Ugrás a tartalomhoz

Heraldikai lexikon/Apor Péter

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
(Apor Péter szócikkből átirányítva)

Apor Péter (altorjai báró) (Altorja, 1676. június 3. – Altorja, 1752. szeptember 22.) történetíró, főispán, királybíró

Származása, gyermek- és ifjúkora

[szerkesztés]

Atyja, báró Apor János korán (már fia születési évében) elhunyt. Anyja Vajna Katalin volt. Előbb Apor Farkas, majd Apor István gróf gyámsága alatt nevelkedett. Tanulmányait 1686-ban Kolozsvárott kezdte. Felsőfokú tanulmányait a nagyszombati egyetemen végezte, ahol 1695-ben bölcsészdoktor, 1696-ban pedig jogászdoktor lett.

További pályája

[szerkesztés]

Visszatérve Erdélybe, a közügyeknek szentelte életét. A Habsburg-ház kitartó híve volt, Hű ragaszkodásáért I. Lipót 1699-ben Küküllő vármegye főispánjává nevezte ki. Ugyanez év június 28-án nőül vette Kálnoki Borbálát, gróf Kálnoki Sámuel alkancellár és Lázár Erzsébet leányát.

A Rákóczi-szabadságharc harcai idején gyakran volt kénytelen lakóhelyet változtatni, majd megfosztották birtokától és rabságot is szenvedett. 1704. január 4-én a kurucok elől Brassóba, majd 1705-ben Havaselvére menekült. Júliusban azonban visszatért és csatlakozott a kurucokhoz. 1706-ban Graven ezredes elfogta és Brassóban két évig rabságban tartotta. A miniszteri tanács végül ártatlannak találta, és 1707 júliusában felmentették, de csak november 10-én nyerte vissza szabadságát. 1708-ban háromszéki főkirálybiró lett, 1713. január 15-én bárói rangot nyert. Az 1717-iki tatár beütés alkalmával a Székelyföldről ő hárította el a veszedelmet. 1718. és 1719-ben lakóhelyéből, Altorjából a pestisjárvány miatt elmenekülni kényszerült. 1722-ben Galacon lakott. 1744-ben főkormányszéki tanácsosnak választották meg, és III. Károly király arany nyaklánccal tüntette ki. A tanácsosságot azonban nem vállalta el és megmaradt főkirálybírónak. 1747-ben elvesztette a szeme világát. Erdély 1748 évi eseményeit már mással jegyeztette föl munkájában.

Munkái

[szerkesztés]

Viharos életének nyugodtabb szakaszaiban pontos és igen érdekes történelmi jegyzeteket készített. Hátrahagyott művei a 18. századi Erdély legnagyobb történetírói közé emelik. Lusus mundi című műve tudományos igényű genealógiai mű családjáról.[1]

  • Fő műve: Metamorphosis Transylvaniae, azaz: Erdélynek régi együgyű alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, czifra felfordúlt állapotjában koldússágra való változása, 1736.
  • Latin nyelvű munkái: Lusus mundi et ejusdem actus Scenicus, prout in humillima familia Aporiana ab exitu quidem ex Scythia non interrupta serie nobilis, sic in reliquis eidem sangvine junctis inclitis familiis, opere et veritate. Anno 1727. Synopsis mutationum notabiliorum aetate mea in Transylvania et progressus vitae meae. (Lásd: Altorjai b. Apor Péter munkái, 1863., Monumenta Hungariae Historiae II. osztály 11. kötet)
  • Kéziratban maradt magyar nyelvű művei: Syntagma et syllabus vivorum et mortuorum aetate mea, qui memoriam non fugerunt. Azaz: Az élőknek és holtaknak, kik életemben hatvanhat esztendeig voltanak, összeszedése és száma, valakik eszembe jutottanak. Syntagma et syllabus mortuorum ante aetatem meam. Azaz: A születésem előtt, 1676. esztendő előtt való holtaknak számok és nevök, uri, fő s nemesi rendből valóknak. (E kéziratok a "Metamorphosis" kiegészítő részei, másolatai megtalálhatók a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárban, a gyulafehérvári Batthyányi-könyvtárban, az OSZK és az MTA könyvtárában.)
  • Voltak Apornak talán még más lappangó kézirati művein kívül, Simon tudós jezsuitához intézett, de eddig elő nem került levelei; amint ez utóbbi művében megemlíti (Additam. ad imag. antiq. et nov. Hung. Viennae 1754. p. 40.).
  • Az erdélyi ősvadakról szóló kézirata Szentpétervárra került.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Lustus mundi. Monumenta Hungariae Historica. II. Scriptores, 11. köt. Magyar fordítása: Szász Ferencz (ford.), Báró Apor Péter Lusus Mundija'. Genealógiai Füzetek, 8 (1910), 17-22., 38-45., 63-68., 85-94., 104-115., 132-136.; 9 (1911), 23-26., 53-59., 78-84., 121-126.


báró Apor Péter (1676-1752) emlékíró, költő. 1686-tól a kolozsvári jezsuitáknál, majd a nagyszombati egyetemen tanult. 1695-ben bölcsészeti, 1696-ban jogi doktor lett, 1699-től Küküllő vármegye főispánja. A Rákóczi-szabadságharc idején kurucpártisággal vádolták , ezért 1706-7-ben Brassóban fogva tartották, de sikerült magát tisztáznia. 1713-ban bárói címet kapott, 1744-ben királyi tanácsossá választották, de a hivatalát már nem foglalta el. 1747-ben megvakult, öregségére magára maradt.

Fő műve a Metamorphosis Transylvaniae (1736), az erdélyi arisztokraták életmódjának leírása Erdélynek Habsburg uralom alá való kerülése (1687) előtt, amikor még zavartalanul virágoztak a régi nemesi szokások. Megírta az Apor család történetét (Lusus mundi et ejusdem actus scenicus, 1727), melyhez Gyöngyösi Istvántól kapta az ösztönzést, aki Kemény János emlékezete (Lőcse, 1693) című művében az Apor istvánhoz intézett ajánlásában az Apor család eredetét a honfoglalásig vezette vissza. A Synopsis mutationum notabiliorum aetate mea in Transylvania et progressus vitae meae című munkájában az 1676-1748 közti eseményeket írta le évkönyvszerűen. Ennek magyar nyelvű verses véltozatát is elkészítette. Több művét versben is megírta (A nemes famíliákról szóló versek).

Irodalom

[szerkesztés]

Verses művei és levelezése. Kiadta Szádeczky Lajos, I-II. Budapest 1903

Magyasr életrajzi lexikon. I. 46.

Új magyar irodalmi lexikon. I. 51-5.