Work Text:
Szinte az összes kollégájuk tisztában volt azzal, hogy mennyire hatalmas bizalmi kapcsolat van Mustang ezredes és asszisztense között. Sőt sokan azzal is tisztában voltak, hogy már Ishvalban is együtt harcoltak, és onnan visszatérve avanzsált a férfi emberévé. Viszont arról már nem sok embernek volt fogalma, hogy ennél sokkal régebbi az ő történetük, azt meg pláne nem, hogy a viszonyuk is sokkal összetettebb ennél. Még szerencse, hogy mind a ketten jól képzett katonák voltak, így rendkívül jól értettek a hazudozáshoz, a titkolózáshoz, amivel aztán sikeresen átverhettek mindenkit. Nyilván erre szolgált a kettejük között kifejlesztett jelbeszéd is, amivel bármikor szabadon tudtak beszélgetni bármiről. Na meg persze az is igencsak a hasznukra vált, hogy még a legbefolyásosabb emberek se sejtették volna, hogy bármi egyéb is van a két katona között, mint szimpla munkakapcsolat az alapján, ahogy mindenki előtt viselkedtek egymással.
Emellett Roy is fenntartotta látszatot azzal, hogy mindenki egy szoknyavadásznak tartotta őt, mivel rengeteget randevúzott más lányokkal. Az igazság e mögött pedig igazából az volt, hogy csupán csak informátoraival találkozott olyankor. Ezek többségében egyébként a nevelőanyja bordélyházában dolgozó lányok voltak, de ezen felül ott volt még a virágárus lány, továbbá a közelben lévő kávézó egyik felszolgálója is.
Továbbá a körülöttük dolgozó emberek sokkalta inkább úgy tekintettek a Hadnagyra, mint a férfi bébiszitterére, hiszen csak az ő jelenlétében tudta úgy csinálni a dolgokat, ahogy azt kellene. Ebből kifolyólag pedig a nő rengeteget ordította le felettese fejét, természetesen az ő engedélyével.
Azonban, amint elhagyta Riza a férfi irodáját vagy esetleg szabadnapja volt, már el is uralkodott a káosz. Ez pedig általában abban mutatkozott meg, hogy hagyta a papírmunkát felhalmozódni az asztalán, amivel a határidő előtt pár perccel lesz majd csak hajlandó foglalkozni. Emellett szívesen takarította le az ablakot is, ha netán ahhoz támadt kedve, miközben éppen kifelé nézelődött rajta. Azonban a legfeltűnőbb dolog mégis csak az volt a többiek számára, mikor egy bizonyos Elizabeth nevezetű nővel telefonált. Meglepő módon ez mindig csak ezeken a napokon következett be, amit az alatta dolgozók be is tudtak annak, hogy csupán nem mer Hawkeye jelenlétében telefonálni... Mivel érdemes azt is tudni, hogy ezek a beszélgetések az esetek többségében eléggé pajzánok voltak. Eközben pedig a vonal mögött mindvégig a férfi jobb keze volt... Elsősorban ezt a titkos küldetések miatt dolgozták ki, hogy Roy az irodából mindvégig tájékoztatva legyen, de később már a saját igényeik szerint is felhasználták.
Ilyen volt ez a mai nap is, mikor a férfi az irodájában üldögélve tárcsázta azt a bizonyos telefonszámot. Beletelt néhány csörgésbe, mire választ kapott, de miután hallotta a vonal létrejöttét, boldogan szólt bele a telefonba.
– Hát szia, Elizabeth! – duruzsolta vidáman, miközben a székében hátra dőlve már fel is lökte a lábait az asztalára. Természetesen egy kupac irat már egy pár órája ott hevert az asztala sarkába, de őt sokkal jobban érdekelte a szabadnapján otthon lévő asszisztense. Továbbá az asztala másik végében ott volt a Grummantól kapott sakktábla készlete is, amivel ezidáig remekül lefoglalta magát.
Egyébként ez a hangsúly és az elhangzott név már bőven elég volt ahhoz, hogy a körülötte lévőknek egyszerre keltse fel a figyelmét, majd megbotránkozva súgjanak össze. Már amiatt is nagyon szórakoztatóak voltak ezek a beszélgetések, hogy láthatta az embereinek az arcát, ahogy kínjukban összenéznek.
– Roy! Minek köszönhetem a hívásodat? – érdeklődött a nő kissé ziláltan, miközben igyekezett minél csábosabban szólni a telefonba. Fogalma sem volt a férfinak, hogy mit is csinálhatott éppen a másik, de látszólag nagyon igyekezett, hogy minél hamarabb felkapja neki a telefont... Milyen édes.
– Csak szerettem volna tudni, hogy hogy vagy... Rég nem találkoztunk, és eléggé hiányzol már, csillagom – sóhajtotta panaszosan a telefonba, miközben a táblára felpakolt figurák felé nyúlt, hogy elvegye közülük a királynőt... Akárhányszor ránézett arra az egyetlen bábura, mindig valahogy a vonal túlsó felén lévő jutott az eszébe.
– De hát tegnap találkoztunk, te kis butus – kuncogta Riza a telefonba, mikor sikerült annyira összeszednie magát, hogy feltudja venni a neki szánt szerepet. Szinte látta egyébként maga előtt, ahogy mosolyogva megrázza a fejét eközben.
– Hát, pont erről beszélek... Ha tehetném minden egyes pillanatot veled töltenék – vallotta mindvégig egy sármos mosollyal az arcán, amit sajnálatos módon a másik ugyebár nem láthatott. Márpedig biztos volt benne, hogy ezekkel sikerülne egy aprócska pírt elérnie a mindig rezzenéstelen arcú nőnél. Ezután viszont meg is ragadta az alkalmat, hogy rátérjen arra, amiért eredetileg hívta egyébként őt.
– Úgyhogy mit szólnál, ha este elmennénk a kedvenc helyünkre? Természetesen, csak ha ráérsz és szívesen ennél valami finomat szerény személyem társaságában... Utána pedig mondjuk haza sétálhatnánk hozzám, hogy aztán a lakásomban folytassuk a beszélgetést egy pohár bor társaságában – ismertette vele, hogy milyen terv is fogalmazódott meg fejében. Riza eközben mindvégig csendben hallgatta őt, kivéve mikor a szerény szó hallatán nem tudott nem felhorkantani, ami csak egy szélesebb vigyort váltott ki a másikból, ahogy folytatta a mondanivalóját.
Egyébként, félreértés ne essék, ez alatt nem azt értette, hogy egy étterembe akarta elvinni őt... Sőt, a többi szava se éppen egyezett meg a valósággal, hiszen általában Roy nevelőanyja bordélyházában randevúztak, mondván ott biztosan senki sem talál rájuk, és tudja megfigyelni őket. Úgyhogy ezek az esték mindig nagyon kellemesen szoktak telni, miközben elfogyasztják a vacsorát, melyet a férfi főzött. Ez is egy olyan dolog volt, amit kevesen tudtak róla, pedig az ezredes egy remek szakács volt. Így örömmel készítette el mindig maguknak az ételt. Továbbá az iszogatást is maximum az ott lévő bárban tervezte. Sajnos, túl kockázatos volt az, hogy bármelyikük lakására menjenek, vagy esetleg együtt közlekedjenek bárhová is, hiszen bárhol, bárki kiszúrhatja őket. Azonban már csak a látszat miatt is jó volt ilyesmi dolgokról fantáziálni. Egyszer pedig – amikor már ő lesz a Führer –, elviszi a kedvenc olasz éttermébe, ahol esznek valami finomat és a legdrágább vörösbort isszák majd. Ezt követően pedig majd kéz a kézben sétálnak haza, hogy aztán a lakásán folytassák tovább a csodás estét.
– Ez nagyszerűen hangzik, Roy! Akkor hétre gyere értem – hallatszott a vonal másik feléről, ami sikeresen kizökkentette őt a gondolataiból. Persze, ezt sem szó szerint értette, csak ezzel szerette volna partnere tudtára adni, hogy arra az időpontra megérkezik a titkos helyükre.
Ezt követően még folytatták egy ideig a bájcsevejt, mely során megérdeklődték egymás hogylétét, vagy hogy mit is enne meg szívesen vacsorára a nő. Ezután sajnos az ő drága Elizabeth-je elég gyorsan lerázta, úgyhogy kénytelen volt visszatérni a munkához. Szörnyű lenne, ha pont a halogatott iratok miatt kellene túlóráznia, szóval jobbnak látta, ha mindennel kivételesen időben végez. Amikor pedig letelt a munkaideje, az első útja a közelben lévő bolthoz vezetett, hogy ott bevásároljon mindent a vacsora készítéséhez. A lakására érve pedig rögtön neki is látott a főzésnek, hiszen eléggé sürgette őt az idő. Utána pont annyi ideje volt, hogy gyorsan zuhanyozzon egyet, majd felvegyen valami elegánsat a légyotthoz, s már újra az autóba pattant, hogy a bordélyház felé vegye az irányt. Szerencsére már előző nap megbeszélte a nevelőanyjával, hogy az estére kivenné a helyet, úgyhogy szerencsére már nem volt ott egy lélek sem, aki zavarná őket. Így hát már neki is látott, hogy az egyik asztalon megterítsen kettejüknek. Roy eléggé romantikus típus volt, úgyhogy nem feledkezett meg arról sem, hogy gyertyát hozzon magával, amit az asztal közepére téve gyújtson meg alkímia segítségével.
Hét óra után csupán egy-két perccel pedig már kopogtattak is a bordély hátsó bejáratán, aminek hallatán Roy gyorsan meg is igazította magán az ingét, majd még a hajába is gyorsan beletúrt, hogy aztán siessen ajtót nyitni a vendégének.
Nem vehette észre őket senki, úgyhogy hagyta neki, hogy minél gyorsabban belépjen, és csak azután mérte őt végig, miután már magukra zárta a nyílászárót.
– Szia – köszönt egy édes, kisfiús mosollyal az arcán, miközben már le is hajolt hozzá, hogy egy csókkal üdvözölje kedvesét.
– Szia – súgta Riza, szinte még az ajkára, mikor elváltak egymástól.
Ezután viszont már mögé is lépett, hogy lesegítse róla a fekete ballonkabátot, amiben megérkezett hozzá. A nő pedig csupán egy apró mosollyal reagált erre a kedves gesztusra, miközben szétkötve az övet hagyta neki, hogy lehúzza róla. Már régóta tisztában volt vele, hogy Roy mennyire jó modorú és udvarias tud lenni, de még mindig mérhetetlenül jól estek neki ezek az apró kis kedvességek. Sőt, ezekkel a dolgokkal mindig sikerült elérnie, hogy nőiesnek érezze magát, hiszen a katonaság már a kezdetektől fogva gondoskodott arról, ne éppen így tekintsen magára.
– Köszönöm – köszönte meg végül halkan, mikor a férfi levéve róla a ruhadarabot már fel is akasztotta a fogasra a sajátja mellé.
Mielőtt azonban beljebb vezényelte volna a nőt, még alaposan végig legeltette rajta a szemét, hogy megcsodálhassa milyen lélegzetelállítóan festett a ruhában, amit éppen viselt.
– Gyönyörű vagy – duruzsolta kedveskedve, amikor tekintete megállapodott a másik mogyoróbarna szempárján. Annyira imádta. Jobban belegondolva, leginkább a kedvenc whiskyje színére emlékeztette a férfit, ami miatt csak még nagyobb csodálattal nézett a nő szemébe.
Egyébként partnere egy testhez simuló, fekete, garbóval ellátott ruhát viselt, ami tökéletesen kiemelte a csodálatos alakját. Imádta, mikor ilyen darabokban láthatta őt, hiszen abban az otromba egyenruhában egyáltalán nem érvényesültek a kecses lábai, vagy éppen a karcsú dereka. De azért mégiscsak azt kedvelte legjobban, mikor nem viselt semmit, és kezével végig simíthatott a hófehér, puha, hegekkel borított bőrén. Végül, de nem utolsó sorban, hosszú szőke haját a megszokottól eltérően, egy szoros kontyba rendezte. Elismeri, ez is eléggé elnyerte a tetszését. Azért boldogabb lett volna, ha szimplán kiengedve hagyja, hogy amikor megcsókolja őt, tetszése szerint tudjon beletúrni a kezével.
– Ezeket a bókokat hagyja meg a többi nőnek, ezredes – köhintette Riza, miközben megkerülve őt már beljebb is lépett a helyiségben.
Le se tagadhatná, hogy mennyire nem tudja lereagálni, mikor Mustang dicsérni próbálja őt, sőt rendkívül zavarba is jön. Valószínűleg el is pirulhatott, és azért sietett ennyire el a szeme elől. Ez mondjuk csak még jobban feltornázta a másik egóját, és rendkívül szórakoztatta is a dolog. Sose hitte volna, hogy pont ő lesz az, aki kellemetlen helyzetbe tudja hozni a mindig rezzenéstelen, érzéketlen Riza Hawkeye-t... Vagy, legalábbis a többi kollégájuk valami ilyesmit gondolhatott róla. Roy egyébként tudta, hogy ez a merev külső, egy érzékeny női lelket rejtett, csak a katonaságban töltött évek, plusz a rengeteg tragédia, amit megélt élete során kellőképpen megedzették őt. Viszont szerencsére úgy látszott, hogy ezt a jeget szépen lassan sikerül megolvasztania az iránta érzett lángoló szerelmével.
Így hát most sem hagyta, hogy csak úgy földbe tiporja ezzel a megjegyzéssel, szóval már meg is indult utána, hogy aztán a megterített asztalnál kihúzza neki az egyik széket. S már csak reménykedni tudott abban, hogy dacból, már csak azért is alapon, nem a szemben lévő széken fog helyet foglalni. Látszott egyébként rajta, hogy egy pillanatra meg is fordult talán a fejében, hisz megtorpanva nézett rá, de végül mégiscsak helyet foglalt a neki fenntartott helyen. Sőt, miután Roy önelégülten betolta, még meg is köszönte neki a dolgot. Azonban ezek után a férfi még nem foglalt rögtön helyet, hanem egy pillanatot kérve elsietett, hogy feltudja szolgálni az ételt, amit főzött számukra.
– Jó étvágyat! Remélem ízleni fog – felelte, miután lerakta a két megszedett tányért, majd kitöltött egy-egy pohárral maguknak a borból, amit szintén erre az alkalomra vett.
– Jó étvágyat! – felelte a nő is, miközben már kezébe is vette a villát, hogy megkóstolja végre a tésztás ételt, amit a férfi készített. Bár tudta, valószínűleg isteni lesz, hiszen eddig mindig sikerült levennie a férfinak a lábáról a főző tudományával... Mondjuk, azt még jobban szerette, ha végig is nézhette a folyamatot. Annyira szexin nézett ki, ahogy a főzésre koncentrált és a konyharuhát hanyagul a vállára dobta közben... De, nem! Most nem fantáziálhat ilyenekről, muszáj kordában tartania magát, nem csábulhat el folyton ennek az önelégült idiótának. Nem mellesleg felnőtt nő létére nem engedheti meg magának, hogy úgy viselkedjen, mint egy hormonokkal túlfűtött tinédzser. Márpedig Roy Mustang gyakran ezt váltotta ki belőle, ami rendkívül bosszantotta is őt. De végül egy fejrázással megpróbálta kiverni ezeket a gondolait a fejéből, s sokkal inkább az evésre igyekezett koncentrálni.
A vacsora elfogyasztása elég kellemesen telt, közben végig halkan beszélgettek, továbbá a kitöltött bort kortyolgatták. Amint pedig mindketten végeztek, újfent felpattant helyéről a férfi, hogy jó pincér módjára elvigye az üres tányérokat. Visszaülve viszont folytatták ugyanúgy tovább a beszélgetést az alkohol társaságában.
Amikor pedig kezdett egyre jobb lenni a hangulat úgy gondolta Roy, ideje végre rátérni az este lényegére. Hiszen volt egy kis hátsó szándéka is ezzel a ma esti kis találkával. Bár ahogy belegondolt, hogy mire is készül, rögtön leverte őt a víz, a szíve is egyre gyorsabban vert a mellkasában, továbbá a torka is teljesen kiszáradt. De végül egy nagyot nyelve vett erőt magán, hogy aztán az asztalon átnyúlva fogja meg kedvese kezét. Ennek hatására Riza rögtön furcsállva nézett rá, hiszen látta a férfi kissé feszültnek tűnő arcát, s talán még egy verejtékcseppel is látott legördülni a halántékán.
– Valami baj van? Rosszul vagy? – érdeklődött a nő egészen nyugodtan a partnere felől, mivel tudta jól, hogy biztosan csak valami jelentéktelen apróságról volt szó… Hát, nagyot tévedett.
– Nem, épp ellenkezőleg... Mondani, vagyis inkább kérdezni szeretnék valamit – közölte vele még egy egészen szerényke kis mosollyal az ajkain, mikor nagyjából sikerült minden bátorságát összegyűjtenie.
– Csak éppen azon gondolkoztam, hogy mit is kellene mondanom felvezetésképp... De rájöttem, hogy igazából felesleges bármit is mondanom, mert ami jelenleg eszembe jutna, azokkal valószínűleg mind tisztában vagy. Úgyhogy rögtön a lényegre térek inkább – vezette fel a dolgot már teljesen felbátorodva az adrenalintól. Szerencsére ezáltal sikerült leküzdenie azt a pillanatnyi izgalmat, és inkább átadta magát ennek a pillanatnak. Bár ennek ellenére még mindig zakatolt a mellkasában a szíve, de ez talán normális is volt, egy ilyen nagy dolog előtt. Eközben pedig már fel is állt, hogy aztán közelebb lépve hozzá végül térdre ereszkedjen.
– Hawkeye hadnagy... Hozzám jönne feleségül? – vette elő a legbájosabb mosolyát mind közül, miközben a zsebében matatva végül elővett egy apró kis dobozt. Ezután ki is nyitotta, hogy aztán a nő felé tartsa. Csak egy egyszerű ezüst, karikagyűrűről volt szó, hiszen ismerte jól a nőt, hogy tudja úgy sem értékelné, ha ennél díszesebbet választott volna. Ezt követően viszont az a pár pillanat szinte egy örökkévalóságnak tűnt, miközben Riza nem szólt semmit, csak elkerekedett szemekkel nézett rá. Ez idő alatt szegény férfi levegőt se igazán mert venni, csak reménykedve figyelte a másik arcát.
– Nem... – vágta végül rá a nő, mikor sikerült felocsúdnia a döbbenetből.
Roy ekkor úgy érezte, hogy menten elönti őt a színtiszta depresszió... Annyira elbízta magát a dolgokat illetően, hogy egyáltalán nem számított nemleges válaszra. Főleg, hogy úgy gondolta, hogy elég jól megvannak ahhoz, hogy megtegye végre ezt a nagy lépest a szerelme irányába. Hiszen ő mással nem tudta, és nem is akarta elképzelni az életét.
– Miért nem?! Reez... – kelt fel a földről, hogy aztán kétségbeesetten nyúljon újra a nő keze felé. Pont úgy nézett ki, mint egy kiskutya, akit éppen próbált kirakni az utcára a gazdája.
– Ne kezd ezt... Tudod, hogy nem engedhetjük meg ezt magunknak. Már bőven átléptük a határainkat azzal, hogy ezt csináljuk – mutogatott maguk közé, utalva ezzel a kettejük igencsak intim kapcsolatára.
– Úgyhogy légy szíves, ne nehezítsd ezt meg... Egy gyűrű úgy sem változtat semmin, az érzéseinken meg pláne nem. Hordani meg úgy sem hordhatnám, ha nem akarunk lebukni – magyarázta Riza, miközben nem is igazán mert már a férfi szemébe nézni, mivel akkor valószínűleg rögtön megenyhült volna... Pedig egyébként nem csak ez hátráltatta meg a pozitív választól, hanem az is, hogy félt az elköteleződéstől. Annyira jól megvoltak pont így, ahogy voltak, miért kellett ezt mind elrontani egy rohadt karikagyűrűvel?
– Akkor úgy fogd fel ezt, mint egy ígéret... Kérlek. Nem kell viselned, csak tartsd meg. Ezzel is azt szeretném csak bizonyítani, hogy számomra csakis te létezel, és nincs szükségem senki másra. Téged szeretlek, mióta csak megismertelek, mással nem is tudnám elképzelni az életem. Úgyhogy ezzel szeretnék fogadalmat tenni arra, hogy amint én leszek a Führer, elveszlek feleségül, és végre boldogan fogunk élni, anélkül, hogy bujkálnunk és titkolóznunk kell... Csak szerettem volna, ha tudnád, hogy én tényleg komolyan gondolom – magyarázta egészen összeszedetten, miközben igyekezett mindvégig a beosztottjával tartani a szemkontaktust. Amikor pedig végre a szemébe nézett, látta, hogy már szóra is nyitotta volna száját.
– Ne mondj még semmit... Nem akarom elrontani ezzel az estét. Csak ígérd meg, hogy átgondolod még a dolgot, rendben? – kérte, sőt inkább könyörgött ezzel a másiknak.
Ezeknek a szemeknek pedig Riza nem is igazán tudott nemet mondani, úgyhogy végül beleegyezően bólintott. Nem mellesleg a lelke mélyén valahol igazából vágyott erre a dologra, szimplán a józan paraszti esze tartotta vissza.
Ennek láttán pedig Roy már vissza is ült a helyére, s a kezdeti depressziónak már nyoma sem volt, sokkal inkább boldognak érezte magát. Ő már ennyit is pozitív válasznak tudott be, hiszen látta, hogy elgondolkozik a dolgon. Talán egy másik világban, ahol nem a katonaságnál dolgoznak, és ezáltal nem kötik meg a kezüket az erre vonatkozó szabályok, lehet már azonnal igennel válaszolt volna neki. Sőt, talán még meghatódva össze is borulnak, miután felhúzta az ékszert az ujjára. Azonban most csak szótlanul néztek egymás szemébe, és úgy beszélték meg egymás között azokat a dolgokat, amiket egyelőre még nem mondhattak ki egymásnak. A gyűrűt egyébként oda is adta neki, hiszen szerette volna, ha nála maradna, míg dönt a dologról.
Ezek után az este további része már látszólag jóval feszültebben telt a történtek miatt, de végül egy egészen kellemes estét tudhattak a hátuk mögött, az eljegyzéses részt leszámítva.
Másnap reggel munkában pedig csak ketten voltak az irodájában, mikor Riza hirtelen megállt mellette. Ezzel sikerült kellőképpen felhívnia a férfi figyelmét, hogy aztán érdeklődve pillantson fel rá a székéből. Az az arckifejezés pedig, ami ekkor kiült az arcára, szinte leírhatatlan volt. Az a fülig érő mosoly, amit legfeljebb egy kisgyermek arcán láthat az ember, mikor éppen kibontja az ajándékát karácsonykor. Azonban ezúttal a férfi esetében ennek a kiváltó oka a partnere nyakában lévő lánc volt, amire a tőle kapott gyűrű volt felfűzve.
Legszívesebben Roy felpattant volna, hogy szorosan magához ölelje a másikat, sőt egy csók erejéig le is támadja az ajkait, hogy aztán elmondja neki, mégis mennyire boldoggá tette őt ezzel és hogy mégis mennyire szereti. Azonban mégiscsak munkában voltak, így nem igazán engedhették meg maguknak ezt, hiszen bármelyik másodpercben benyithat valaki, és szép szóval akkor nekik eléggé végük lenne. Így hát végig csak a másik szemébe nézett, és remélhetőleg azzal az arckifejezéssel és tekintettel mindent elárult számára, hogy mit érez jelenleg. Ezt követően Riza viszont már vissza is rejtette gondosan a nyakláncot az egyenruhája alá, hogy aztán az ajtó felé vegye az irányt.
– Remélem, ezredes, ez kellő motiváció volt arra, hogy végre rendesen végezze a munkáját – felelte végül szigorúan, amikor már éppen a kilincset fogta, és úgy nézett felettesére vissza.
Ennek köszönhetően pedig Roy látta, hogy a szavai ellenére, ott bujkál azért egy apró mosoly a szája a sarkában. Azonban már esélye sem volt erre semmit sem mondani, hiszen a mindennél jobban imádott asszisztense már addigra magára is hagyta őt.