Vita:Herman Melville
A szívgörcs jött rám, majdnem elszált az egész. Mi a fene az a "session adat", ami elveszett? Data Destroyer 2006. szeptember 13., 16:40 (CEST)
Nem dobott ki közben? Mert olyankor szokott ilyen visszajelzéseket adni. - Serinde üzenet 2006. szeptember 13., 16:50 (CEST)
Persze, végig. Gyorsan átcopyztam a szöveget wordba, kiléptem, visszaléptem , aztán visszacopyztam. Mi történhetett? Data Destroyer 2006. szeptember 13., 16:53 (CEST)
Mostanában megint előfordulnak szerverleállások, lehet, hogy valami ilyen apró kihagyás volt a ludas - Serinde üzenet 2006. szeptember 20., 08:19 (CEST)
Mentett tartalom
szerkesztés| Kimentett tartalom | ||
|---|---|---|
 A Fehér Bálna regénye az amerikai és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb remeke, a 19. század „amerikai nagy regénye". Az első kiadása 1851 januárjában jelent meg Londonban, ezt mintegy fél évvel követte az amerikai kiadás. A kor irodalmi közvéleménye értetlenül, sőt elutasítással fogadta a művet, amelyet csupán Melville halála után harminc évvel fedeztek fel újra, azóta viszont népszerűsége töretlen, számtalan nyelvre fordították le, alapján több film készült, megjelentek rövidebb, átírt változatai gyermekek számára stb. Thomas Henry Huxley, a neves író, Aldous Huxley nagyapja, aki a 19. század egyik neves angol bölcselője volt, korát megelőzve így írt a könyvről: „Könyvtáramban külön polcon gyűjtöm azokat a titáni műveket, amelyeket magasröptű szellemiségük és fenségességük tesz oly becsessé". Aldous Huxley említi, hogy nagyapja halála után az ominózus polcon mindössze három könyv volt: Dosztojevszkij „Karamazov testvérek"-e, Nietzsche Zarathustrája és a Moby Dick. A regény legendás első mondata: „Call me Ishmael", azaz „Szólítsatok Ishmaelnek". A kezdőmondatnak többféle értelmezése is lehet: esetleg baráti meghívás, nyitottságra utaló szavak, amelyek mintegy felkérnek arra, hogy kövessük Ishmaelt, a regény főhősét útján? Esetleg a mindentől és mindenkitől elidegenedett ember szól az olvasóhoz, az az ember, akiről a bibliai Teremtés Könyve azt jövendöli, „minden ember ellen lesz, s minden ember ellene lesz majd"? A válasz nem egyértelmű. Ishmael az első fejezetben az öngyilkosságról is elmélkedik, mint írja: akkor érzi szükségét a tengerre szállásnak, amikor „nedves, esős november" ül a lelkére, s képzelt nyavalyái hatalmukba kerítik. A tengerre szállást kívánja gyógyszerül használni hipochondriája s rejtett félelmei ellen. A tenger – mondja – "helyettesíti nálam a pisztolyt és a golyót. Cato filozófikus handabandával kardjába dől, én nyugodtan tengerre szállok". Melville nyitva hagyja a kérdést, hogy ezek a gondolatok mindössze túldramatizált életuntság jelei-e, avagy kóros halálvágy. Mivel Ishmael előéletéről szinte semmi sem derül ki a műből (annyit tudunk meg mindössze róla, hogy különféle kereskedelmi hajókon már négyszer tengerre szállt), így gondolatainak pontos mozgatórugói is rejtve maradnak előttünk. A regény másik kulcsfigurája Ahab kapitány. Nevét ő is egy bibliai alakról, Akháb királyról kapta, aki Nábót szőlejére vetett szemet, s amikor az visszautasította, Akháb felesége, Jezabel a király nevében kivégeztette. A regénybeli Ahab a lábát vesztette el a Moby Dickkel vívott harcban, s megfogadta, hogy „csonkaságát csonkasággal" torolja meg. Ahab kapitány kérlelhetetlen, rögeszmés bosszúvágyával összhangban áll messianisztikus hevülete. Amikor a Moby Dickkel való találkozás után három napon és éjen át holtként fekszik, voltaképp Jézust utánozza. A Fehér Bálnára mint a romlottság sárkányára tekint, púpját úgy látja, mint tárházát „mindama haragnak és gyűlöletnek, amit az emberiség Ádám óta magában érlelt". A bibliai-messianisztikus párhuzamok megfigyelhetőek abban is, hogy a regény elején Ahab „arcán a keresztre feszítés kínjaival" áll elénk, illetve hajója, a Pequod karácsony napján fut ki Nantucket kikötőjéből végzetes útjára. Később, a hajsza során is egy felsőbb hatalom akaratának nyilvánítja magát: „Cselekedetünk megmásíthatatlanul elrendeltetett. Én a Sors hadnagya vagyok. Parancsot teljesítek.". Ahab egy magasabb végzés puszta végrehajtójaként tekint magára. A bennszülött szigonyos, Queequeg személyében alkotta meg az író a Remény figuráját, az új Megváltóét, aki egy egyetemes és világias hit nevében cselekszik, szétfeszítve ezzel kora puritánjainak világképét. Nevének eredete vitatott: egy korabeli antropológus beszámolt egy Krisztushoz csaknem mindenben hasonlító, Quaagagp nevű „fiúisten" létezéséről, akit a Kalifornia területén élő mexikóiak hódolattal öveztek. Az indián tanítás szerint Quaagagp egyike a Teremtő három fiának, földre szállt, hogy művészetet és vallást adjon népének, s bár embertársai gyűlöletből végeztek vele, ártatlanságát nem ölhették meg, s azóta is istenükként imádták. A regénybeli Queequeg több tekintetben is a megváltót idézi: harminc ezüstpénzt oszt meg a mű elején Ishmaellel, előtte pedig megjövendöli: életét fogja adni felebarátjáért. Ishmael valóban a bennszülött koporsójába kapaszkodva éli túl a Pequod elsüllyedését. A mű végén beteljesedik a hajó végzete, Moby Dick elsüllyeszti legénységével együtt. Egyedül Ishmael éli túl a katasztrófát. Egy napon és éjen át hánykolódik a nyílt tengeren Queequeg koporsójába kapaszkodva:
|
