Music Awards. Don Cornelius Productions, Inc, 1998. február 27. [2013. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 30.)
  202. ↑ The 71st Academy Awards (1999) Nominees and Winners. Academy of Motion Picture Arts and Sciences, 1999. március 21. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  203. ↑ The Billboard 200 chart listing for the week of December 5, 1998, 126. o. (1998. december 5.) 
  204. ↑ Eurochart Hot 100 Singles / European Top 100 Albums, 11–12. o. (1999. augusztus 21.). OCLC 29800226 
  205. ↑ Vibe. Vibe Vixen, 1999. április 1.
  206. ↑ Aletti, Vince: Look Who's Ticking. The Village Voice , 1998. december 8. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  207. ↑ Houston Finds a New Groove with Arista Set, 1, 86. o. (1998. október 31.) 
  208. ↑ "My Love Is Your Love" single; triple platinum worldwide, 137. o. (1999. november 20.) 
  209. ↑ Whitney Houston - Grammy History. Grammy Awards. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
  210. ↑ „Entertainment: Dublin gears up for MTV show”, BBC News, 1999. november 11. (Hozzáférés: 2010. július 3.) 
  211. ↑ Spears Tops 1999 MTV Europe Music Awards. Billboard, 1999. november 12. [2012. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 2.)
  212. ↑ Ives, Brian: Bono Honored As Britney Spears Dominates MTV Europe Awards. MTV Network, 1999. november 12. (Hozzáférés: 2010. július 3.)
  213. ↑ 1999 MTV Video Music Awards. MTV Network, 1999. szeptember 9. (Hozzáférés: 2010. július 3.)
  214. ↑ „US city makes $100,000 Whitney claim”, BBC News, 1999. augusztus 26. (Hozzáférés: 2018. március 3.) 
  215. ↑ Whitney Houston World Tour '99 Becomes Europe's Highest Grossing Arena Tour of the Year. AllBusiness.com, 1999. október 19. [2009. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  216. ↑ The American Recording Industry Announces its Artists of the Century. Recording Industry Association of America, 1999. november 10. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 23.)
  217. ↑ Basham, David: TLC Nominated For Three Soul Train Music Awards. MTV, 2000. február 11. (Hozzáférés: 2010. július 4.)
  218. ↑ TLC Rides Soul Train, 20. o. (2000. március 18.) 
  219. ↑ The Billboard 200 chart listing for the week of June 3, 2000, 116. o. (2000. június 3.) 
  220. ↑ Hits of the World, 72–73. o. (2000. június 17.) 
  221. ↑ Reviews & Previews: Spotlight, 26. o. (2000. május 20.) 
  222. ↑ Huey, Steve: Whitney: The Greatest Hits review. AllMusic. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  223. ↑ Florida Orchestra Sues Arista Over Anthem. Billboard, 2001. december 17. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  224. ↑ Whitney Houston biography. Rolling Stone, 2012. [2009. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 12.)
  225. ↑ Larry McShane, "Whitney Houston Gets Bad Press", The Washington Post, April 6, 2000.
  226. ↑ „Whitney Houston reportedly Escapes Drug Arrest in Hawaii”, MTV News, 2000. január 17. 
  227. ↑ Whitney Houston Faces Charges (amerikai angol nyelven). CBS News, 2000. szeptember 29.
  228. ↑ Fears for Whitney Houston Grow. TCM Breaking News, 2001. szeptember 11. [2009. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva].
  229. ↑ a b c Whitney Insider Tells of Drug Use, Failed Intervention. Rolling Stone, 2000. június 7. [2009. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva].
  230. ↑ Movie & TV News @ IMDb, "Houston's Oscar Confusion" Archiválva 2017. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben., December 23, 2004. Houston was replaced at that Oscar telecast by singer Faith Hill.
  231. ↑ a b c Diane Sawyer, Interview, ABC Primetime, December 4, 2002 (transcript available here [1]).
  232. ↑ McNeil, Liz: Whitney Houston First Tried Cocaine at 14 Years Old Says Best Friend Robyn Crawford in New Memoir. People , 2019. november 7. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  233. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) auto1 nevű lábjegyzeteknek
  234. ↑ Lafranco, Robert: The Rolling Stone Money Report. Rolling Stone, 2002. július 4. [2007. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 15.)
  235. ↑ Whitney Houston Signs $100 Million Contract with Arista Records, 18. o. (2001. augusztus 20.) 
  236. ↑ Cite web-hiba: az url paramétert mindenképpen meg kell adni!Mitchell, Gail: . Billboard, 2002. december 14.
  237. ↑ Knolle, Sharon. „Reports of Whitney Houston's Death Denied”, ABC News, 2001. szeptember 13. (Hozzáférés: 2019. július 27.) 
  238. ↑ Winfrey, Oprah: Remembering Whitney: The Oprah Winfrey Interview (video). Oprah Winfrey Network, 2009. szeptember 1. [2021. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 25.)
  239. ↑ „In Switch, Whitney Houston Has to Sell an Album”, The New York Times', 2002. november 11., C0009. oldal 
  240. ↑ „Whitney Houston's 'Star-Spangled Banner' To Wave Again”, MTV Networks (Viacom), 2001. szeptember 17. (Hozzáférés: 2019. július 27.) 
  241. ↑ Whitney Houston Billboard chart history. Billboard. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  242. ↑ „Whitney Houston Sued For $100 Million By Dad's Company”, MTV, 2002. október 8. (Hozzáférés: 2019. július 27.) 
  243. ↑ Whitney Houston is sued for $100 million by her father's entertainment company, 64. o. (2002. október 28.) 
  244. ↑ Friedman, Roger. „Whitney and Bobby No-Shows at Dad's Funeral”, Fox News, 2003. február 10. (Hozzáférés: 2019. július 27.) 
  245. ↑ „Judge throws out Houston lawsuit”, BBC News, 2004. április 15. (Hozzáférés: 2008. január 15.) 
  246. ↑ Crack is Wack, 1986. The Keith Haring Foundation. (Hozzáférés: 2019. július 28.)
  247. ↑ Just Whitney" by Whitney Houston. Metacritic. (Hozzáférés: 2019. július 27.)
  248. ↑ Vibe, 186. o. (2003. szeptember 1.) 
  249. ↑ RIAA Certification Searchable Database. Record Industry Association of America, 2003. január 10. [2007. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 13.)
  250. ↑ Norment, Lynn. L.A. Reid: The Most Powerful Black In The Music Business, 116–124. o. (2003. június 1.) 
  251. ↑ 10 Great R&B Christmas Songs. Live About, 2019. május 24. (Hozzáférés: 2019. július 27.)
  252. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :0 nevű lábjegyzeteknek
  253. ↑ Cashmere, Paul. „Whitney Back With Clive Davis”, 2004. szeptember 17.. [2012. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  254. ↑ Barry Garron, "'Being Bobby Brown' Is Disgusting", MSNBC, June 29, 2005.
  255. ↑ Steve Rogers, "Report: Bravo's 'Being Bobby Brown' coming back for second season", RealityTV World, October 31, 2005.
  256. ↑ "Brown Reality Show Cancelled" Archiválva 2018. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben., SFGate, The Daily Dish, January 10, 2007.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Varhegy/próbalap&oldid=26820892”