Johann Konrad Ammann
Johann Konrad Ammann (latinosan Johann Conrad Amman) (Schaffhausen, 1669. – Warmond, Hollandia, 1724.) svájci származású, Hollandiában működő orvos, a hallássérültek gyógypedagógiájának és logopédiájának egyik neves, korai művelője.
Johann Konrad Ammann | |
Született | 1669. február 7.[1] Schaffhausen |
Elhunyt | 1724 (54-55 évesen)[1][2][3][4][5] Warmond |
Állampolgársága | |
Szülei | Johannes Ammann |
Foglalkozása |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Johann Konrad Ammann témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztésTanulmányait Bázelben végezte. Mint orvos találkozott siketekkel és dadogókkal, akiken orvosi eljárásokkal nem tudott segíteni. Pedagógiai eszközökkel kísérelte meg gyógyításukat. Úgy tudta, hogy elsőként ért el ily módon eredményt. Tapasztalatait 23 évesen, híres latin nyelvű munkájában adta közre (1692-ben), amelynek fő címe: „Surdus loquens” később szimbólummá vált szűkebb szakmai körökben. Röviddel műve megjelenése után értesült John Wallis-től, hogy e hivatása gyakorlásában nem ő az első. Munkáját folytatta, művét átdolgozta, bővítette, s 1700-ban új címmel adta ki.
Ammann a siketeket hangbeszédre tanította. Nagy gondot fordított a beszédhangok helyes kiejtésére, és elsőként ismerte fel a szájról olvasás fontosságát a siketek beszédtanításában. Az olvasást és írást párhuzamosan tanította, így az írva-olvastató eljárás egyik úttörője volt. Gondot fordított a beszéd tartalmi felépítésére is. „Mikor született siket tanítványom olvas, és az én beszédemet már némileg utánozni tudja, úgy bánok vele, mint üres lappal és a világ új lakójával” – mondta. Érdeklődésre tartanak számot a beszéd eredetéről írott filozófiai fejtegetései.
Figyelemre méltó alkotása a némaság osztályozása
szerkesztés- 1. született siketségből,
- 2. beszédpélda hiányából eredő,
- 3. tompaelméjűség következményeként fellépő,
- 4. a beszélőszervek hibás működése folytán előálló némaság, ill. hibás beszéd,
- 5. beszédképtelenség (ma hallónémaság).
A beszédsérülések csoportosítása
szerkesztés- 1. általános fogyatkozás a hottentottizmus és dadogás,
- 2. részleges fogyatkozás egy-egy beszédhang hiánya vagy tökéletlen képzése.
Ammann a beszédben akadályozottak logopédiai kezelésére is több, jól használható javaslatot adott, de elismerte, hogy „néha a baj erősebb a tudománynál”. Ammann nagy hatással volt a később Európában általánosan alkalmazott ún. német módszer első kialakítója, Samuel Heinicke munkásságára.
Fő munkái
szerkesztés- Surdus loquens, seu methodus, qua, qui surdus natus est, loqui discere possit. Amsterdam, 1692.; magyar nyelven: Beszélő süket. Budapest, 1910
- Dissertatio de loquela. Amsterdam, 1700
Magyarul
szerkesztés- John Wallis: Sonorum formatio. Hangképzés / Johann Konrad Amman: Surdus Loquens. Beszélő süket. Tanulmányok a beszédről; ford. Szabó Imre; Bichler Ny., Bp., 1910
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ Union List of Artist Names (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Digital Library for Dutch Literature (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Project Gutenberg (több nyelv nyelven). Project Gutenberg Literary Archive Foundation. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Open Library (angol, spanyol, francia, német, cseh, horvát és telugu nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
Források
szerkesztés- Gordosné Szabó Anna: Amman, Johann Conrad. In: Pedagógiai Lexikon. 1. köt. Főszerk. Báthory Zoltán, Falus Iván. Budapest, Keraban Könyvkiadó. 1997. 81. p.
- Amman, Johann Conrad[halott link]
További információk
szerkesztés- Gordosné Szabó Anna: Gyógypedagógia-történet. I. Egyetemes gyógypedagógia-történet a XX. századig. Budapest, 1962 (1. kiad.), 1992 (20. kiad.) 73-79.
- Löwe, A.: Hörgeschädigtenpädagogik international. Heidelberg, 1992. 31-33.