150 millió forinttal járulunk hozzá az árvízi védekezésben érintett települések támogatásához Többéves hagyománya van annak, hogy a Szuperkoncert helyszínén eladott szerencsejáték termékek bevételét a Szerencsejáték Zrt. egy jó ügy érdekében felajánlja. 💚 Idén vállalatunk úgy döntött, hogy nemcsak a koncert helyszíni értékesítéséből származó bevétellel, hanem ezen felül egy jelentős összeggel kíván hozzájárulni az árvízi védekezésben érintett települések támogatásához, ezért felajánlotta az idén tavasszal bevezetett új számsorsjátékának, a Napi Mázlinak az egyheti árbevételét is. Így összesen 150 millió forintot ajánlottunk fel az árvízkárok enyhítésére. A támogatás felhasználásának koordinálására az Ökumenikus Segélyszervezet - Hungarian Interchurch Aid stratégiai partnerünket kértük fel. 🤝 #szerencsejatekzrt #szuperkoncert
Rólunk
A Szerencsejáték Zrt. 100%-os állami tulajdonban lévő nemzeti szerencsejáték-szervező gazdasági társaság, Magyarország 19. legnagyobb vállalata. Kínálatában megtalálhatóak a lottójátékok, a sorsjegyek és a sportfogadási termékek, melyhez az ország egyik legnagyobb értékesítési hálózata társul, több, mint 7.700 értékesítési ponttal. A Társaság évről évre jelentős mértékben járul hozzá az ország stabil gazdasági növekedéséhez, a közösségi kiadások finanszírozásához, a hazai kultúra, a szociális és egészségügyi területek valamint a sport kiemelt támogatásához és eredményeihez. A vállalat kiemelten fontosnak tartja mind a felelős játékszervezést, mind a szerencsejáték függőség prevencióját és kezelését, melyekre működése során folyamatosan nagy hangsúlyt fektet. A Társaság számára fontos, hogy felelős munkáltatóként részt vegyen a társadalmi problémák megoldásában, 2003. óta – 16 éve – tartja fent a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató karitatív hálózatát, amelyben – az 1700 munkavállaló 10 százaléka – 170 fő sorsjegy-értékesítő kolléga dolgozik. A Társaság a korábbi években elnyerte a „Legvonzóbb tisztán magyar tulajdonú vállalatnak” járó Randstad Award-díjat, valamint a Social Label „Társadalmilag felelős munkáltató” arany fokozatú minősítését. 2018-ban a „Fogyatékosság-barát Munkahely” elismerésben már ötödik alkalommal részesült, az Aon „Legjobb Munkahely” díjjal pedig már másodszorra jutalmazták, valamint az „Év családbarát Vállalata” és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség rangos kitüntetések büszke tulajdonosa.
- Weboldal
-
http://www.szerencsejatek.hu
Külső hivatkozás Szerencsejáték Zrt.
- Ágazat
- Gambling Facilities and Casinos
- Vállalat mérete
- 1.001-5.000 alkalmazott
- Központ
- Budapest
- Típus
- Állami vállalat
- Alapítva
- 1991
Helyek
-
Elsődleges
Csalogány utca 30-32.
Budapest, 1015, HU
Alkalmazottak a Szerencsejáték Zrt.
Frissítések
-
EGYETLEN CERUZA IS LEHET A KEZDETE EGY SZEBB JÖVŐNEK ✏️ A Szerencsejáték Zrt. dolgozói idén is csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet - Hungarian Interchurch Aid országos tanszergyűjtési kampányához. Lelkes és segítőkész kollégáink azon felül, hogy rengeteg adományt ajánlottak fel, még a csomagok összeállításában is segédkeztek. 💚 Idén összesen 150 csomag adomány gyűlt össze, melyet a Segélyszervezet olyan rászoruló gyerekekhez juttat el, akiknek a családja nem, vagy csak hiányosan tudja biztosítani a szükséges taneszközöket. Bízunk benne, hogy ezzel az akcióval több tucat család iskolakezdését segítjük és tesszük örömtelivé. 🤗 #szerencsejatekzrt #egyuttcsaknyerhetunk
-
HUMÁN IGAZGATÓNK IS OTT VAN "AZ ÉV HR-VEZETŐJE 2024" DÍJ JELÖLTJEI KÖZÖTT🏆 Gratulálunk Réka Bertényi-nek, a Szerencsejáték Zrt. humán igazgatójának, aki bekerült a Behaviour - a HR-magazin "Az év HR-vezetője 2024" díjra jelölt szakemberek közé. Réka több éves szakmai tapasztalatát az első pillanattól kezdve sikerrel kamatoztatta a társaságnál. Számos új, a szakmai fejlődést és a munkavállalói jóllétet támogató programot indított útjára az elmúlt másfél évben. 🍀 A díj első fordulója során közönségszavazással jutnak a szakemberek a következő körbe, ahol majd a szakmai zsűri választja ki a nyertest. Október 6-ig szavazatoddal te is támogathatod humán vezetőnket ezen a linken keresztül: https://lnkd.in/dQdsvnXg #szerencsejatekzrt #behaviour #azevhrvezetoje #egyuttcsaknyerhetunk
-
1958 óta szeptember utolsó vasárnapja a siketek világnapja. 🧏♂️ 🌐 A jeles nap célja a hallássérültek és a hallók összehozása, a különbségek feloldása, a hallási fogyatékossággal rendelkezők támogatása. 🤲 💚 A világnapra kollégánk, a karitatív sorsjegyárusként dolgozó Ács Antal üzenetét osztjuk meg veletek. 🍀 Ahogyan ő fogalmaz: „fontos a társadalomnak megmutatni, hogyan él a siket közösség”. #siketekvilagnapja #karitativhalozat #tartsvelunk #szerencsejatekzrt
-
5 ARANY, 6 EZÜST, 4 BRONZ Nagyszerű paralimpiánk volt, nagyon büszkék lehetünk mind a 39 magyar sportolóra - többek között így értékelte a Magyar Paralimpiai Csapat szereplését Szabó László. 👏 A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét arról is megkérdeztük, melyik 3 szóval jellemezné a paralimpiai játékokat, és hogy mit üzenne a 2028-as olimpiára készülő sportolóknak. Részletek a videóinterjúban 👀👇
-
A DINOSZAURUSZOK KORÁT IDÉZI 32. BEFOGADÓ JÁTSZÓTERÜNK 💚 A játék összeköt! programunk részeként idén Kőbánya, Kalocsa és Verpelét után Komlón adtunk át újabb inkluzív közösségi teret. A játszótér tematikájának kiválasztása nem véletlen, 1966-ban a komlói szénbányában fedezték fel a Komlosaurus carbonis dinoszaurusz-lábnyomfosszíliát. 🦖 Mivel a lelet fontos értéket képvisel a város életében, ezért ezúttal dinós tematikájú, akadálymentes játékelemek biztosítanak közösen megélt, önfeledt pillanatokat az ép és fogyatékossággal élő gyermekek számára egyaránt. 👪 #szerencsejatekzrt #jatekosszekot #jatszoter #akadalymentes
-
VÁLLALATI KOMMUNIKÁCIÓS FŐOSZTÁLYVEZETŐNK IS A SZAKMA LEGJOBBJAI KÖZÖTT Ildikó Panulin a PR TOP50 lista felső harmadában szerepel. A most másodszorra közzétett, a „legsikeresebb PR vezetőket, szakembereket bemutató” felsorolásban vállalati kommunikációs főosztályvezetőnket a szakmai zsűri a 15. helyre rangsorolta. Gratulálunk! 👏 #szerencsejatekzrt #marketingsummithungary #dij #elismeres #gratulalunk
-
💳 TELJES MEGLEPETÉSKÉNT ÉRTE JÁTÉKOSUNKAT AZ AUTÓNYEREMÉNY 🍀 Vadonatúj Volkswagen T-ROC személyautót nyert egy szerencsés Játékoskártya tulajdonos, aki hűségprogramunk keretében vett részt az autónyereménnyel kecsegtető akcióban. A nyereményjáték azért is különleges számunkra, mert a gépjárművet megnyerő játékosunk egy nyilvános eseményen vállalta a nyeremény átvételét, és személyesen válaszolt néhány kérdésünkre is. 🗣 A főnyereményt a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója, Zsófia Bánhegyi adta át a nyertesnek, aki bevallotta, hogy már meg is feledkezett a nyereményjátékról, így teljes meglepetésként érte az örömteli telefonhívás. #szerencsejatekzrt #jatekoskartya #autonyeremeny #maradjonjatek
-
KERESKEDELMI IGAZGATÓNK VEZETI A LEGSIKERESEBB HAZAI MARKETINGVEZETŐK RANGSORÁT 🗣 A Marketing Summit Hungary a marketing döntéshozók csúcstalálkozója, amely kiváló lehetőséget jelent a résztvevők számára, hogy megvitassák azokat a kérdéseket, amelyek a piac jövőjét befolyásolhatják. Már hagyomány, hogy a konferencián a szakmai zsűri értékelése alapján díjazzák a legsikeresebb marketing- és PR vezetőket, szakembereket. 🏆 Nagy büszkeség a Szerencsejáték Zrt. számára, hogy 2024-ben Zsófia Bánhegyi kereskedelmi igazgatónk vezeti a TOP50 marketingkommunikációs döntéshozó rangsorát, emellett ő érdemelte ki az idén először átadott Marketer of the Year elismerést is. A díjnak külön rangot biztosít, hogy az első helyezett képviselheti Magyarországot a következő évi European Marketer of the Year kiírásban. Gratulálunk! 💚👏 #szerencsejatekzrt #marketingsummithungary #dij #elismeres #gratulalunk
-
TÖBB MINT 70 EZREN FORDULTAK MEG AZ IDEI SZUPERKONCERTEN A Szerencsejáték Zrt. idei Szuperkoncertjén teljesen megtelt a Hősök tere, a Dózsa György, valamint az Andrássy út. 💚 A kilátogatókat minden eddiginél nagyobb színpad, elképesztő látvány és különleges pirotechnikai megoldások fogadták. A magyar fellépőkre: Metzker Viktóriára, T.Danny-re és Regán Lilire, valamint a latin pop világsztárjára, Ricky Martinra rengetegen voltak kíváncsiak. Az este folyamán mintegy 70 ezres tömeg fordult meg a helyszínen. 🙌 Az eseményen résztvevők ahogy eddig, most is hozzájárulhatnak egy jó ügy támogatásához. A helyszíni gyűjtés ezúttal az árvízkárok enyhítését szolgálta. A nemzeti lottótársaság azonban ezen felül rendkívüli támogatást is kíván nyújtani az árvízi védekezésben érintett településeknek. A támogatás összege a Napi Mázli játék egyheti árbevétele. A teljes támogatás lebonyolítására a nemzeti lottótársaság stratégiai partnerét az Ökumenikus Segélyszervezetet kérte fel. 🤝 #szerencsejatekzrt #szuperkoncert #hosoktere #koszonjuk