Szirmai László
Szirmai László (Nagyvárad, 1905. március 8. – Temesvár, 1929. november 13.) magyar újságíró, író, költő.
Szirmai László | |
Született | 1905. március 8. Nagyvárad |
Elhunyt | 1929. november 13. (24 évesen) Temesvár |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | újságíró, író, költő |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életútja
szerkesztésKözépiskolai tanulmányai elvégzése után Párizsba ment, ahol az Haute Academie Sociale-on szerzett újságírói diplomát. A Le Jurnal c. lap munkatársa volt, s más párizsi lapokban is jelentek meg írásai. Később Budapesten közölt napi- és hetilapokban. 1926-ban a Nagyváradi Naplóhoz szegődött, majd 1928 márciusától haláláig a Temesvári Hírlap belső munkatársa volt. Szegény szerelem c. regénye 1929-ben jelent meg a Temesvári Hírlap kiadásában. Regényében, novelláiban, verseiben, publicisztikai írásaiban a társadalom elesettjeinek életét mutatta be megdöbbentően reális színekkel. A vallani és vállalni-vitában élesen transzilvanizmus-ellenes álláspontot foglalt el.
Arcképét Kristóf-Krausz Albert képzőművész festette meg.
Források
szerkesztés- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.
További információk
szerkesztés- Fehér Dezső: Szirmai László (1905–1929). Nagyváradi Napló, 1929. november 15–17.
- Asztalos Sándor: Szirmai László. Temesvári Hírlap, 1929. november 15.