Rodézia
Rodézia, hivatalosan 1970-től a Rodéziai Köztársaság, 1965 és 1979 között el nem ismert állam volt Dél-Afrikában. Rodézia Dél-Rodézia brit gyarmat de facto utódállama volt, amely 1923 óta önkormányzó joggal volt. A tengerparttal nem rendelkező Rodéziát délről a Dél-afrikai Köztársaság, délnyugaton Becsuánaföld (később Botswana), északnyugatról Zambia (korábban Észak-Rodézia), keletről pedig Mozambik (1975-ig portugál tartomány) határolta. Az államalakulat egyike volt annak a két országnak, amelyet európai származású fehérekből álló kormány irányított.
| Rodézia | |||
| |||
 | |||
| Fővárosa | Salisbury | ||
 d. sz. 20° 30′, k. h. 28° 35′20.500000°S 28.583333°EKoordináták: d. sz. 20° 30′, k. h. 28° 35′20.500000°S 28.583333°E | |||
| Államforma | |||
| Vezetők | |||
| Uralkodó | II. Erzsébet | ||
| Elnök | Clifford Dupont (1970-1976) John Wrathall (1976–1978) Henry Everard (1979) | ||
| Miniszterelnök | Ian Smith | ||
| Törvényhozás | Rodézia parlamentje | ||
| Hivatalos nyelv | angol | ||
| Népesség | |||
| Népszámlálás szerint | 6 930 000 fő (1978) | ||
| Terület | 390 580 km² | ||
| Egyéb adatok | |||
| Pénznem | Rodéziai font, rodéziai dollár | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Rodézia témájú médiaállományokat. | |||
.svg)
.svg)
A névleges függetlenséget 1960-ban kiáltották ki, ténylegesen 1979-ben nyerték el. Az 1980-as választások óta az ország hivatalos neve Zimbabwei Köztársaság.[1][2]
Az ország neve
szerkesztésA brit adminisztráció idején a terület neve még Dél-Rodézia volt, amit az 1965-ös, egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot követő, novemberi alkotmányban egyszerűen Rodéziára módosítottak. Mivel a függetlenséget a britek nem ismerték el, egyúttal a névmódosítást is törvénytelennek tekintették, s továbbra is Dél-Rodéziának nevezték hivatalosan az országot.
A névváltoztatás mellett azután döntöttek az ország vezetői, miután 1964 októberében Észak-Rodézia függetlenné vált és felvette a Zambia nevet. A salisbury-i kormány a továbbiakban feleslegesnek érezte a megkülönböztető megnevezés használatát. A névváltoztatást még a gyarmati státusz idején, a függetlenség előtt megpróbálták elérni a briteknél, ám azok ezt nem fogadták el.
A Rodézia név Cecil Rhodes nevéből származik, aki annak idején gyarmatosította, ahol megalapította a brit érdekeket szolgáló magánállamát, amelyet később két részre osztottak. A brit adminisztratív okiratok eleinte a Zambézia nevet használták a mai Zambia és Zimbabwe területére, ám Rhodes az általa letelepített fehér telepesek között annyira népszerű volt, hogy azok ragaszkodtak a Rodézia név bevezetéséhez.[3][4] A Rodézia név így a fekete őslakosság előtt az elnyomás, a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés szinonímája lett.
Földrajz
szerkesztésAz államot északról Zambia, míg keletről Mozambik határolta. Nyugatról és délről Becsuánaföld (1966-tól Botswana) és a Dél-afrikai Köztársaság határolták. Északnyugaton egy igen rövid határa volt a Caprivi-sávval, amely akkor szintén Dél-Afrika része volt (ma Namíbia).
Domborzat
szerkesztésA terület fennsíkokból áll, amelyek 1000-1600 méterrel a tengerszint felett helyezkednek el. A keleti régiók hegyvidékes felföld, ahol az ország legmagasabb pontja az Inyangani-csúcs áll (mai nevén Nyangani, 2592 m).
A hőmérséklet ingadozás területenként szélsőségesen nagy.
Vízrajz
szerkesztésA fő folyó, a Zambézia, amely északon a határt is képezte Zambiával. A folyó nyugat-keleti irányba folyik.
Történelem
szerkesztés
Közgazgatási beosztás
szerkesztésRodézia erősen centralizált állam volt, ugyanakkor közigazgatási célokra hét tartományt szerveztek. A tartományi székhelyek általában kormányzati adminisztratív feladatokat láttak el. Négy tartománynak azonos volt a székhelye.
- Manikaföld (Manicaland), székhelye Umtali (ma Mutare)
- Észak-Masonaföld, székhelye Salisbury (ma Harare)
- Dél-Masonaföld, székhelye Salisbury
- Victoria, székhelye Fort Victoria (ma Masvingo)
- Dél-Matabeföld, székhelye Bulawayo
- Észak-Matabeföld, székhelye Bulawayo
- Belsőföld (Midlands), székhelye Gwelo (ma Gweru)
Politika
szerkesztésFennállása idején Rodéziát többen fehér diktatúrá-nak nevezték,[5] valójában egy csekély mértékben demokratikus állam volt, amelyben demokratikus jogai az uralkodó népcsoportnak, a kisebbségben levő fehér európaiaknak volt, szemben a többségi őslakos feketék minimális képviselettel bírtak az országgyűlésben és egyebütt. A rodéziai parlamentben csupán 16 fekete képviselő ült, míg a fehér kisebbség 50 képviselővel bírt.[6]
A rodéziai parlament felépítése a westminsteri mintákat követte: kétkamarás felépítésű volt alsó- és felsőházzal. A 23 tagú felsőházban foglaltak helyet a szenátorok, ahol már egyenlő arányban voltak a fehérek és a törzseket képviselő feketék (10-10 személy). Három további személyt az elnök nevezett ki.[7] Az alsóházat alkotta az abszolút fehértöbbségű, 66 fős képviselőtestület.
A parlamenti ciklus öt évre szólt.
Az országot végig Ian Smith kormányozta miniszterelnökként, aki dél-rodéziai fehér családban született.[8] Az elnöki hatalom általában jelképes volt.
A fehér dominancia már a gyarmati kormány idején is fennállt, de a totális fehér uralom kiépítése a függetlenség egyoldalú kikiáltását követően történt meg, az új alkotmány bevezetésével.
Belpolitika
szerkesztésFő belpolitikai célja az államnak a fehér bevándorlás további ösztönzése volt, így akarván demográfiai egyensúlyt teremteni a fekete őslakossággal.[9] Eleinte a nagyfokú betelepülés (kiváltképp Nagy-Britanniából) bizakodásra adott okot.
Smith, bár nem volt diktatórikus, de autoriter vezetési módszereivel sikerült megszilárdítani a pozícióját sajtócenzúrával és az média kormányzati kontrolljával, amellyel gátolta a fehér ellenzék hatékony tevékenységét, mivel annak sikerült jelentős támogatásra szert tennie a feketék körében. Smith jelentősen tudott építeni az új bevándorlókra, amelyhez hozzájárult a fehérek domináns képviseleti aránya az országgyűlésben.
A rodéziai kormány az állam fennállásának végső szakaszában vált diktatórikussá, amikor több fehér ellenzéki politikust és aktivistát is letartóztattak vagy száműzetésbe kényszerítettek.[10]
Külpolitika
szerkesztésRodézia a külpolitikában végig azon munkálkodott, hogy az államot nemzetközileg is elismerjék. Smith az aktuális hidegháborús helyzetet igyekezett meglovagolni és erőteljes kommunistaellenes politikába kezdett, így próbálva Rodéziát a Nyugat előtt egyfajta védőbástyának beállítani.
Rodézia azonban egyetlen állam sem ismerte el, csupán néhányuk állt vele nem hivatalos kapcsolatban. Az Egyesült Királyság által bevezetett szankciók nagyban korlátozták a rodéziai állampolgárok kiutazási lehetőségeit.[11] Valószínűleg ezért nem folyamodott a legtöbb, frissen érkezett bevándorló rodéziai állampolgárságért sem.
A tősgyökeres rodéziai fehéreket felháborította, hogy II. Erzsébet brit királynő jamaicai látogatása során támogatta ott tartott beszédében, hogy a szigetország többségi fekete lakossága vegye át az állam irányítását és felszólalt rodéziai fekete nacionalisták kivégzése ellen is.[12] Mindezek ellenére Rodézia 1969-ig elismerte államfőnek Erzsébetet, noha ő nem volt hajlandó elfogadni a Rodézia királynője címet. Az 1969-es szavazáson a többség független Rodéziai Köztársaság megalakításáért állt ki, remélve, hogy így megkönnyíthetik a nemzetközi elismertség megszerzését, csakhogy továbbra is fennállt a fehér uralom és az apartheid az országban, amely kizárttá tette az állam elismerését.
Rodéziának diplomáciai kapcsolatai voltak Dél-Afrikával, ahol szintén fennállt az apartheid, de elismerni a dél-afrikaiak sem merték Rodéziát. A salazari Portugália eleinte kapcsolatokat tartott fenn Rodéziával, bár szintén nem ismerte el az államot. A kapcsolatok az 1974-es szegfűs forradalom után megszűntek. Az Az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa 216-os számú határozatában szólította fel a tagállamokat, hogy ne ismerjék el Rodéziát, mivel az egy illegális, kisebbségi, rasszista rezsim.
Noha Malawi és az Egyesült Államok a szankciók mellett szavaztak, mégis nem egy ízben vásároltak Rodéziától krómércet.[13] A zambiai elnök, Kenneth Kaunda is azzal vádolt nyugati olajcégeket, hogy kőolajat adtak el Rodéziának.[14] Ugyanakkor Kaunda rezsimje is együttműködött nemhivatalosan Rodéziával, mivel országa függött a rézexporttól, valamint a déli szomszédon keresztül létfontosságú üzemanyag- és energiabehozatal történt. Rodézia hivatalosan ellenséges országnak tekintette Zambiát, ennek ellenére engedélyezte a zambiai export- és importáruk forgalmát Mozambikba.
Az amerikaiak megengedték Rodéziának, hogy Washingtonban információs irodát nyisson, ami az AÁSZ részéről váltott ki nagyfokú tiltakozást. Az amerikai kormány arra hivatkozott, hogy a rodéziai missziónak nincs hivatalos diplomáciai státusza.
A Salazar-kormány rokonszenvezett Ian Smith-el annak nagyfokú kommunista-ellenessége miatt, ezért a színfalak mögött aktívan támogatta Rodéziát és engedélyezte egy lisszaboni képviselet felállítását. Eközben a John B. Vorster vezette dél-afrikai kormány megpróbált taktikát változtatni azzal, hogy nyomást kezdett gyakorolni Smith-re, miszerint vezessen be változásokat Rodéziában, s engedje a feketéket hatalomra jutni. Vorster ezt annak érdekében tette, hogy közeledjék a fekete afrikai államok felé, mivel az apartheid miatt Dél-Afrika is erős nemzetközi nyomás alatt állt.
Nagy-Britanniában már 1969-ben felszámolták a rodéziai képviseletet jelentő londoni Rhodesia House-t. Ausztráliában, Sydneyben maradt információs irodája Rodéziának, amely Új-Dél-Wales szövetségi állam joghatósága alatt működött.[15]
Információs iroda létesült Párizsban is, de azt a francia kormány 1977-ben felszámolta.[16]
A végén az Egyesült Államok is visszahívta konzuli képviseletét Salisbury-ből.[17] Egyedül Dél-Afrika tartotta fenn 1975-ben diplomáciai képviseletet Rodéziában.[18]
Gazdasága
szerkesztésRodézia gazdasága sokáig viszonylag egyoldalú volt, elsősorban a dohánytermelésre és a krómkitermelésre alapozódott.[19] Az 1930-as években komoly gazdasági hanyatlás jellemezte a területet, majd 1945 és 1970 között jelentős fellendülés következett, amely további 200 ezer fehér bevándorlását segítette elő (a fehérek azonban így is csak nagyon csekély részét alkották a lakosságnak).[20]
A fehér bevándorlók nagy része a nagy-britanniai munkásosztályból származott, mások Kongóból, Angolából, Tanganyikából, Kenyából, Mozambikból érkeztek.
A fehér bevándorlás hatására sokszínűsödött és stabilizálódott Rodézia gazdasága, erős feldolgozóipart, vas- és acélipart, valamint modern bányászati vállalkozásokat hozva létre. Mivel szakképzett munkaerő vándorolt az országba, ezért nem volt szükség külföldi segélyekre a gazdaság fellendítéséhez.[21] Ebben az időben Rodézia Afrika egyik legdinamikusabban fejlődő állama volt.
Lakossága
szerkesztés
Az államot minden tekintetben uraló, a vezető pozíciókat betöltő fehérek Rodézia lakosságának alig 7%-át tették ki. Számuk 1969-ben alig volt több negyedmilliónál. Több 4 millió 800 ezer fő volt az ország lakosságának tősgyökeres afrikai (fekete). Ezenkívül 23 ezer ázsiai is élt Rodéziában.[22]
Legnagyobb többségük 1955-től kezdett bevándorolni, így a korábbi, Rhodes által betelepített eredeti fehér gyarmatosítók leszármazottjai is relatíve kevesen voltak hozzájuk képest. A bevándorlók többnyire az Egyesült Királyságból és Dél-Afrikából érkeztek. A fehér kormány igyekezett minél több és több fehért Rodéziába csábítani, de úgy fogyott a fehér száma minden évben, ahogy nőtt is, így nem lett tartós népességnövekedés sem. Az elhúzódó háború és az ország politikai elszigeteltsége rövidesen kedvét szegte a legtöbb fehérnek. Mások nem is akartak tartósan letelepedni, csupán átmeneti célból költöztek Rodéziába, ezért nem is folyamodtak rodéziai állampolgárságért, hiába ösztönözte őket erre a kormány.[23]
Haderő
szerkesztés.jpg)
Az állam haderejét az ún. Rodéziai Védelmi Erők (Rhodesian Security Forces) alkották.[24] Az ország fegyveres erejének megszervezése már a gyarmati időszakban megkezdődött, ugyanakkor sok vitával járt a britek részéről, akiket aggasztott az önálló rodéziai hadsereg léte.[25]
Eleinte a létszáma 3400 fő volt és főleg önkéntesekből verbuválódott, akiknek zöme fekete volt. Általában könnyűgyalogsági zászlóaljakra oszlott, kevés tüzérségi felszereléssel.[26] A légierő hat századból állt, 1000 fős személyzettel.
A rodéziai védelmi erők gyakran kaptak támogatást Dél-Afrikától.
Később már reguláris sorkatonai egységeket is felállítottak, ám ezek létszáma elmaradt a védelmi erők számától, amely korábbi konfliktusok veteránjait, kvázi zsoldosokat kezdett alkalmazni, akik korábban harcoltak Ádenben és Malájföldön.[27]
Bár a rodéziai haderő zömét helyi feketék alkották, a kormány elsősorban a fehér katonákra támaszkodhatott, ők voltak számára a legmegbízhatóbbak. A meghosszabbított sorkatonai szolgálat és megnövelt sorozás viszont munkaerőhiányt okozott olyan fontos szektorokban, ahol csak fehérek dolgoztak. A bozótháború végére már majdnem minden rodéziai fehér férfi megjárta a fegyveres és rendőri erőket. Fennállása csúcsán 20 ezer reguláris katona és 60 ezer önkéntes védelmis alkotta Rodézia hadseregét.
A Rodéziai Védelmi Erők és a reguláris hadsereg a bozótháború alatt vegyi és biológiai fegyvereket használt. Ivóvízlelőhelyeket mérgeztek meg a természetben, illetve tífusz-, kolera- és lépfene-baktériumokkal fertőztek meg olyan területeket, ahol az ellenálló csoportok tevékenysége volt aktív.[28]
Kultúra
szerkesztésMédia
szerkesztésAz írott sajtó tekintetében a salisbury-i Rhodesia Herald és bulawayói The Chronicle voltak a legfőbb lapok az országban.[29] Népszerű sajtótermék volt továbbá az Illustrated Life Rhodesia c. magazin.
Az ország televíziós adó, a Rhodesian Television (RTV) 1976-ig magánkézben volt, majd az állami tulajdonú Rhodesian Broadcasting Corporation (RBC) vette át 51%-os részesedéssel, amely a brit BBC mintájára jött létre.[30]
Sport
szerkesztésVolt angol gyarmatként az anyaországban jellemző, összes népszerű sport megtalálható volt az országban, melyek mindegyike nagy népszerűségnek örvendett, különösen a krikett, rögbi, vízilabda, labdarúgás, netball, tenisz, golf, teke, gyeplabda. 1897-től a Rodézia megszűntéig megtartották a Rodéziai Nyílt Teniszbajnokság-ot (Rhodesian Open Tennis Championships).
Az állam ellen, az apartheid miatt hozott szankciók okán rodéziai sportolók azonban soha nem versenyeztek, se a Brit Nemzetközösség országaiban szervezett bajnokságokon, sem olimpiákon vagy más nemzetközi rendezvényeken.[31] Ennek ellenére a technikai sportok nagy népszerűségnek örvendtek. Az egyik legismertebb rodéziai színekben versenyző sportoló a brit Jim Redman, aki az 1960-as évek egyik legnépszerűbb és legsikeresebb MotoGP-versenyzője volt.[32][33]
A szintén rodéziai John Love pedig 10 Forma-1-es versenyen vett részt, legjobb helyezése egy második hely volt.[34]
Himnusz
szerkesztés1965-ben nemzeti himnusznak még a God Save the Queen (Isten óvja a királynőt) énekelték, amely a Brit Nemzetközösség és az Egyesült Királyság himnusza volt.[35] 1974-ben hivatalosan elfogadták az Örömóda zenéjét, Ludwig van Beethoven 9. szimfóniájából, melyre külön szöveget alkotott Mary Bloom.[36] A módosított Örömóda címe Rise, O Voices of Rhodesia (Talpra, ó Rodézia hangjai) lett.[37]
Irodalom
szerkesztés- (2017) „Pattern, Puzzle, and Peculiarity: Rhodesia's UDI and Decolonisation in Southern Africa”. The Journal of Imperial and Commonwealth History 45 (5), 721–728. o. DOI:10.1080/03086534.2017.1370219.
- Michel, Eddie. The White House and White Africa: Presidential Policy toward Rhodesia during the UDI Era, 1965-1979. New York: Routledge, 2018.
- Southern Rhodesia–South Africa Relations, 1923–1953. DOI: 10.1007/978-3-030-54283-2 (2020). ISBN 978-3-030-54282-5
- (2016) „'More a Cause than a Country': Historiography, UDI and the Crisis of Decolonisation in Rhodesia”. Journal of Southern African Studies 42 (5), 1005–1019. o. DOI:10.1080/03057070.2016.1222796.
- Money, Banking and Rhodesia's Unilateral Declaration of Independence, The Decolonisation of Zimbabwe, 26–56. o.. DOI: 10.4324/9780429020179-3 (2020). ISBN 9780429020179
- (2014) „The Strange Death of 'Zimbabwe-Rhodesia': The Question of British Recognition of the Muzorewa Regime in Rhodesian Public Opinion, 1979”. South African Historical Journal 66 (2), 227–248. o. DOI:10.1080/02582473.2013.846935.
- (2017) „Free and Fair? Rhodesians Reflect on the Elections of 1979 and 1980”. African Historical Review 49, 68–90. o. DOI:10.1080/17532523.2017.1357323.
- Watts, Carl Peter. Rhodesia's Unilateral Declaration of Independence: An International History (Palgrave Macmillan, 2012).
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Chambers, Allied. The Chambers Dictionary. Allied Publishers, 1416. o. (1998. január 6.). ISBN 978-81-86062-25-8
- ↑ 46. Rhodesia/Zimbabwe (1964-present). uca.edu
- ↑ A Coudateyear=1956, 75–78. o.
- ↑ First Records-? 6. The Name Rhodesia. The Northern Rhodesia Journal. II (4), 101–102. o. (1954. január 6.)
- ↑ Rhodesia and United States Foreign Policy: Hearings, Ninety-first Congress. Washington: U.S. Government Printing Office, 184. o. (1969. január 6.)
- ↑ Rhodesia and Her Four Discriminatory Constitutions. Présence Africaine Editions, 261-275. o. (1974. január 6.)
- ↑ Rhodesia Handbook (angol nyelven). CIA, 2001. május 17. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ Ian Smith (angol nyelven). Britannica. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ Book Review: The Collapse of Rhodesia: Population Demographics and the Politics of Race (angol nyelven). Sage Journals, 2013. április 1. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ Mike Auret (1936 – 2020): A lifelong campaigner to reveal the truth about Zimbabwe’s independence (angol nyelven). Daily Maverick, 2020. április 15. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ PASSPORTS, BRITISH NATIONALITY, COMMONWEALTH IMMIGRANTS AND FUGITIVE OFFENDERS (angol nyelven). api, 1965. november 24. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ From Federation to ‘White Redoubt’: Africa and the Global Radical-Right in the Geographical Imagination of UDI-Era Rhodesian Propaganda, 1962–1970 (angol nyelven). tandofline, 2023. január 29. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ Malawi: Heroes or Neros? (angol nyelven). Time, 1967. április 14. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ Zambian to Meet With Callaghan On U.N. Oil Sanction Violations (angol nyelven). Washington Post, 1978. szeptember 21. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ The Nationals: The Progressive, Country, and National Party in New South Wales 1919–2006. Federation Press, 223. o. (2006. január 6.). ISBN 978-1-86287-526-5
- ↑ U.S. Not Closing Rhodesian Office (angol nyelven). The Lewiston Daily Sun, 1977. augusztus 27. (Hozzáférés: 2024. december 24.)
- ↑ The Superpowers and Africa: The Constraints of a Rivalry, 1960–1990.. Chicago: University of Chicago Press, 55. o. (1990. január 6.). ISBN 978-0-226-46782-5
- ↑ Native Vs. Settler: Ethnic Conflict in Israel/Palestine, Northern Ireland, and South Africa. Greenwood Publishing Group, 141. o. (2000. január 6.). ISBN 978-0-313-31357-8
- ↑ RHODESIA: ECONOMIC PROGRESS DESPITE SANCTIONS
- ↑ RHODESIA: ECONOMIC PROGRESS DESPITE SANCTIONS
- ↑ The economy and development plans of Southern Rhodesia
- ↑ The Statesman's Year-Book 1971–72: The Businessman's Encyclopaedia of all nations (108th ed.). London: Springer Nature, 522. o. (1971. január 6.). ISBN 978-0-230-27100-5
- ↑ The Hole in Rhodesia's Bucket: White Emigration and the End of Settler Rule. Journal of Southern African Studies. 34 (3), 591–610. o. (2008. január 6.)
- ↑ Someone Else's War: Mercenaries from 1960 to the Present. Hammersmith: HarperCollins, 41. o. (1998. január 6.). ISBN 978-0-00-472077-7
- ↑ U.D.I: The International Politics of the Rhodesian Rebellion. London: Faber & Faber Press, 55–59. o. (1972. január 6.). ISBN 978-1400869176
- ↑ Wars in the Third World Since 1945. Philadelphia: Bloomsbury Publishing Plc., 67. o. (2016. január 6.). ISBN 978-14742-9102-6
- ↑ Counterinsurgency in Modern Warfare. Oxford: Osprey Publishing, 189–342. o. (2008. január 6.). ISBN 978-1846032813
- ↑ Dirty War: Rhodesia and Chemical Biological Warfare 1975-1980 (Book Review) (angol nyelven). ndupress, 2018. május 14. (Hozzáférés: 2024. december 22.)
- ↑ Newspapers: The Bulawayo Chronicle and The Rhodesia Herald (angol nyelven). discovery. (Hozzáférés: 2024. december 23.)
- ↑ Broadcasting: An Introduction. Prentice-Hall International, 263. o. (1980. január 6.). ISBN 978-0130835352
- ↑ The Sports Boycott Against Rhodesia Reconsidered. Sport in Society. 14 (2), 193–207. o. (2011. január 6.)
- ↑ https://www.motogp.com/en/riders/jim-redman/7435f9e4-13f7-4053-be64-975735860cc4
- ↑ Jim Redman versenystatisztikái Archiválva 2018. október 31-i dátummal a Wayback Machine-ben.. MotoGP.com
- ↑ https://www.statsf1.com/en/john-love.aspx
- ↑ Unpopular Sovereignty: Rhodesian Independence and African Decolonization. Chicago: University of Chicago Press, 124. o. (2015. január 6.). ISBN 978-0226235196
- ↑ Zimbabwe athlete sings own anthem (angol nyelven). bbcnews, 2004. július 19. (Hozzáférés: 2024. december 23.)
- ↑ National Anthems Info − Rhodesia (angol nyelven). nationalanthems. (Hozzáférés: 2024. december 23.)
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Rhodesia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.